Nem akartam mindenkit untatni a hosszú hétvégés kirándulással, ezért ma szombat révén a múlt hét szombatot írnám le. Szétszedtem inkább a 3 napot 4 részre.
Nos ugyebár ott tartottam, hogy sötétben megérkezés, fáradtság és nem alvás (nem bírták a fiúk lekapcsolni a villanyt) közepette azért másnap csak eljött a reggel. Nagyon fáradtan keltem. Az egy szem fürdőszobára (és wc-re) voltunk vagy 12-en és mire rám került volna a sor, addigra egy szigorú arcú monk már kihajtott mindenkit a házból. 7-kor kötelező torna volt, amit égnek álló hajjal, büdös szájjal és csipás szemmel kellett végigcsinálnom. Utólag vicces az egész, de ott azért „na itt ment el a kedvem az egésztől” hangulatú érzéseim voltak. Persze minden múlandó.
A mozgás, torna, játék (fogd meg az egyik lábad és ugrálj a másikon és próbálj meg fellökni minél több embert a másik csapatból, de ne dőlj el) persze elég gyorsan felébresztette az embereket és mivel a meditációhoz nagy adag ellazulás kell, kész volt mindenki a végére. Mármint kész a reggeli napfényben való meditációra. Hát az élmény elég nagy. Meditáltam már a Bukhansan hegyekben (Szöul mellett), de ez valahogy teljesen másképp hatott rám. Persze közrejátszott az is, hogy lassan már harmadik hete csinálom ezeket a gyakorlatokat és egyre nagyobb mélységeket fedezek fel, főleg magamban. Már nem probléma ha valaki épp elmegy mellettem, vagy becsapódik egy ajtó, vagy ha épp valakinek sms-e érkezik, mert habár érzékelem ezeket a dolgokat, ki tudom zárni azok zavarását. Egy hegyekre és völgyre néző erdei tisztáson meditálni a reggeli napfényben, teljesen más érzés mint egy zárt helyen. Fizikailag és lelkileg is.
Reggeli után persze elindultunk az általam még nem nagyon ismert túrára. Ez nem is zavart volna, mert szeretem ha más mondja meg itt, hogy épp hova menjünk, mit csináljunk. Ilyenkor nem kell agyalni, csak élvezni a szituációt. Elégszer mentem már a magam feje után Európában, most átengedem a vezetést a vendéglátóimnak (akik már családtagnak tartanak, tehát én itt nem vagyok vendég a szemükben). Egyszer épp a vendéglátóm (akinek a lakásában vagyunk) mondta, hogy a szemében egy szint után már nincs az, hogy koreai, vagy magyar. Jó ember van és családtag, testvér. Ezt mondanom sem kell, hogy mennyire jól esik. Egyes tapasztalatokat olvasva azért látom, hogy kivételes vagyok, mert én egy más koreai közegben szinte búrában élek. Nem érint a nincstelenség, mert van mit ennem. Nem érint a hontalanság, mert van hol aludnom (több helyen is, lakáson, vagy a központban).
A túra tehát ismeretlen volt előttem, főleg a táv, amit csak a végén tudtam meg, hogy 11 km gyaloglás. Uhh. Ennyit szerintem nem gyalogoltam még egyszerre, fene a nyugati elkényelmesedett fejemet. :) Lényeg, hogy a Nagy Mester mondott némi bölcseleteket a busznál és elindultunk az „úton”. :-)
Már az elején halálos emelkedők jöttek, amelyek néha akár 45-50 fokos szögben vezettek felfelé. Néha a lépcsők szinte létra szinten működtek és megközelítették a hegymászás enyhébb fokozatát. A fotókon nagyon kevés látszik, mert egyrészt felfele fotózva nem érzékelhető a dőlésszög, másrészt az életben minden más. Igyekeztem nem sokat fotózni, mert a sok kép talán unalmas is lehet (ha nem így van nyugodtan írjátok le, kritikákat is elfogadok).
