Már a megérkezésemkor az első téma az volt, hogy ők sem értik hogy tudtam ennyire megbízni valakiben, akit csak Instagramról ismerek. Tényleg ezt nem is meséltem. Körülbelül 2 hónapja (mivel rengeteg időm volt, miközben elég sok befejezetlen projektet kellett felgöngyölíteni – egyes cégek máig nem fizettek ki) elég sűrűn bújtam az internetet önkéntes munkák után nézve. Pontosabban Ázsiával kapcsolatos önkéntes munkákat kerestem. Az első írásaim valamelyikében meg is említem, hogy teljesen másképp képzeltem el a dolgokat. Az első cél az volt, hogy össze kell gyűjteni 2.5 millió forintot és akkor 1 évig akár semmittevés mellett süttethetjük a seggünket Tájföldön. A monda az, hogy „Ott havi 100 ezer forintból kiskirály lehetsz.” Volt tehát egy cél, ami már eleve egy pozitívum az ember életében, figyelembe véve azt, hogy nagyon sokan csak tengenek-lengenek az életben. Ezt itt nem szeretném, ha bárki is félreértené, de elég sok embert ismerek, akinek semmi célja sincs, csak tolja a napi rutint: felkel – munka – munka után haza – TV bekapcs – elalvás és másnap újrakezdni az egészet. Na, ez az amitől én mindig is rettegtem. Lehet negatív dolog ez, mert nem kéne ilyen görcsösen élni, de én néha lepergetem magam előtt az életem, és ha nem tetszik az amit épp művelek, akkor nem érzem magam boldognak tőle. Vannak némi függősségeim (vagy voltak, mert most időm sincs rájuk). Az egyik ilyen a filmnézés. Nem tudom ki ismeri az élményt mikor felhalmozódik pár sorozat (persze nem a Vad Angyalra gondolok), amiben utol kell érni magam. Ilyenkor az ember legyen hétvége vagy bármi, elkezd csak filmeket nézni. Nálam viszont bekapcsol egy lámpa, ami elkezd zavarni. Azt jelzi, hogy nem ez a helyes. Nem a filmnézés miatt, hanem a mennyiség miatt. Amilyen sorozatokat nézünk, azokat úgysem Magyarországon sugározzák, tehát ezt is szét lehet osztani, hogy ne érezzem azt, hogy haszontalan vagyok.
Persze – lazítani kell – mondhatnák egyesek, csak nálam ez másképp szokott lenni. Túlzásba szoktam vinni, vagy csak úgy érzem és ettől van negatív érzésem. Nem normális, hogy egy nap csak filmek nézésével telik el (ami passzív tevékenység teljen el), mert ez haszontalanság.
Nos, ilyen és efféle „problémákkal” küzdöttem én, ami most lehet megmosolyogtat másokat.
Az eredeti gondolat viszont a pénz összegyűjtése és az „elindulás” a világba volt. Pontosabban Ázsiába. Ezt már nem fejtem ki, mert szó volt róla. Egzotikum, nem Európa, kultúra, nyelvtanulás – ezek a dolgok vonzottak, csak akkor még másképp láttam mindent. A célokkal viszont egy probléma van, hogy ha magasra teszed a mércét az élet néha segít bebizonyítani neked, hogy bele is bukhatsz. Adósságok a vállalkozásból, nemfizetés, körbetartozások, stb. Sosem hittem, hogy nem működhet egy becsületesen vezetett vállalkozás, illetve nem hittem másoknak, hogy egyenlő a hülyeséggel. Ennek hatására ha visszanézem az elmúlt 3-4 évet a kitűzött 2.5 millió rég meglett volna, ha nem a vállalkozásba toltam volna bele, hanem csak kiszedtem volna belőle és hagytam volna bedőlni. Ígyis bedőlt és a megkeresett pénz áttranszformálódott mások zsebébe. Upsz.
