
Akinek legalább 100 Facebook ismerőse van, és mondjuk minimum ennyi embert követ Twitteren (hogy a kisebb közösségi hálózatokról most ne is beszéljek), az biztosan ismeri azt a jelenséget, hogy ha az ember semmiről nem akar lemaradni, akkor kb. 24 órás online jelenlétre van szüksége. Ez természetesen lehetetlen. És nem is javaslom senkinek, hogy hasonló célt tűzzön ki maga elé. (Mert aztán sosem ébred fel a Mátrixból…).
Fotó: FreeDigitalPhotos.net
Ám mégis, sokszor bosszantó lehet, hogy fontos dolgokról maradunk le, vagy esetleg emlékszünk egy érdekes twitre vagy Facebook posztra, de a közzétételekor nem volt időnk megnézni, most meg már a fene se tudja hol is volt, kitől volt. Ismerős? Hát persze, hogy ismerős…
Erre lehet egyfajta megoldás a NutshellMail. De mi is ez a NutshellMail? Szó szerinti fordítása „Dióhéj levél”. Tulajdonképpen a szolgáltatás neve elég beszédes, ugyanis arról van szó, hogy ő begyűjti nekünk a közösségi hálóink aktivitásait, és ezeket naponta egyszer (vagy amilyen sűrűn szeretnénk) elküldi nekünk egyetlen levélbe bezsúfolva.
Eddig a hétig mindössze különböző postafiókjainkra érkezett levelekről küldött nekünk zanzát egy levélben, én használtam is erre egy ideje, azonban a héten kaptam egy hírlevelet, miszerint volt egy „apró” élesítésük. Nem egyszerű funkcióbővítésen esett át az oldal. Ezentúl kivonatot kaphatunk az alábbi oldalakról:
- Myspace
- E-mail fiókok
Ez így már azért elég kellemes lista. Annyit kell csupán tennünk, hogy beregisztrálunk, a megszokott authentikációs módon összepárosítjuk a Twitter, Facebook, stb. fiókjainkkal, és beállítjuk, hogy milyen típusú eseményből az utolsó hányat szeretnénk látni a kivonat levélben, és milyen gyakran szeretnénk ilyen levelet. Fantasztikus nem? Na, akkor nézzünk egy kicsit részletesebb leírást arról, miket is tudunk beállítani:
Twitter értesítő
- Új követők
- Új „elhagyók”
- Direkt üzenetek
- @Válaszok
- Új csiripek
Facebook értesítő
- Bejövő üzenetek
- Értesítések
- Megjelölt fotók
- Születésnapok
- Ismerősnek jelölések
- Esemény meghívók
- Csoport meghívók
- Üzenőfal posztok
A Myspace, LinkedIn egyelőre nem hangolható
A fenti lista elemeit mind egyenként ki/be kapcsolhatjuk és beállíthatunk hozzá számosságot. És a legfélelmetesebb az, hogy a levél, amiben a gyűjtemény jön, HTML alapú és tartalmazza mind az eredeti képeket, valamint közvetlen gombokat az eredeti oldal funkcióinak elérésére, úgymint @reply, Direct message, vagy a Like például. Mintha csak az eredeti oldalon néznénk, csak épp a fenti lista szerint kategóriák alá gyűjtve! (Kvázi sokkal átláthatóbb, kevésbé kaotikus.)
Kiknek ajánlom? A csillapíthatatlan információ-éhséggel rendelkezőknek, azoknak, akik elmennek nyaralni mondjuk, és azért szívesen átfutnák a nyaralás alatti történéseket miután visszaértek, vagy azoknak, akiknek mondjuk munkahelyen/iskolában nincs lehetőségük online lenni.
Kapcsolódó cikkek:






Köszi az információt.
Ez baromi jó. Olyan, mintha már egyszerre több hangszeren játszanál, és nem csak külön-külön. (Mint mondjuk Boby Dylan: ének+ gitár+harmonika (majdnem okarina
http://www.youtube.com/watch?v=Y2kdPWuj2rQ&feature=related
Kösz Péter (és Gabriel)!