A közösségi túrázás nagy élmény, főleg ha az ember mindig más mellé keveredik. Jött velünk egy kolumbiai srác is – Jhon – aki már 5 éve él itt és koreait tanul. Elég jól tud angolul is, szóval sikerült valakivel 10 percnél többet is beszélnem… whoaaaa :) Rajta kívül volt még egy fekete csaj is azt hiszen Ugandából. Ő Németországban nőtt fel, tehát angolul jobban tudott mint én, no meg németül (alap). Kate NGO aktivista itt Koreában. Röviden ez a szervezet olyan dolgokat intéz el, ami a kormányok dolga lenne, de mivel a politikusok inkább idióta törvények megfogalmazásán és jóváhagyatásán dolgoznak, nekik kell intézkedniük. :-) Kate-től tudtam meg, hogy Észak-Koreából 41 menekült szökött át Kínába, akiket a kedves szomszédok vissza is toloncoltak. A 41 északit szerintem már kivégezték, Kína pedig vétett az ENSZ menekültjogi törvényei ellen, ezzel a lépéssel. Az NGO segítségével viszont ha ez újra megtörténne Kína már nem fogja meglépni a visszatoloncolást. Fura ez egész, főleg, hogy mindez innen pár száz kilométerre történik. Ettől függetlenül más megélni a rakétahelyzetet, amit ugye az északiak „ellúzerkedtek”. Az egész világ aggódik, itt pedig megy az élet tovább, mert nem akkora a para, mint mások hinnék. Fura, de így van. Kate-el sokat beszélgettünk főleg vallásról, mert számomra még mindig nem tiszta, hogy a keresztények itt (hihetetlen, de az ország nagy része katolikus) hogy tudják vegyíteni a kereszténységet a buddhizmussal és a taoizmussal. Kate szerint az utóbbiak csak filozófiák és ezért simán megfér a három dolog egymás mellett. Szerintem meg nem, de nem vitatkozom, inkább hagyok mindenkit a saját útja szerint járni.
A túra nagyon fárasztó volt. Nagyon. Voltak megállóink, pihenések, amelyek főleg az előre csomagolt ételek fogyasztásából álltak. Nagyon sok mindent kaptunk 1-1 ilyen zacskóban. Édességet, ételeket, gyümölcsöt, mindent. Vizet mindenki maga hozott. Én később az egyik patakból „tankoltam”. Kate és én (a két európai) csak néztünk, hogy hihetetlen, ezt otthon nem mernénk megtenni. :-)
A Nagy Mester egyik „mániája” ugyebár az énekeltetés. Rám sosem kerül sor, mert az első nap megmondtam, hogy szégyenlős vagyok, de a Tavaszi szél gitárra írt változata és előadása már készülőben van (ha minden igaz). :-) Ettől függetlenül nagyon sokan énekeltek, no meg táncoltak is. Sok népdalt is hallottam, amelyek nyugati füllel kuriózumok és szeretem őket hallgatni. Egyes megállókon meditálás. Patakpart, erdő közepe, stb. Nagyon jók ezek is. Tetszettek, de mindig tovább kellett menni. Elméletileg szinte megkerültünk egy hegyet. Útközben bambuszerdő és ehető virágokkal kedveskedő fák voltak.Nagy élmény volt az egész.
Az út végén megérkeztünk a Hadong folyó (ez a megye vagy tartomány neve is) duzzasztógátjához, aminek a túloldalán már tapssal köszöntötte a csapat már ott várakozó része a következő győztest. :-) 11 km teljesítve!
Fáradtan, de sok élménnyel és vacsorával zártuk a napot Dél-Korea déli felében.
ilyen út vezetett a szállásig
kis bambuszerdő
kilátás a táborból
reggeli "torna"...
... és ökörködés :)
ez "echte" koreai vidék
nagyon délen voltunk (ami ugyebár csak később esett le)
mindenki igyekszik egy patakot vezetni az udvarába
minden tradicionális, pedig nemrég épült házak ezek
ez a hétvégi ház / nyaraló a szomszéd telkén van
Angry Birds táskák :)
ha zöld lesz, azért szebb lesz majd minden
elkezdődött "az út", akkor még nem tudtam mi vár rám ;-)
a patakokat némely helyen igyekeznek szabályozni
az első pihenő - azért voltunk páran
az emelkedők néhol nagyon kemények voltak
ehető virágok nőnek a fákon
a sornak nincs vége :)
némely résznél nagyon szétesett a csoport
azért patakból vizet tankolni nem semmi
életem eddigi egyik legjobb meditációját ennek a pataknak a partján "toltam"
bambuszerdőkön átmenni az egyik legérdekesebb élmény
az egyik monk-srác épp feszegeti a határokat :)
jelölések a fákon (vízálló anyagból)
bambusz-gyökerek
ezeket a virágokat meg is ettem
itt már látszik a Hadong folyó
azért az itteni házakon néha "befigyel" a napelemes rendszer
Dolák-Saly erre azt mondaná, hogy "vigyázat itt sok autó ugrik fejest a hullámpapírba"
gát a Hadong folyón
napelem-farm itt is
itt már közel volt a cél - a 11 kilométeres táv teljesítve
ez volt a szállásunk (mármint a férfiaké)
... és a kilátás
az egyik vacsora :)
8 Responses to 11 kilométeres gyalogtúra a koreai hegyekben