Egy ideje figyeljük, és látjuk, hogy nem kispályás! Nem tartja magában a véleményét, lehetsz a Wolf Gábor, lehetsz a Váraljay Gabriel vagy lehetsz tán maga a Sátán is, ha marketinges vagy és hülyeséget csinálsz, reszkess!
Interjú alanyom: @gurusajto, a gurusajto.blog.hu kitalálója és szerzője! (vagy talán kitalálói és szerzői?
)
Gurusajtó, figyellek egy ideje a Twitteren és kíváncsivá tett a stílusod. Tulajdonképpen mi a gurusajtó célja?
Amikor rámtelepedett az ötlet, még igazából magam sem tudtam mibe vágok bele. Sokáig idegesített, hogy a hazai marketingesek nagy része egyszerűen képtelen elfogadni mások véleményét és pont emiatt, néha erőszakosan, a hülyeségüket tukmálják rá más emberekre.Folyamatosan oktatnak, mire használd ezt, mire használd azt… Közben elfelejtik, hogy mindanniyan másképp gondolkodunk, és ugyanezért más dolgokat ítélünk hasznosnak. Sokan kértük őket szépen, hogy ugyan ne “mondjanak” már annyi hülyeséget… Radikálisabb dolgokra lett szükség.
Lehet tudni, hogy ki is vagy te valójában? Nem tudom egyébként tudtad-e, de néhányan elkezdtek fogadásokat kötni, hogy ki lehetsz. Ha most nem is, felfeded valaha az inkognitód, vagy meghagyod a gurusajtót misztikus „lénynek”?
Idővel lehet, hogy felfedem magam, de egyelőre nem tervezem. Az a cél, hogy az ún. Gurusajtó egy kicsit jobban kinője magát. Sokan azt hiszik, hogy utazom bárkire. Nem igaz. Bárkiről írok, ha úgy gondolom hülyeséget mond, az szerencsétlen véletlen, hogy legtöbbször ugyanazok a “tanácsadók” szajkózzák a hülyeséget. Nem vagyok sem irigy, sem nem utálok senkit. Csak a hülyeséget utálom.
Ezekről a fogadásokról viszont még nem is hallottam. Nagyon jót ötlet. De arra nem tudom gondoltak – e már, mi van ha több ember vagyok?
Az tény, hogy a kritikusok legrosszabb fajtájából vagy… (akit senki nem lát, mint pl a Lumnitzer nővérek) Nem kaptad még meg, hogy „túl” nyers, vagy „túl” őszinte, vagy „túl” goromba vagy? Illetve kaptál-e már kritikát?
Sokszor megkapom, még “barátoktól” is, de ha mindig tapintatos lennék és nem őszinte, akkor nem figyelnének rám. Igyekszem őszinte lenni és bár tudom, hogy ez néha túl nyers, nem bántó, hanem építő jelleggel teszem. Kritikát folyamatosan kapok, persze nem mint “Gurusajtó”, hanem mint “magánember”, annak idején mindig támadásnak vettem, most már tudom, hogy a kritika a legjobb tanácsadó.
Mit látsz a közösségi médiában? Melyik a kedvenc Közösségi oldalad?
A közösségi média… Hát ez egy nagyon érdekes dolog. Sosem szerettem, sem az iwiwet, se a hasonló barátait, de a Twitter megjelenésével magába szippantott a közösség. Én azt gondolom, hogy a közösségi média a jövő, és a HVG – hez hasonlóan több hírportál is egyre inkább be fogja vonni a közösséget, a közösség véleményét, hiszen ez a mi véleményünk.
Persze nagyon remélem, hogy a Blikkhez hasonló lapok megmaradnak a kaptafánál, mert ha ők és a fanatikus olvasóik is megjelennek a mi kis csendesnek így sem mondható állóvizünkben (Twitter), akkor rengeteg szemét lepheti el a webet. Nekem az a véleményem, hogy a Twitternél maradjak, hogy ez itt – főleg Magyarországon – egy elit réteg, hiszen csak néhányan vannak, akik baráti twittpartikat tartanak itt, a legtöbben idővel megtanulnak hasznossá, érdekessé válni twitteren. Nem kell, hogy tízből tíz twittje hasznos legyen, ha tízből egy az, már megérte követnem. Ezen a fronton is üzenném, hogy engem k…ra nem zavar, ha valaki eltwitteli mit eszik, mit iszik, vagy hova hányt. Azért követem mert érdekel, mint ember, nem azért követem , mert érdekel mint adat…
Van még valami hozzáfűzni valód? Egy záró gondolat?
Utólag is gratulálok a gyermeked születéséhez (köszönöm szépen! – a riporter) és szeretném megköszönni az interjút.
Nincsenek kapcsolódó cikkek.







“Az írás számára fontos, az önkifejezés eszköze, melyet a szemek felnyitására használ”
egyszerűen tök jó!
Dollárnobit nem is említi, pedig Norbit szereti a legjobban.
Ha személyeket sértett volna az interjú, akkor nem engedélyeztem volna a megjelenését.
