browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Válasz: vannak percek…

Posted by on 2012-07-05

Az előbb olvastam Vándormadár blogjában a Vannak percek… című bejegyzést. Erre reagálnom kell, vagy legalábbis folytatni a gondolatot…

Az én érzéseim is hasonlóak. Mégpedig az a fő gond, hogy néha azt érzem sosem lesz koreai barátom. Nekem a barátság, most önző módon a nyelvtanulás miatt is fontos lenne. Otthon munka mellett kevés idő volt, ám azokat akiket barátnak nevezek szinte ugyanilyen életet éltek. A jó az volt bennük (most is), hogy akármikor ott folytatunk egy témát, ahol abbahagytuk akár 2-3 hete. Nincs számonkérés, hogy miért nem írsz? stb. Nincs szemrehányás, hogy kit mikor keresett meg ki és most kinn lenne a sor. Ilyet is hallottam már. Az nem barátság, ahol csak az egyik fél ad, a másik meg folyamatosan csak kap, sőt követel.

Természetesen nekem is hiányoznak egyesek, de itt a hétköznapok annyira lefoglalnak, hogy sokszor megfeledkezem a hiány érzéséről. Persze könnyű nekem – mondhatnák egyesek. Egyrészt itt a barátnőm, másrészt speciális eset vagyok, akinek a gondolkozása nem a “honvágyam van, hiányzik minden ami otthon… ” körül forog.

Vissza a kell egy koreai barát szálra. Én is tudok ám naiv lenni, és beképzelni azt, hogy ha valaki rám ír KakaoTalk-on akkor is ha nem keresem, az már “this is a beginning of a beautiful friendship” lesz. Hát nem. Ki kell ábrándítanom magamat és mindenkit itt. Koreában ugyanis a barátságok gyerekkorban születnek… ovis, iskolás szinten. Szerintem megszokásból. Valakik sokat vannak együtt és belőlük lesz egy társaság… ahova nem nagyon lehet bekerülni, pláne nem koreaiként. Mit is akarok én? Felnőtt korban nem sok barátság születik, pláne egyoldalú akarásból. Attól, hogy valaki szimpatizál a másikkal még nem lesz belőle barátság, mert a másik nem biztos, hogy akar, ráér, vagy érdekli az egész… Koreában amúgy is mindenki rohan és néha ezért is tűnhet felületesnek minden.

Tudom többször említettem már, hogy a barátság nálam a mély beszélgetéseket jelenti. Az élet dolgai, stb. Ez viszont nem nagyon menő ám errefelé. A beszélgetések nem mélyek, mert egyrészt idő sincs rájuk, és a kultúra is valahogy a rövid történetek mesélésében merül ki. Naponta jelen vagyunk egy családnak nevezett alapítvány életében, ahol úgy tűnik mindenki mindenkinek a barátja. A valóság viszont az, hogy ez nagyon nem igaz. Felületesek a kapcsolatok és egyes személyek között látható csak barátság. Ilyen környezetben viszont a “szeretet” szó csattogtatása igencsak rossz viccnek hangzik. Persze ezt nem hányhatom senki szemére sem, mert én ezt nem érthetem… nem vagyok idevalósi. Szerintem a szeretet meg többről szól.

Nem arról van szó, hogy elvárnám, hogy körülöttem forogjon a világ, mert nagyon sok mindent kaptam. Olyan dolgokat tanultam meg, amiket más országokban kemény valutáért lehetne tanfolyamokon megtanulni. Ezért hálás vagyok, ám mégis kettősséget érzek az egészben, amikor a szeretet téma előkerül. A személyiségfejlődés egy komoly lépcsőfoka az, amikor megvagy barátok nélkül is, mert magadban találod meg a békét és a világgal is békében vagy. Egyre közelebb kerülök ehhez az érzéshez. Amikor nem várok el semmit és ha nincs barát, akkor nincs. Ott a Skype / Viber és a barátokat (nincs sok, mert egy tömeggel csak felületes viszonyt lehet ápolni) és a családot el lehet érni.

Van egy lakótársunk, aki folyamatosan a barátai miatt siránkozik. A csajszinak az első hónapban nem egyszer elmondtuk, hogy ha szomorú szóljon és kimegyünk fagyizni, stb. Mi szívesen beszélgetünk. Ő megköszönte és továbbra is siránkozik tovább. Persze kapva kap az alkalmon, amikor a saját nemzetéből (szomszéd szigetország) beszélhet valakivel és akkor megnyugszik a lelke. Meg attól is megnyugszik ha magát többre láttatja nálunk. Mi ezen már csak röhögünk, mert ez lelki szegénységre utal. Barátok után sóvárogni kín, elhiszem… de ennek van már beteges formája is. Hát valahogy ilyen dolgok jutottak eszembe a barátságokról.

Koreában mindenki rohan. Én úgy jöttem ki ide, hogy Instagramról, Facebookról, italki-ról, már volt pár “barát” listám. Olyan emberek voltak ezek (múltidő), akik kimondottan találkozni akartak velem. Ezt csak azért írom le, hogy átérezze az olvasó az itteni társadalmi szituációt. Aztán amikor kiértem, valahogy senki sem ért rá találkozni. Mindig 1-1 hetekkel megtoldva a “jaj most nem jó, mert elfoglalt vagyok” témát. Most már több mint 4 hónapja vagyok itt és van aki nem is messze lakik vagy dolgozik tőlem… de elfoglaltak, amit megértek. Hát ez a nagy helyzet ha barátságról van szó. :)

23 Responses to Válasz: vannak percek…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük