Megfázva Koreában

Az egész ott kezdődött, hogy Melinda és én kitaláltuk, hogy felmegyünk a Szöul melletti Bukhansan hegység Jokduribong csúcsára.  Ennek magassága 370 méter, tehát nem kell komoly hegymászásra gondolni. Mivel én már jártam itt még a thai gyerekekkel x hónapja, Melinda pedig nem, így jó ötletnek tűnt. A koreaiak nagy része egyébként szeret túrázni, hiszen az ország területének 70% hegyekkel borított. Gondoltunk szólunk Mónikának is (ne unatkozzon ezen a borongós esős szombati napon), ő pedig igent mondott.

Az idő nem volt valami fényes, így esernyőt is vittem. Melegítő felső hónapok óta nem volt rajtam, de a feltételezett szél miatt gondoltam jobb lesz azt is felcipelni. A Dokbawi metrómegállónál szombat délután találkoztunk is Mónikával, és felcaplattunk a hegyre.

A felfele út szerintem roppant szórakoztató, de mielőtt elindultunk volna vettünk az egyik boltban fejenként egy kimbap-ot és fél-egy liter vizet. A túra elején az ember a házak között bandukol felfele, aztán egyszer csak odaér az erdőhöz, ahol már rohangászó mókusok fogadják. Feltételezem, hogy etetéshez lehettek szoktatva, mert igencsak bátran rohantak néha az ember felé, aztán pedig futottak el.

A túra kicsit keménynek tűnt, mert igaz, hogy sok helyen kirakott sziklákkal van lépcső építve, de az út harmad részénél a lépcsőből természetes sziklákon kell felmásznunk (túracipője persze egyikünknek sem volt, szóval olyan volt minden mint a klasszikus találós kérdésben: „Miben hasonlít a hegyi pásztor és a hegymászó? Mindkettő marhára vigyáz a hegyen.”).

Velünk együtt fiatal és idős koreaiak is túráztak, akik vagy leelőztek minket, vagy már visszafele jöttek a csúcsról. Érdekes, mert van aki hátizsák és minden élelem, víz nélkül ment fel, majd jött le. 1-1.5 óra alatt egyébként közel 1 km-es 45 fokos emelkedős túraútvonal megjárható, így feltételezem van aki edzésként fogva fel a dolgot felmegy, majd lejön. :)

Erről a túráról már írtam itt, szóval nem is szaporítanám a szót. A csúcsról a kilátás nagyon szuper, a lányok is élvezték, akkor is ha felfele azért kicsit elbizonytalanodtak néha és azt kérdezték maguktól, hogy biztos fel akarnak-e ők oda menni? :)

A látvány persze minden pénzt megért (innen minden kivehető volt, a World Cup Stadium, a Cheonggyecheon patak, a Hapjong állomás, pár híd a Han folyón). Nagy élmény!

Egyébként itt készült a cikk elején látható kép is, ami egy mosolygós becsukott szemű meditálós kép akart lenni, csak úgy fújt a szél, hogy az egész elcsúszott és ebből lettek az Instagramos „Voldemort” és hasonló beszólások. :D Én akkor is szeretem ezt a képet. Melinda jó fotós :)

Nagy volt a szél, ami mint később kiderült nem tett jót a lányoknak. Melinda tegnaptól beteg, megfázott… és egyre csak mélyül a hangja (Tanita Tikaram – Twist in my Sobriety), Mónika is ahogy olvasom a Facebookon megfázásra panaszkodik.

Ilyenkor ugyebár mit csinál a magyar? Teát iszik. Mentem teáért a boltba, sehol sem találtam. Mondom, hogy „csá”, semmi… jó akkor „tí”, semmi… mutatom is, mint a srác a kínai szerszámboltban a kólát (régi reklám)… semmi. Jó, kösz, átmentem egy másik helyre (GS25), ahol meg porosodtak a teák dobozai. Komolyan lehet senki sem hiszi el, de itt mindenki a kávéra van ráizgulva. A teát meghagyják, Kínának, Japánnak (vagy én látok mindent szubjektíven megint?).

A tea sem hatott, pedig komoly citrom és gyömbér kivonatot tartalmazott. Ma azért elmentünk egy gyógyszertárba is Coldrex-et venni. Amúgy van itt minden, szóval senki se gondolja, hogy nincs olyan termék, amit itt ne lehetne megszerezni (jó, kivétel a túró, de azt meg lehet házilag is gyártani).

De ha már egyszer Ázsiában vagyunk, ahol azért nem a gyógyszer az első számú mentsvár, hiszen előbb a tradicionális gyógynövények jönnek. Gyógyszertárba be, ahol érdekesmód a középkorú hölgy beszélt angolul (egy kicsit) a fiatal csajszi pedig semmit sem. Van egy iPhone-os alkalmazás, amely azért életet ment ilyenkor :) A neve Úti tolmács, amely ilyen helyzetre kész mondatot dob. :-)

Melinda még akkor töltötte le amikor ingyenes volt, de 8 EUR-t akkor is megér (ha az ember elindul a nagyvilágba). A gyógyszerésznő ezt a kúrát tanácsolta. Érdekes az egész: teljesen más tablettát kell bevenni reggel/délelőtt és mást este. Engem meggyőzött, akkor is ha nem nekem kell szednem. Kíváncsi vagyok a hatásra, komolyan. Remélem Melinda jobban lesz tőle.

Az árak ha esetleg érdekelne valakit ez 3000 won volt (kb. 600 HUF), a Coldrex pedig 7000 won (ami kb. 1400 HUF). A Coldrex márka (ezért mindenhol elérhető), és bizonyított. Nyilván a koreai gyógyszerész a helyi termékeket fogja kínálni és szerintem jól is teszi. Én hiszek ebben a termékben, no meg szimpi ez a más adagot és szert adunk a betegnek napszaktól függően dolog. Persze majd minden kiderül, de mint érdekesség megért egy írást.

Azért elgondolkoztam, hogy nekem miért nincs bajom? A hegyen felmenet én is leizzadtam és a szél engem is jól megfújt. Létezik, hogy a 4 hónapos koreai koszt tényleg ellenállóbbá tett? Szerintem ezt sosem tudom meg. Ha így van, akkor ez a másodlagos hasznom a -10 kg súlyvesztés után. :)