Korea-őrültek

Az ember még akkor is ha tudja nincs egyedül, hajlamos magát egyedinek tekinteni. Márpedig „Korea-őrültekből” is van elég Magyarországon. :-) Itt egy levél, amit nemrég kaptam. Azóta a levélíró hölggyel nagyon jó levelező kapcsolatban vagyok és irtó sok közös témát találtunk természetesen a Korea-őrültségen belül. Ezt a kifejezést nála olvastam először, ezért merem csak használni.

Érdekes az egész. Megérteni nem lehet. Mindegyikünkben elindul valami, amiben a közös az, hogy egy olyan nemzet / kultúra iránt kezdünk  el érdeklődni, amihez földrajzilag semmi közünk sincs. Lehet épp a távoli érdekel, az orientális, a kuriózum. Talán épp ez a vonzó. Ugyanez egyébként Koreában (és más országokban) is megfigyelhető, mert több koreai ismerősöm például a spanyol nyelv és kultúra iránt vonzódik. Nyelvet tanulnak, eljárnak tangózni, stb. A logikát ne keressük, de a lényeg az, hogy mi emberek sokszor nem elégszünk meg a saját kultúránkkal, hanem újra vágyunk. Meg akarjuk ismerni a világot.

Következzen hát a levél amelyet név nélkül és nem teljes formában:

„Hol is kezdjem. Talán úgy koreai módra –na nem azért hogy indikáljam magamnak a megillető tiszteleti szintet, sőt ellenkezőleg- szóval én május 4-én voltam 59 éves és kb. másfél éve nagy Korea-fan….

… Miért éppen Korea? Ezt a kérdést én is sokszor megkapom. Válaszom ugyan az amit te leírtál. Szinte egy az egyben. Valószínű nem tudod, de van egy csomó 55-65 év közötti (általában nő) Korea imádó, akik a bemutatott sorozatok hatására alakítottak rajongói klubokat. Nagy K-pop rajongók Rendszeresen összejárnak vagy az interneten posztolnak, kommentelnek.

Én azért ennyire nem, meg időm sincs rá. Én a magam útját járom és kicsit mosolygok rajtuk. Engem igazából a Silla sorozat fogott meg. Nem tudtam mi az hogy silla és az interneten utána néztem és egyik info generálta a másikat. Rádöbbentem, hogy semmit nem tudok Koreáról. Engem a történelem érdekel igazán, így ebbe mélyedtem el először, majd következett a Terebess E tárban található összes tanulmány és persze a nyelv, és az Ábc megtanulásának kezdeti sikerei. Megtaláltam a Juhász Bori által vezetett Koreai Kultúra Klubbot, járok a Teszári Dávid által vezetett filmklubba és persze mindenhol ott vagyok ahol valami történik Koreával kapcsolatban. Igazi koreai ismerősre is sikerült szert tenni egy akupresszurás masszőr személyébe, akin a magam által készített koreai ételeimet próbálom ki. A családom már egyenesen követeli, hogy legyen mindig kész kimcsi a cserép edénybe.

Egy nappali kórházban, természetesen megismertem egy velem egyidős könyvelő nőt aki állandóan koreai filmeket tölt le sőt a menyét is rávette fordítson filmeket. Ő egy csomó filmet letöltött nekem egy külső vincseszterre, így én is átestem azokon a fázisokon, hogy már 5. órája ülök a Tv előtt. (Most már tudatosan korlátozom magam). Egyébként a filmek nekem inkább ismeret közlők. Nem annyira a sztorit inkább a körülményeket, szokásokat, reakciókat, figyelem bennük és ilyen szempontból a legidiótább limonádéban is találok érdekes dolgot.

Csoma Mózes a koreai tanszékvezető helyettes a fiam évfolyamtársa volt az egyetemen . Beszélgettem vele is és minden könyvét elolvastam. Ezek után következtek a magyarul fellelhető koreai novelláskötetek, melyek szintén azért szerettem mert nagyon sok mindent meg tudhattam a koreai emberek életéről gondolatairól.( némelyik novella irodalmi szintje erősen kifogásolható.) És tudod ilyenkor már ez a dolog olyan mint a szerelem. Mindig ezekkel a dolgokkal foglalkozol gondolatban és egyre jobban vonz és vágyol rá hogy oda menj és megnézd hogy valójában milyen. Persze ebben benne van a csalódás lehetősége is, ( a szerelemben is!) de mindenképpen meg kell próbálni.

Van még itt egy plusz tényező egy X faktor. Kerek évfordulók előtt hajlamos az ember leltárt csinálni az életéről. A férfiaknál általában kitör a slusszpánik. Hát nálam is kitört és szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy a világ megismerésére rendelkezésre álló idő vészesen fogy. Az én koromban az ember 5 évre még csak – csak, de 10 – 15 évre nem igazán tervez nagy horderejű dolgokat , vagy legalább is megretten attól, hogy nagyobb százalékban benne van a pakliba, hogy már nem leszek képes, vagy már nem is leszek. Szóval rájöttem, hogy „Annyi mindent nem próbáltam még”. Kalandozni szeretnék , nem turistaként, csak úgy. Hát legyen akkor Korea.”