A Facebook adatbiztonsági hisztéria margójára

Az elmúlt időszakban nincs nap, hogy ne jelenne meg valami cikk, vagy bejegyzés a Facebook adatbiztonsági “résével”, laza adatkezelésével, vagy Mark Zuckerberg személyével kapcsolatban. Pár pontban összeszedve hát érdemes átgondolni mivel is állunk szemben, vagy mennyire kell félnünk.

Jobb félni, mint megijedni – tartja a mondás, de aki paranoiával küzd a magánéletben, az az interneten ezt hatványozottan fogja érezni. Épp ezért minden hír, álhír, hoax ami csak megjelenik lelki zavart fog előidézni az ilyen személyeknél.

Nem akarom azt az érzést kelteni senkiben sem, hogy hiszek a Facebookban és Mark egy vállalatvezetői példakép, mert én sem tartom annak. Egyszerűen egy jó ötlete volt, jól helyezkedett és megtalálta az aranyat tojó tyúkot méghozzá minden PR, marketing és egyéb olyan szabályokat figyelmen kívül hagyva, amelyet mások tűzzel fenyegetve oktatnak (“ha ezt és ezt nem tartod be, akkor nem lehet sikeres a vállalkozásod” – ismerős?).

Nos Mark teljes mértékben lazán (még ha utólag számunkra tudatosnak is tűnő döntések sorozatát hozta meg) végigvitt egy gondolatot amiből kiépített egy birodalmat. Természetesen az amerikai ember lelkesedése és szociálisabb viselkedése (ott azért két idegen is hamarább kezd el kommunikálni mint Magyarországon, mert nyitottabbak az emberek) megfelelő táptalaj volt, hogy a Facebook elérte a fél milliárd felhasználót.

kép: NowPublic

Mint minden sikeres ember életében megjelennek az irigyek, pláne egy milliárdos fiatalember láttán “aki nem érdemli meg a sikert, hiszen nem dolgozta keményen végig az életét mint más jómunkásemberek”.

Egy rendszer ráadásul, amelyben túl nagy tömegek vannak jelen, a nagy számok miatt is egyértelmű, hogy hibákat fog generálni. Ha a Facebook a világ legtökéletesebben biztonságos rendszere is lenne (mint tudjuk olyan, hogy tökéletes ebben a világban nem létezik), akkor is az emberek egy bizonyos része félne és keresné a hibákat. Elég csak egy átlagos felhasználó mindennapi műveleteit figyelnünk és rájövünk, hogy sokszor a saját hibáiból adódó hibaüzeneteket is a rendszer hibájának könyveli el.

Félreértés ne essék, nem védem a Facebookot és szinte ugyanolyan hangulatban olvasom el a biztonsági hibáiról szóló cikkeket, mint más, csak az a különbség, hogy talán egy interneten jelen lévő rendszerrel kapcsolatban mindig úgy kéne viselkedni, hogy az oda feltöltött adatok publikusak. Ez olyan, mint amikor valaki biztos abban, hogy ha vett egy számítógépet és azon megfelelő tűzfalprogram van telepítve, akkor elhiszi hogy az a gép sérthetetlen és nem lehet feltörni. Ez pedig tévedés. Amíg egy számítógép csatlakozik az internethez (kábellel vagy wifin keresztül) sosem lesz tökéletes biztonságban.

Így van ez a feltöltött adatainkkal is. Az internetes “intimitásról” működő receptet valójában a Google vezér Eric E. Schmidt fogalmazta meg, amikor azt mondta, hogy amit nem akarsz, hogy kiderüljön rólad, ne töltsd fel sehova.

Hogy vonható ez párhuzamba a Facebookkal? Hát úgy, hogy a profilodba olyan képeket, szövegeket, adatokat tölts fel, amelyek akkor sem lennének kínos ak számodra, ha a külvilágból akárki látná azokat. Gondolok itt arra pl., hogy a baráti társaságodnak lehet vicces, hogy téged részegen lát, de az ilyen képeknek nincs helye az interneten, mert a személyes imázsodat rombolja. A saját énmárkáról nem is beszélve, amely igencsak hatással van egy fejvadász cég döntési folyamatára. Ugyanígy érvényes ez egy potenciális üzleti partner esetében is, mert lehet egy rosszul kialakított imidzs lesz az, ami miatt bukhat el egy kapcsolat.

A Facebook nyilvánvalóan nagy hibát követ el (és ez nem kérdés) azzal, hogy “lazított” az adatkezelésen. Lehet az lenne a járható út, hogy a legszigorúbb adatvédelmi beállításokkal kéne rendelkezésre állnia egy felhasználó alap fiókjának, és rá kéne bízni a finomhangolást. Ezzel a variációval persze az a gond, hogy a kezdő felhasználó lelkesedését törné le az a tény, hogy az általa frissen feltett fotókat egy barátja sem látja, mert a legszigorúbb üzemmódban működik a fiókja. Az embereket ismerve természetesen a végeredmény az lenne, hogy a rendszer egy rugalmatlan és komplikált gépezet ezért átnyargalnának a hi5 és Tagged féle csilli-villi platformokra.

Zuckerberg most már ismert filozófiáját ismerve nem csodálkozhatunk a laza üzemmóddal induló fiókok miértjén, de az sem lenne helyénvaló, hogy az átlag felhasználó arra panaszkodjon, hogy komplikált a finomhangolás. Ha valaki jelen van egy felületen, nem logikus a “nem értek hozzá” – szerű ártatlan hozzáállásmód, ha a másik oldalon pedig panaszkodás van, azért mert a rendszer nem úgy működik, ahogy szeretném.

Nemrégiben megjelent hír szerint, a Facebook adatokat szolgáltatott ki a hirdető vállalatoknak azon személyekről, akik lájkolták (rányomtak a Tetszik gombra) a hirdetéseiket. A fáma csak arról szól, hogy a felhasználók ID-jait adta ki a rendszer. Bizonyára mindenki próbált már egy ismeretlen felhasználó fiókjában körbenézni. Sok esetben falakba ütközhetünk, hiszen az, hogy valakinek tudom a Facebook URL-jét még nem feltétlenül jelenti azt, hogy belelátok a személyes profiljába (sokan a fényképalbumukat, és az adataikat is elrejtik).

De lépjünk tovább: Tételezzük fel, hogy a Facebook minden adatot, amit csak tud rólunk továbbad egy harmadik félnek. Ez a lépés nem kétség, hogy sem etikailag, sem a jogszabályok tekintetében nem állja meg a helyét, de hogy csapódhat le mindez egy átlagos felhasználó esetében?

Adott egy felhasználó. Nevezzük pl. Szabó Jánosnak, aki közalkalmazott. A Facebook profiljában látszik a családi állapota, a kora, a politikai nézete és a vallási hovatartozása stb. Ezekre a demográfiai adatokra bár lehet lőni, sőt személyre szabott hirdetést is lehet építeni, de azért gondoljunk bele, hogy melyik nagyvállalat, vagy komoly cég az, aki kéretlen e-mailekkel fogja bombázni ezentúl Jánost? Ugyanis a SPAM, Facebook ide, vagy oda továbbra is a büntetendő kategóriába tartozik.

Amit még megtudhat valaki, hogy János milyen filmeket kedvel, és miket olvas. Személyes véleményem szerint ezek sem valami nagyon privát és szégyellni való dolgok, vagy igen?

Konklúzió: Biztos vagyok benne, hogy a fent leírtakkal nem mindenki fog egyetérteni, de azt azért érdemes elismerni, hogy a biztonságot és a privát szférát elsősorban mindenkinek magának kell megteremtenie és nem digitális rendszerektől kéne várni azt, hogy teljes mértékben kiszolgálják az igényeinket (és arról még nem is beszéltünk, hogy mindezt olyan rendszerektől várná el a hétköznapi felhasználó, amelyek ingyen biztosítják számára a szolgáltatásait – mert ugye az alap netező mindent ingyen akar, de azt csúcs minőségben).

Egyértelmű recept nincs, de mindenkinek a saját félelmei mentén kell megtalálnia a megoldást. Aki betegesen paranoiás, az törölje magát a rendszerből (főleg ha Angela Bennett az illető). Akit nem érdekel a PR és a társadalomnak való megfelelés (mert sosem szeretne normális munkát találni, vagy nem számít, hogy lesz-e üzlete), az bátran vállalja önmagát, mert senki nem fogja ellopni a személyazonosságát. Aki pedig a kettő közötti egészséges modellt szeretné megtalálni, annak pedig ott van az ésszerű, de megfontolt önkifejezés: csak olyat teszek ki a barátaimnak mutatóba, amit más előtt is vállalnék.

Kapcsolódó cikkek:

1. A Facebook kommunikáció elad?
2. Te gyártod a Facebook SPAM-et!