Nap mint nap azt tapasztalom, hogy a social media fogalmát az emberek nagy része vagy túlmisztifikálja és fekete dobozként tekint rá, vagy túlságosan lebecsüli.
De mi is igazából a social media, avagy közösségi média? A probléma már ott kezdődik, hogy hogyan is hívjuk egyáltalán ezt a területet. Social médiának, amit például a szüleim nem is értenek? Közösségi oldalak marketingjének, amiről mindenkinek a legnagyobb ilyen jellegű magyar oldal jut az eszébe, és ezzel meg is szakad egy beszélgetés? Vagy esetleg közösségi médiának?
A téves nézetek felszámolását talán ott lenne érdemes elkezdeni, hogy a social media mint terület már akkor megjelenik egy blogger életében, amikor hozzákezd gondolatainak megosztásához az interneten. Teljesen mindegy, hogy mit, hogy miről, hogy bevételi szándékkal vagy csak szórakozásból teszi-e mindezt. Ha megírsz egy blogbejegyzést és a blogod motorja vagy a blogszolgáltatód lehetővé teszi a hozzászólásokat, te már meg is tetted az első lépést a social media felé.
Az első sikert az jelenti egy kezdő blogger életében, amikor meg tudja mozgatni az olvasóit. Ez pedig – mérhetően – hozzászólások formájában jelenik meg.
A kritikus pont a hozzászólásokra való reakció aktivitásakor vagy inaktivitásakor jelenik meg. Mivel a social media lényege az interakció, ezért nincs kiábrándítóbb annál, mint amikor egy blog hozzászólásban feltett kérdésre nem reagál a blogger. A második kritikus pont, ha nem időben reagál. Ez a Twitter, a Facebook és a többi hasonló közösségi oldal, szolgáltatás esetében a szakértők szerint fél naptól maximum 24 óráig terjed.

Miért? Mert a social media lényege a kapcsolatépítés és – habár nem a megfelelő szó, de a magyarban nincs jobb – rajongó szerzés.
A rajongók pedig kérdezni fognak, és ha nincs válasz, vagy késik a válasz, akkor itt bukik el minden. A social media megjelenés lényege a web 1.0-val szemben – amelyet én főleg passzív kommunikációnak neveznék, hiszen pár éve az internetes megjelenés fogalma kimerült abban, hogy promotálta egy cég elérhetőségeit egy statikus weboldalon – éppen az, hogy aktív kapcsolatot hoz létre az adó – blogger vagy közösségi oldalakon akár mikroblog bejegyzések által kommunikáló személy – és a vevő – aki az adó bejegyzéseit olvassa és hozzászól, vagy visszakérdez – között.
Kapcsolódó cikkek:






király az a kép
Köszi
Szia!
Azt szeretném kérdezni, hogy milyen blogot, blogformát, blogszolgáltatót javasolsz nekem? A cél főleg word dokumentumok megosztása lenne. A téma főiskolai jegyzetek, tantárgyak és a hozzá kapcsolódó anyagok elérhetővé tétele és nyilván a kapcsolatépítés. A számvitel tanár is azt kérdezte, hogy mi kell egy cégalapításhoz? Hát kapcsolatok.
Válaszod előre is köszönöm.
Szia!
Vannak ingyenes szolgáltatók, akiket nem kell bemutatni, pl. blog.hu, blospot.com – ezek arra jók, hogy a google indexeli őket rendesen és a szolgáltatók is azon vannak, hogy SEO szempontból ne legyen semmi problémád.
A gond csak a presztízzsel van, mert egy vállalkozás (ha komolyan gondolja) a saját domainje alá telepít inkább blog-motort: WordPress, Joobma, Drupal stb. rendszereket (amelyek ingyenesek).
Attól függ mennyire gondolod komolyan ezt. Ingyen is meg lehet oldani és pár ezresből is.
A cégalapítással kapcsolatban én is ott fogok padlót mikor azt mondják, hogy hát 20 millió tőke alatt nem lehet elkezdeni vállalkozni
Hát ha nem részvénytársaságot alapítasz, akkor nem kell 20 millió
Itt a “csak pénz csinálhat pénzt” dologról volt szó. Ilyenkor én már röhögök, mert a nagy bevételű multik is jól el tudják perkálni a bevételüket látszólag hatásos, de ha mérnénk pazarló projektekre.
