Sikerrel zárult a Közösségi Marketing Nap február 13-án. A Budapesten megtartott konferencián a központi téma a Facebook és a Twitter volt, és hogy ezeken a felületeken hogyan tudnak érvényesülni a magánszemélyek, valamint a vállalkozók. Papp Zoltán volt a nap első előadója, aki mindenkitől megkérdezte, mi a célja azzal, hogy beregisztrált (vagy be akar regisztrálni) egy közösségi oldalra. A legtöbb vendégnek a kapcsolatépítés volt a fő célja, ehhez fűzte hozzá Zoltán azt a gondolatot, hogy a Facebookon és a Twitteren egy olyan közösség van, amiben minden egyén ugyanolyan fontos, és ugyanúgy az önmegvalósítás vezérli. A lényeg az értékteremtés, amikor értéket, tartalmat kommunikálunk az esetek 99%-ában, és a maradék 1% szól az értékesítésről. A kíváncsiság az elsődleges, ami az embereket vezérli. A jó vállalkozó kikéri ügyfelei véleményét szavazással, kérdésekkel. Zoltán a közvetlenségével és stílusával hamar megragadta a jelenlévők figyelmét, előadása pedig jó alapozása volt a nap többi részének.
Molnár Ferenc (ismertebb nevén Webkukkoló) első prezentációja a közösségi marketingstratégia megtervezéséről szólt. A márciusban megjelenő elektronikus könyvéből merített. Olyan tíz lépéses tervről beszélt, aminek segítségével a Facebookon fél év alatt kétezer ismerős/rajongó közül 10% lesz potenciális vásárló. Az egyik fázis szintén az értékteremtés, amiről Papp Zoltán is mesélt. Adni, adni, adni, adni és csak ezután kapni. A cél az, hogy olyan értéket kommunikálj, amit egy olyan ember is továbbadjon, akinek adnak a szavára.
Az ebédszünetben a folyosón állva a következő látkép tárult elém: öltönyös emberek tányért tartogatva, és egymás szavába vágva élénken diskurálnak az eddigi előadásokról. Pár perccel később megfogalmazódnak különféle kérdések, amikre szintén egymás szavába vágva válaszolnak mások; előkerül pár csésze kávé, és a levegőben elkapkodott szavak jó része a Facebook, a csirip, a Twitter és a marketing.
A szünet után Tóth Kriszta az első benyomás fontosságát emelte ki. Az emberek 15 másodperc alatt eldöntik valakiről, hogy tetszik nekik az illető, vagy sem. Ezután már nagyon nehéz például egy első csalódást pozitív irányba terelni. A vállalkozók kezéből kiadott prospektuson az első, amin az olvasó szeme megakad, az a helyesírási hibák. A terméket ilyenkor már nagyon nehéz “rátukmálni” a célközönségünkre. A legésszerűbb, ha szövegeinket szakember ellenőrzi le, hiszen saját irományunkkal kapcsolatban elfogultak vagyunk, nehezen vesszük észre a benne rejlő hibákat. A szövegszerkesztők és böngészők helyesírás ellenőrző programja korántsem tökéletes, aligha lehet rájuk hagyatkozni. A legtöbben a Google keresőjéből tájékozódnak, ám az a rosszul leírt kifejezéseket is megjegyzi, így ha rákeresünk egy szóra, nem feltétlenül az van leírva helyesen, amelyik a legtöbb oldalon szerepel. Bízzuk szakemberre, vagy professzionális oldalakra ez ellenőrzést!
Webkukkoló egy gyors beszéd keretében megosztotta velünk a webergonómia alapjait, utána pedig áttértünk a két weboldal elemzésére. A példák alapján a gyakorlatban is tapasztalható volt, amit előtte elméletben felvázolt.
A workshop alatt csak záporoztak a kérdések, az előadók egymást váltva válaszoltak, majd a vége kisebb beszélgetős-vitázós teadélutánba csapott át.
Az előadássorozat után még órákon keresztül folyt a beszélgetés a közösségi médiáról, a felszólalók is meghallgatták azokat a kérdéseket, amik már nem fértek bele az időbe.
Összegezve a visszajelzések alapján pozitív volt a mérleg, sokan megtanulták, miért jó a közösségi oldalakon fent lenni, és hogyan kell úgy kommunikálni, hogy sikeresek lehessenek.
Kapcsolódó cikkek:






Gratulálok nektek! Le a kalappal, csak így tovább!
Egy apró megjegyzés a pontosság kedvéért
Tehát: nem azt mondtam, hogy félév alatt lesz is 2000 követőd, akárki vagy, hiszen egy olyan cég akinek összesen van 300 potenciális ügyfele az országban nehezen szerez 2000 követőt… Ahhoz nagyon el kell másszon az alaptémájától… És az a 10% is átlag szám… van akinél ez magasabb és van akinél kisebb… (próbálok erre egy reális számítást kitalálni, ami olyasmi mint a Gauss görbe… azt hiszem jó úton vagyok efelé:) ) Az irányelv azonban helytálló…
Köszi Zsuzsi!
Oké, én azt jegyzeteltem le, ami a lényeg.
És az volt a lényeg, hogyha jó vagy, akkor sikerülhet!
Köszönöm a hangulatot visszaadó kellemes beszámolót!
Nem tudom, hogy vannak vele a többiek, a magán profilomon 1000 feletti a kapcsolataim száma. Ma már többnyire csak visszajelölök, Kb 300-ig hívtam meg én is, illetve jelöltem a Facebook ajánlására.
Igyekszem a magánprofilon is sokoldalú lenni, hogy ne legyen meglepő, ha egy-egy oldalam linkje is megjelenik.
Kedves Gábriel és Zsuzsa!
Megajándékozlak Téged a kreatív blogger díjjal amit én is azért kaptam, hogy továbbadjam. Én Téged is kiszemeltelek erre a díjra mert megérdemled!
Elfogadod?
Szeretettel
WiPiroska
Hát köszönjük szépen!