A koreai konyha lassan már nemzetközi szinten ismertnek mondható. Mindenki tudja, hogy iszonyatosan sok zöldséget használnak (ami a mai elműanyagosodott, junk-food kaják által uralt világban egyenesen jól jön). Épp tegnap mutatott nekem valaki itt egy táblázatot, amely a világ nemzeteinek elhízottsági %-át mutatta. Hát a magyarok elöl voltak a listán, a szlovákok pedig még előbb. Magam sem értem (úgy tűnik keveset jártam haza). Lényeg, hogy mi mióta itt vagyunk 4-5 kilót biztosan ledobtunk. Mérleg nehezen elérhető helyen van (vendéglátóink szobájában), így magunkat megmérni csak akkor tudjuk ha a gyerekek kihozzák játszani. :-)
Ma szombat lévén kicsit leeresztettem, ezért nem is nagyon szövegelnék többet. Beszéljenek a képek. Lesz itt étel, ital, kuriózum. Zacskós ramen, és pillangólárva is. Kutyahúst továbbra is mellőztem. :)
Nemsokára lesz egy recept is, egy magyar gasztro-blogon, csak össze kell szedni magam, mert az idő kevés, a tennivaló (cél) pedig sok, és nem bírom ezt a tenniakarásos őrlődést. :)