browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Létezik-e a jel?

Posted by on 2012-09-04

Ezt az írást már egy ideje tervezem, de a végső lökést egy mai beszélgetés adta meg. Létezik-e olyan az ember életében, amely megmondja, hogy erre, vagy arra kell mennie, így vagy úgy kell döntenie?

Én egy ideje hiszek ebben, főleg amióta az életemet a véletlenekre és “idegenekre” bíztam. Hiszek benne, hogy szeretet mindenhol van és szerintem az ember ha kér segítenek is rajta. Mégis ugyebár 3 havonta az útlevelem “enni kér”, mert lejár a vízum. Legyek bármilyen ázsiai országban ez történik (kivéve ha nem turizmus az ember célja, de az egy másik történet). Én már negyed éve is vártam a jelet. Az eredeti cél egy ázsiai utazás volt. Ebben benne volt a 3 havi ország-váltás is, hogy az útlevélnek se legyen semmi baja… Aztán abban maradtunk, hogy azért fél év kell Koreában, meg Szöul is hiányozni tud ám. Fél év után azt tudom mondani, hogy a helyzet bonyolódik. Itt vannak az életünkben a gyerekek, akik rendszeresen megigértetik velünk, hogy ha el is megyünk Magyarországra (csak így értették meg), akkor is 3 hónap múlva visszajövünk. De visszajöjjünk ám! (Ha az élet így működne…)

Vártam a jelet, de akkor is ha vannak problémák (akkor is ha távolról minden ideálisnak tűnik), amikről azért én sem írok, kell lennie egy útnak ami a helyes. Nem jók ezek a zavaró tényezők. Sem mint pozitív minket itt-tartó dolgok, sem mint minket el-küldő tényezők. Az ismételt japán útra a pénz valahogy nagyon nehezen bír összejönni (ez az el kell menni jele lenne?), erre pénzjutalomban részesülök (akkor mégis maradjunk jel?). Egyszóval zavaros az egész, mert nincs egy tiszta válasz út. Nem nyúl le egy kéz a felhőkből, ami mutat valamerre (“Arra menj fiam! Menj Tájföldre, stb.).

Lehet nincs is jel, csak mi emberek bebeszéljük magunknak, hogy lesz egy válasz… vagy ha van jel, lehet rosszul értelmezzük. A jelet akkor a legegyszerűbb elkerülni ha már megvannak az életünk mindennapi rutin teendői. Ilyenkor talán nem is kell az irányítás. Mit teszek hétfőn? Hát azt amit minden hétfőn: bemegyek a munkahelyemre. Az ember ilyenkor el tud szokni még a döntésektől is, elvégre azért alkalmazott, mert más dönt (adja meg a jelet) helyette.

Vállalkozóként viszont a döntések sorozatával találja szemben magát az ember. Ott rengeteg a döntés és senki sem mondja meg, hogy azok helyesek-e vagy sem. Mindent az idő igazol. Én csodálom azokat a vállalkozókat, akik mindig érzik mire van a piacnak szüksége. Nem hiszem, hogy a siker a 100 dolgot megpróbálok és a sikereset végigviszem képleten alapul. Ők tudnak valamit és itt nem a szakmai, gyakorlati tudásra gondoltam.

Az ilyen döntésekkel egy problémám van, hogy mivel később tudom meg, hogy az a bizonyos út helyes volt-e, addigra eltelt pár év. Akár tíz év is, amit elvesztegetésnek is élhetek meg. Tudom ilyenkor mindig van valaki aki jóakaró és azt mondja: “Ezek a tapasztalatok kellettek!”. Értem, de mi van ha én nem 80 évesen akarok tapasztalt lenni és rájönni, hogy ezerféle út volt, amely hiábavalóság volt? A törvények tudása, vallási, vagy szimplán társadalmi / családi nevelés ezen nem könnyít. Ott is lehetnek félreértelmezések: légy jó fiam és járj be naponta a munkahelyedre, generációk ezt tették előtted… Biztos, hogy ez a helyes út? Nem hiszem. A változásokat mindig lázadásként élte meg a társadalom. Később a lázadókból lettek a hősök, és végül előbb utóbb mindenki őket követte. Vajon ők kaptak jelet? Volt egy-egy szituáció amire mindig tudták a megfelelő választ? Lehet sosem tudjuk meg, mert ezt mindenki a saját módján magyarázná el, amit mi a saját módunkon értenénk meg.