Kifelejtettem… Nem névsort akartam írni
Hát elég szomorú, hogy már “ilyen” emberekkel is interjú készül… én kedvellek Titeket, hiszen – remélem – barátok vagyunk (Feri, Gabriel), de véleményem szerint: Mivel bulvártémát dolgoz fel az interjú, jó látogatottságnövelő / sok komment talán, viszont szakmailag nagyon lehúzza ezt a szakmai portált…
Norbi! Itt nem a kedvelés nem kedvelésről van szó. Mi mindenkit tisztelünk, de most nyilatkozott valaki egy másik nézőpontból is. Én sem tudom ki lehet, vagy kik lehetnek. Ettől függetlenül van egy réteg, aki megmondja a véleményét ha valami nem ok, és ez alól én sem leszek kivétel, sőt nem is voltam (kaptam már kritkát, sokszor jogtalanul is).
Ettől függetlenül zavaró, hogy nincs név, sem arc a személy mögött. A social media viszont nem a PR-ról híres, főleg nem ha magánszemélyekről van szó. Le kell nyelni pozitívat és negatívat is. Szerintem mindenki kapott már hideget, meleget, de az egész a szólás szabadságáról szól. Szerintem pedig az egész félre van értve. Ha tudom, hogy helyesen cselekszem, akkor nem állít meg semmi, a kritika sem. Ha pedig nem már rég nem csinálnám.
No a bulvár kérdést nem gondoltam végig… Nem volt célom bulvárkodni… Sokkalta inkább érdekeltek gurusajtó céljai, és tervei, illetve a miértje annak, hogy csinálja ezt a blogot. A kérdésekre választ kaptunk. Ennyi. A PR szótól meg herótom van
Majd egyszer leírom miért…
Nagyon szimpatikus, ha valaki név nélkül kritizál és fölvállalja a véleményét. Most akkor én is ezt teszem:-)
Megnéztem a blogot, nagyon sok haszontalan dolgot írt a szerző, gratulálok hozzá. Ugye világos, kedves gurusajtó, hogy semmivel sem vagy különb az általad kritizált marketingesektől?
Ez az egy amivel nem értek egyet, mert az IRC korán már túlléptünk. Ha valaki megjelenik a social médiában akkor vállalja az arcát szvsz.
Kedves @GURUSAJTÓ anonim szerzője(i)!
Magam, névvel vállalom véleményemet: S, bár magam nem érzem valódi marketingesnek, hanem kommunikációval (public relations-al, illetve számos esetben marketing-kommunikációval, valamint az újságírással) még nem régen (csupán 1965 -óta) foglalkozó – talán mondhatom magamról – szakembernek, véleményem sokszor megegyezik a @gurusajtó kritikájával. Azonban, amit kifogásolni szeretnék az a megnyilvánulások hangneme.
Lehet, hogy ez nemzedéki ellentét, lehet, hogy az én nemzedékemnek ez a “közvetlen” hangnem idegen, lehet, hogy nem vagyok korszerű, lehetséges az is, ahogyan nemrég fogalmaztak rólam: “az ótestamentum” vagyok.
Azt gondolom, hogy korosztályom egyik ritka képviselőjeként foglalkozom a kommunikáció modern eszközeivel, a twitter, a facebook, a social media rejtelmeivel, tudom, hogy a mai generáció szabadabban fogalmazza meg gondolatait, mint akár az én korosztályom, de azt is gondolom, hogy ez a hangnem sokszor nem a szabadságot, hanem a szabadosságot jelenti.
Magam ezért javaslok egy megosztott citrom díjat a @Gurusajtó -nak, a Gurumondta oldalnak, hangsúlyozom nem azért, amit ír, hanem azért, ahogyan.
Hogy világosabban fogalmazzak. Engem az ilyen mondatok zavarnak, mint “Ezen a fronton is üzenném, hogy engem kurvára nem zavar, ha valaki eltwitteli mit eszik, mit iszik, vagy hova hányt.” Szeretném világossá tenni: nem a tartalom, hanem a megfogalmazás zavar. Mondhatnám úgy is – persze ha nem lenne képtelenség – maradjunk annál a stílusnál, amit a nyomdafesték eltűr.
Kedves @GURUSAJTÓ anonim szerzője(i)!
Szeretném továbbra is olvasni a kritikákat – nagyon fontosnak és jónak, sőt szükségesnek tartom. Egyetértünk: a kritika a legjobb tanácsadó.
De! Talán, egy kicsit kevésbé hevesen, talán a kicsit árnyaltabban megfogalmazott, szakmai kritika többet ér el. Legalábbis remélem!
További sok sikert, a különben valóban hiánypótló kritikákhoz!
Üdvözlettel
Barát Tamás Főiskolai tanár (aki nemcsak tanítja, de csinálja is a CCO Magazin szerkesztőjeként)
Tamás a korrekció helyes, javítottam.
Tamás! Köszönöm, hogy benéztél, és kommenteddel hozzátettél az interjúmhoz
Egyetértünk!
Na, ezek után a blogot már meg sem nézem. Ugyanis semmilyen formában nem bírom a gyomorforgató szöveget Talán én is őskővület vagyok:)
Azt gondolom, nem érdemes a címlapra kerülés kedvéért alpári, mocskos szövegekkel operálni (tudjuk, blog.hu).
Már elmúlt az az idő, amikor a keresők kedvéért fogalmaztunk.
Cél, hogy az olvasónak írjunk. Akkor jön a népszerűsítés magától.
Ezt pl Gabriel jól tudja.