Aztán van egy pont, amikor az ember átértékeli a céljait és rájön arra, hogy lehet hamis célokat állított maga elé. Persze kellett volna az a pénz, de aztán mi van? Neten úgyis dolgoztunk volna, hiszen ezért építettünk online üzletet, ellentétben mondjuk egy bálás-ruha kereskedéssel, amit nem lehet otthagyni ha „menni kell”. Menni pedig kell ez nem kérdés. Be lehet penészedni, pláne ha az ember olyan környezetben van, ahol az életcélok a következők: legyen lakásod (akár hitelre, miért tudsz mást?), legyen kocsid (lehetőleg ne legyen öreg, tehát cserélgetned kell) és vedd meg a legújabb kütyüket (elvégre lépést kell tartani a világgal). Nos, az ember egy idő után rájön, hogy ez a kapitalizmus csapdája. Emberek egymással versengenek és legalább az alapvető dolgokban igyekeznek elérni az „átlagot”. A társadalom ezt várja el. Ha ezeket a költségeket lebontom, iszonyat nagy rések tátongnak, amelyek hagyják elfolyni a kisember bevételeit. Tudom ezt már többször leírtam és elég kevesen értenek egyet velem abban, hogy nem fontosak ezek a dolgok, én viszont radikálisra vettem a figurát. Utazni akarok, vagy gyűjtögetni és utazni?
Elég sok idő eltelt már azzal, hogy próbáltam megoldani ezt a kérdést. Az idő nem volt jó semmire, csak még idegesebbé tett. Az egyik negatív tulajdonságom, hogy utálok várni. Kívülről persze a várakozás megy, de belül az idegek vagdosnak, hogy X éve 2 munkahelyet csinál az ember (Reggel 8-tól fél5-ig a főállást és 6-tól reggel 2-ig a vállalkozást). Ebbe azért ki lehet purcanni egy idő után, ami meg is történt. A vicc az, hogy látom, hogy így volt jó. És most jön az amivel tudom, hogy nagyon sokan nem fognak egyetérteni. :-)
Most már hiszem és tudom, hogy utazni nem csak X pénzösszeg megszerzése után lehet. Nagyon sok lehetőség van a világban, de ha nem mész oda akkor sosem tudod meg. A „szörnyű” az életben az, hogy lehet nagyon tudsz valamit, a világ másik felén pedig lehet épp te kellenél, csakhogy sosem találkoztok. Ennél rosszabb csak az a tudat, hogy kellesz valahova, de mivel nem vagy ott esélyed sem lesz, hogy alkalmazzanak.
Valahogy iyen eszmefuttatás mellett jutottam el odáig, hogy megnyílt egy új világ. Kellett ez a tudati szint, mert ha nem történnek meg a rossz dolgok még mindig a kitűzött összeget hajtanám. A cél viszont nem a pénz volt, hanem a kaland, a világ megismerése (pontosabban Ázsiáé), méghozzá nem abban a formában, hogy az ember beballag az utazási irodába és befizet egy körutat. Nem akartam, hogy végigrángassanak egy steril környezeten és kapjak egy ferde képet, mert nem láttam be a kulisszák mögé. Értem én, hogy Párizs szép, de milyen egy átlagos francia élete és hogy érzi magát ott, stb. Na, engem ez jobban érdekelt.
Ekkor jött be a képbe az egyik könyv, aminek a címe Vagabonding. Tulajdonképpen az elvártakkal ellentétben ez a könyv nem arról szól, hogy milyen fizikai lépéseket kell megtenned egy vándorlásos utazáshoz. Inkább arról szól, hogy hogyan kell lelkileg felkészülni rá. A könyvet persze már akkor olvastam, amikor ezek a dolgok már világosak voltak. Mégis jó volt a megerősítéshez, különösen egy olyan helyzetben, ahol az emberre csak bámulnak ha erről kezd beszélni. :-)
Egy idő után leálltam ezzel a témával, mert én voltam a kisebbség, aki nem vágyik vagyonra, csak kerget egy álomképet. Inkább megtartottam magamnak a hogyanokat és mikénteket.
A tények a következők. Pénz igazából csak az utazásra kell, de ezt meg lehet oldani (akkor is ha nem hiszed, össze lehet szedni, csak akarni kell). Egy ember legnagyobb költségeit (nem tudom számolta-e már valaki) a lakás / albérlet finanszírozása és az ételekre fordított összegek teszik ki. Épp ez a két tétel az amit az önkéntes munka alapból finanszíroz. Persze önkéntes és önkéntes munka között is különbség van. Az egyik helyen te fizeted a kajádat és csak szállást kapsz (ilyen a legtöbb nepáli lehetőség), míg a másik helyen viszont teljes ellátást kapsz. Világos volt, hogy az önkéntes „meló” az, ami biztosítja mind a kultúra megismerését (steril keretek nélkül), mind pedig a fenntartható létezést az utazás alatt. Ha az ember ráfókuszál egy témára, akkor előbb-utóbb elkezd megjelenni a szemei előtt az összes infó (amit nem is vett észre odáig) és jönnek a megoldások is.
