Bonsai kiállítás, Szöul, Korea

A napokban bementünk a városba (manapság ritka alkalom ez, mert semmire sincs időnk) és épp a Jogyesa buddhista templom mellett mentünk el, ahol mindig történik valami. A buddhizmus lényege az adakozáson alapul, ezért ennél a templomnál mindig történik valami amiből pénzt lehet csinálni. Számomra ez továbbra is vegyes érzéseket kelt. Most épp szerencsét hozó cserepes virágokat lehetett vásárolni, amit rengetegen meg is vettek. Nem nagyon szeretnék erre a részre kitérni, mert engem inkább a párhuzamosan futó bonsai kiállítás fogott meg a legjobban.

Több bonsai „művész” (szerintem ez művészet) legféltettebb kincsét mutatták be itt. Régen én is foglalkoztam ilyesmivel, igaz nekem sikerült kész fákat vennem. Nem volt sok, de arra megtanított, hogy ha valakinek nincs kertes háza és megfelelő klímát biztosító helyiségei, akkor nem érdemes belekezdeni.


Nagyobb térképre váltás

Mi egy városi bérház egyik lakásában laktunk még Komárnoban (Szlovákia), ahol fény csak az ablaknál volt, viszont itt volt a radiátor is, ami kiszárított a fákat. Akkor megtanultam, hogy az élő növények is okozhatnak fájdalmat ha kimúlnak, mindezt tinédzserként. :)

Na kellemesebb téma, jöjjenek a képek. :-) (Némely kis fáról készült kép lehet ismétlődik, mert kettőnk fotóiból raktuk össze ezt a galériát).

[bigpictures]

8 thoughts on “Bonsai kiállítás, Szöul, Korea”

  1. köszönöm ezt a bemutatót is! érdekes , hogy krizantimból fácskákat nevelnek. nagy mesterei az ázsiaiak ennek.
    /a gondozott saját bármi, így a növény, állat elvesztése is okoz6 fájdalmat/

    legyen szép a napotok.
    /már hazafelé, vagy ott a környéken tovább ‘vándoroltok’?/

  2. Tóthné Fehér Mária

    Nagyon tetszenek a képeitek. Voltam már több bonsai kiállításon, de krizantémból még nem láttam , ezért számomra ez újdonság volt. Köszönöm.

  3. Imádom a Bonsait és ezek gyönyörűek.
    A buddhizmus alapjaibairól alkotott véleményeddel azonban nem tudok egyetérteni.
    amit Te ott tapasztalsz – és jogosan nem tetszik – az a fogyasztói társadalomból belépő „gyarló” ember által modulált „vallásos létforma”. Semmi köze az alapokhoz, egy téves oldalhajtás.
    Ez az én meglátásom.

  4. Kíváncsifáncsi

    Igazán maradandót kaptunk megint ! Gyönyörű lelek melengető ilyesmit látni !!!
    Ezer köszönet érte !

  5. Tényleg csodaszépek. Köszönjük!
    Hétvégén megyek nagymamámhoz, tutira egy cserép krizantémmal fogok hazatérni :D

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top