Ezért úgy vélem, lesz még folytatás
Gondoltam, hogy egyszer eljön ennek is az ideje, hogy a “marketingcelebeket” valaki boszorkánysággal vádolja majd.
A magyar mentalitásból kiindulva gyanítom, lesz is szép számú követője, mert Fekete Pákó sem éhezik kis hazánkban
Én most látogattam először a kérdéses blogba, és egyben utoljára is.
Az én tanulságom az, hogy még Gabriel-től, vagy Wolf Gábortól a hibás, és nem mindig univerzális tanácsok ellenére értéket és tudást kaptam, még a szóban forgó blogon nem túlságosan gyarapodtak az ismereteim.
Így értéke nálam kereken egyenlő a nullával. DE rávett, hogy életemben először kommenteljek ide
Így most bűntudatom is lett, hogy a hasznos cikkekhez nem kommenteltem eddig, így ezúton kérek elnézést, és további sok sikert, és kitartást a blog íróinak!
u.i.: 8 évig versenyszerűen űztem egy küzdősportot, amiben edzőm a következő mondattal próbált motiválni, mikor okosnak éreztem magam: “ha jobban tudod, csináld is jobban” . Ezt üzenem a “grusajtónak”, vagy ha többen vannak “gurusajtósoknak”
Gábor, inkább kommentelj ha nem értesz valamivel egyet. Annak nincs értelme ha valaki nem szól. Vitassuk meg máskor
Nekem vegyes gondolataim támadtak. Én a fiatal generációt képviselem, ettől függetlenül van, ahol én sem szeretem az alpáriságot. Én is elejtek csúnya szavakat, de arra lehetőség szerint figyelek, hogy mit hol lehet. Lehet egy blogban bazmegolni. Semmi gond nincs ezzel. Én teljes mértékig támogatom a szólásszabadságot, a szabad véleménynyilvánítást.
Egész egyszerűen arról van szó, hogy egy blog, egy portál, ha bizonyos (csekély) mennyiségnél több nyomdafestéket nem tűrő szöveget tartalmaz, az nem léphet túl egy komolysági szintet szerintem. Ezzel elhelyezi magát a palettán, melynek az alján a hulladék gyártó blogok vannak, a tetején pedig a minőségi, legtöbbek által elismert, értéket teremtő tartalmakat produkáló weblapok állnak, és még csak nem is kell ehhez nagynak lenniük.
Kellenek ilyen blogok is. Csak ne várják el, hogy egy szinten túl elismerjék és komolyan vegyék a munkájukat, tartalmaikat.
És valóban: manapság már aki arc nélkül kritizál, az… nem tudom a jó szót.
Ettől függetlenül az írások, kritikák tartalmilag lehetnek korrektek és átgondoltak. De rengeteget elvehet az értékeikből a tálalásuk módja.
Anélkül, hogy ítélkeznék. Nem érzek kiváncsiságot, hogy nicknév mögé bújt valaki munkásságára kiváncsi legyek. Így akkor sem leszek ott, amikor fellebbenti a fátylat.
A kommandós bácsitól úgy tanultuk, hogy bízalmat kell építeni. Ezt fénykép nélkül, és a mindennapi életben használt szavak, mondatok nélkül nehezen tudom elképzelni.
Valószínű tudja ki a célcsoportja, mit akar. Sok sikert.
megmondom őszintén én kedvelem gurusajtót.
történetesen én eddig 1emberbe botlottam bele,aki annyira,de annyira szánalmasan csinálja a saját kis megélhetési marketinges dolgait, és hiába mondja neki bárki,hogy nem kéne naponta 15-20alkalommal kirakni twitterre a hatalmas akcióját,vagy egy picit pofozzon a blogján,mert szánalmas,hogy egy képet nem tud méretezni-nem ért a szóból.
néha énis szabadszájú vagyok, szerintem a web2n nem kell szívrohamot kapni ha valaki leír egy csúnya szót.nem kell kényeskedni,megjátszani magát az embernek.
az,hogy valaki ebből se ért, az már sajnos az ő szegénységi bizonyítványa…
szerintem igenis kellenek megmondó emberek, talán ha annakidején elég blog ír pl a kicsikamat-kicsitánc reklámról, már nem lenne műsoron..és mégis…
név nélkül nehéz hitelesnek lenni,valóban ,de mondjuk sztem azt se várhatjuk el,hogy azért,mert nagyon nem ért1et 1-2emberrel,esetleg kirugják a munkahelyéről….
Őszintén szólva nekem nem tetszik ez a bejegyzés, nívótlannak tartom.
Továbbra is örömmel fogom olvasni a blogodat, szeretem a cikkeiteket,és sokat tanulok belőlük.
Köszönöm az őszinte kritikát: Kérlek, ha gondolod írd meg nekem (molnar.ferenc kukac webkukkolo.net), hogy mi az, ami nem tetszett! Köszi!
Gurusajtóstul ront a szádba.. Én is belenéztem az írásaiba, nagyon jó a stílusa, olvasmányos, bulváros, viszont tényleg nem építő. (de építsen az építész. hehe) A helyében én sem vállalnám a nevem. Egyelőre. Majd belejön, amikor Wolf a twittelésbe. (upsz, lehet, hogy Wolf a tulaj??) Ki fogja nőni magát, hiszen ez a célja.
Kell a bulvár mindenhova, szóval tőlem jöhet arc nélkül is!