Na így került én el Koreába is. Itt elég nehéz önkéntes munkát találni. Egy féle van: ez pedig az angol tanítás, de ehhez viszont amerikai-nak kell lenned, mert ha nem az angol az anyanyelved akkor itt fel sem vehetnek. Érdekes szabály, de ők tudják. A másik lehetséges út az árvaház, de a netet bújva elég hosszadalmas procedúra kellett ennek elintézéséhez. Volt olyan hely, ahol egyenesen megmondták, hogy barátnő-barát nem lakhat együtt, mert a nőket és férfiakat elszeparálják hálószoba-ügyileg. Randizni sem lehet, tehát esély nincs rá, hogy az általunk megszokott nyugati (fúj de fúj) életet élhesd míg önkéntes vagy.
És itt jött a képbe ez az alapítvány, amit elég nehezen tudok definiálni, mert egyrészt mint meditációs központ működik (workshopokat tartanak vállalkozóknak és hírességeknek – állítólag ma egy filmrendező jön ide), másrészt árvaházakban és egyéb nemzetközi segély-szervezetekben szervezik a munkát. A vicc az, hogy Soonjae-val Instagramon ismerkedtem meg, ami egy képmegosztó alkalmazás. Voltak regisztrációim más önkéntes szervezeteknél is, de vicc, hogy egy ilyen geek dolog hozta össze az egészet.
Ahogy a cikk elején is említettem az egész bizalom kérdése volt. Én nem tartom magam jó emberismerőnek, de a fotók alapján valahogy az volt az érzésem, hogy jó helyre jövök. Elég sokszor mellé tudok nyúlni, de most azt éreztem, hogy minden renben lesz és ez a megérzés beigazolódottnak látszik.
Jelenleg nem engednek dolgozni, azt mondják 10 napig csak pihenjen. Jött egy thai csoport gyerekekkel (még nem kérdeztem, hogy árvák-e), akikhez hozzá lettem „csapva”. Ők egy meditációs és kirándulás szerű oktatáson vesznek részt. Normálisan volt prezentáció az alapítványról és tornaórához hasonló gyakorlatokat csináltunk. Ez az energia-áramoltatás is érdekes dolog. Olyan testrészeket mozagtok meg, amiket elég ritkán használok, miközben érzem, hogy eleve jót tesz az egész. Volt, hogy fejfájással mentem fel a terembe (ahol elég nagy csend van, mert mindenki végzi a dolgát) és a gyakorlatok után (tai-chi szerű dolgokat kell elképzelni) elmúlt a fejfájásom.
Eredetileg az alap gondolat az volt, hogy leírom egy napomat, de témát váltottam, mert azt szeretném ha mindenki megértené, hogy világot látni nagyon nagy tartalékok felhalmozása nélkül is lehet. Nem tagadom, hogy a netről is származik jövedelmem, ami azért időt igényel, de sokszor napi 5 perc munkával többet keresek, mint a közösségi média tanácsadó, vagy a digitális lapkiadó státuszomban.
Nem tudom ki ismeri a gazdag ember és a szegény halász történetét? Ha valaki megtalálja linkelje be ide. Most reggel van és korábban kelek az írás miatt. Mivel itt nincs net, csak a központban tudom egy szabad 5 percben kitenni a posztot és délután látom a válaszaitokat. Addigra a hazai lektorom is kijavítja a hajnali órákban gyorsan bepötyögött írásokat. Persze ha valaki hamarább olvassa el, akkor elnézést.
Szóval a gazdag ember látta a halászt és elmondta neki, hogy mennyire gazdag lehetne ha belevágna egy vállalkozásba: halászai lennének, végül lenne egy halfeldolgozója, nemzetközi céget építhetne, stb. A halász megkérdezte, hogy ez mire is lenne jó? Mire a vállalkozó: lenne időd halászni mert a céged dolgozna helyetted. A halász válasza ez volt: „Halászni most is van időm!”
Nos, ilyen volt számomra a vállalkozás (amely persze most is létezik, csak más formában) és a halászat pedig az itt töltött önkéntes munka.
A napi üzenetem ez: meg lehet csinálni!
Ma egyébként itt esik az eső és taxival kellett bejönni a központba.
8 Responses to Halászni vagy keményen melózni?