@Rónai Bertalan,
Jó témafelvetés! A kérdést viszont kevésbé jól teszed fel. Hisz megosztásra, akár zártkörűen, akár kifelé kommunikálva rengeteg lehetősége van. Az első kérdés az: MI CÉLOD?
Ha ez megvan, akkor erre hivatkozva valódi választ kaphatsz akár itt is, de lehet onnantól már nem is lesz kérdés számodra!
Freelance71
Egyetértek abban, hogy fontos, kapjon visszajelzést a kérdést feltevő.
Mégis, saját példámon tapasztalom, hogy ez nem mindig kivitelezhető 24 órán belül válaszolni. A munka-magánélet egyensúlyát felborul, ha csak a munkára fókuszálunk.
Úgy látom, a közösségi médiában aktív szereplőnek kell lenni.
Aki ezt főállás mellett végzi, hogyan tudja kivitelezni, hogy ne menjen egyik sem a másik rovására?
A bejegyzés témájára utalva, Te hogy látod, hol van az egészséges határ a munka és a magánélet között?
Szilvi. Az logikus, hogy nem mindig megy, de le kell választani a napból egy fél órát (főleg ha összefügg a munkáddal, vállalkozásoddal), amikor megválaszolsz mindenkinek.
Én az aktív kommunikációt tartom aduásznak, de logikus, hogy ha az ember utazik, vagy nincs netközelben, akkor nem tud válaszolni. Azért naponta mindenki gép előtt van szerintem.
Nálam összefolyik a munka és a magánélet, de természetesen igyekszem elég sok mindent kiszervezni.
Elfoglalt vállalkozók meg elgondolkodhatnak (majd egy idő után), hogy ghost twitterezőket alkalmazzanak. Persze ez még odébb van és fontos a diszkréció és a szabályok betartása. Szorosan együtt kell működnie a kihelyezett social media-s munkatársnak a céggel, aki nevében dolgozik (főleg ha nem alkalmazott, csak alvállalkozó), hogy ne osszon meg pl. vállalati titkokat, stb.
@Váraljay Gabriel,
1. Mítosz: “csak pénz csinálhat pénzt” – nagyon jó ötlettel NULL $-ral is lehet, bár ez ritka és erre a többségünk nem hajazhat! Alternatívák ellenben vannak, NULL $-induló tőkével bizniszt csinálni!
2. Mítosz: “multik reklámhatékonysága/megtérülése” – Ők nem kimondottan értékesítésre költik a millióikat, hanem márka építésre, nem egy kategória!!! Ott van gáz amikor a kicsik ezt nem tudják, és elkezdik másolni őket!
@Bezzeg Szilvia,
Ez a határ rendkívül szubjektív! Többségünk el is rontja!
Freelance71
Gabriel, köszönöm!
Szívesen. Bármi van kérdezz
Tény: Magyarországon van a legtöbb alternatív pénzkeresettel jövedelmet teremtő a régióban (forrás: Haszon Magazin legutolsó száma)
))
Ergo ma Magyarországon van a legtöbb ember, aki 0$-ból indít vállalkozást.
Viszont ezek között van a legnagyobb arányú kirostálódás is.
Miért? Mert nem veszik figyelembe a változásokat, és nem hajlandóak részt venni a fejlódésben. Ezért nem ismerik a Social Média fogalmát, és annak előnyeit sem.
Sajnos (még) túl sok a digitális analfabéta.
És a kép az valóban király!!
@Egyszeruenmilliomos,
“Mert nem veszik figyelembe a változásokat, és nem hajlandóak részt venni a fejlődésben. ”
Ebben vitatkoznék Veled, egész pontosan a kirostálódás miértjében. Szerintem a kirostálódás oka alapvetően a releváns tartalom, és az ígéretek betartásának a hiánya, ill az arányeltolódás!
Akinek megy a szekér, nem hiszem, hogy azért bukna el, mert lusta követni a trendet, inkább sokkal jobban bent a van a pakliban, hogy van sok ingyenélő, valamint sok olyan aki számára csak internetes időtöltés marad a biznisz helyett.
Egész más a helyzet, ha van egy “én/hobbi blogod”, és az mellesleg hoz is valamit, vagy kimondottan azért vagy jelen a neten, hogy keress, közben csak az időt töltöd.
Az a szomorú az egészben, hogy alapvetően nem is biztos, hogy az üzlet lehetőség a hunyó, gyakran a megvalósításban van a bibi, elvek—>koncepció—> prioritások…
Freelance71
Csernus mondta valahol, hogy a legtöbb ember úgy akar sikert, hogy nem tett bele semmit. Ránk vetítve az a vége, hogy nem is olyan jó ez a netes üzlet – naná hisz azt hitte valaki elég egy weboldal és jönnek a vásárlók. A weboldal egy kis büfé a prérin. Az autópályát a SEO, SMO, AdWords hozza.
Ezt a hálózat építésben is gyakran emlegetjük, miszerint “nem teszi bele (munkát), és mégis ki akarja venni (pénz, siker, csillogás), konklúzió: az MLM nem működik. Ez mindenre ráillik, ahol nem mondják meg nap mint nap, hogy mit tegyél, és rajtad meg a céljaidon, na meg a szorgalmadon, kitartásodon, hiteden múlik a siker.
@Molnár-Rozvadszky Andrea,
Igen! Igen!
Sőt … Az MLM-re szoktam azt mondani: bárki csinálhatná, de nem mindenki alkalmas rá!
Ennek az analógiájára az internetes jövedelemszerzést ii említhetem. Akkor még a beszervezősdiről , illetve tuti csalásról szót sem ejtettem!
A probléma gyökere, valahol a szocializálósunkban, az örökölt mintáinkban is keresendő. Mégis úgy gondolom, ha jó szándékkal közelít bárki feé, mondjuk egy “MLMes”, akkor azt is elmondja, hogy nem fenékigtejszármazék a dolog. Ha pedig olyan valaki a szponzor jelölt, akkor nem a beléptetett “darabszám” a lényeg, hanem szponzoráltak minősége. Hisz mi értelme inaktív, illetve küszködő emberkékkel szenvedni.
Freelance71
Ja, nem fenékig, itt is dolgozni kell, méghozzá jól
Szia Gábriel!
Te nagyszerű munkát végzel a neten a social media megismertetésében, de egyedül – illetve nem eléggé nagy számú követővel – ez sajnos nem lehet elég nagy hatásfokú ahhoz, hogy nagyon széleskörben is ismert legyen ez az üzleti lehetőség. Persze, nem ate feladatod ez.:) Aztán vannak itt még problémák. Egyáltalán a kapcsolati háló építésének fontosságát sem igazán (jól) értik még itt a neten sem. Valamilyen intézményes (vállakozási?) froma is kellene már ehhez. Elnézem a Facebook-on, hogy egyébként értelmes, ambiciózius emberek, jövendő jogászok, informatikusok stb. mennyire nem használják ki a lehetőséget, amit egy ilyen Facebook-szerű közösségi oldal is kinál. Ki-ki a maga zárt, belterjes világában mozog. Sokszor még azok is, akik szakmailag vannak jelen ott, hogy úgy mondjam. Pedig előrelépés sokszor azoktól az új kapcsolatoktól remélhető, amelyek a más szemléletmódjuk, tapasztalatuk, kapcsolatrendszerük stb., révén új écákat képesek adni nekünk a terveinkhez vagy éppen a küldetésünkhöz..
Egyébként jó lenne ezekről a kérdésekről beszélgetni személyesen is. Legalább mi, akik Budapesten élünk, megpróbálkozhatnánk erről egy szélesebb körű párbeszéddel. Mit szólsz hozzá?
Üdv.,
Anna
Szia Anna,
A témáról írtam egy könyvet, ami nemsokára ki fog jönni. Amit tudtam összefoglaltam ott. A könyv elolvasása után látom értelmét a téma nyitásnak és itt most félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy mindenki vegye meg. Dehogy.
Csak nincs miről beszélni ha az alapokat nem érti valaki. Az összes tanácsadó fő problémája főleg itt Magyarországon, hogy vissza kell venni a sebességből és sajnos a minőségből is. Le kell egyszerűsíteni az anyagokat, mert nem értik az emberek. Én igyekeztem ezt tenni a könyvel, de a további beszélgetéseket erre építeném.
Egyébként bizonyára mindenki tudja, hogy nyilvánosan még nem szerepeltem sehol (pedig kéne). Ennek okáról nemsokára szeretnék beszélni.
Üdv.
Gabriel
Nekem minden írásod még eddig megnyerő.Részemről oktató jellegü, amit szivesen olvasok, tanulni sosem késő még az én koromban is.Mindig van új. Köszönöm hogy megosztottad velem.”Több közöd van hozzá, mint gondolnád” A Siker osztható.
teszt via facebook connect