Gondoltam direkt álnéven írok ha már úgy látszik így is számít az ember véleménye.
Alapvetően egyetértek a gurusajtó oldal témájával, a stílus sem lenne gond, csak az a bajom, hogy a cikkíró(k) a saját szubjektív szűrőjükön keresztül nevesítenek és járatnak le olyanokat akikről számomra nem derül ki, hogy megérdemlik-e. Nem tudom, hogy ez jogilag mennyire okés, hiszen nem közszereplőkről beszélünk hanem vállalkozókról és magánemberekről. De ha jogilag okés is, etikailag akkor sem az.
Viszont kommentelni a bejegyzést szokás, mégis többen a bejegyzésben szereplő blogjáról írtak, én is.
Szóval nekem két dolog szúrt szemet. Az egyik, hogy emlékeim szerint egy éve amikor még Gábriel nem volt ilyen ismert, nem szerepelt például az EGM-ben (ami a gurusajtó által emlegetett btl offline változata, mindenki bekerülhet ha nem kér érte pénzt, bocs), no szóval akkor még sokan őt is hasonlóan pellengérre állította sok marketinges, például az e-könyvéhez tartozó weboldalának a színvonala miatt. Megjegyzem a színvonal megmaradt a közösségi konferencia reklámoldalához.
S azóta lám, mennyire ismert és elismert lett (okos húzással a cikk elején egy kalap alá veszi az író Wolf Gáborral, ez ám a pozicionálás), ráadásul úgy gondolom megérdemelten.
Na szóval csak annyit akartam írni, hogy ha egy éve vele is annyit foglalkozott volna így ennyi marketinges kollégája akkor nem biztos, hogy végig tudta volna vinni. Meg úgy egyáltalán nem értem miért jó egyeseknek, hogy másokat bántanak, olyanokat akiket valószínüleg nem is ismernek személyesen. Tutira bennem van a hiba.
Kedves Titok Jani!
Érdeklődéssel olvastam soraidat, melyre szeretnék reagálni.
Az általad megnevezett “EGM” nem pontos. Valószínűen az Új Európai Gazdasági Magazinra (EUGM) gondolhattál. Itt szeretném ha pontosítanánk néhány dolgot. A Váraljay Gabriel-lel készült interjú azért jelent meg, mert érdekesnek találta a szerkesztőség, mind az interjú személyiségét, mind az interjúban szereplő témát. A magazinban való megjelentetésnél nem az a szempont, hogy ki szeretne megjelenni és hogy ezért nem kér pénzt. Ebben az esetben “sem az interjút adó nem fizetett, sem a kiadó nem fizetett az interjú alanynak, s a szerkesztőséggel egyetemben az újságíró is megtiszteltetésnek vette, hogy az interjú elkészülhetett és megjelenhetett az EUGM-ben. Az említett gurusajtoról annyit, hogy ő talán még pajkos gondolat volt, legjobb esetben hátulpendelyes volt, amikor már az a magazin jogelődje az Új Gazdasági Magazin első száma megjelent.
Egyébként odamondogatni névtelenül a multrendszerben volt divat. A demokráciában ha “valaki, valaki” akkor vállalhatja a nyilvánosságot, de ehhez tartás, gerinc és bátorság kell. Ha az “oda mondogatás” nem elvtelen és nem pocskondiázó és nem a “a kutya ugatja a holdat kategória” akkor nem baj és szolgálja a tájékozódást.
Tudod Jani a titkot azért hívják titoknak, mert kevesen ismerik. Gondolom, ha már vetted a fáradságot és leütögetted a gondolataidat, akkor neked sem kellene annonimnak maradnod.
Üdvözlettel
László
Outsiderként mosolygok, kis kedd estémet, hogy fel tudtátok dobni, pedig majdnem olyan hétfős volt már: VÁM ügyintézés meg ilyenek
még a fogam is fáj
Node: Aki Wolfhívő az az is marad, aki guruembert szereti az meg érte lobog. De vajójában itt nem ez a fontos, hanem az, hogy ez a kommentelés tökéletesen leképzi kis magyar valóságunk, lobogunk és anyázunk. Persze a kissebség értelmes, de halk.
Elolvastam az interjút, majd, legalább fél órán át olvasgattam gurusajtót (Figyelem: Nem tettem volna, ha az előttem szólók jól le nem fikázzák, ezzel a névvel nem érdekelt volna soha) és _ezután_ újraolvastam a kommenteket. Egy burkolt fenyegetés kifejezetten fel is csigázott “én kedvellek titeket…” tovább is olvastam
A lényeg, de ezt mindannyian tudjátok:
1. Gurusajtó arctalan megmondó
Megszólható, mert Wolf (bocs Gábor hogy téged emellek ki, de ott te vagy céltáblán) és mások arccal vállalják magukat, akkor is ha olyanok amilyenek.
