Nyakig eladósodva

Ma reggel egy nagy kérdésre kaptam választ. Szembejött ugyanis egy cikk, amely segített megérteni a koreai gazdaság főleg munkahely szempontjából nézett működését. Melindát fél éve azzal idegesítem ugyanis, hogy amikor meglátok egy új autót, akkor elkezdek hangosan gondolkodni: „Miből vette? Fiatal srác, honnan van neki erre?” stb.

Köztudott, hogy a koreai fogyasztói piac elég nagy része kifinomult ízléssel válogat a márkásnál márkásabb termékek között. Legyen az ruha, autó, kiegészítő, elektronikai cikk. Nagyon sokan menő kávéházakban töltik az idejüket. A fiatalok erre még extrémebb példa, mert ott mutatni kell, hogy kik is ők. Komolyan mondom el nem tudnám ilyen minimalista nézetekkel képzelni, hogy miként is csajoznék én itt ha mondjuk 20 éves lennék. A lányok nagy része a romantikus, milliós esküvőkről álmodozik és egy céljuk van: férjhez menni. Itt mindent a srác fizet, szóval „villantani kell” és ha valaki nem született gazdag családba akkor két lehetőség van: 1. „Találkozzunk később ha felépítettem a karrieremet!” (most már világos miért is). 2. hitelt veszek fel, mert szórakozóhelyre kell vinnem a csajomat. Na persze ne általánosítsunk, de egyes beszélgetésekből nagyon le szokott esni, hogy sokaknak nincs karrierista világképe. Az egy másik dolog, hogy fel sem fogják milyen a világ körülöttük. Oké értem, nem is kell ha a férj dolga a pénzkereset. A párkapcsolat viszont elég érdekes lesz, ha a feleség várja a férjét otthon (vagy a kávézóban?) miközben a férj este 10-kor ér haza és szabadságot se nagyon mer kivenni, mert akkor már megkérdőjelezhető a cég iránti lojalitása… Ezek a dolgok nem voltak tiszták számomra… de ez csak a kérdéseim egy része volt.

A kérdéseim továbbiakban arra irányultak, hogy az hogy lehet, hogy a munkanélküliségi indexet sikerült lenyomni 3%-ra (ha jól emlékszem). Aztán kezdett derengni: mindenki dolgozik, az idősek is. Van aki persze szelektív hulladékot gyűjt (nagyon sok bácsi és néni akik lassan menni sem bírnak már), van aki helykitöltőként dolgozik. Nem nézem le őket, sőt becsülöm, mert addig amíg mi még dédelgetjük a nyugdíjas éveket (már aki), addig itt nagy tömegeknek nincs megtakarítása (akkor sem ha a „keleti ember előre gondol és spórol” mesékkel szórakoztatnak mindenkit a biztosítási ügynökök Európában).

Aztán azt sem értem, hogy miért van ennyi kávézó. Sok mellett naponta úgy megyünk el, hogy az ott dolgozón (vagy tulajon?) kívül senki sem ül benn. Néha egy-egy barát benéz és pang a hely az ürességtől. Eltelik pár hét és újabb kávézó nyílik és annak sincs forgalma. Megfigyeltem azt is, hogy a vállalkozás sikere itt is a helyszínen áll vagy bukik. Ha forgalmas helyen bérel (gondolom vagyonokért) valaki kávézót, akkor lesz forgalma, de más kerültek kevésbé forgalmas helyein olyan mintha valaki csak magának „generálna” munkahelyet miközben egész nap netezget.

Az egész valahogy nem állt össze. Ez a gazdaság megy előre és olyan mintha mindenkinek csinálnának munkahelyet. A nyugdíjas korúak ha más nem portások és mindenki rohan valahova. A „helykitöltő” ember szerepét egyébként erre írtam: olyan helyekre is felvesznek embert, ahova szerintem nem kellene. Van aki csak odébb tesz dolgokat és egész nap elvan. Persze senkinek sem magyarázom, hogy nálunk ekkora pazarlás elképzelhetetlen. Koreában (már írtam korábban is), nem érzem azt a hatékonyságra való fókuszálást, amit a nyugati vállalkozási modell diktál. Itt sok ember van a munkára. Azért tart tovább minden, mert valahogy nem rohannak, és azt az állítást akkor is fenntartom, amikor a koreaiak folyton azt mondják, hogy ez a nagyon gyors változások országa. Lehet egy Samsungon belül gőzerővel dolgoznak, hogy menjen előre az üzlet, de az csak pár ezer ember és most nem feltétlenül a multinacionális óriáscégekről beszélek… hanem a kis emberről, munkavállalóról, kényszervállalkozóról (erről szól a mai cikk amit találtam).

Nem akarom szaporítani a szót, de pár napja volt egy beszélgetésem egy sráccal, aki gazdaságtant tanul. Kérdeztem mit is tud a világban zajló banki problémákról, a hitelekről… a rebesgetett novemberi dollár összeomlásról (amely magával rántja Koreát is, ahogy az egész világot)? Erre az volt a válasza, hogy ő nem tud erről semmit, de még csak most fogja tanulni a pénzzel kapcsolatos dolgokat, szóval ő nem is érti mit magyarázok én itt arról, hogy a vezető bankárok már önellátó farmokat vásárolnak maguknak, hogy legyen hol túlélni ha elindul egy gazdasági apokalipszis… Lényeg a lényeg, az itteni oktatási rendszert én kezdem lebecsülni, mert tárgyi tudást kapnak a fiatalok, de közben nem látják a realitást. A fő cél a munkahely és nem érdekes, hogy ki mit tud, mit nem… Lehet ez otthon is így van. Oké mondjuk amikor én a diplomára törekedtem sem a szakmám volt a fő cél, de azért volt egyfajta világkép a fejemben, hogy mit is fogok csinálni ha lediplomázom. Itt ezt nem érzem. Itt csak egy cél van: jó munkahely, vagy a lányok esetében a házasság. Magyarul a világ itt még az 1900-as évek környékén tart. Persze vannak kivételek és ez sem egy általánosítás, de én fogom a fejem.

Koreával kapcsolatban van egy olyan érzésem, hogy mivel ez az ország nagyon sokáig zárt volt a Japán megszállás / gyarmat rendszere alatt, valahogy nehezebben is nyitnak kifelé. Zárt közösség az egész ország, és lehet sokakat ez vonz… ettől függetlenül a világan zajlanak olyan dolgok, amikről nem ártana ha az itteniek is tudnak. Őket mégis valahogy ez nem érdekli. Magas banki szinteken viszont lehet világos minden, mert a Koreai Nemzeti Bank igencsak bevásárolt aranyból. Gondolom ők számolnak az esetleges gazdasági válság lehetőségével.

A koreai kis ember viszont még ott tart ahol mondjuk Magyarország tartott 2008 előtt: volt hitel dögivel és lehetett engedni a reklámok csábításának. Kellett az új TV, a nyaralás, sőt a lakás is, elvégre a bank segít. A világ közben megváltozott és mivel nemzetek estek pofára (elnézést), most már elővigyázatosak vagyunk a hitelekkel, sőt (!) nagyon sokan inkább meghúzták a nadrágszíjat és eladták az autót, stb. és visszafizettek gyorsítva mindent. Nos az átlag koreai most tart ott, amin mi már túl vagyunk.

Aztán jött a mai cikk és minden világossá vált. Ez engem elszomorít: Egy ország, ahol a lakosság nyakig eladósodott