Mi lett a bloggal?

Több mint tíz éve feltettem itt egy kérdést egy bejegyzés címében: mi legyen a bloggal? Akkor nem tudtam rá válaszolni. Most már tudom. Az lett belőle, hogy befalaztam. :-)

De szépen sorjában.

A rövid változat: feltörték

Nem egyszer, és nem véletlenül. Amikor valaki végre alaposan belenézett a szerverbe, kiderült, hogy a dolog nem tegnap kezdődött: harminchárom hamis adminfiók, harminc könyvtárnyi odacsempészett kód, és az egész három generációban, egészen 2024-ig visszanyúlva. Én meg azt hittem, hogy csak lassú a tárhely.

Van ebben valami megnyugtatóan abszurd. Évekig nem írtam ide egy sort sem, közben viszont valaki egész aktívan dolgozott az oldalamon. Ha ez így megy tovább, még ő kapja meg a szerzői jogokat.

A WordPress remek dolog, amíg foglalkozol vele. Amint nem, onnantól egy nyitva felejtett ajtó, amin bárki besétál. Az én esetemben pontosan ez történt: egy elhagyott házba beköltöztek, és csak akkor derült ki, amikor már a pincében is laktak.

Ezért lett statikus

A megoldás az volt, hogy kiszedtem az egészet a WordPressből, és csináltam belőle egy sima, buta, statikus oldalt. Nincs mögötte adatbázis, nincs PHP, nincs bejelentkezés, nincs semmi, ami futna. Ez most csak szöveg és kép, ahogy a régi szép időkben.

Ennek az az ára, hogy hozzászólni nem lehet többé. Nincs hova írni, mert nincs, ami fogadja. A régi hozzászólások viszont mind itt vannak: mind a háromezer, a válaszokkal és a vitákkal együtt, ahogy annak idején lezajlottak. Nekem ez volt a legfontosabb az egészben. A cikkeket megírtam én, de a blogot ti csináltátok.

Ha valamiről mégis beszélgetni akarsz, a Facebookon megtalálsz, ott szoktak megjelenni az írások is. Oda lehet írni. Ide nem. :-)

Ami útközben elveszett

Egy tizennégy éves blogot átköltöztetni olyan, mint kipakolni egy régi szekrényt: kiderül, mi ment tönkre, amíg nem néztél oda.

A videók. A beágyazott YouTube-videók egy része eltűnt. Ezekért nem haragudhatok senkire: annak idején nem volt gond, ha ment a zene a felvétel alatt, azóta viszont rendesen szigorodtak a szerzői jogi szabályok, és a háttérben szóló zene miatt szedték le őket. Ahol ez történt, ott most egy rövid mondat áll a videó helyén. Az Indavideóra feltöltött két felvételt is eltávolították, azok végleg oda vannak.

A linkek. A blog 2012 és 2023 között íródott, és azóta a hivatkozott oldalak közel harmada megszűnt. Fórumok, blogok, hírportálok, amiknek nyoma sincs már. Amit meg lehetett menteni, azt átirányítottam az archive.org mentésére, ezek kapták az arch jelölést. Amihez nem volt mentés, ott egy kereszt (†) figyelmeztet, hogy ne is reménykedj.

A képek. Ezek szerencsére túlélték. Mind a kétezernégyszáz átesett egy fiatalító kúrán: WebP formátumba kerültek, így a negyedannyi helyről töltődnek be, mint régen. Mobilon is végre használható az oldal, ami 2012-ben még nem volt szempont.

És hogy miért nem baj ez

Be kell valljam, hogy elfoglalt lett az életem, és már nem nagyon érek rá blogolni. Ez az igazság, nem kell köré magyarázatot építeni.

De azóta sok víz lefolyt a Han folyón. Amikor elkezdtem, a magyar internet Koreáról nagyjából annyit tudott, amennyit én írtam bele, és ez inkább szomorú volt, mint hízelgő. Ma viszont? Sokan kimentek, férjhez mentek, megnősültek, gyerekeik születtek odakint, és ontják a tartalmat. Van, aki videón csinálja, van, aki jobban, mint én valaha. Van közöttük olyan is, aki annak idején itt szólt hozzá ezekhez a bejegyzésekhez.

Innentől az én szerepem már nem életbevágó. És ez nem keserű mondat, hanem pont fordítva: ez a jó vége egy ilyen történetnek. Aki úttörő volt, annak pontosan az a dolga, hogy egy idő után fölöslegessé váljon. Ha valaki ma Koreáról akar olvasni magyarul, annak nincs szüksége rám. Tizennégy éve még volt.

Úgyhogy ez az oldal innentől múzeum. Nem lesz új bejegyzés, nem lesz új hozzászólás, nem lesz frissítés. Viszont itt marad, olvasható, kereshető, és ami a legfontosabb: feltörhetetlen. Egy statikus oldalon nincs mit feltörni. Aki mégis megpróbálja, az legfeljebb elolvassa, hogy milyen volt egy magyar srácnak Szöulban 2012-ben.

Nem rossz büntetés.

Köszönöm, hogy olvastatok. Tényleg.

utóirat: a keresőbe beírhatod bármelyik régi vitatémánkat, és megtalálod. A hozzászólásokban is keres. Tessék, ennyit fejlődött a blog tizennégy év alatt, pont akkorra, amikorra abbahagytam.