browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Konfucius meg elmehet a fenébe!

Posted by on 2012-10-21

Egyesek szerint túlságosan kiadom magam a blogban, mások meg azt írják, hogy nem ismernek így sem. Nem tudom mi az igazság… elég sok mindent leírok, de tény, hogy mindenki másképp látja a bloggereket. Blogot írni lehet névtelenül is, csak akkor egy ember nekem nem hiteles. Vagy vállalja fel az arcát, vagy ne fiktív álca mögül mondja meg a frankót, mert az számomra nem lesz hiteles. Hogy az ember néha nem lesz szimpatikus? Hát ez is benne van a pakliban. Én épp ezért nem problémázok (már) azon, hogy leírjam egy tévedésem, vagy épp egy mások szerint tévesen megítélt helyzetet. Mindenből tanulok, a hozzászólásokból is és szerintem ez a helyes út.

Na elég is a bevezetőből jöjjön a mai nap privát megélése. Eléggé mélyreható a „probléma”, amit most szeretnék megosztani. Vannak ugyanis „a gyerekeink”, akikkel heti kapcsolatban állunk, hiszen minden hétvégét itt töltenek a lakásban. Ez így is ment 6-7 hónapig, amíg a ház tulajdonosnője le nem betegedett. A gyerekek így 2-3 hete nem nagyon jöttek, csak néha 1-2 percre találkoztunk velük máskor. A változás amit nem értettem az volt, hogy a lányok, akiket saját lányaimként kezelek mindig odajöttek átölelni (mármint a derekamat, mert csak odáig értek fel). Ez pár hete elmaradt és mindenki csak Melindához ment és rajtam mintha keresztülnéztek volna. Mondanom sem kell, hogy rosszul esett, de megmagyaráztam magamnak, hogy mindez akkor lesz jó, amikor itt kell hagyni majd Koreát. Nem lesz semmi ami miatt fájna az ország elhagyása.

Teltek múltak a hetek és pénteken a gyerekek ismét jöttek és ismét csak Melinda kapott szeretetet, nekem csak köszöntek. Bepöccentem és reklamáltam, hogy ez mi? Jött a válasz: „az egyik női mester…” A végét meg sem vártam, mert már tudom mit akartak mondani. Szóval az egyik női mester (konkrétan az én mesterem / mentorom felesége) bizonyára kioktatta őket, hogy férfiakat (azért ez képzavar, mert velem teljesen más a viszonyuk) nem ölelgetünk. Konfuciusz mester (szerintem ha élne csuklana) folyton keresztbe tesz nekem itt Koreában. A lányok ugyanis nem jöhetnek be a férfi szobába sem (máskor simán bejöttek, mert napközben az egy üres szoba és nincs semmi megbotránkoztató egy üres szobában – egyébként amikor ott dolgozom a gépen oda szoktak jönni körém rajzolni, meg varrni, stb.). Kissé elszomorodtam, mert megszoktam hogy vannak, léteznek és részét képezik az életünknek.

Értem én, hogy a nemeket külön kell „tartani” és minden nemű érintkezés tilos. Ettől függetlenül szeretek lázadni a rendszer ellen és örültem annak is, hogy a gyerekeket megszoktattuk arra, hogy a szeretetet nem csak szavakkal lehet kifejezni, hanem hozzánk is bújnak stb. Ok férfi vagyok, de őket a lányaimnak, fiaimnak tekintem és azt sem értem, hogy ha egy közösség részei vagyunk hogy feltételezhet bárki is bármilyen hátsó szándékot. Pedofilnak még nem tartott senki, de ha erről van szó, akkor ez egyenesen sértő. Ilyen gondolatokkal vonultam be a szobába, mert elszomorított az egész helyzet.

Pár percen belül pusmogást hallok. Mindig előre érezni ha valami készül. Mindig más nyitott be a férfi szobába (de utálom ezt a kifejezést is) és kihívtak a magyar „ajándék” szavat hangoztatva. Beálltak elém mind a hárman és kánonban azt énekelték, hogy „ajándék… ajándééék… ajándééééék” és közben átöleltek. :-)

Kijöttek a könnyeim… Konfucius meg elmehet a fenébe!

27 Responses to Konfucius meg elmehet a fenébe!

Hozzászólás a(z) Váraljay Gabriel bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük