Mostanság elég sokan keresnek meg tanácsot kérve és a levelek egy része egyszerűen a Twitteren, vagy általánosságban a közösségi médiában való viselkedéssel kapcsolatos. Az egyik levél annyira érdekes, hogy szerintem megér egy írást. Természetesen név nélkül idézem.
Fotó: Vic Brincat/Our parrot, Baby
A twitterbálna óceánjának magyar tengerén (hogy egy bizarr képzavarral éljek) van egy személy, aki az általa forgalmazott terméknek és persze önmagának is az üzletet építi. Eddig semmi gond. Sokakat követ, és sokan visszakövetik. Általában barátságos, kedves mindenkihez, ezáltal elég jó a pozíciója akár az FF toplistán is. Kipuhatolja, ki lehet potenciális vevője, abba beleharap, és nem ereszti. Klasszikusan házibarát-beszállítói pozícióba törekszik, de ez olyan utálatossá teszi számomra és pár (nanáhogy) nemvásárlója számára, hogy DM-ben panaszkodunk-szörnyülködünk rajta.
Építse csak az üzletét, az image-ét, de a nagyon aktív és nagyon erőszakos – már-már izzadtságszagú – jelenléte miatt a twitter-oldalam kb. 1/3-a az ő cuccával van tele. A napokban odáig jutottam, hogy bár vettem a boltban egy olyasmi terméket, amit ő is forgalmaz, és örültem, hogy találtam egy régen vadászott fajtáját – tehát kedvem lett volna kitwittelni -, nem írtam ki semmit, mert úgy éreztem, akkor rám szállna. Mert 10 twitjéből 9 a termékére vonatkozik. Ami nem baj, csak míg eddig azt gondoltam, hogy csak én vagyok ilyen érzékeny a tukmálós odadörgölőzésre, kiderült, hogy mást is zavar, nem is kicsit. Beszélgetve kiderült, hogy bár nagy kedvünk van hozzá, mégsem nyomunk unfollowt. Ki udvariasságból, ki pedig azért, mert túl sok a közös ismerős.
Panaszáradatomat kiegészíteném még annyival, hogy (nem vagyok hülye) tanultam marketinget, nincs is bajom a “befogadással”, de anno egy tanárunk azt mondta, a marketing-tevékenység addig jó, míg nem érződik nyomulásnak és nem kelt viszolygást. Azóta eltelt 14 év, és most értem igazán, mire gondolt.
Mit gondolsz erről a jelenségről?
Nos a kérdés eléggé összetett, de annyira azért nem nehéz megtalálni az optimális megoldást. Az említett személy felismerte és meglátta a Twitterben a lehetőséget és az esélyt arra, hogy önmárkát építsen, a személyes marketinget és az ajánlás erejét egyértelműen itt (is) éli ki. Az egésszel semmi probléma, hiszen a Twitteren mindenki marketingezik. Még mielőtt bármilyen támadóállásba is állna a kedves olvasó ezzel a kijelentésemmel, gondoljunk csak bele, hogy mindenki aki felvállalja a nevét, az önmagát márkázza. Ki sikeresen ki nem. A marketingről mindenkinek elsőre az értékesítés, azaz a sales jut eszébe, miközben sok esetben a marketing nem a direkt eladásról szól.
Vissza a személyes marketinghez: Lehetsz te alkalmazott, vagy diák, attól a ponttól kezdve ahogy munkát keresel és a potenciális alkalmazó céged HR munkatársa rátalál a Twitter fiókodra (márpedig rá fog hidd el, mert a Google felhozza majd a neved és csiripelésed) TE leszel a termék amit eladsz. Nagyon sokan nem fogják fel ezt a tényt, de a közösségi médiával történelmet írunk. Mindenki a saját kis történelmét. Ebből egyenesen aránylik, hogy a közösségi média jelenléted akkor is marketingnek tekinthető, ha nincs közöd egy termékhez sem, mert TE vagy a termék a munkaerőpiacon, vagy a vállalkozói partner szférában!
