Mit adnál fel az álmaidért?

Ma nem írok semmit Koreáról, illetve érintve lesz a téma, de a mai inkább amolyan elméleti filózós kérdés. Történt ugyanis, hogy amióta itt vagyok, 2-3 ember (ismerős és ismeretlen is) megkérdezte, hogy lehetséges lehetne-e itt laknia pár napot (mármint a lakásban ahol most én vagyok). A válaszom egyszerű volt: természetesen. A vendéglátóm egyébként említette is, hogy barát jöhet rövidebb – hosszabb időre, betartva a szabályokat. Persze gondoljam meg, hogy kit hozok ide.

A szabályok nem nehezek szerintem, főleg ha az érem másik oldalát is figyelembe vesszük.

Érem egyik oldala: tiszteletben kell tartani másokat, ha férfi az illető akkor a férfi szobában kell aludnia, ha nő akkor a nőiben. Nincs ágy, mert így férünk el, de van padlófűtés és egyébként is Ázsiában vagyunk nem az Alpokban. Szóval takaró a földre és alvás. Igen, mások is vannak a szobában, ők is alszanak. Aki kijönne illendő lenne megtanulnia (tőlem) az itteni meditáció alapjait. Minden este 7-től 8:30-ig pedig részt vennie a közös meditáción. Nincs benne semmi, ülünk egy teremben a magunk kis szőnyegén és mindenki végzi a saját dolgát, csendben vagy zenében. A szabályok ezzel véget is értek. Érdekesmód, azóta senki sem írt.

Érem másik oldala (amit kapnának): Ingyen szállás mondjuk arra a 10 napra amíg kijön valaki. Számoljuk csak ki mennyi lenne ez egy utazási irodán keresztül? Napi minimum 1 étkezést (reggeli), de amúgy a többi kettő is megoldható. Mellesleg az ennivaló itt olcsóbban megoldható, mint Magyarországon, szóval ha valaki otthon is költ, akkor azt elkölti itt is. Aki kijön az kap egy jó adag élményt, nagy adag Koreával. Sok kulturális emlékkel, olyanokkal fűszerezve amit a sterilen tartott turisták úgy sem tapasztalnak meg. Kiadások tehát: repjegy-oda vissza és a helyi járat.

Az érdeklődők mégis hallgatnak. :) Érdekes nem? Ha valaki utazni akar, akkor valamit valamiért alapon fel kell adnia valamit. A luxus. Értem én, hogy a legkényelmesebb nem megizzadni és mindig kisminkelve, belőtt hajjal és körmökkel utazni és a luxuslakókocsiból kilépni a Taj Mahal panorámájában. A valóság viszont az, hogy ez milliókba kerül és nem adatik meg mindenkinek. A valóság pedig az, hogy az indiai példánál maradva, hátizsákkal odamegy az ember és az út mentén koldusokat lát, vagy hullákat lát úszkálni a Gangeszben. Nagy adag kulturális sokk, de ezt nem vehetik el az embertől és van mit mesélni az unokáknak. Az extrém példát azért mondtam, mert ehhez képest a felkínált lehetőség luxusnak számít. Nincs ágy? 10 napig? A vágyak ennyit megérnek nem? Én 3 hónapja nem aludtam ágyban, de még (mindig) nem bántam meg, hogy elindultam a nagyvilágba. Megérte? Igen. Aki mer a nyer alapon.

Holnap persze már Fukuoka egyik ágyában fogok aludni. :) Addig viszont aki úgy érzi írja le, hogy mit tenne meg azért, hogy az álmai teljesüljenek!