2. Gurusajtó alpári
Primkó de olvasható, sőt néhol olvasmányos
3. Gurusajtó nem hülye
Amit mod, –bár csúnyán mondja– az részben igaz
3 Gurusajtó személyeskedő és _ezalegnagyobbbaj_
Kár, hogy csak néhány emberre koncentrál, legalább 10 “marketing-gurut” tudnék felsorolni még alanynak, sajnos Ő csak a kiemelt “kedvenceit” szereti a blogján, pedig hitelesebb lenne ha az egész “KKV” marketing piacra koncentrálna (megjegyzem kedves “online-info-marketingesek”, TI nem KKV-kak adtok el hanem a MICRO-knak, de majd egyszer felismeritek) Ötleteket nem adok, biztosan mindenki tudja kik lehetnek ezek… a legnagyobb baj az, hogy így öncélú, személyeskedő a blog, komolyan hiányoznak innen az _igazánnagyguru_ nevek… komolyabban is vennék a blogot, mert értéket képviselhetne, de így csak részben és elég sántán az…
Node, komolyan köszönjük meg Wolfnak, hogy oktat minket. Én is odafigyelek arra amit mond, mint ahogyan ti is hallgatjátok, persze megszűröm mi az ami jó nekem, és fogom a fejem mikor újraelad valamit (kéretik diszkréten röhögni:), az Expo meg nem úgy sikerült szerintem ahogy tervezte de ez már más kérdés, másik történet, gondolom Ő is tudja.
Gurusajtóra visszatérve viszont mindannyiótoknak észre kell vennie, amiről ennek a blognak szólnia kellene, hogy az ügyfelek FELNŐTTEK csupa nagy-nagybetűvel. Elolvasuk ezt is és azt is, és döntünk egyedül és nélkületek, és _kínunkbanröhögünk_ ha meglátunk egy oldalt ahol sárgával van kihúzva a szöveg, és _kínunkbanröhögünk_ ha megint azt akarják eladni, hogy szerezz feliratkozókat, _kínunkbanröhögünk_ ha valaki WSZ klúbnapot tart és akkor is _kínunkbanröhögünk_ ha a MarketingExpon –amikor nem birod az előadót– az ingyenes honlapelemzésen szétröhögöd a fejed a szakértőn, mert többször annyit tudsz egy honlapról mint Ő…
No, ez az egész a mi kínunkról szól, és gurusajtó egy vélemény amit a helyén kellene kezelni…
mindenkinek.
Jó meglátások, bár az Expo-n nem emlékszem ingyenes honlapelemzésre… Lemaradtam valamiről?
Pedig volt ingyenes honlapelemzés, nem mi végeztük, hanem egy másik cég…
Én nem mertem oda pofátlankodni a WebSEO weblapjával
A tájékoztatás nem bűn, sőt. Én azt az igyekezetet nagyon is értékelem ebben a postban/interjúban, hogy pont egy olyan valakit akartak bemutatni, aki magát nem volt hajlandó… Igaz, most sem jutottunk sokkal közelebb a “guru” megismeréséhez, de kísérletnek jó volt.
A másik: szerintem válasszuk szét Gábriel és Feri munkásságát a “guruétól”. A varaljay.com megpróbált bemutatni valakit/valamit, ami a Twitteren és blogja okán a net egyéb “bugyraiban” már borzolta amúgy is kedélyeket. Tény, a “guru” megosztó személyiség/”valamiség”, de ezzel a stílussal éppen ez a célja: hatást gyakorolni, vélemények kinyilvánítására bírni az embereket. Szándékosan ilyen provokatív. Viszont mindenkinek más az ingerküszöbe ezzel a stílussal kapcsolatosan. Az, hogy ez némelyeknél visszatetszést vált ki, egy tudatosan bevállalt dolog. De ha nem lenne ilyen a stílusa, akkor sem biztos, hogy mindenki szeretné, mert ugye olyan nincs, hogy mindenkinek a kedvére tudjak tenni. De az a “guru” stílusa, és nem Gábrielé, vagy Ferié. Én sehol nem láttam arra utaló fél mondatot sem, hogy ők ezt így díjazzák. Sőt, jó újságíróhoz méltóan arra sem, hogy elítélik. Ezt meghagyták nekünk az olvasóknak. Meg is tettük, itt is, meg a varaljay.com-on is.
Az viszont tény, és egy kicsit nekem is furán jött ki, hogy az első lecke, amit Gábrieltől megtanultam, mert ő nagyon fontosnak tartotta ezt megtanítani elsőként, hogy közösségi marketinget/médiát csak arccal-névvel lehet csinálni. Hát íme, itt a cáfolat, hogy még egy Gábriel-kaliberű szakértő is tévedhet néha. de hát ugye, kivétel erősíti a szabályt. A “guru” arc és név nélkül, de teszi a dolgát, vagy amit annak érez. Gábriel és Feri meg megpróbált neki egy interjú keretein belül arcot adni. Csak nekik sem sikerült.
Még egy megjegyzés: a saját blogomban én is igyekszem szóra bírni az embereket, és igen néha teszek fel provokatív, vagy legalábbis annak szánt kérdéseket. A stílusom mégsem alpári. Nálam is az a cél, hogy véleményalkotásra bírjam az embereket, plusz az is, hogy kizökkentsem őket, hogy sok minden nézhető más szemszögből is. de nem emlékszem rá, hogy ezt valaha is nyomdafestéket alig tűrő szavakkal tettem volna. De hát különbözőek vagyunk. Úgy látszik, a kifejezőkészségünk keretei is mások.
Üdv:
Mindent leírtál ami célom/célunk volt és amit el akartunk érni!
Köszi Csilla, hogy benéztél!
Végre valaki, aki objektíven látja az egészet. Köszönön a hozzászólást Csilla.