Kissé eltértem a kérdéstől, de mindezekre szükség van ahhoz, hogy valaki tudatosítsa, hogy a marketing egyénenként mindannyiunk életében jelen van, és ez nem csak akkor történik mikor a TV reklámokat nézzük. Az említett személy tudatosítja ezt, de feltehetően átesett a ló túlsó oldalára. Feltételezem, hogy használja a Twitter keresőjét, vagy akár bizonyos kifejezésekre beállította az asztali Twitter kliensét is (Tweetdeck, Seesmic és társai). Ezekkel természetesen nincs is gond, de ha valaki megemlíti a szakterületével összefüggő kulcsszót, akkor nyomban ott is terem és felkínálja segítségét. Az igazat megvallva az összes nemzetközi social media szakértő és szakkönyv író ezt ajánlja, kezdve a sort Gary Vaynerchukkal és folytatva Erik Qualmanon át egészen a Mashable és Social Media Today cikk szerzőkig. Ez egy fantasztikus jó stratégia és nem is ezzel van a baj, mert ki nem örülne annak, ha egy kérdésére egy órán belül szakértői választ kap?
A probléma az offenzív és nyomulós stílussal van, amely miatt nagyon sokak negatívan néznek már magára a marketing szóra is. Nagyon sokan ott követik el a hibát, hogy a terméküket mindenhatónak tartják (amivel nincs is semmi gond, hiszen ki higgyen a saját márkájában / szolgáltatásában jobban, ha nem mi…), de ettől függetlenül ez az élmény nem fogja úgy megérinteni a másik fél szívét. És ez az, amit sajnálatos módon nagyon sokan főleg MLM rendszerben dolgozók (tisztelet a kivételnek) nem tudnak megérteni. A helyzet akkor enyhül talán ha, ugyanezt a személyt egy másik termékkel keresik meg és ellenáll. Nos, talán ekkor kéne úgy reagálni, hogy látod, én így érzem magam a te “ajánlatoddal” kapcsolatban.
Legutóbb már nem is tudom hol olvastam egy olyan kijelentést, hogy a közösségi média inkább az elköteleződést kell szolgálja és nem pedig az értékesítést. Tudom, hogy ez vállalkozóként nem tetszik, mert akkor minek is kell csinálnom, ha nincs benne pénz? De van, csak nem az első Twitter üzenettől lesz! Ez megérne egy újabb írást, mert ezzel kapcsolatban is sok tapasztalat halmozódott fel…
Röviden ha valaki nagyon offenzív kampányt folytat ellenünk egyszerűen nyomjunk rá az unfollow gombra és ne kövessük tovább. Tudom ez egy sokak lelkét bántó lépés, mert bevallom én is emberből vagyok és sok esetben zavart ha valaki nem követett tovább, de meg kell érteni, hogy ez mindenkinek a saját dolga. Egyszerűen nem minden embert érdekel XY témája és ezt nem kell személyes sértésnek venni. Illendőségből követni valakit hülyeség, de ha mindenképp ezt az utat szeretnénk járni, akkor rendezzük az ismerőseinket (akik komolyan fontosak) listákba és csak az azon a listán kövessük figyelemmel.
Nincsenek kapcsolódó cikkek.
A listákat nem szeretem, mert, szerintem, ha valakit nem érdekel, amit írok, akkor ne kövessen. Lehet, hogy egyes követőim nem is látják, amit írok, mert nem vagyok rajta a listájukon? Én nem készítek listát és csak annyi embert követek, akiket el is tudok olvasni.
Én arra szoktam gondolni, hogy a sértődés ellenére, igenis számít az a néhány másodperc is, amit az illető tweetjeinek olvasásával töltök. Előbb unfollowoltam valakit, akivel személyesen is találkoztam már néhányszor és felmerült bennem egy udvariassági probléma.
Volt rá példa, hogy alázatosan elnézést kérve jelentettem be, hogy bocs, de nem követlek tovább, ekkor éles gúnyolódást kaptam arról, hogy az illető ,,ettől még nem fogja felakasztani magát”. Ha kiírom, azt, hogy nem követek valakit, akkor tulajdonképpen megsértem mind a kb. 100 követőm előtt, ez sem szerencsés. Ellenben, az sem fair, hogy az unfollow után ő még esetleg hetekig úgy gondolja, hogy én is követem és csak később veszi észre, hogy már nem kölcsönös a szimpátia. Így nem is tudja majd, hogy melyik tweetje volt a kiváltó ok. Szóval érdeklődnék, hogy nektek van-e erről kiforrott álláspontotok. Elnézést, hogy ez kissé hosszúra sikerült, de kapcsolódik a cikkhez.
Szerintem ahány ember, annyi recept létezik, de mindenképp el kell vonatkoztatnunk a fizikai kapcsolódásoktól. A Twittert mindenki másképp magyarázza, arra viszont senkit sem lehet kötelezni, hogy kövessen minket. Ez olyan mintha valakinek illendőségből kellene olvasnom a hírleveleit, pedig nem érdekel a szakterülete.
