Kell egy hónap agyalás!

agyaltam a képen, hogy mit is válasszak ehhez az íráshoz, de a gyökerek a legjobb téma, a szimbolika miatt „vissza a gyökerekhez?”

Az önkéntesség-vízum-munka kérdések kapcsán ma felhívtam az országon bekül hívható 1345 telefonszámot, ahol elég gyorsan sorra is kerültem. Nos a létezik-e önkéntes-vízum Koreában kérdésre volt pár másodperces hallgatás a másik oldalon. Mellékzönge, de annyira felüdítő olyan emberrel (koreai hölgy) beszélni, aki érti minden angol szavamat és válaszolni is tud normálisan. :) Vicc, de ez van.

Na, lényeg: Önkéntes-vízum csak a mesében van, itt olyan nem létezik. Azt mondta is a csaj a vonal túlsó végén, hogy elég nehéz lesz így a helyzet, mert civil szervezet ide vagy oda, vagy munkavállalói vízumot kell intéznem, vagy keressek egy nyelviskolát (lehetőleg egyetemit), amivel tanulmányra hivatkozva D4-es vízumot kaphatok. Mellette csinálhatom a halálfontos önkéntes munkámat. :)

Gondoltam, akkor ennyi, lapozzunk. Munkavállalás: Mennyire nehéz elintézni? – tettem fel az értelmetlen kérdést, mert erre ugye nem lehet egyértelmű választ adni, de annyira jó volt folyamatosan angolul beszélő emberrel kommunikálni. :) A válasz valahogy úgy hangzott, hogy nem könnyű, mert mindenképp professzionális gyakorlat kell és diploma. Teoretikusan (mert volt aki ezt kérdezte tőlem és a fórumokon is gyakori kérdés) még megkérdeztem, hogy mi van ha valaki betanított munkásnak akarna jönni Európából… a válasz az volt, hogy erre nincs esély, mert munkavállalói vízumot nem fog kapni az illető ilyenre. Magyarul van itt elég koreai erre.

Na lényeg: ha annyira mazochista lennék, vagy esetleg egy koreai gyár belső életéről akarnék blogot írni, akkor gyártómérnökként még mindig próbálkozhatnék itt Koreában. Kérdés, hogy akarom-e? Úgy tűnik, hogy az elmúlt 7-8 hónapban (hogy repül az idő) pihentem eleget és lehet most megint kellene egy kis pezsgés… ezt még el kell döntenem, hogy miként valósítsam meg. Bevallom nem hittem volna, hogy elérkezik ez az idő, amikor el kell döntenem, hogy merre tovább. Egyrészt van egy nyomás a családtagok részéről is (látni kéne őket egy kicsit), másrészt jó lenne nem ennyire közösségi életet élni.

Ha naivan szeretném megfogalmazni, akkor kérnék egy hónapot amikor rendezem a gondolataimat és le tudok úgy ülni a gép elé, hogy nem kell felállnom és meghajolnom mert épp jött valaki (hierarchiai szintemen feletti személy). Jó lenne úgy aludni, hogy senki sem szól be, hogy épp miért nem vagyok a központban (mondjuk mert szabadnapom van?), vagy nincs elfelejtve a reggelim. :) Ilyen apró nüanszok vannak, amiktől egy átlagos ingerküszöbű európai már ordítana. Ezeket nem most fogom leírni, mert ingerből nagyon sok nem szép dolog kerekedne ki. Lényeg, hogy nagy mértékű agyalás van, de attól frászt kapok ha azt olvasom, hogy a diploma honosítása elég komplikált folyamat és a beadástól számított 4 héten belül esély sincs a teljes lezárásra. Hol van még a vízum, az interjú (amitől szerintem minden normális ember frászt kap)? :) Akarom én ezt? Szerintem nem. :)

Kell egy hónap agyalás lehetőleg nyugalomban és ki kell találnom merre tovább.