Kedves Fiúk!
Szívesen, máskor is. Próbáltam úgy értékelni a dolgokat, ahogyan én látom, és ahogy szerintem a helyükön vannak. Ennyi.
Üdv:
Nagy hatással volt rám ez az egész, bár ráment pár órám, de sok tanulsággal.
Lássuk be, gurusajtónak sokmindenben igaza van, általánosságban is, és személyenként is. Én magamra vettem és ennek megfelelően fogok dolgozni a későbbiekben.
A stílusa viszont szörnyű, de Norbi után már csak valami hasonló következhetett…
Gabriel, Ti viszont azt folytassátok, amit eddig, mert az nagyon szimpatikus!
Először is én vállalom a nevem, még a nevemre kattintva is rögtön a facebook profilhoz lehet jutni.:):D
Nekem az a véleményem, hogy nincs miért összeveszni. Sőt én egy dolgot kiemelnék, amit különösen fontosnak tartok:
“Közben elfelejtik, hogy mindannyian másképp gondolkodunk, és ugyanezért más dolgokat ítélünk hasznosnak.”(Bocsi gurusajtó, hogy javítottam a helyesírási hibád.:))
A twitter egy dolog miatt fog mindig is létezni. Hogy hasznos tartalommal, hírrel szolgáljon a követők számára. Hogy kinek mi a hasznos, az valóban mindenkinél mást jelent. Másrészt a név és márkaépítés is beletartozik, legalábbis van akinek ez is a célja.
Lehet erről órákat zengeni, de szerintem fölösleges. Ezután jöhet az a rész, hogy miképpen lehet jól kihasználni a twittert. Na ez az a dolog, amihez nem ért mindenki és nem árt tanulnia.
Szívesen leírom ide a véleményem, a hosszú emailek irása nem az erősségem
Elsősorban a stílusnem tetszik.
Egyébként belenéztem a blogba, és gondolom a szerző szakember marketinges berkekben, hiszen enélkül nem tudná értékelni más munkásságát ezen a területen.
Ezért gondolom, előbb-utóbb majd felfedi magát, és megismerhetjük, és biztosan eddigi munkásságát is.
A másik lehetőség, ami felmerült bennem,. hogy akár pont ennek az ellentétje is igaz lehet, hiszen sok ember elitéli azt, amit
1. nem ismer
2. nem ér fel ésszel
3. vagy nem ért meg.
Persze a cirkuszkeltés is hatékony marketing eszköz lehet, ebben az esetben kíváncsivá tett, mire irányítja majd a továbbiakban a figyelmet.
Összességében azt mondhatom, hogy a stílusán kicsit változtatnia kellene, másrészt pedig igazából akkor tartok értékelhetőnek egy kritikát, ha tudjuk kitől ered, és ő mennyire releváns az adott szakmában, szakterületen.
Gurusajtó “régi” olvasója vagyok, abból az időből, amikor még nem is Gurusajtónak hívták a Twitteren. Akkor még blog sem volt.
Azért kezdtem el követni, mert többekhez hasonlóan pennájára tűzte dollárnorbit, aki akkoriban folyamatosan a Marketing Szakértők Ismertségi Indexét promózta, marketing szakértőként pozícionálva a listán lévőket. (Itt fentebb látom, hogy többen is vagyunk, akik fent vannak ezen a listán.) A szakértők között akadt pl. egy digitális Buddha, amin jómagam azért csuklottam egyet. Rákérdeztem dollárnorbinál, hogy mégis milyen marketing szakterület az a digitális Buddha, mert nekem ilyet se az egyetemen nem tanítottak, se marketinges gyakorlatomban ilyen nem bukkant fel. Akkor Norbi válasza az volt, hogy mindenki azt írhatott oda, amit akart. Én felajánlottam, hogy max. 10 pontban összefoglalom a marketinges szakterületeket. Ezt meg is tettem, elküldtem neki mailben, amire a válasz az volt, hogy “kiindulási alapnak jó”. A történet a Marketing Izék blogon folytatódott, ugyanis én megírtam egy posztban, hogy a digitális Buddha NEM marketing szakterület, és leírtam azokat a területeket is, amik a marketingben léteznek.
Ezt a történetet csak azért meséltem el, mert nagyjából ebben foglalható össze az, hogy Gurusajtó hogyan és miért jött létre. Az internet tele van olyan önjelölt szakértőkkel, akik valójában kényszervállalkozók, és egy infotermék-receptet másolnak – vagy mások weboldalát. Hiteltelenné tesznek egy szakmát, egyszerűen szólva kontárok. Gurusajtó ezt a jelenséget kritizálja, illetve azt a fajta agresszív, nyomulós stílust, amit néhányan elővezetnek.
Nem tudom, ki Gurusajtó. Őszintén szólva, nem is igen akarom nyomozni. Az, hogy a blogja hogyan fog alakulni, oktató jelleget ölt-e vagy sem, azt majd ő el fogja dönteni.
Az viszont egészen biztos, hogy jól beledobta a követ az onlájn értékesítők tavacskájába, mert alig néhány poszt után már interjúalannyá is vált.:)))
Véleményem szerint Gurusajtó az az ember (emberek), akik oda tudtak kiabálni a népnek, hogy vegyék észre, a király meztelen!