Amiben biztos vagyok, hogy mi emberek kaptunk egy kis időt amivel gazdálkodhatunk. Amit tehetünk, hogy bizonyos időszakonként leülünk ott ahol csend van és megkérdezzük magunktól a következőt: “Mit csinálok most? Biztos hogy ezt akarom csinálni halálomig, vagy igazítanom kell az életemen? Ha most ezen a napon meghalnék, úgy érezném, hogy megérte?” Ezek a kérdések segítenek fókuszálni és megtalálni a válaszokat. A külső források: tanulmányok, megtapasztalások, mások tanácsai fontosak. Ettől függetlenül lehet a válaszok bennünk vannak és nem külső forrásból kell várnunk azokat.

Te hogy látod?

14 Responses to Létezik-e a jel?

  1. Sjudit84

    Ha pár éve meghaltam volna, akkor se éreztem volna hogy megérte…most meg aztán végképp nem. De legalább született egy bejegyzés belőle…:)

  2. Tóthné Fehér Mária

    Hasonlóan ! Azt hiszem ez az élet legnehezebb kérdése, minden más döntés ebből következik.Ráadásul, hiába véleményez utólag/ vagy előre/ rokon, jóbarát, akárki ,lehet, hogy amit a külvillág rossz döntésnek itél meg, az illetőnek mégis az a jó. Szóval ez egy igazi egyszemélyes “probléma”.Sokszor jut eszembe az, hogy jobb a “lelki szegényeknek” akik nem gondolkoznak irányokon -jővő célokon, mert nem komplikálják túl az életük. Jobb? Mégse hiszem, hogy a cél nélküli “rutin élet”pl.Nekem való lenne, de úgy olvasom Neked-Nektek se.

    • Sjudit84

      Én is mindig ezen gondolkodom. Azokat látom a legboldogabbnak akik semmit nem tudnak a körülöttük zajló dolgokból (se értelmileg, se érzelmileg nem jutnak el odáig).

  3. Imreszan

    A jelek vannak ott vannak mindenütt,,,(ezt nem én találtam ki ugye)
    a lényeg hogy észrevegyük őket (ezt sem)
    és az sem mindegy hogy értelmezzük a jeleket… (ugye)
    Demivel én is elindultam a világ másik végére egy “hülye jel” miatt és új embereket ismertem meg egy “hülye jel” miatt… És ott a világ másik végén teljesen (számomra) új jelek vártak amik egy új utat mutattak amin tervezek járni….. ezért (bár a régi életem ennek teljesen ellent mond) azt mondom higgyünk a jelekben és kövessük őket még-ha nehéznek tűnik is az út!

    • beez

      Ez már szinte Coelho Alkimistájának monológja. :) Én abban hiszek, hogy mindennek, ami velünk történik, oka és célja van, akkor is ha nem vagyunk képesek felismerni. És ez minket lelki fejlődésre késztet/kényszerít.

  4. Késa

    Mi is az a jel? Görcsölök egy úton, néha élvezem is, aztán jön egy autó, ami fellök – motorral voltam -, s már mehetek is a másik úton. Akkor persze nem tudtam, hogy miért kapom a pofont, törés, műtét stb., de az elmúlt 8 év igazolta, hogy jó vágányra tett. A környezetem nem értette, hogy miért adom fel a biztos munkát, a jó karriert, de ma már tudom, hogy megérte a “kényszerű” változtatás, könyvelőből természetgyógyász lettem!

    • Váraljay Gabriel

      szerintem megérte, de ezt úgyis neked kell érezned, nem másnak :) Sok sikert!

  5. Orsi

    “A jelek ott vannak mindenütt…”
    Szerintem ez nem igaz. A “jel” csak egy helyen létezik: a szívünkben.
    Mert hisz bármit (tárgyat, eseményt szót…) mi emelünk “jeli” magasságig. Amikor valamit jelként fogunk fel, szerintem semmi más nem történik, minthogy a szívünk győz az eszünk felett, méghozzá ravasz módon. Mert mikor “jelet kapunk” képesek vagyunk félredobni bármilyen racionális ellenérvet, és beleugrunk akár az ismeretlenbe is. A jel szerintem szívünk vágyának egy kézzel fogható, vagy leírható, látható tárgyi kivetülése (vagyis innentől kezdve már nem érzelem, hanem “bizonyíték”- jól becsapjuk a saját eszünk is), ami akkora súllyal bír, hogy mindig lehúzza a mérleget.
    És ha mondjuk igazam van, akkor mindig követni kell ezeket a “jeleket”, mert azok mutatják meg, hogy mire is vágyunk igazán, és végső soron így tudjuk meg, hogy mitől is leszünk boldogok.

  6. Kíváncsifáncsi

    Abban hiszek ,hogy van valami “felsőbb” erő -nevezhetjük “JELNEK” -ami irányít…megszabja /határt szab a dolgok menetének ,alakulásának…hiszen : amikor szükség van rá mindig “történik valami”,amire nincsen befolyásunk “csak úgy ” történik /lesz …jön.Hogy jó-e nekünk ,előre viszi -e az életünket vagy épp visszahúz … a pillanatnyi helyzetünk szerint ítéljük meg a történéshez viszonyítva !!!

  7. Forgószél

    Még szép, hogy létezik:D Az más kérdés, hogy felismerjük e. Vagy, hogy észrevesszük e. Sőt, van, hogy nem értjük, mert nem egyértelmű a számunkra. Lehet, pont azért nem egyértelmű, mert hezitálunk; mert még magunk sem tudjuk igazán, hogy mit akarunk. Ha viszont, végre, tiszta döntésre jutunk, beindulnak a fogaskerekek.

    Azt, hogy lassan megint ki kell lépned az országból, ne úgy fogd föl, hogy el kell hagynod Szöült. Főleg, ha nem akarod, mert megszeretted és akár az egész életedet is el tudnád ott képzelni. Inkább úgy gondolj a dologra, hogy akkor most átugrasz Petiékhez Sánghájba egy mangós-zelleres sült malachusira, majd Pekingben megnézitek a NagyFalat és ha még belefér a 1,5 hónapos utazásba, akkor mindenképpen látnod kell az agyaghadsereget. És persze sok fotót készítesz, hogy visszatérve Szöülba, legyen mit mutogatni a kölyköknek;)

    Hiszek abban, hogy számít, milyen energiát adunk a dolgoknak; hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk. Nem mindegy, hogy valamit lehetőségként vagy szükséges rosszként, kényszerként élünk meg. Nem mondom, hogy ez olyan könnyű a gyakorlatban, dehát figyelni kell a JELEKRE:))

  8. Lovas Tünde

    Hehe. Akárhányszor leülök kajálni, látom a szemközti oldalon a garázsfalon a firkát: “NO BRAIN, NO PROBLEM” Mindig rötyögök rajta, bár én sem helyeslem, ha birkaként éli az ember az életét.
    Nekem az a tapasztalatom, hogy a szívünkre kell hallgatnunk és akkor mindig úgy érezzük, hogy jó helyen vagyunk! Érdekes módon ekkor kezdenek el korábban hihetetlennek tűnő dolgok is megtörténni velünk. Pl. összehaverkodunk a világ túlsó végéről jött milliomossal, vagy mi megyünk el arra viágot látni, meg miegymás.. A lényeg, hogy így megszerezzük azokat a tapasztalatokat, amiktől többek leszünk – ezt is világosan lehet érezni. A tapasztalás néha kellemes, néha nem , de mindenképpen szükséges. A bizonyíték a “jóhelyenvagyok”, meg az “éppennekkelltörténni”-érzés :-))

