browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

A legtöbb ember átalussza az életét

Posted by on 2012-07-13

Néha kár leírni valamit ha azt előttünk már más szavakba öntötte. Szerintem zseniális az egész írás.

Csupán egy valamivel nem értek egyet. Ez az írás mindenkire érvényes, amerikaiakra, de ázsiaiakra is. Mindenki meg akar felelni, társadalomnak, vezetőnek, kollégáknak, családnak… teljesen mindegy, de Ázsiában is az emberek nagy része belekóstolt a média, vagy csak a külvilág segítségével a luxusba. Látják milyen kocsijaik lehetnének, látják milyen lakásuk, életük lehetne. Ha ez nem elég akkor elmennek  a gyerekeik iskolába és a családra a nyomás belülről fog jönni. Nekik van autójuk, nekünk miért nincs? Ő kapott mobiltelefont én miért nem? Ha valaki nem ért egyet várom a véleményét.

“Minél többet figyelem az embereket magam körül, annál inkább az a meglátásom, hogy a nyugat-európaiak többsége mély álomban van. Úgy élik az életüket, mintha valaki beadott volna nekik egy nyugtató és altató injekciót, amelynek hatása több évtizeden keresztül is kitarthat, egyes esetekben egészen a sírig. Ez azt jelenti, hogy sokan úgy halnak meg, hogy valójában nem is éltek, azaz soha nem ébredtek fel. Szomorú, de ez az igazság.
Hogyan ismerhetjük fel, hogy az emberek alszanak? A legtöbben napról napra, évről évre ugyanúgy élnek. Az életükben alig következik be változás, azon kívül, hogy néhány évente lecserélik az autójukat, esetleg a partnerüket, és talán munkahelyet változtatnak. Valami igazán új azonban sohasem történik velük. Sokak élete látszólag nem más, mint ismétlődések láncolata. Az életük rutinszerűen zajlik: felkelnek, elmennek dolgozni, igyekeznek megfelelni a főnökük elvárásainak, hazamennek, beszélgetnek és pihennek, azután lefekszenek aludni. Felkelés – munka – kikapcsolódás – lefekvés; felkelés – munka – kikapcsolódás – lefekvés. Végül fekve maradunk, és meghalunk…
Az emberek többsége folyamatosan alszik, holott rendkívüli módon megerőltetik magukat, és gyakran tűnnek kimerültnek és elgyötörtnek. Semmire sincs idejük, gyakran idegesek, mindent gyorsan akarnak elintézni, és magukban folyton azt hajtogatják, hogy „nincs időm, nincs időm; sietnem kell, sietnem kell; elkésem, elkésem”. Ezeknek az embereknek állandóan sok a dolguk, sokszor több dolgot is csinálnak egyszerre, főleg a nők, azonban sohasem érnek a dolguk végére, és valójában sohasem elégedettek.
A legtöbben határozottan tiltakoznak, amikor valaki megpróbálja felébreszteni őket. Ha találkoznak valakivel, aki teljesen máshogyan él, mint ők, általában ujjal mutogatnak rá, szidalmazzák és kiközösítik. Úgy tűnik, rettenetesen félnek attól, hogy egy nap felébrednek, és rádöbbennek, hogy semmi sem igaz abból, amiben eddig hittek, és hogy a világuk, amelyet felépítettek maguknak, összedőlhet. Isten a tanúm rá, hogy a félelmük megalapozott.

