Hogyan találok munkát Koreában?

A cikk elején nem akarom ellőni a választ, hogy SEHOGY, csupán ki szeretném fejteni, hogy szerintem miért nem működik ez úgy, ahogy mi és sokan mások az országon kívül elképzelik ezt az egészet.

Adott ugyebár egy személy, aki nem is mondanám, hogy hirtelen felindulásból (a Korea fanság fogalmához kell azért egy kis idő) eldönti, hogy ő bizony Koreában szeretne élni és dolgozni. Ez már egy képzavar, mert normális ember látatlanba nem megy élni és pláne nem egy olyan helyre, amely nem Európában van (eleve hazastoppolni sem lehet, mert szárazföldi határ csak Észak-Koreával van). Ezt a rész hagyjuk is. Megértem azt az érzelmi hatást amit egy-egy film, vagy sorozat tud okozni az ember lelkében. Elhiszem, hogy azt a hatást éri el, hogy az egész ország ilyen szép lelkű emberekkel van tele és minden lány olyan ártatlan és szerény. Ez a kép téves, de ezt már sokan leírták előttem, ezért haladjunk is tovább a tények felé.

A legmenőbb külföldieknek szóló állás Dél-Koreában az angol-nyelvtanár. Ez már eleve kizár sokakat a versenyből, de ezzel még nincs is probléma, de Koreában van egy törvény, amely meghatározza, hogy angol nyelvtanárnak csak angol anyanyelvű személyek helyezkedhetnek el, ráadásul az állampolgárság is számít. Magyar viszonylatban azt kell mondjam, hogy ennyi volt a munkalehetőség, nekünk itt nem osztanak lapot. Az angol nyelvtudást nagyra értékelik Koreában, ettől függetlenül nagyon sok angol vagy amerikai is panaszt emel az ellen, hogy mi tévők legyenek ha ők nem akarnak nyelvtanárok lenni, de szeretnének itt élni és dolgozni.

Korea egyébként sokak szerint akik jártak már itt, lakhatatlan. Én személy szerint nem így érzem, de lehet az én agyammal van probléma, vagy nagyon szeretem (a sok hülyeségük ellenére – és ezt ki merem mondani) ezt a népet. Mindezt 7 hónap ittlét után mondom. Van aki 1-2 hétre jött ki és nem tapasztalta meg Korea „sötét” oldalát és naivan még mindig csak egy álomként éli meg az egész ittlétet. Megértem szépek a paloták, kedvesek a turistákkal a látványosságok környékén az emberek, sok az új inger (ételek, ízek, látvány, feliratok, stb.). Ettől függetlenül egy tartósabb ittlét után a hétköznapok szerintem szürkébbek tudnak lenni, mint Magyarországon. Miért gondolom ezt? Azért mert még a kiutazásom előtt nekem is volt 4-5 olyan ismerősöm aki örült annak, hogy Koreába jövök és találkozhat velem. Amikor kiérkeztem pedig mindegyik elfoglaltságra hivatkozva (amit el is hiszek, mert túlzásba tudnak vinni mindent), továbbgörgette a találkozót. Én nem zaklattam senkit sem 1-2 alkalomnál többször, így máig nem találkoztam egyikőjükkel sem.

Az emberi kapcsoltok szerintem sokkal nehezebben alakulnak itt, mert teljesen más a gondolkodásmód. Sok beszélgetés felületes és inkább materiális dolgokról szól, mobilokról, bevásárlásról, termékekről, mintsem lelki dolgokról, vagy mélyebb gondolatokról. Lehet ez csak nekem probléma? Szerintem mindez emocionális IQ, vagyis EQ kérdése, amit itt valahogy nem érzek. Barátságot kialakítani korombeliekkel nagyon nehéz, mert azt érzem, hogy a baráti társaságok már iskolás korban kialakultak. Ezekbe a klikkekbe (a körülöttünk élő gyerekeknél látom) bejutni lehetetlen. A másik kérdés pedig az, hogy ha az ember találna is munkát, a kollektíva mennyire lenne befogadó. Nagyon sok külföldi általánosan arról panaszkodik, hogy a céges vacsorákon épp a nyelvi gát miatt a koreaiak kirekesztik őket és egyedül ülnek egy sarokba iszogatva. Ezek persze egyes emberek benyomásai, de nagyon sok az átfedés a történetek között. Senkit sem akarok lebeszélni Koreáról, csak leírom a gondolataimat és érzéseimet.