  9. Horváth Győző

    Lehet, hogy vannak jelek, lehet, hogy nincsenek. Szerintem a lényeg, hogy bárhol is vagy, bármilyen helyzetben is vagy találd meg az adott pillanatban a jót és élvezd ki.
    Ha épp nem annyira jó és nem is tudsz rajta változtatni, akkor meg fogadd el. Élj a mostban minél többet.

    Persze kell tervezni, de nem tudsz mindet számításba venni, annyi információ, annyi dolog, érzés, ember, … van. Akárhogy is döntesz, jól döntesz, ha az utat is élvezed.

  10. Evelyn

    én úgy tapasztalom: a tudatot kell tisztítani egyre mélyebben és mélyebben. ezen múlik minden. sok Tradíció nem véletlenül őrzi olyan féltve a praxisokat, szertartásokat. jó kezekben tartva és jó kezekből kapva ezek csodálatosak. mankók, de nagy szükség van rájuk egy darabig.
    viszont vannak az életben más “praxisok” is, amelyek segíthetnek, jókor, jó helyen. ahol Igazi Szeretet van, ott ezt elég sokszor megtapasztalni, anélkül is akár, hogy bármelyik fél tudatosan spirituális úton járna.
    furcsa: de sokszor éppen egy (“minőségi” :)) ölelés, egy jó zene, film, egy csésze kávé stb. tisztítja meg a tudatot úgy, ahogy abban a pillanatban az leginkább lehetséges és szükséges, nem a szavak…

    de azért legyenek szavak is, ha már… amit én Jelnek tartok, arról Hamvas így ír:

    “A misztikus intuíció az embernek az a legmagasabb szellemi képessége, amelyet az egyéni élet nem homályosíthat el, s éppen ezért ezzel a képességgel s ezzel a tehetséggel önmaga fölé tud lépni, az individuális Ént át tudja törni és a nyílt létet el tudja érni…

    A misztikus intuíció kiragad a lezárt Én köréből és felszabadít, és a valóságok ősképeinek körében a lélek szemét megnyitja. Ez történik a magányos meditációban, az ihlet pillanataiban, a mámor idején, a halál órájában, a szerelmi ölelés pillanataiban, és amikor zene szól – amikor az emberi lélek intenzíven érzékennyé válik. Amikor reflexióját levetette, tudatát, absztrakt értelmét, kábaságát ledobta – és közvetlen lett, nyílt és éber. A misztikus intuíció, amely az éberséget hozza és az emberi lényt felriasztja, nem értelmi képesség.”

    az utolsó bekezdésedben ott a lényeg szerintem.

  11. offshore banking

    Tanulni akartam az életet, és minél előbb rájönni, hogy mi akarok lenni, ha nagylány leszek. Zongoraművész, showtáncos, orvos, énekesnő, légiutas kísérő már nem, arról viszont halvány gőzöm se volt, hogy mi akarok lenni. Egy csomó mindent kipróbáltam, voltam porszívó ügynök, titkárnő, butikos, bébiszitter, szálloda koordinátor, hosztesz, takarító, irodavezető, műsorvezető, felszolgáló, pultos, logisztikus, üzletvezető, magánnyomozó, stb. Egy darabig csináltam őket, de idővel mindegyikről kiderült, hogy igazából egyik sem én vagyok. Megtanultam mindent, amit kellett, és lehetett, de amikor ezt elértem, és nem volt tovább hova fejlődni, akkor unalmassá és egyhangúvá vált, ettől pedig csökkent a teljesítményem. Ez pedig rossz jel, ilyenkor kell váltani. Volt olyan munka, amit egy napig csináltam, és volt olyan, amit nyolc évig. A fotózást bírom a leghosszabb ideje, lassan tizenöt éve.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.