Korea-őrültség

Minden Korea-őrült története más. Van akinél egy k-pop dal, van akinél pedig egy koreai film indítja el a lavinát. Ezek az általános klisék, amelyekkel ha dicsekszik az ember a koreaiak nagy része már csak legyint (persze magában). Van akit persze maga a kultúra fogott meg, vagy a történelem, vagy egyszerűen Koreába vetette őket az élet. A koreaiak viszont tudják, hogy legtöbb esetben mindez a generált gazdasági fellendülés stratégiájának egyik következménye. Az egészet az elején én sem értettem. Miért nem örülnek annak, hogy mi sokat tudunk az országukról? sőt néha még többet is a történelmükről mint ők maguk.

Aztán egyszer az egyik szöuli magyar találkozón volt egy koreai srác aki magyar-őrültnek vallotta magát. Akkor úgy leesett az egész: engem meg ez hagyott valahogy hidegen. Érdekelt az a része, hogy miért tud valaki a világ másik felén egy olyan országért rajongani, amelyet sosem látott (azóta már járt itt), de inkább kuriózum volt az egész, mintsem olyan érzés, amitől nekem hátast kellett volna dobnom. Nos így vannak a sok külföldivel a koreaiak is: kissé elegük van abból, hogy mindenki odavan a zenéért, vagy a filmekért, de jól esik nekik az, hogy  ezek a dolgok naggyá tették az országot.

Ez a bevezető csak egy kis gondolatébresztő volt. A mai írás nagyobb része egy napokban kapott levél tartalmáról fog szólni. Egy rövid időre visszarepülünk a 70-es évekbe. A levélíró személyét nem teszem közzé, de a történetet érdekesnek találtam.

„Valamikor a 70-es évek legelején gyakorlaton voltam az Ózdi Kohászati Üzemekben. Egyszer csak szóltak, hagyjuk azonnal abba a munkát, és menjünk a művelődési házba, mert filmet vetítenek. A film egy koreai film volt, az volt a címe, hogy „A gyémánt hegy leánya”. Színes volt ugyan, de gyatra és nem volt szinkronizálva.Valami nemzeti ünnepük alkalmából volt ez a vetítés. Maga a nagykövet, mai napig emlékszem a nevére a filmélmény kapcsán, An Mi-Szu elvtárs állt a vetítő mellet és kommentálta a filmet. Időnként leállt a vetítés, ha a cselekményben túlságosan előre szaladt, ő pedig elmondta a történetet hogy értsük miről van szó. A film közvetlen a japánok alóli felszabadulás után játszódik. A japánok borzalmakat követtek el az országban. Az ellenük harcoló partizánok konspirációs neveket használtak, hogy az elnyomók ne tudjanak a családjaikon bosszút állni.Volt egy család, anya, apa, kisleány, akiket a háború szétválasztott. Az apa partizánvezér volt, s róla az a hír terjedt el, hogy meghalt. Az anya és lánya ahol élt azt a falut a japánok felégették, de nekik sikerült elmenekülni és egy másik koreai faluban megtelepedtek. Őróluk is azt hitték, hogy a falu elleni attakban meghaltak. Na és így köszöntött be a béke.

Innen jön a történet veleje. Az apuka a fővárosban az első számú kultúrpolitikus lett Miniszter, az anyuka a falu termelőszövetkezetében dolgozott a kislánnyal. Természetesen a kislány rész vett a tsz. leánykórusában és állandóan népdalokat énekeltek. Egyszer aztán a tsz a fővárosba kirándulást szervezett. Ott meglátogatták az operaházat, ahol a főszereplő énekesnő épp premierre készülve gyakorolt. A tsz leánykórusának tagjai elámulva nézték a próbát, csakhogy a művésznőnek a fő áriát sokadszorra sem sikerült rendesen elénekelnie. A rendező kiakadt, hogy mi lesz, mert a premierre a Miniszter is hivatalos. Erre a mi hősnőnk felajánlotta, hogy elénekli a dalt. Gyorsan helycsere és ének. Mindenki elámult, majd a művésznő odament a lányhoz és azt mondta, hogy cseréljünk helyet a lány maradjon az operaházba, ő pedig megy a tsz énekkarába.

A premier így aztán jól sikerült. A Miniszter elvtárs felkereste az ismeretlen diadalt arató énekesnőt az öltözőjében, ahol aztán a feleségére találva kiderült, hogy egy család ők.Ez összeborulás után a zárókép, hogy a tsz leánykórusa a gyapotföldön boldogan énekelnek a művésznővel!

Ekkor nekem az volt a véleményem, hogy ezek hülyék./ Röhejes, hogy abban a korban a nyugatiak gondolhattak hasonlót rólunk, a rendszerünkről / Nem is nagyon érdekelt ezután se a Kim ir szem Koreája, sem az hogy az amerikaiak Dél-Koreában hogyan erőszakolják meg a nőket. Sokáig ez utóbbiról szólt a hazai propaganda.

Aztán egyszer a tv-ben láttam a palota ékkövéből egy részt. Kik ezek, hogy ilyen tudatosan használják az ételekbe a belevalókat és néhány száz évvel ezelőtt úgy főznek, ahogy egy mai reformkonyhában?? Szerencsére a sorozat összes darabját meg tudtam nézni. Aztán a Silla sorozatnak a hatására váltam Korea őrülté, ahogyan a többiek is nevezik magukat.Ma már tudom, hogy Gyémánt hegy valóban létezik Észak-Koreában, s ahány évszak van annyi féle színben pompázik. Egy kicsit mást gondolok az é-koreai emberekről. Nagyon bízom benne, hogy az egymástól elszakított ország békésen fogja megoldani az egyesülést.”