Látogatás a Hankuk Egyetemen

„Egy kis fail mindenkinek kell…” Így tudom kezdeni ezt az írást, mert a Hankuk Egyetem magyar nyelvű tanszékével igencsak mellé fogtunk. Akinek a most leírtak a kisujjában van, nyugodtan megtarthatja magának az „ááá ti ezt nem tudtátok?” hozzászólást. Hát nem, mert nincs annyi időm, hogy mindennek tüzetesen utánanézzek. Ó boldog alkalmazotti korszak. Komolyan amikor még otthon dolgoztam több időm volt a munkahelyen kívül, mint itt van önkéntesként… Na ez egy másik történet. Inkább térjünk is rá, hogyan lépett Gabriel banánhéjra… Ájsssss

Történt ugyanis, hogy az alapítványnál az egyik projekt keretén belül ingyenes foglalkozásokatkellett kitalálnunk. Mihez értünk mi ugyebár? Hát a magyar nyelvhez és kultúrához. Online marketinget angolul gyengén beszélő közegnek (sajnos itt komolyan elég sokan nem beszélnek angolul, rosszul sem) nem nagyon mernék oktatni. Na hát akkor adott a feladat. Csináljunk egy magyar ételfőzős, borkóstolós, netán kalocsai hímzős, magyar kulturális csoportot. Heti 1-2 óra mondjuk maximum 20 emberrel. Nekünk is jó kis móka, meg az „itteniek” (mármint a központból) is látnak valami a kultúrából azon túl, hogy itt van 2 „hongari-szaram” (magyar) és ennyi… A plakát kidolgozásra volt egy napunk, mert ki is kellett nyomtatni. Gyorsan fel is tettem a kérdést a csoport nevével kapcsolatban a Facebookon és a Twitteren. Ilyenkor azért kiderül, hogy hányan figyelnek, vagy hány ember hagy hidegen a kérdésem. :) Nem sok válasz jött, a legtöbb pedig jó volt, csak nem a célnak megfelelő értelemben. Végül a KoMa (koreai-magyar barátság csoport) csoportban adta valaki az ötletet, hogy MaKo legyen, ami egyben asszociál is a plakáton lévő makói hagymára (teleszórtuk a plakátot hungarikumokkal ugyanis).

Lényeg, hogy mivel itt egy 10 napos workshop indult minden koreainak és koreaiul értő tagnak, így mi kissé oldalvágányra lettünk tolva. Magunknak kellett feladatokat generálnunk és elvégeznünk. Feladatok voltak, mert én ki is találtam vagy 6-8 projektet, amit ugyebár ősi multis szokás szerint („De jó vagy! Te találtad ki, te is csináld meg! Ügyes legyél!”) nekem is kell elvégeznem… Nem vicces, mert keleten is ugyanaz a helyzet ami otthon, szóval az emberiség egy húron tud pendülni ilyen téren. :)

Az egyetemnek van külön állomása is (attól függetlenül, hogy a metróállomás és a campus között van szinte egy kilométer távolság). Elsőre nagyon Fukuoka-i érzésem volt. A metró ugyebár a föld felett közlekedik és az állomás annyira japán stílusban épült, hogy deja-vu érzésem volt.Első projekt tehát az volt, hogy menjünk el a Hankuk Egyetemre, keressük meg a magyar „részleget”. Beszéljünk valami ottani tanárral, hogy mi ingyen és bérmentve foglalkozunk majd azokkal, akik eljönnének heti 1x a foglalkozásokra. Rakjuk tele plakátokkal a folyosót és kész. Írattam is egy cetlit, amit mondjuk egy portás kezébe lehet nyomni, stb. és elindultunk (persze röhögve, hiszen jó mókának tűnt). :D

Nagyobb térképre váltás

ez már az egyetem kapuja

iszonyat nagy területen fekszik ez a létesítmény - ez az egyik épület

ez az egyetem főépülete

büszkén hirdetik, hogy itt még Obama is járt, amitől én nem tudok hátast dobni

ez már a recepció része - elég sok nyelvet oktatnak itt - valahogy olyan érzésem volt mint Itaewonban - amikor rájössz, hogy nem csak magyar tábla van, hanem ott van minden nemzetből is egy-egy, akkor már nem olyan az egész...

Szóval oktatnak itt nagyon sok nyelvet, legalábbis sok nemzettel van itt valamiféle együttműködés. Gondolom ugyanúgy lehet más nyelvi részlegeken is (ahogy a „mi” koreai diákjaink tanulnak Magyarországon 1-2 évet), hogy mindenki az általa tanult nyelvű országban tölt el egy kis időt.

Jöjjön a recepció. Papír előkap. Recepciós ember kedves és nagyon sokáig olvass azt a pár sort. A szinteket ábrázoló táblázatban el is kezdi keresni a magyar nyelvű részleget. Én is nézem vele (keresem a h betűt, persze koreai írással), de nem találom. Erre megkérdezi beszélek-e angolul, mert akkor átadna az adminisztrációs részlegnek. Ok legyen… Bemegyünk egy irodába, ahol 10 szempár néz minket. Anjonghaszejózás és hajlongás közepette mutatom a papírt az egyik srácnak, aki mosolyogva közli velem a „jó hírt”, miszerint a magyar részleg nem Szöulban van, hanem az Isten háta mögött 2 órányi buszozás távolságban délre. o.O Ha már itt tartunk itt a weboldala.

Na ez van… banánhéj mondom. :) Ismerek pár magyarul tanuló diákot, de egyik se mondta, hogy nem Szöulban van a suli, pedig ők szöuliak. Áááááááááá! :) Utálok veszíteni, akkor is ha ez nem az, mert jót sétáltunk, meg szép volt az egész hely. Én nem ilyen szépen kialakított egyetemre jártam, nekem még a szociból megmaradt tantermű épületek és kollégiumok jutottak. Ettől függetlenül nem szeretnék most egyetemista lenni. A környék nagyon tetszett. Épp fejlesztés lehetett, mert egy építkezés volt a terület egyik sarkában.

Azért megkérdeztem ha már itt vagyok, kirakhatjuk-e a plakátjainkat. Azt mondták nem gond, a 7. emeleten van a koreai tanszék. Gondolom ott meg külföldiek tanulnak. Felfele lépcsőn mentünk és azt találtuk ki, hogy minden emeletre teszünk 1-1 plakátot. A franciára, az angolra… és így tovább. Persze a kis nyelveket, mint a magyart ki kellett költöztetni a fenébe mi? :) Ilyen gondolatok jártak az eszemben, miközben beszpameltem a sulit. :) A franciák úgyis „szeretik” a magyarokat. :D

Kilátás a 7. emeletről (az egyetem főépülete amúgy magasabb, de nem mentünk feljebb) - háttérben egy Notre Dame másolat :)

Ennyi volt az én kis hankukos történetem. Nem tudom eljutok-e a valódi magyar részlegre, ahol állítólag kb. 100 koreai diák tanul magyarul. Az egész nagyon izgalmas amúgy, mert szerintem megérne egy utat, hiszen sokan szöuliak lehetnek és az egyetem buszjáratával járnak le vidékre. Ha hétvégén lenne a foglalkozás (amihez most már egyre kevesebb kedvem van), akkor azért csak részt tudnának venni ezen. Ez már a jövő zenéje… meglátjuk. :)

"Gyere a HUFS-ra, találkozz a világgal!"

egy a sok közül