U.I. Jogi nyilatkozat: kommentem általánosságban beszél egy jelenségről. Ahol nem nevesítek, ott senki ne értsen bele semmilyen konkrét személyre való utalást. Akiknek nem inge, ne vegye magára. Aki meg onlájn értékesítő, és találva érzi magát akár a kommentem, akár Gurusajtó blogja által, az valahol mélyen úgyis sejti, hogy ő ehhez annyira nem ért, mint amennyire veri a habot maga körül.
A probléma, amit Gurusajtó feszeget nem újkeletű, sőt 3-4-5 évvel ezelőtt is már létezett és valószínűleg létezni is fog. Ez az önjelölt tanácsadók személye… akik általában valami eszméletlen hangzatos dolgot kitalálnak és erre építve lehúznak sok embert… egyszer-kétszer aztán pedig valamiért eltűnnek a süllyesztőben (na vajon… ) vagy választanak egy olyan szakterületet, ahol csajozási tanácsok oktatásával kiélhetik mindenféle hajlamaikat… különösebb retorzió nélkül, olyan emberekről pénzt lehúzva akiknek amúgy sem megy semmi…
Gurusajtóva kapcsolatban legnagyobb problémának azt látom, hogy egy-két emberre szállt rá és őket fúrja, és ez az egy-két ember valahogy nem fedi le a teljes magyar “szakértő” ipart, akik újabban már komolyan meghamisított kutatásokat prezentálva próbálnak meg még több és több terméket eladni… A hangzatos nevek mögött semmilyen anyagi hasznot sem hozó teljesmértékben felesleges szolgáltatások állnak, melyek például arra jók, hogy a cégvezetők egy nagy szőrös nyúl jelmezében próbálják meg saját weboldalukon sétálva meggyőzni a látogatókat arról, hogy miért is jó ha MOST és ITT vásárol, vagy regisztrál a hírlevélre.
Persze lehet mondani, hogy irigy vagyok… hogy miért nem rólam szólnak a hírek? Hogy miért nem Horváth Ernő a fantasztikus nagy online tanácsadó, és mások sokkal sikeresebbek nálam, mert 10-20-30 ezer forintos online vállalkozás e-bookokból százával adnak el… és mindenki ismeri őket… és majd egyszersmind mindegyik ebook vásárlóból töredékért lesz professzionális online vállalkozó, mintha mondjuk én adtam volna neki tanácsot.. az igazság, az, hogy nem lesz… Az egész szisztéma olyasmi, mint az MLM… találunk 2-3 arcot akiknek bejött az élet.. őket mutgatjuk mindenhol, hogy Te is profi online vállalkozó leszel, ha megveszed ezt a csomagot… aztán meg ezt is… jah és a haverom csomgja is fontos számodra azt se hagyd ki! (mert abból én jó kis jutalékot kapok, amiből végülis elélek majd egy dél-ázsiai szigeten 100 dollárból akár egy hónapig is…. )
Az emberek többségéből sohasem lesz online vállalkozó…. és lényegében azért nem, mert ezek a csomagot azt sulykolják beléjük, hogy csinálj blogot ingyen, hirdess az apróneten ingyen… emeld ki a fontos részeket a szövegben sárga háttérrel ingyen. Az emberek kezébe belenyomják a fogpiszkálót, aztán… amikor mindenkine megvan a saját fogpiszkálója akkor megmutatják, hogy NESZTEK itt egy MAMMUT, ezt kell vele leölni.. nagyjából minden 100-nak sikerül is egy amúgy is döglödő példání leterítése..
Ha pedig nem jön be, hát ez van… ebből is látszik, hogy sz@r online vállalkozó vagy… de ne legyél elkeseredve, vagy egy másik ötletem számodra… és különbenis legalább a haverjaid e-mail címét add már meg!
Gurusajtónak üzenem, hogy tessék mindenkit pellengérre állítani (akár engem is), hogy korrekt legyen a dolog… azokat a kiváló emberkéket is, akiktől 2-3 éve volt hangos az online világ, akik annyira sok embernek megmutatták már, hogy hogyan legyenek egy fillér nélkül is sikeresek..
Illetve ezúton köszönöm minden kiváló tanácsadónak, hogy szépen megalapozták ennek a szakmának is a jó hírnevét és elhitették az emberekkel, hogy itt minden 10-20 ezerért van vagy éppen ingyen.
Btw mi az a “Gurus ajtó”??
ezt nagyon jól írtad!
No. Kár, hogy én elkalandoztam, mert lényegében tényleg ez a baj. Sok az önjelőlt marketingszakértő kishazánkban.
A sárgával kihúzott szöveg –és a rajta röhögés– alap. Az amerikai e-bookok magyarra fordításából meggazdgodás pedig szintén az, és igen ha valaki lefordítja attól még nem lesz szakértő…
Kedves Gurusajtó!
Úgy tűnik kell az amit csinálsz, bár a stílusodon itt vitatkozhatunk…
De légy _objektív_! Adj a többinek
…ja és a délázsiai szigetes nagyon ott van!
Ha szerencsénk van ott is marad!
“Ha szerencsénk van ott is marad!” Köszönöm a jóindulatod, főleg így, hogy nem is ismerjük egymást és a családom, rokonaim Magyarországon élnek. Viszont nem értem, számodta miért lenne ez jó, mert bárhonnan ugyanúgy tudok blogolni vagy reagálni a kommentedre.
