Koreai esküvő

Tegnap ugyebár egy esküvőn vettünk részt. Pontosabban két pár döntött úgy, hogy hivatalosan is összeköti az életét. Mapo-Gu (Szöul) épp azon részét tartózkodunk a legtöbbet, amit wedding town-nak hívnak, azaz „esküvő-városnak”. Egy nagy sugárutat kell elképzelni, aminek az oldalán kimondottan esküvői ruhákra, kiegészítőkre szakosodott üzletek vannak. Persze van ott más is, de van olyan rész, hogy a menyasszonyi ruhaboltok egymást váltják. Hozzánk legközelebb épp a házasságkötő termek vannak. Amiben mi voltunk az a Verdi House nevezetű házasságkötő terem. Naponta elmentünk mellette és sosem hittük, hogy belülről is látni fogjuk.

Mivel CHARMing tagok házasságkötésén voltunk jelen nem tudom, hogy milyen egy „igazi” koreai esküvő. Annyit tudok, hogy drága. Ha hagyományos tradicionális ceremóniát és ruhákat akar akkor még drágább. Nyilván a születés / esküvő / halál körüli vállalkozások azok, akik a legtöbbet „kaszálnak” a társadalomból, mert ilyen alkalmakkor az emberekkel el tud szaladni a ló. Koreában nincs is mit csodálkozni, hogy 40 millió forintnyi összeget vagy 4 évnyi átlagfizetést is el tudnak füstölni ilyen esküvőkre (aztán meg elválnak… lehet romantikátlan vagyok, de itt is egyre több a válás, és ilyenkor azért biztos mindenki visszatekint, hogy kár volt ilyen drágán felépíteni egy álmot).

Egy másik (független) koreaival beszélgetve állítólag elég gyorsak a szertartások. Ebből mi azért a hosszabbat kaptuk. Gondolom azért mert a szervezet tagjai nem tudták kihagyni, hogy ne adjanak elő magán mutatványokat. Számomra nagyon sok elem már ismerős volt más rendezvényekről, de erről majd később.

A Verdi Ház magában is egy szép hely. Márvány, romantikus díszítés, ahogy illik, de én leginkább a fénytechnikát emelném ki. Divatbemutatót megszégyenítő kifutó, melynek lépcsői világítást kaptak. A megvilágítás hangulatkeltésre (előidézésre) is nagyon jó, mert hol rózsaszín, hol kék volt az egész terem. Ott volt a szeren, ahogy az esküvőkön kell. Halkan megjegyzem, hogy most csak tényeket írok és megpróbálom kevésbé belevinni a saját véleményem a dolgokról. :)

A dupla esküvő tény, hogy takarékossági elvek miatt történt. Egyik pár keresete sem sok, sőt minimum 2 személy minimálbérből él, mert az alapítvány nem profitorientált, amit a dolgozók is megéreznek. Ezen dolgokat figyelembe véve szép volt az egész.

A menyasszonyi ruhák és smink / haj (női szemmel Melinda szerint) nagyon profi volt. Le a kalappal. Férfi szemmel viszont azt mondom, hogy az egyik menyasszony civilben jobban néz ki mint menyasszonyi ruhában. :) Az alábbi képeken épp a két vőlegény eligazítása történik (előbb ők vonultak fel). Az esküvőszervező hölgyek előtt le a kalappal. Egész végig testőr szinten (rádióval stb.) menedzselték le az egész szertartás körüli részleteket. Mindig volt aki épp a „szereplők” ruháit igazgatta (és ez nem csak a fotózásra terjed ki, hanem minden egyes percre).

A házilag megoldott dolgok is érdekesek voltak. A két vőlegénynek egymással is vetélkednie kellett egyfajta egyensúly játékot (ki billenti ki a másikat az egyensúlyából), amit ne értek, mert nem egy nőért vetélkedtek. Ezt viszont ne tudjuk be szerintem koreai esküvői szokásnak, csupán egy helyi ötlet volt, amit én annyira nem értékeltem. Én minden úgy életem meg mintha én lennék ott. Ilyen kérdéseket tettem fel: Ha egy másik pár is egyszerre esküszik meg velünk, akkor tuti minden rólunk szól? Igaz az esküvő sosem a párról szól, hanem a vendégekről és ez szinte minden esetben be is bizonyosodik.

Menyasszonyok bevonulás előtt:

Az tény, hogy ez a terem a magyar / szlovák házasságkötő termekhez képest a luxus kategóriát képviseli (mondom ezt én aki otthon sem volt sok esküvőn). :)

Érdekes momentum volt a kivetített üzenetek című fejezet, amikor a barátok egyes videó üzeneteit nézhettük / hallgathattuk végig. Szép gesztus, bár néha olyan érzésem volt, mintha elbúcsúznának a barátaiktól akik most ugye férjhez mennek… miközben  semmi nem változik (lásd tegnapi cikk), hiszen a párok továbbra is napközben a saját nemükkel tartózkodnak majd és azok számára, akik nem voltak jelen fel sem fog tűnni, hogy ki a kinek a férje vagy felesége.

A videóüzenetek legjobb részét persze a házasulandók, barátok és szülők felé intézett köszönetei képviselték.

Az egyik párral egyszer találkoztunk a városban, de mivel nem fogták egymás kezét csak sejtettük, hogy alakul valami közöttük, erre tegnap meg összeházasodnak. Nem volt ez hirtelen döntés, csak nem kötötték senki orrára sem a „viszonyukat”. Európai szemmel ez azért fura, mert elképzelem a szituációt, amikor valaki elkezd beszélgetni a menyasszonnyal, majd 1-2 alkalom után elhívja randizni. Ekkor pedig kiderül, hogy neki vőlegénye van. Bizonyára itt körbe kell járni mindenkit és megtudni a barátoktól, hogy szabad-e még mielőtt az ember fia egyáltalán odamenne a kiszemelt lányhoz.

A ceremónia durván fél órás lehetett és ebbe nem számolom bele az előadásokat. Volt tini k-pop tánc (ezt valahogy sosem sikerül kihagyni) és tradicionális dobokkal való fellépés is. A  három szobatársam által előadott zenei performansz sem maradhatott el, amelyet egy tehetséges lány kísért zongorán (az ő szerzeményét adták elő). Természetesen a Nagy Mester lányainak előadását sem volt szabad kifelejteni. Az egyik zongorázott a másik hegedült. Utóbbi kevesebb sikerrel, mert a hegedű az amin nagyon egyszerű hamisan játszani. Sosem fogom megérteni, hogy ha valaki nem érzi még magát jónak miért kell rákényszeríteni szegényt az előadásra. A multinacionális cégekben egyébként  ez volt az egyik vonás amit gyűlöltem (az utálat gyenge szó), mármint azt, hogy a főnök viccén akkor is röhögni kell, ha favicc. Nos, ezt látom a már említett fő-személlyel kapcsolatosan itt. Az egész arra jó, hogy megértem az északiak gondolkodását: „mivel egy társadalom része vagyunk és nem akarunk egyéni érdekeket követni, kell egy személy akit követhetünk. Mindegy, hogy cégről, vallási csoportról, vagy egy alapítványról beszélünk, kell a vezető.” Itt mindenkiben a sz@r is megáll ha megjelenik a már említett vezető. A viccen nevetni kell stb. (és még nem mondtam el mindent).

Záró gondolatként nem akarom így befejezni, mert kezd leesni, hogy némelyek engem egy nőfaló, szexista, más kultúrákat lenéző és erősen kritizáló egyénnek látnak. Ezt természetesen elutasítom. A kedves olvasó csak nézne, hogy milyen kevés nő volt az életemben. A koreaiakat szeretem, csak a rendszerben látok eltéréseket amiről nagyon szívesen írok. Egy olyan kultúrából jöttem, amely 40 év után fellázadt és rendszert váltott. Ettől függetlenül az ázsiai népek nem biztos, hogy ugyanezt meglépték volna a helyünkben. Kezd leesni minden és tisztulni a kép. Nem egy Észak-Koreából származó cikket olvastam már, ahol a helyi gyerekek meg vannak győződve, hogy az úgy van jól ahogy van. Ismernek amerikai filmeket, de azt gondolják, hogy nekik ez a kultúra nem tenne jót és inkább ragaszkodnak a diktatúra által nyújtott élethez. Nos, ez van délen is, csak egy fejlett társadalmi csomagolásban. Attól, hogy ezt megfigyelem még nem ítélem el őket. Ők tudják (vagy nem), de az ő dolguk, de engedtessék meg (ha már az én blogom), hogy leírjam én hogy látom. :-)

Lépjünk tovább az esküvői ebédre. Az kimaradt, hogy 11-kor kezdődött az egész esemény és az ebédre 12:30-kor került sor. Az étterem bejárata pár méterre volt a házasságkötő teremtől, tehát mindent egy kalap alatt oldottak meg. Nagyon tetszett a logisztika, akkor is ha egy nagy terem asztalainak a negyedét (felét?) foglalhattuk le. Az előre megterített asztalokra pincérek hordták ki az ételeket. Az egész nagyon koreai volt, ez alatt a gyorsat értem. Koreában nem szokás sokáig enni. Az első héten úgy tűnt, hogy megadják az evés módját, de mostanság bárkivel vacsorázunk, az bedobálja a kaját és rohan tovább. Az esküvői ebédet is bedobálta mindenki és néha az volt az érzésem, hogy futószalagon jönnek mennek a násznépek (persze aznap csak ez az egy esküvő volt), akiknek át kell adni a helyet.

Az ételek nagyon finomak voltak. Ha azt mondom, hogy finomak, az a közel 2,5 hónap ittlét után nagy szó, ugyanis már néha kezd elegem lenni a rizsből, a kimcsiről nem is beszélve. :)

Igen a felső kép egy húsleves és az íze is 1:1-ben olyan mint a magyaré. ;-)

A két ifjú pár az ebédet már a tradicionális díszes népviseletben hanbok-ban fogyasztotta el. Persze előbb odajöttek mindenkit üdvözölni: