Amikor az ember egy kultúra részévé szeretne válni, meg szeretné érteni a számára ismeretlen világot, nagyon sok esetben alázatra van szükség. Nem elég nyitottnak lenni sem, mert az valahogy még mindig csak egy fokozat. Az alázat viszont megtanít empatikusnak lenni. Megérteni azt, hogy mire is gondol a másik, milyen neveltetést kapott és legfőképp, hogy mi az ami számára természetes („alap”) számunkra pedig lehetséges, hogy nevetséges, vagy megbotránkoztató.
Akárhogy is vigyázok mindig belefutok egy-egy szituációba, amely vagy a vallási háttér, vagy egyszerűen a kulturális dolgok miatt kerül elő. Azt azért hozzá kell tenni, hogy nem csak egy „mi ezt nem így szoktuk” dolgokról van szó, hanem mélyen gyökerező szokásokról. Több esetben a probléma oka nem is az én bénaságom, hanem a tudatlanság. Egyszerűen nem lenne elég az összes koreai történelmi könyv elolvasása sem, hogy az ember „képben legyen”. Ilyenkor ugyebár illendő lenne valakinek felkészíteni az „európai tudatlant”, de mivel itt már annyira természetes, hogy én ezekben a körökben mozgok, sokszor el is feledkeznek rólam.
Ilyen az este kezdődő közös meditáció is. Már nem egy esetben megtörtént, hogy egy tolmács sem volt jelen a teremben és az épp aktuális vezető koreaiul vezette le az egészet. Én már megszoktam az efféle szituációkat, mert van nem verbális kommunikáció (ha mások felállnak én utánuk csinálom a dolgokat), de akkor sem esik jól (és ezen nehezen tudom túltenni magam), ha az emberre rászólnak (mintha természetes lenne), hogy mit hogyan csináljon.
Próbálom persze elképzelni milyen lehet egy kultúra kutatónak elkerülni egy afrikai, vagy Amazonas környéki törzshöz. Nem beszéli a nyelvet és előbb utóbb csak rájön (megért) dolgokat. Nos így vagyok én is. Van egy nagyon jó jelenet a 13. harcos című filmben, amikor a főszereplőt játszó karakter (Banderas) egyszer csak megérti a vikingek nyelvét. Hangtechnikailag az a rész a legjobb az egész filmben.
Sok ilyen van, az evés és más tevékenységek körül is. Amikor a lakáson maradtunk a gyerekek türelmetlenül várták mikor ülünk le már az asztalhoz, mert rangidős lévén nem kezdhettek el enni, mert én még nem voltam ott. Ilyen apró részletek is vannak, amikre álmomban sem gondolnék. Ilyen még a terítésnél a pálcika és a kanál „pozíciója” is. Otthon én azt hittem itt nincs kanál, csak pálcika és a levest kiisszák a végén a kis tálból. Hát nem. Kanál is van, de mivel nem ez a fő evőeszköz, ezért a pálcika kerül kívülre.
9 Responses to A kultúra megismerése