Nagyon kevesen élik a saját életüket

A legtöbb ember élete nem a sajátja, mert nem ők választották maguknak. Nyugaton nagyon kevesen veszik maguknak az időt és a fáradságot, hogy elgondolkozzanak azon, milyen életet tudnának és szeretnének élni. A fiataloktól legfeljebb annyit kérdeznek meg otthon, hogy „Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?”. A szülők tulajdonképpen arra kíváncsiak, hogy mivel akarja megkeresni a kenyerét, és miből akarja kifizetni az albérletet. Alig akad olyan szülő, amelyik a következőket mondja a gyerekének: „Jól gondold meg, milyen életet akarsz élni! Még időben kezdj el ezen gondolkodni. Nézz körül, milyen életet élnek mások! Nézz meg bennünket, a szüléidet! Ne kövesd vakon a mi példánkat, hozd meg saját döntéseidet. Hiszen az élet rövid, még akkor is, ha nyolcvan évig fogsz élni. Éppen ezért jól gondold meg, mit akarsz kezdeni az életeddel!”
A legtöbb fiatalnak nem tetszik, ahogyan szülei élnek, és sokuk „teljesen másképp” akarja csinálni. Amikor azonban elköltöznek otthonról, és a saját életüket kezdik élni, néhány év elteltével az nagyon hasonlít a szüleikéhez: felkelés – munka -kikapcsolódás – lefekvés – felkelés – örülni a hétvégének – munka – kikapcsolódás; valahogy kihúzni a hétvégéig – valahogy kihúzni a nyaralásig – valahogy kihúzni a nyugdíjig…
A fiatalok kénytelenek nagyjából húsz évig együtt élni a szüleikkel, és amikor végre kirepülnek, kevesen tudnak megállni a saját lábukon, bármennyire is szeretnének. Miért van ez így? Azért, mert a fejüket, a gondolkodásmódjukat azok a gondolatok és meggyőződések töltik be, amelyeket felnőtté válásuk során ezerszer hallottak a szüleiktől és más felnttektől (tanárok, papok, feljebbvalók), és amelyeket kénytelenek voltak átvenni, mert csak akkor kaptak elismerést és figyelmet. A gyerekek pszichésen is törekszenek a túlélésre. Ez azt jelenti, hogy némi elismerésért, megbecsülésért, figyelemért és szeretetért szinte mindent megtesznek.
A gyereknek kezdetben rengeteg saját ösztöne, kívánsága és ötlete van, azonban elég korán leszoktatják és lebeszélik azokról a dolgokról, amelyek eltérnek a szülei vagy a többség normáitól. A gyereket tucatembernek nevelik, arra tanítják, hogy lemming legyen, aki követi a többséget. Olyan felnőttet akarnak nevelni belőle, aki az élet értelmét abban látja, hogy dolgozik, viszi valamire (pénz és némi tekintély), és a munka mellett lehetőleg minél többet szórakozik, valamint nagyfokú kényelmet élvez. Az emberek többsége úgy véli, hogy ezek a sikeres élet ismérvei.
Ha jobban belegondolunk, az, amit évezredek óta nevelésnek hívunk, nem más, mint idomítás. Arra idomítjuk a gyerekeket és a fiatalokat, hogy vegyék át a mi gondolkodásmódunkat, beszédmódunkat, és úgy cselekedjenek, ahogyan mi is. Nem akarunk másként gondolkodókat, összeférhetetleneket, tagadókat, elhajlókat; nem akarunk forradalmárokat, különcöket, engedetleneket – hiszen ezek dühítenek bennünket, és félünk tőlük. Bólogató Jánosokra vágyunk és békebeli harmóniára. A szülők nyugodtan kijelenthetnék, hogy „Gyerekek, hagyjatok aludni minket! Csináljátok úgy, ahogyan mi is csináljuk. Hiszen a dolgok így is működnek, nem igaz?”

A tucatember: normális, alkalmazkodó, tudatlan

Mi, nyugat-európaiak – saját szavunkkal élve – magas életszínvonalat teremtettünk magunknak. Napjainkban még egy munkanélküli is olyan ipari vívmányokat használ, mint a központi fűtés, a vezetékes telefon, a mobiltelefon, a bicikli vagy akár az autó, a számítógép, a hűtő, a folyóvíz és még sorolhatnánk. Materiális szempontból legtöbbünknek az elégnél jóval több jut manapság. Németországban senki sem hal éhen, és senki sem fagy meg az utcán.
A „fejlődésünk” valóban döbbenetes mértékű. Képzeld el, mi lenne akkor, ha a dédnagymamád egy hétre feltámadna, és meg kellene ismertetned vele a technikai újdonságokat. A dédnagymamádnak biztosan tátva maradna a szája a csodálkozástól… Elsősorban a fiatalabb generációt szeretném emlékeztetni arra, hogy hatvan évvel ezelőtt hazánk, Németország, még romokban hevert.
Sok idős ember büszkén vallja, hogy „vittük valamire”. De mit értünk el valójában?
Azt állítom, hogy az eredmény egy olyan nemzet lett, amelynek állampolgárai alszanak, fogyasztanak, erőlködnek, és egyre betegebbek, vagy valamilyen káros szenvedély rabjává váltak (Németországban körülbelül 8 millió szenvedélybeteg él), továbbá folyamatosan szidják a gazdasági, politikai és vallási vezetőket, mint a gyerekek a szüleiket, és minden rosszért őket tartják felelősnek. Úgy tűnik, hogy a kedvenc hobbijuk a tagadása és elítélése minden kellemetlenségnek, amely az életükben történik. Eszükbe sem jut elgondolkodni arról, hogy ezek a kellemetlenségek (legyen az betegség, veszteség, kudarc, csalódás, félelem, vagy más érzelem) hogyan bukkantak fel az életükben.
Ez a nép fogyasztó lényekből áll. Legfőbb ismertető jegyeik a tudatlanság, a rutin, az elégedetlenség, mások és saját maguk elítélése, irigységből és féltékenységből fakadó versengés, valamint a félelem, a félelem, és ismét csak a félelem.
Az anyagi dolgok, a technika és a fizikai kényelem terén sokat fejlődtünk, a nem anyagi dolgok területén – tehát szellemi, spirituális (lelki) szinten – azonban éppen az ellenkezőjét értük el. Annyi bizonyos, hogy hatalmas szakadék tátong az életvitelünk, valamint a belső, mentális, érzelmi és spirituális életünk között, amely korántsem magas szintű. Egyszóval belső állapotunk meglehetősen fejletlen.

Éld az életed – légy önmagad!

Arra biztatlak, hogy kérdőjelezd meg mindazt, amit eddig tapasztaltál, és azt, ami a jelenlegi életedre jellemző. De kérlek, ne egyszerre, hanem egyik dolgot a másik után.
Vizsgáld meg szeretettel az életed minden területét, és saját hozzáállásodat ezen területekhez. Mi tartozik az alapvető területek közé?

• Kapcsolatunk saját magunkkal (Én és Én)
• Kapcsolatunk fizikai önmagunkkal
• Kapcsolatunk az eddigi életünkkel, az élettörténetünkkel és saját tapasztalatainkkal
• Kapcsolatunk a gyökereinkkel, különös tekintettel a szüléinkre, ahogyan gyermekkorunkból és fiatalkorunkból emlékszünk rájuk
• Kapcsolatunk a munkával, a sikerrel, a kreativitással és egyéni képességeinkkel
• Kapcsolatunk a saját nemünkkel és az ellenkez ő nemmel
• A párkapcsolatban elfoglalt helyünk, illetve az egyedüllét
• Kapcsolatunk a barátainkkal
• Kapcsolatunk a társadalommal, amelyben élünk, illetve az abban elfoglalt szerepünk
• Kapcsolatunk Istennel szintén, bátran és alaposan vizsgáld meg ezeket a kapcsolatokat, és állapítsd meg, mennyire vagy elégedett, boldog, illetve elégedetlen, frusztrált, csalódott vagy boldogtalan életed egyes területein.
Fogadd el a gondolatot, hogy az életedben jelenleg uralkodó állapotokat te teremtetted – természetesen általában nem tudatosan.

Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg

A legtöbb ember olyan lény, amelyik valójában mélyen alszik, holott látszólag mozog.
Elsősorban a szellemük alszik, a tudatuk. A hétköznapi ember tudat nélkül létezik; nincs tudatában saját létezésének, élő mivoltának. A hétköznapi ember megfigyeli a többieket, és úgy viselkedik, ahogyan ők. A majmok is így működnek.

• Ha a tömeg menekülni kezd, a hétköznapi ember velük menekül
• Ha mindenki megáll, ő is megáll
• Ha mindenki tévézik, ő is tévézik
• Ha mindenki panaszkodik, ő is panaszkodik
• Ha mindenki gyalázkodik, ő is gyalázkodik
• Ha mindenki elítél, ő is elítél
• Ha mindenki elutazik nyaralni, ő is elutazik, és beragad a dugóba
• Ha senki sem tesz fel kérdéseket, ő sem kérdez

Az ember egyedinek születik, de kópiaként hal meg. Tulajdonképpen életének legnagyobb részét a szomszédja másolataként éli le, még akkor is, ha más típusú autót vezet. A hétköznapi élet, a tömegek élete, lényegében a másolatok, az alkalmazkodók, a lemmingek, a bólogató Jánosok és a rettegők élete, akik felnőtt testbe bújt, sebzett gyermekek.
A másolt élet nem emberhez méltó. Aki nincs tisztában saját értékeivel, isteni mivoltával, tisztaságával, szépségével és kincseivel, abban nincs méltóság, ezért saját életével és másokkal is méltatlanul bánik, nincs benne sem tisztelet, sem szeretet, sem megbecsülés.
Ennek azonban nem kell így lennie. Ezen lehet változtatni. Felteszem neked a kérdést:
Szeretnél változtatni ezen? Vagy te már egyedi emberként élsz egyedi életet? Ki tudod jelenteni, hogy az életed változatos, izgalmas és szép, mint egy kaland, amelynek során minden nap felfedezel valami újat? Úgy éled az életedet, mint egy gyermek: nyíltan, kíváncsian, mosolyogva, játszva, vidáman, mindenben gyönyörködve, mindent élvezve? Jelen vagy az életedben?
Vagy csak testként létezel?”

Forrás: Robert Betz – Lépj ki a régi cipődből!

14 Responses to A legtöbb ember átalussza az életét

  1. Kíváncsifáncsi

    Kedves Gábriel !
    Minden írásodat elolvasom – de csak ritkábban reagálok …Most viszont KÖSZÖNÖM ,hogy megismerhettem ezt a nagyon érdekes és találó írást ! Nagyon így látom én is …sajnos arra szocializálódtunk itt Nyugaton ,hogy ne magunk legyünk és ne magunkra figyeljünk ,hanem arra mit tesz ,csinál ,szerez a szomszéd ,a rokon … és ezt állítjuk mércének magunk elé …bár vannak kívételek is …de inkább ez a jellemző !!! Általánosságban ez elmondható !!! A másik problémát abban látom ,hogy bár mindenki (aki teheti ) dolgozik …de nem kellően és megérdemelten ellentételezettek a jövedelmek … csak épp a fontos dolgokra futja és épp csak megél az átlag ember .. Pl.t mondok …régen szénnel fűtöttünk …majd olajjal … most éppen gázzal -mert a mindenkori kormányok elérték az embereknél ,hogy ezt tekintsék a fejlődésnek …fejlettségnek …magam akkor éreztem igazán jól magam ,amikor még fával fűtöttünk …és telente együtt volt a család …nagymama is gyakran nálunk időzött …szerettem ezeket az estéket … Ma már nagyon kell gondolkodnom ,hogy mit is szeretek és mit nem adnék oda …ha ezt kérné valaki tőlem …Azért sem törődhet magával az egyén …hiszen legtöbbször “csapat” munka részese… elszokik a saját maga írányításától …nehezen mobilizálja magát …túlzottan kötődik az anyagi javakhoz ,tárgyakhoz …mert csak ezekre tekint értékként …ebben látja munkája gyümölcsét … Új értékek felmutatására lenne szükség és természetesen szemléletmód váltásra …de ez hosszú és végeláthatatlan folyamat !!
    További szép napot !! Üdv : Ági

    • Váraljay Gabriel

      “túlzottan kötődik az anyagi javakhoz ,tárgyakhoz …mert csak ezekre tekint értékként …ebben látja munkája gyümölcsét …”

      Hát akkor ezen kell változtatni. Ezt belülről lehet csak elkezdeni, nem a társadalomtól (ami ugyebár fogyasztás-orientált) elvárni, hogy elkezdje átnevelni az embereket. Ez csak egyéni és családi szinten megoldható. Van aki nem akar eltérni. Ilyen Korea is. Itt még jobban meg akarnak felelni a családmodellnek: autó, 2-3 gyerek, lakás és luxuscikkek. Hisszük vagy nem, ezeket megkérdőjelezni a fejükben lehetetlen. Megpróbáltam párszor az elején, mert kíváncsi voltam mit reagálnak. Szerintük ez mindenkinek jár, ezért kell keményen megdolgozni érte. No comment.

  2. Evelyn

    tegnap egy baráti társasággal töltöttem az este egy részét. egyikük koncertjén jártunk, ahol a szünetben beszélgettünk ezzel a zenész hölggyel is. a téma az volt, hogy vajon miért van az, hogy sok művészi tehetséggel megáldott ember multikban csücsül naphosszat (ahogyan ez a hölgy is) és csak szabadidejében tud annak élni, amit valójában a nap 24 órájában szívből szeretne végezni. ez persze nem csak a művész beállítottságúakra igaz, nagyon sok ember úgy él, azt csinál, ahogyan nem szeretne. ismerőseim 99%-a.

    én és még pár barátom, akik már ugrottunk ebből a belénk nevelt rendszerből, a hagyományos élet-modellből, ha úgy tetszik, elég sok szidalmat kapunk mindenfelől, melyek legtöbbje arról szól: felelőtlenül éljük az életünket… a valódi felelőtlenség szerintem persze más, nem az, ahogyan mi élünk, de ebbe most nem megyek itt bele. viszont megértem, ha sok ember nem akarja magát kitenni ilyen támadásoknak és fél, hogy ezáltal számára (most) értékesnek tartott kapcsolatok/dolgok mehetnek a levesbe. ugyanakkor azt is gondolom, a fejlődésért muszáj komolyabb áldozatokat is hoznunk. hol anyagilag, hol lelkileg, hol így is, úgy is.

    gondolom, a két legalapvetőbb emberi tulajdonságot (félelem és vágyak kielégítése) meglovagolva az embere igenis befolyásolható, s ezt ki is használja a politika/gazdaság. talán ezért nem indul el sok ember az ébredés felé. ahogy én tapasztalom, az emberek zöme tényleg alszik, valójában nem kíván felébredni, bár az is lehet: szépen beszél és ír róla, a külvilág felé mutat egy képet, játszik egy szerepet, de belül nem változik.

    egy Tanító szerint az ember akkor kezd el felébredni, amikor már eleget szenvedett (s ebbe az is beletartozik, hogy bár megvan mindene az anyagi világban, szerető emberek is körbeveszik akár, mégis üresnek érzi a mindennapjait, valami borzasztóan hiányzik neki). lehet igaza van :)

    sok mindent tudnék még írni, de inkább bemásolok ide valamit, amit épp nemrég írtam egy barátnőm kérdésére. az ugrásom történetéből egy csipetnyi. bár ez egy spirituális kérdésre adott meglehetősen spirituális válasz, s arról az útról szól, amit mi választottunk a társaimmal, azt gondolom, a nem spirituális utakon is hasonló a helyzet. senki nem tud helyettünk elindulni, változtatni, ugrani, ébredni, de azt sem árt tudni: mindenki ember, mindenki izgul, esetleg fél is ilyenkor. mégis érdemes, mert ha az ember beleteszi szívét-lelkét, mindig jön a segítség.

    “…nekem is évekbe telt, nehéz volt. sokszor ott álltam a határon és tényleg csak rajtam múlott, hogy merek-e ugrani vagy sem. de egyszer el kellett engedni a kapaszkodókat. enélkül nem ment a fejlődés. két út volt: vagy “visszamegyek” a mindenki által elfogadott világba, vagy folytatom. az elsőt elég hamar elvetettem, mert azért jöttem el abból a világból, mert valami hiányzott, nem éreztem magam ott teljesnek. így gyakorlatilag vagy a szó szerinti halált választottam volna (mert tuti megbetegedtem volna szerintem már, ha ott maradok), vagy a képleteset, ami a második lehetőség volt, de ahhoz bátornak kellett lennem és ugranom és belátni, hogy nem élhetek én sem örökké anyám szoknyája mellett vagy egy cég “kegyelméből”, és ha félek is, majdcsak lesz valahogyan. annál rosszabb úgysem lehet, mint hogy lelkileg és fizikailag nyomorék életet éljek otthon vagy másutt, a “hagyományosan” elfogadott világokban.
    aztán ugrottam valahogyan, s Gy. akkor sem hagyott magamra, pedig az egóm tényleg nagyon betojt, hogy mi van, ha csak úgy mondja, eddig tartott nála is a szép mese, aztán majd úgy járok, mint másokkal. volt, nincs.
    lehet szerencsés vagyok, nem tudom, de nekem már elég erre visszagondolnom: egyetlen egy ember volt, aki mindig hitt bennem, úgy is, hogy én sokáig kételkedtem ebben az emberben, mert magamban sem bíztam. de amikor ugrottam, ez az ember adta az ernyőt fölém és aztán tényleg kinőttek a szárnyaim is. ezek persze ma is tökéletlenek, de abban épülnek, amiben fáradnak is. a másokért való munkálkodásban, a MI-ben. és ezt a repülés/zuhanás/ugrás közben értettem meg csak én is. és ha őszinte akarok lenni, ma is minden nappal csak tanulom ezt a történetet, de minden nappal egyre hálásabb is leszek, egyre alázatosabb és egyre inkább érzem, hogy a szolgálat útja, ha nehéz is nekem a porszemnek, csodálatos is. azt hiszem, azt értem meg apránként, egyre mélyebben én is, mi az, amit Gy. úgy emleget, eszköznek lenni valami nálunk hatalmasabb kezében. ez tényleg egy csoda. nekünk. akik ugrottunk. de előtte én sem értettem, maximum elméletben, a nagy spirituális egómmal :)…”

    ami nem változott: ma sem értek sok mindent. ami változott: tudok bízni, merek szeretni és boldog lenni. ezért nagyon hálás vagyok.

    jó látni Téged ezeken a képeken Gabriel, sok örömöt Nektek!

  3. tkimcsi

    Ez így mind szép és jó, de azért megkérdezném, ha mindenki azt csinálná mint te Gábriel, hogy akkor hátrahagyok mindent és utazgatok, mert elegem van…lenne szép telefonod, laptopod?Ha pl. azok a munkások is így gondolkodnának hogy akkor ők most nem lesznek rabszolgák a szalag mellett, mivel írnád a blogodat, mivel fényképeznél stb…és ez csak egy kiragadott példa.

    • Váraljay Gabriel

      Nyilván, de ha egy ideális világban élnénk, akkor ez a blog nem is létezne, és én nem is utaznék, mert a társadalom megoldaná, hogy jó legyen mindenkinek. Így viszont egyéni szinten kell megoldani, és lépni ha nem tetszik a “szürke élet”. Ebben a világban pedig mindig lesz aki a gyárban fog dolgozni, mert azt tartja normális életnek. Erre kondicionálták a szülei, iskola, stb. Van aki azért pék, mert imádja csinálni, én azért írok, mert imádok írni, szóval nincs probléma. Fel lehetne építeni egy világot, ahol mindenki azt csinálná amit szeret. Nem mindenki szeret utazni, szóval tőlük nem is várnánk el ezt.

      • tkimcsi

        “Így viszont egyéni szinten kell megoldani, és lépni ha nem tetszik a “szürke élet””- Persze ez igaz. Te meglépted és kívánom neked hogy bejöjjenek a számításaid.Csak ne degradáljuk már embertársainkat azzal hogy alszanak és stb, mert nagyon sokan vannak köztük akiknek egyszerűen nincs esélye váltani. Persze most lehet azzal jönni hogy de csak akarni kell és bla, bla. De a való világ nem erről szól. És tényleg komolyan kérdezem, ha mindenki felállna, és én akkor mától egyedi leszek, kalandra vágyom, ott hagyok csapott-papott, azt csinálom amit én akarok…mi lenne itt?A világ összeomlana.A mai világnak szüksége van a szürke tömegekre. Korea se ott tartana ahol tart a szürke tömegek nélkül.
        És azt hogy túlzottan kötődünk az anyagi javakhoz…megnéznék itt bárkit, hogyan reagálna, ha kivennék a kezéből a mobilt, az íróasztaláról a laptopját, a konyhájából a gáz vagy villanytűzhelyét, a fürdőszobába egy dézsát találna a mosógép helyett és sorolhatnám…a tv-t direkt nem említettem, mert mostanában divat azzal jönni hogy nincs tv-m, és esténként Tolsztojt és társait olvasom…:)

        • Váraljay Gabriel

          “Csak ne degradáljuk már embertársainkat azzal hogy alszanak és stb, mert nagyon sokan vannak köztük akiknek egyszerűen nincs esélye váltani.”

