browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Mit hagytam hátra?

Posted by on 2012-11-22

Pár napja ugyebár hazaérkeztünk Koreából. Az utat mindenképp fel szeretném dolgozni, mert életem eddigi legjobb repülőútja volt. Ezt majd legközelebb, most itt másról szeretnék írni. Van egy űr ugyanis bennem, amit fel kell dolgoznom.

A döntés elég gyorsan született és a repjegyet is gyorsan befoglaltuk. Eljött az ideje, hogy szembesítsünk mindenkit a tényekkel: hazamegyünk, méghozzá hétfőn délután. Természetesen, hogy a hírnek nem örült senki és olyan is azt mondta, hogy hiányozni fogunk, akivel jó ha 1-2 szót váltottam az életben. Érdekesek a koreaiak ebből a szempontból is, mert vagy nem beszélnek az érzelmeikről, vagy pedig csak beszélnek. Érdekes reakcióknak voltunk fül és szemtanúi.

Vasárnapra komoly programra került sor: tortát kaptunk és a mesterem készített nekünk egy zenés prezentációt, amiben a kezdetektől végigkísérte a koreai életünket egy fotósorozat. Mondanom sem kell, hogy megható volt az egész, akkor is ha némely rólam készült kép nem volt a legelőnyösebb. A rosszul elkapott pillanatokat leszámítva persze nagyon jól esett az egész gesztus. Ki kellett állnunk és elmondanunk az érzéseinket, hogy miként is éltük meg azt itt eltöltött hosszú időszakot. Mondanom sem kell, hogy nehéz volt összefoglalni objektíven a dolgot, mert igencsak voltak időszakok, amikor én úgy éltem meg, hogy nem nagyon támogat senki. Ettől függetlenül ez az időszak megerősített és nehezen tudok valamin lehangolódni már. Amit legjobban megtanultam, az érzelmek kontrollálása. Ha morogtam is, azt megtartottam magamnak, mert kinn ez nem érdekelt senkit. :) Főleg a segítségre próbáltam fókuszálni a beszédemben és arra, hogy van még mit tennem a koreai nyelvtanulás területén. :)

Az ebédet kiemelten a mesterekkel fogyaszthattuk el a teaszobában és arra a rövid időre extra figyelmet kaptunk, ami nagyon jól esett. Szó esett tervekről, esetleges magyarországi alapítvány-fiók, vagy kávézó indításáról. Ígéretet kaptunk, hogy másnap ki leszünk szállítva a reptérre. Én itt még nem fogtam fel, hogy milyen komoly döntést is hoztam. :)

A legnehezebb talán a gyerekektől való elbúcsúzás volt, akik nehezen értették meg, hogy mi miért is megyünk el és miért nem jövünk vissza gyorsan. Tőlük is kaptunk rajzolt ajándékokat és sok közös képet készítettünk. Ami nem elhanyagolandó kitérő még, hogy érdekesmód Koreában a legjobb barátom egy thai srác lett, aki a szobatársam volt. Ha felnőttekről van szó, akkor talán ő fog a legjobban hiányozni. Vele tudtam olyan témákat is megbeszélni, amit a helyiekkel sajnos nem.

Nem mondom, hogy rájöttem az élet értelmére Koreában, mert hazudnék. Amint már említettem, hogy a nyugodtság és a kevésbé emocionális kitörések terén (bár aki ismer tudja, hogy nem vagyok egy robbanékony típus) sikerült fejlődnöm. Egyszerűen kevesebb dolog tud már idegesíteni. Emlékek tekintetében nagyon sokat kaptam, mert nagyon sokat is vállaltam azzal, hogy feladtam itt mindent. A hazajövetel érdekessége az, hogy lelkileg olyan mintha még Koreában maradtam volna és csak a testem lenne itt. Nehéz az emlékekről beszélni úgy, hogy más azt nem élte át. Nehéz úgy ételeket kóstoltatni a családdal, hogy számukra ez csak egy távol-keleti ehetetlen étel. :) Eléggé nyitottnak kell lenni a dolgokra, hogy az ember merjen lépni.

Az ételekről jut eszembe, hogy a házvezetőnőnktől egy táska kaját kaptunk, amelyek főleg csokis-kekszekből, édességekből és levesekből állt. Komoly kihívás volt mindezeket elhelyezni  a csomagjainkban, de megoldottuk a problémát. :) Amióta otthon vagyunk, folyamatosan azt érezzük, hogy Korea visszavár és megoldást kell találni erre a dologra. Persze Tájföldet is látni kéne, meg Ázsia többi részét, elvégre ez volt a cél. :) Többen kérdezik, hogy merre tovább, de egyenlőre egyszerűbb erre a kérdésre nem válaszolni. Egyrészt most tél van, másrészt ismét betegek vagyunk (volt aki ezt előre megmondta), harmadrészt sok az elintézendő hivatalos ügy is. Persze itt a család, aki ismét figyelmet érdemel és ezt komolyan kell venni.

Aminek nagyon örülök, hogy a kapcsolatot továbbra is tartjuk sokakkal és a világ nem ért véget, megyünk mi még Szöulba. Most több időm lesz majd írni is. Nem áll meg a blog és az élet megy tovább. :)

15 Responses to Mit hagytam hátra?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük