Dél-Koreában azért ha az átlagot tekintjük jóléti társadalom van. Itt is vannak szegények és létminimum alatt élők, ezt nem tagadom, de egyre jobban kiugrik az a réteg is aki Prada táskára és luxuscikkekre költi a fizetését. Nagyon sokan fizetésből élnek, de keményen megdolgoznak azért, hogy megvehessék ezeket a luxuscikkeket.
A jóléti társadalmak mondhatni kötelessége (bár bizonyára sokan nem így látják) az, hogy gondoskodjon a világ többi részéről. A szakadék egyre nagyobb a gazdag és a szegény réteg között és ez már lassan az egész világra igaz lesz. Anno könyvekben olvastam, hogy most kapja össze magát valaki, mert már nem elég a középrétegbe tartozni. Ez egyre vékonyodik. Bizonyára velem van a baj, de továbbra sem tudom megtalálni azt a hullámot, trendet, befektetést, vagy nevezzük aminek akarjuk, ami a gazdag rétegbe sorolna engem. Igen, velem van a baj, mert nem vagyok a „mindent minden áron” híve és mindig eljutok egy határig, ahol már nem fair játék kezdődik. Ahogy Zsolti barátom szokta mondogatni a milliomosok mondását: „Ne kérdezd miből szereztem az első milliót!”. Értem én, hogy minden motivációs tanácsadó el akarja adni azt, hogy becsületesen is meg lehet gazdagodni, de ha a kulisszák mögé benézünk mindig valami nem kerek a történetben. Ha más nem ott a könyökkel való előrejutás. Ilyenkor szoktam én félreállni, mert ez nem az én stílusom. Tudom ez egy tipikus vesztes hozzáállás, de nem tudom leküzdeni a nevelést, amit kaptam. Ettől függetlenül hiszek abban, hogy becsületesen is „meg lehet csinálni”, csak 100x akkora erőfeszítés kell hozzá.
Visszakanyarodva a jótékonysági dolgokhoz a múlt héten indult egy kiállítás, amit egy fogadás előzött meg az AIYa kávézóban. A kávézó ugyebár a civil szervezet épületében van, és mindig így kötjük át a dolgokat a jótékonyságra. Van ugyanis egy bentlakásos szanatórium szerűség, ahol mentálisan sérült hölgyek laknak. Ezt a szervezetet üzemeltető dolgozók csináltak egy kis kiállítást a kávézóban, ami egy kis ideig itt is marad a falakon. Jelen voltam az eseményen, a zenés megnyitón és az egyik ápoló hölgy elég jó angolsággal körbe is kalauzolt minket a fotók előtt. Aranyos volt az egész. Pár bennlakót is elhoztak, akik örültek a nagy figyelemnek. Volt aki minket fotózott. A többit mondják el a képek.
A kivetített óra az idő múlását hivatott szemléltetni.
Így telik el egy nap az intézetben (napirend).
a bentlakók fotói
versek és fotók
Ez egy érdekes momentum volt: fodrász, sminkes és fotós vette kezelésbe a hölgyeket és hihetetlen jó átalakításon estek át egy délután erejéig
a bentlakók
az AIYa kávézó egy sarka
szórólapok / természetesen lehetett adományozni
a kávézó kívülről
a kiállítás szeptember 18-ig tekinthető meg itt Szöulban
6 Responses to Jótékonysági kiállítás a kávézóban