          Aki felismerte a problémát, az már egy lépés. Nem érzem, hogy degradálnék.

          A továbbiakban egyetértek, de kár feltenni is a kérdést, hogy “mi lenne ha?” Mert nem az van, szóval kár ezen agyalni. A technika vívmányai nélkül is lehet élni. Háború vagy más katasztrófa idején jön rá mindenki, hogy az élethez az alapvető követelmények megléte is elég. Én sehol sem írtam, hogy mindenki dobja el, adja el a számítógépét, vagy a mobilját. Ha valaki elér egy olyan tudati szintre, hogy nem kellenek neki bizonyos dolgok, úgyis tudja mitől kell megválnia.

          Az írásaim csupán arról szólnak, hogy ne akarjon valaki egyszerre mindent markolni. “Utazgatnék a világban, de legyen meg a luxuslakásom is otthon és közben kapjam is a fizetést.” Ez egyszerre nem megy, illetve csak pár embernek. Ha valaki utazgatni akar az lemondással jár, erről írok. Követni pedig nem kötelező ezt a példát. :-)

          • tkimcsi

            “Nem érzem, hogy degradálnék.” Nem rólad írtam, a cikkre reagáltam amit betettél.:) Az egész hozzászólásom nem rólad szólt, hanem a cikkről amit beszúrtál. Azt hogy téged és az utazásodat hoztam fel példaként csak azért volt mert “te voltál kéznél”. :) Semmi személyeskedés nem volt a soraim között.

            “. Az írásaim csupán arról szólnak….:-)” Ez így igaz.:) Egyetértek.
            Blogod egyfajta unikum a koreai blogok között. Tökéletesen nyomon követhető az írásaidból hogy megérkeztél valami színes ködbe burkolózó tudatállapotba Koreát illetően, aztán ahogy telt az idő tisztult a kép szépen fokozatosan.Bevallom őszintén írásaid eléggé ambivalens érzelmeket ébresztenek bennem, sok mindenben egyetértek veled, de vannak olyan gondolataid amiken csak pislogok hogy jesszus.De ugye nem vagyunk egyformák.:)

  4. Lovas Tünde

    Sziasztok!

    Engem épp azért kezdett érdekelni Korea, mert elkezdtem nézni a filmjeiket (először történelmi sorozatokat), amik a valódi értékek felismerésére tanítják a népet. Hazai terepen és szerte a világban, mivel mi is ezeket nézzük legszívesebben. Úgy tudom, az ilyen jellegű filmek kormányzati támogatással készülnek. Vannak, akik szerint ez főleg országnépszerűsítő propaganda, de nekem (és még sok más embernek is) már eddig is nagyon sokat adtak. Többek között segítettek felébredni… :-) Biztosan sokféle szellemi folyamat és materiális történés zajlik ott is – mint egyébként mindenütt a “fejlett” világban.De Korea (ahogy én a csekélyke rálátásommal érzékelem) még nincs olyan messze önmagától, mint az európai országok – az USA-ról nem is beszélve….
    Ami filmeket én eddig láttam, azok alapján hagyományőrzésből, értékmentésből, népnevelésből és sok hasonló apróságból Koreának csillagos ötös!
    Gondok pedig mindenütt vannak; nem csámcsogni kell rajtuk (épp erről szólt az írás), hanem a megoldásokat keresni!
    Én személy szerint ezen akarok dolgozni, igyekszem is minden lehetőséget megragadni…a mindennapokban és az egész életemben/életemmel is. Számomra csak így van értelme….