Úgy érzem, hogy sokan a felgyülemlett gőzt akarják kritikába bújtatni.
Az emberek többsége nem képes tanulni a kritikából, nem segít neki, csak árt. És a kritikák többsége is annyira negatív, hogy eleve nem lehet belőle tanulni (mondjuk a szándék mögötte nem is a másik segítése). Pedig a cél az lenne, hogy mindannyian előrébb jussunk.
Ha valamit másképpen érzel, akkor kritizálás helyett érdemes létrehozni egy alternatívát, keményen dolgozni rajta és folyamatosan kommunikálni az emberek felé (vagy támogatni mások alternatíváját, amivel tudsz azonosulni).
Ha futó vagyok, attól még nem leszek gyorsabb és jobb sportoló, ha megsebesítem vagy kiírtom az ellenfeleim.
Ha valóban ennyi kárt okozott a marketing “szakma”, akkor ez egy nagyszerű lehetőség, hogy valaki komoly munkával, őszinte kommunikációval megmutassa, hogy ezt lehet másképpen is csinálni, mint a tömegoktatásként. De mások “pellengérre állítása – ahogy Te kérted”, a gyűlölködés, a rosszindulat csak arra jó, hogy jobban elmerüljünk a pofonokat adok-kapok játékban.
Dávid
ui: Kis pontosítás
Malájzia, Thaiföld, Laos nem Dél-Ázsia. India már az például. 100$ -ból nem lehet megélni turistaként ezeken a helyeken, ezt nem tudom milyen útifilmből vetted, de a valósággal nincs összhangban. Ez a turistaparadicsomokban élő őslakos minimum fizetésének kb. a harmada.
Tényleg nem ezen a blogon kellene megvitatni ezeket a dolgokat.
Én úgy érzem, hogy a Online Vállalkozás-os tanításaiddal többet ártottál a szakmának, mint segítettél.
Ez a véleményem megmarad… a kommentem meg lehet hogy túlzó volt és túl személyes (nem is biztos, hogy rólad szólt?) de nem lehetett kihagyni mellesleg ott volt mögötte a smile.
Ezen az oldalon még soha senki kommentjét sem moderáltuk, kivéve ha káromkodás volt, de megkérek mindenkit, hogy kerüljük a személyeskedést és tartsuk tiszteletben egymást! Köszönöm
Ezt az én kommentemre írtad?
@godavid… Szerintem tök egyértelmű, hogy NEM a te kommentedre írta, hanem a válaszra, ami jött rá
No meg úgy általában a személyeskedőknek!
A kommenteddel egyébként – már úgy mint az interjú készítője – egyetértek!
Örülök, hogy benéztél…
Webkukkoló
Ernő, nem egy ügyfelem mondta el személyesen vagy email-ben, hogy Goldmann Dávid anyagai segítettek nekik abban, hogy alkalmazottból vállalkozóvá váljanak, vagy hogy beinduljon az éveken át sikertelen online vállalkozásuk. Ők nem hiszem, hogy egyetértenének Veled.
Én csodálom Dávidot azért, hogy amit ezzel elért, azt arra használja, hogy a saját feltételei szerint élje az életét.
Kritizálni lehet – mindenkit lehet – de az igazi varázslat abban van, hogy észrevedd: mi az, amit jól csinál, és tanuld el tőle.
Arról nem is beszélve, hogy hányan ígérnek gazdagságot és sikert úgy, hogy közben a videóikon egy lakótelepi lakás látszik a háttérben – Dávid legalább hiteles abban, hogy éli is, amit tanít.
Gábor, örülök, hogy bekapcsolódtál a beszélgetésbe!
Mindig lehet találni olyan embereket akiknek bevált, itt nem erről van szó. Itt arról van szó, hogy 99% megveszi a csomagot feleslegesen, mert van neki egy lehetőség kínálva, hogy “Te is meg tudod csinálni”.
Mert az előadó érdeke nem az, hogy minél többen meg tudják csinálni azok közül, akik megvették, hanem hogy minél többen vegyék meg… + a hangzatos szavak mögötti kevés tartalom.
Minden személyeskedés nélkül a tanácsadók 80%-a nagyon hamar eltűnik a süllyesztőben… ezt látni kell.
A guru legtöbb írása szívemből szól. A stílus olyan amilyen, megértem, amiért eldurran az agya.
Gyakran jut eszembe a Galaxis útikalauz idevágó passzusa:
“A GALAXiS Útikalauz szerint a Szíriusz Kibernetikai Társaságpiackutató részlege ” eszetlen semmirekellők csürhéje, akiket elsőként állít majd falhoz a forradalom “, a szócikket egy lábjegyzet egészíti ki, melyszerint a szerkesztők szívesen látnák azok pályázatait, akik robotikai tudósítói állás iránt érdeklődnek.Érdekes módon az Encyclopaedia Galactica egyik kiadása, mely szerencsés véletlen folytán az idő egy elhajlásán át az ezer évvel későbbi jövőből idecsúszott, úgy jellemzi a Szíriusz Kibernetikai Társaság piackutatási részlegét mint ” eszetlen semmirekellők csürhéjét, akiket elsőként állított falhoz a forradalom”
Érdekes volt egy év után újra rátalálni erre a bejegyzésre.