Szerintem az egót el kell dobni és nem foglalkozni vele, hogy ki követ. Mindenki másképp magyarázza a Twitter politikát is. Én pl. minden magyart aki követ visszakövetem, hogy tudjanak nekem DM-et küldeni, amivel persze sokan nem értenek egyet, mert a Twittert csak kapcsolattartásra használják.
Sokat gondolkodtam ezen a cikken, mert a levél akár rólam is szólhatna…
Mindenkinek más a határ, más az, amit még elvisel, és más, amit már nem. Sőt, az ismeretség mélyülésével ezek a határok ki is tolódhatnak. Éppen ezért úgy gondolom, hogy egy „csak” ismerős bármikor nyomhat unfollow-ot (majd feldolgozom, ha egyáltalán észreveszem!), a „baráttól” viszont jólesne, ha előbb szólna, hogy „figyelj, ez szerintem már sok!”
Meglehetősen nehéz azon a keskeny határon egyensúlyozni. Ezt mind most tanuljuk.
Bocs: unfollow-t
“ha egyáltalán észreveszem!”
Ez itt a lényeg, mert nem kell vele foglalkozni. Kérdés, hogy mit akarsz? Megfelelni másoknak, vagy magadat adni. A kettő a két véglet és közötte van a PR. Ha másoknak akarsz megfelelni az a langyos víz és unalmas leszel, ha viszont magadat adod, nem mindenki fog bírni, de a szűkíted a piacodat amit fókuszálásnak is nevezhetünk (persze ezt is lehet extrémen csinálni – ismerős lehet az effektus, amikor ismert embereket valóság-showba tesznek és megutáljuk őket). Valahogy a kettő között kéne mozogni. A Dr. House-os beszólok mindenkinek stílus pl. nem mindenki esetében sül el jól.
Ismerősi körben (ezúttal átlag felhasználókra gondolok) beszélgettünk erről minap. Az egyikük azt javasolta, hogy az ilyenekkel a “megtaposlak, megalázlak” elvek szerint kell eljárni, ami szerintem baromság. Annyi infót nem tudsz róla, hogy megalázd, ha nyíltan elküldöd a fenébe akkor Twitteren csak a követőid látják, miközben a válaszait meg az ő követői, ha nincs nagy átffedés, akkor mindenki a saját követői szemében királyként áll, a másikéban meg idiótaként. Tehát különösebben nem éri meg.
A másik ismerősöm azt mondta, hogy érdemes megkeresni a legnagyobb konkurensüket és brahiból nyomni a weboldal linkjét. Néha megkérdezni, hogy “@vadbarom (bocsi, de most így hívjuk miszter Xet) te mit gondolsz erről?” Ez poén és jól is nézhet ki, csak időközben amíg másokat “szivatsz” nem jut időd családra, pénzkeresésre, sörözgetésre a haverokkal…stb.
Marad a jó öreg unfollow
Sziasztok,
Ez egy nagyon érdekes dolog és sokat lehetne erről vitatkozni. Bár talán offolásnak számít, de azért leírnék egy példát a saját szemszögemből.
Például engem is sok minden érdekel. Érdekel a marketing, a sport, a költészet, a filmek stb… a követőim/követettjeim közt nagy a sokszínűség, kivel emiatt, kivel amiatt követjük egymást.
Pl. én előszerettel twittelek a meccsekről, vagy a filmről amit éppen nézek és főleg a sporteseményeknél (teleszemetelem azzal a twittert, hogy mekkora helyzet volt), szerintem agyára megyek azoknak, akiket nem érdekel a sport, de más dolgokkal kapcsolatos dolgok miatt követnek. De közben azokkal, akik “jóarcoskodásból”, “dumáljuk meg mi volt a meccsenből” követnek szorosabb lesz a kapcsolatom, mert tényleg jóízüket “beszélgetünk”.
Az xfaktor-megasztár twittözön pl. meg nekem ment az agyamra, már – már ott tartottam, hogy unfollow-zom azokat, akikkel egyébként sok dologról tudok beszélni, mert annyira sok volt már két tehetségkutatós twittből, de eszembe jutott, hogy amikor én “szemetelek” ők sem hagynak el.
Szóval csak azt akartam, hogy én is sokszor mások agyára megyek, mások is az enyémre, de sokszor meg értékkel bírunk egymás számára, így néha muszáj nyelni.
Ha meg nem bírjuk, ahogy Feri is írta, marad az unfollow.