Térjünk vissza a munkára és a – Mi lenne ha mégis? – kérdésre. A sikertelenség fő forrásának elsősorban azt látom, hogy mit tud felmutatni egy ok angolul tökéletesen beszélő külföldi, egy éppen friss diplomás koreai fiatallal szemben. A munkanélküliséget szinte minimálisra lenyomó társadalom igyekszik mindenkinek munkát adni, de ennek első feltétele, hogy a munkát koreaiak kapják. A következő kérdést kell feltennünk magunknak: Mivel tudok én többet nyújtani, mint egy koreai diplomás ember? Erre nekem nem nagyon sikerült választ találnom, kivéve a más gondolkozást. Erre viszont ellenpéldám is van: jelenleg egy kávézó és egy panzió, valamint képzési programok marketingjében segédkezünk. Azt hittük, hogy az Európából hozott marketing-tapasztalat és más szemléletmód („ha itt minden vállalkozás egymást másolja és mi hozunk egy új eszmét, akkor annak sikeresnek kell lennie”) megoldás lesz, de ehhez ezt a másik félnek el is kéne fogadnia. Esetünkben ez nem sikerült, mert a megbízók nem akarnak eltérni a bejáratott (és szerintem lerágott csont) utaktól. Ettől kezdve viszont semmivel sem tudunk letenni extrább eredményt a helyi marketing ügynökségeknél.

Persze vannak pozitív példák is. Egy tapasztalatot olvastam, hogy egy francia séf el tudott helyezkedni a magasan képzett tudásával egy francia étteremben. A képlet nyilvánvaló: ha a munkaadó bizonyítani tudja, hogy a pozíciót helyi koreai dolgozó nem tudja betölteni, akkor a vízum kiadásával nem lesz probléma. Agyalni kell komolyan, hogy mi is az a speciális tudás, amivel itt el lehet helyezkedni. Egy angol srác az egyik fórumon azt írta, hogy ő eldolgozna egy gyárban is. A gyárakban sori betanított munkásoknak is kell koreai tudás és erre vannak is elegen. Sajnos Dél-Korea híres gazdasága is úgy tűnik lassan elkezdett lecsúszni. Hiába a Samsung, LG, Kia, Hyundai sikerek, az eddigi GDP lassulást (csökkenő export) a belföldi fogyasztás nem tudja megoldani.

Probléma még az is, hogy a munka megszerzése itt elsősorban ismeretség (ki kinek a kicsodája) és csak másodsorban tudás kérdése. Ez az egész számomra is fura, mert ha ez így működik, akkor nem értem a már fent említett cégek sikereit (bizonyára ott azért megversenyeztetnek minden pozíciót). A koreai cégek hierarchiája egyébként néha félelmetes tud lenni. Ha valakinek magasabb a pozíciója, akkor hirtelen nem érdekes már a kor (értsd egy fiatal managernek több tisztelet jár mint egy idősebb dolgozónak, akinek nem is kell akár köszönni). Ezt a formulát figyelembe véve értem már, hogy miért vagyok én itt senki az egyetemi végzettségemmel, és ér többet egy nálam 10 évvel fiatalabb középiskolát végzett manager. A pozíció számít és ezt nem szabad elfelejteni. Ezek a dolgok ha valakit Magyarországon is kiakasztottak már, akkor ezeket tízszer erősebben fogja megtapasztani Koreában. Itt csak a nagyon alázatosaknak és hülyéknek (például én) van talán esélyük. :) Nyelvtudás nélkül nem nagyon lehet labdába rúgni, legalábbis hivatalosan.

IT szakmában való elhelyezkedés lehetséges. Ezzel kapcsolatban többen viszont azt írják, hogy minimum 5 éves tapasztalat kell a pozíciónak megfelelő szakterületen, ám itt is elvárás, hogy koraiul értsen az ember. Van aki azt írja, hogy sok cég inkább azért mond nemet, mert el akarják kerülni a rengeteg adminisztrációt amit egy külföldi alkalmazása hozna magával. A vízum elintézésének folyamatáról még nem is esett szó, szóval vállalkozói aggyal belegondolva én meg is értem őket.

Hasznos link: Dél-Korea vízum típusok

Vannak persze más utak is. Ösztöndíjak, pályázatok, posztgraduális képzési programok, amikkel kapcsolatban nekem is csak halvány sejtésem van. Tanács: friss diplomásként én ilyenben gondolkodnék először és ha kijutottam akkor igyekeznék azon, hogy megalapozzam a későbbi munkahelyem.

Bennem megfordult már egy koreai vállalkozás gondolata is, de kellene egy kis hátszél, vagy legalábbis egy helyi lakos partnerként való társulása. Tőkére mindenképp szükség lenne és akkor még mindig ott a kommunikációs gát: a partnert mindenhova magammal kell rángatni az elején.

Senkit nem szeretnék lehangolni, de egyenlőre reménytelennek látom azt, hogy a fenti gát egyhamar átszakadjon. Szerény véleményem szerint az egész világnak át kell esnie egy fájdalmas gazdasági válságon (nem kell, de át fog), amikor is nagyon sok erőviszony át fog rendeződni. Amit a jelen helyzetben látok, hogy a környező ázsiai országokban sokkal könnyebb akár csak angol tudással is elhelyezkedni, mint a sokak által vágyott Koreában, mert a külföldieket elvileg szeretik, de én mégis érzek egyfajta xenofóbiát (idegenekkel kapcsolatos kényelmetlenség – érzést) a koreai társadalomban.

A kérdés nyitott (hiszen van egy professzionális magyar BMX-es is itt), tehát ha valaki pozitív példákat fel tud hozni, annak én is nagyon fogok örülni.