Hogy mi is az a Moly.hu? Egy könyvbarátokból álló közösség, amiben a tagok előtt megannyi lehetőség áll nyitva. Közösség, mert a barátaid profilján láthatod, éppen mit olvasnak, mit olvastak, milyen könyveik vannak, amiket kölcsönkérhetsz, vagy miket szeretnének majd elolvasni, ha alkalmuk lesz rá. Közösség, mert bármikor vitát nyithatsz egy adott könyvről, vagy hozzászólhatsz más vitájához a fórumban. Lehet írni értékeléseket, amik alapján eldöntheted, el szeretnéd-e majd olvasni a könyvet, és itt nem egy agyonművelt könyvkritikus szavai fognak befolyásolni, hanem a közösségé.
Ha a könyvkeresőben rátaláltál arra, amit kerestél (elég szerzőre, vagy címre is), csak rákattintasz, és a gombokkal szerkesztheted a „könyvvel való kapcsolatodat”: már olvastam, most olvasom, vagy várólistára. Azt is megjelölheted, hogy a könyv a birtokodban van-e, vagy kívánságlistára is teheted. Ez alapján ha valakinek van eladó kötete, azt felajánlja neked. Megnézheted azt is, kiknek van meg ez a könyv: az adatok között megtalálod, „hány polcon” szerepel, kiknek van meg, mikor adták hozzá és milyen listájukhoz, kik jelölték be kedvencüknek…
Miután kívánságlistára tetted, megjelennek a könyvhöz kapcsolódó észlelések is: Stephen King könyvét például „6h körül az Örs vezér téren az aluljáróban egy 20 év körüli srácnál láttam” – írja egy Hetty nevű felhasználó két napja. Persze mindez csak érdekesség, de briliáns ötlet. Olvashatsz karcokat a könyvről, azaz olyan kivonatokat, amiket az olvasók írtak. Lehet érdekes idézetet is kiírni a könyvből.
A könyv adatai között találod az értékeléseket, kiknek milyen véleménye van, azt is megtalálod, aki eladná, vagy elcserélné. Az oldal alján van egy statisztika is, „akiknek ez a kedvence, még ezeket szeretik”, és a találatok mellett még fénykép is szerepel. A könyvhöz lehet címkéket hozzáadni, amik alapján gyorsabban megtalálják a felhasználók a keresett könyvet. Lehet figyelni embereket, akiket megjelölsz, és láthatod az aktuális változásokat. A könyvkeresésnél szintén megnézheted, hogy a figyelt embereid olvasták-e már, és ha igen, kikérheted a véleményüket. Azt is láthatod, hogy a figyelt embereid közül ki az, aki nem olvasta, és melegen ajánlhatod nekik…
Az oldalnak nagyon jól összerakott böngészője van, nem csak könyvek, de a tagok, karcok, értékelések, hírek, stb. témában is. Lehet blogolni, van akció és játék, van könyvesbolt moly tagoknak kedvezményekkel, a hírek között vannak könyves események, irodalmi kalendárium, könyvmegjelenések dátumai. Nem sorolom tovább…
A legszebb az egészben a Twitter és Facebook kapcsolat, vagyis regisztrálás nélkül is be lehet lépni, és új blogbejegyzésünket, vagy értékelésünket ki is twittelhetjük, értékeléseink és állapotfrissítéseink pedig megjelennek a Facebook üzenőfalán. A legfrissebb Molyos csiripek még a főoldalon is megjelennek. A Molyításrangsoron a top 10 felhasználó szerepel, akik a legaktívabbak az oldalon. Persze ezenkívül vannak még toplisták.
A jelenlegi statisztika szerint az összes felhasználó száma meghaladta a 7700-at, érdemes tehát csatlakozni, mert egy dinamikusan növekvő közösség tagja lehetsz. Megtalálod őket a Facebookon és a Twitteren is.
Nincsenek kapcsolódó cikkek.






Kösz a cikket! Annyit mindenféleképpen meg kell említeni, hogy a Moly nem egy létező adatbázisra épült rá, hanem a teljes rendszert a tagok “dobták össze”, vagyis ízig-vérig közösségi oldalról van szó. Éppen ezért egy igen tarka bazársorra hasonlít, ahol jó sok időre el lehet veszni – akinek csak kevés ideje van új barátságokra, nagyokat fog sóhajtozni…
Nekem kicsit még átláthatalan a felület, össze-vissza nyomkodom a gombokat, mire megtalálom a funkciót amit keresek, de egyébként szeretem!
igen, elsőre nekem is olyan kuszának tűnt, de aztán hamar kiismertem magam benne!
Hogy tudok új könyvet hozzáadni, ami még nincs az adatbázisban?
megtaláltam
uhh… ezt az ötletet egy kicsit már túlzásnak érzem… mi lesz ez után? Adjam meg milyen filmjeim és mp3-aim vannak?
na neee…
Szerintem nem túlzás, teljesen hasznos kis oldal
De hát mindenkinek más a véleménye
Ha valamit kuszának találtok benne, akkor azt hozzátok a tudomásomra, és akkor javítva is lesz. Most lesz majd egy kis felületegyszerűsítés, de nem ígérem, hogy ez megold minden problémát…
Szia Bence
Szerintem a dobozok használata megkönnyítené az olvasást! Úgy kicsit elhatárolódnának a dolgok. A doboznak kéne háttérszínt adni, a fejlécének egy árnyalattal sötétebb háttérszínt. Talán a főoldalon egy kicsit túl sok minden van, ahogy belépek, elveszek a tartalmak között… A felhasználó adatait, fiókbeállításokat először nehezen találtam meg. Esetleg a felső gombsor alá be lehetne tenni. A könyv adatai oldalon lehetne a leírást, értékeléseket, kommenteket egy “tovább” gomb mögé rejteni, hogy első ránézésre ne a sok szöveg tűnjön fel, hanem akit érdekel, rákattint. Hát így körülbelül ennyi az én meglátásom
Kösz, elmélkedem…
herry poter