    UFF! Én beszéltem! :-)

  5. Sjudit84

    Tudod hogy egyetértek veled ezekben, főleg az alapján amiket ti is és én is mostanában Koreában tapasztalunk, ahol ez igencsak igaz, de persze egyetértek abban is hogy nem csak itt igaz ez. Sose akartam olyan melót mint a szüleim, hogy korán kelljen kelni, csak kávéval együtt lehessen létezni, hazajönni és elaludni délután 5kor a kanapén, utálni a melómat stb. És mikor valaki (többek között a barátom is) azt mondja hogy csak ez van, ezt kell szeretni, ez az élet, fogadjam el….hát akkor kiakadok. ÉS tudod hogy mondtam hogy barátom megmondta hogy neki a munka az első, mert szeretném én akkor is ha nem lenne pénze??? Ez milyen igazságtalan már…persze kell valamennyi pénz hogy ne halljunk éhen, de ma reggel is nem hagyott a főnöke aludni minket mert folyamatosan csörgette a mobilját…és minek dolgozni mint a barom meg stresszesnek lenni egy rohadt lakásért vagy kocsiért, ha közben a kapcsolatok meg romokban hevernek és sosincs időnk semmire együtt?

    Egyébként az írásban legalább az benne van hogy Németországban beszélgetnek délután az emberek legalább egymással…itt meg ez nincs meg. Vagyis beszélnek annyit mint az állat, de a semmiről, kajáról meg melóról (hú de marhára érdekfeszítő).

    Na jó, ezer gondolatom van erről…hisz engem se engedtek annak idején holmi zenészi pályára hisz abból nem lehet megélni…és mind máig bánom…:S

    • Sjudit84

      Viszont mégegy gondolat ehhez…ez mind szép és jó egészen addig amíg nincs gyereked…de ezt is beszéltük…magadtól megvonod a luxust, de a gyerekednek ha kell gyógyszer,ha kell étel, ha kell ruha…

  6. Sjudit84

    Még valami eszembe jutott…az is szánalmas valahol számomra, hogy az ember ami pénzt keres egy melóval, mire költi el? Ha nem nézzük mondjuk az étel és a lakás (albi vagy hitel) részét akkor….ott van a rezsi, az adók, a különböző államnak visszafizetendő dolgok…

    Most néztem egy videót egy amerikai koreai csajtól aki arról beszél hogy az összes pénze ezekre megy el. És akkor csodálkoznak miért költözött ki az a faszi a Grand Canyon-ba….hát mert neki is elege volt abból hogy minden pénze elmegy az államnak. Jó, jó, tudom, nem kell megmagyarázni mi az a közteherviselés meg hasonlók, de…akkoris…Mikor az ember elvesztegeti a legjobb éveit melóval csak azért hogy nullára fejezze be a hónapot, az eléggé demotiváló…

  7. Rudi

    Sziasztok!

    Ha már minden vélemény számít….. Szeretném kijelenteni, hogy meggyőződésem szerint gyermeki életemet élem (30 év), egy múlti és egy kis cég között valahol szabaduszóként. Mindig is így éltem a vállalt céljaim, csak is nagyvállalaton keresztül elérhetőek jelenleg. Ahogy a szerző is fogalmaz, minden játék, és addig szép. Bár pont tegnap bünteték meg a cégünket miattam 300.000 ft-ra. Körülbelül azért, amiért a közterületes a ráteszi a bilincset a menetiránnyal szemköszti parkolásért. De hagyjuk is, hisz ez is a játék része a jó irányba történő változást kell nézni éskihozni belőle. Bár ez lehet az én menesztésemmel jár, de lehet ez lesz a jó mindenkinek. Mert ez nem a game over. Dobbantót kell csinalni a buktatókból. (Itt szeretném megjegyezni, hogy nekem a pozitív gondolkodásban sokat segít a hitem Istenben, de nem ebből indul.) Talán ez segít majd újra vissza az igazi éltepályámra, melyre igazán vágyom. Mert az életemben vagyok én is Ő rajta kívül, és ha nem klüzdök a saját céljaimért akaratomért 100%-osan, akkor bukott a dolog és alemingek átgyalogolnak rajtam, és rajtatok is… Hidd el!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.