Lehet, most elég kemény fába vágom a fejszémet, de ezt a témát mindenképp szeretném a magam kis szubjektív szemszögéből megvilágítani. Az kihangsúlyoznám, hogy szubjektív világkép lesz ez Koreából és lehet a valóság mások szeméből teljesen más képet fest majd. Én egy konzervatívabb környezetben vagyok és nem tudom milyen az igazi koreai bulizós környezet, szóval amit írok azért nem kell 100%-ban elfogadni sőt, ha valaki másképp látja, kérem írja le hozzászólásként. Előre is köszi.
Számomra mindig is fura volt (vagy elfogadhatatlan?) az, hogy valaki a magánélet ezen részét megtervezi, gondolok itt a párválasztásra, házasságra és gyermekvállalásra. Nem a családtervezés azon részéről beszélek, amikor összeül egy pár és eldönti merre tovább, hanem arra, hogy amikor még nincs valakinek senkije már tervez. Mondok egy példát: van ugye a meditációs oktatóm aki egy 30+ korú csajszi és ő eldöntöttem hogy ebben az évben férjhez megy és családot alapít. A láthatáron még nincs senki, de a terv kész. Na ez számomra annyira más, mert nyugaton mi fordítva csináljuk nem? Lesz valaki és utána tervezünk…
Ok, otthon is ismerek pár embert, aki már menyasszony hiányában is, de megvette az öltönyét és készül a házasságra, de szerintem ez (elnézést) idiótaság. A párválasztás nem egy autó vásárlása, nem is lakás, vagy bankszámla nyitás kérdése, persze lehet én tévedek és mindent előre kellene vizualizálni („A titok” hype szellemében), de szerintem az élet spontán szép dolgok egyvelege kell legyen, főleg ha emberek találkozásáról és kapcsolatáról beszélünk. Javítsatok ki, mert lehet én vagyok az idióta…
Szóval Koreában a helyzet a következő. Az emberek kb. 10 órakor kezdenek el dolgozni (azt hiszem USA-ban is ez a módi, legalábbis az irodai szereplőkről szóló filmek alapján) és dolgoznak este 10-ig, vagy 11-ig. Igen. Tegnap végigmentem az utcán és az éttermek 11-12 között tele voltak emberekkel. Közösségi életet mindenki este él. Este? Éjszaka. A diákok ekkor szállnak le a buszról, mert épp kurzusokon, iskola utáni képzéseken, nyelvtanfolyamon, Biblia órán, zenei képzésen vettek részt. Számomra ez volt az egyik sokkok egyike. Persze nem vagyok egy megbotránkozós típus, mert én is az éjszaka 2-3-kor fekvés és a 9-10-kor kelés lelkes híve vagyok, szóval számomra ez az ideális világ (lehet ide kellett volna születnem?).
A tervezési témával kapcsolatosan azt kell mondjam, hogy ilyen elfoglaltságok mellett, szerintem a fiataloknak szexre gondolni sincs idejük. A lányok szépek, a fiúk is (férfi szemmel nehéz megítélni, de a klipekben szereplő típusokból szaladgál az utcán is elég) mégis mintha a randizás csak a filmeken létezne. Szubjektív ez is, de én ebben a városrészben több szinglit látok mint párt. Ha szóba kerül én pofátlanul rákérdezek kinek miért nincs senkije? Az egyik lány azt mondja, hogy ő nem akar randizni, bár mindig hívják. Ő az aki konkrétan lefoglalja magát emberjogi aktivizmussal és gondolom a gondolatai teljesen máshol járnak… vagy? Ötletem sincs. A srácok szerintem meglehetősen későn érnek, legalábbis fejben – gondolom én, mert a szobatársaim nagy része 20-21 év körüli, de csajozásról szó sincs. Zenét tanulnak, éneket, hangszereken tökéletesítik magukat. Általában 1-kor alszunk el és 9-kor kelünk. Napközben munka és szabadidőben zenélés, majd meditáció és megint haza és alvás. Nem csodálom, hogy nem történik semmi.
Idősebb nők és férfiak simán megvannak kapcsolat és házasság nélkül. A szingliség nem menő, mert mindenkit általában a család oldaláról „cseszegetnek”, de a mai fiatalok valahogy ezt már fel sem veszik. Szexbotrányokról nem hemzseg a sajtó, bár van egy-két dolog amiről én is tudok. Az egyik egy színésznő (vagy énekesnő) volt, akinek felkerültek fotói, videója a netre. Paris Hiltont ez lehet híressé tette, de itt az említett csaj lehúzhatta a karrierjét a WC-n. Ennyi volt. Nevezhetjük prűdségnek, de szerintem arról van szó, hogy a személyes márka onnantól kezdve sérült és már csak ezzel tudják azonosítani az illetőt. Ezzel viszont nem lehet már eladni terméket, se filmet, se lemezt.
A másik negatív példa a nagyobb templomokban tevékenykedő monk-okkal (szerzetesekkel) kapcsolatos. Állítólag van aki simán „kufircol”, hogy a dolog, szebbik jelzőjét használjam. Azt tudni kell, hogy itt két féle monk létezik. Az egyik aki mértéket tart és házasodik, családja van, a másik aki teljes mértékben önmegtartóztatást végez, mert ilyen fogadalmat tett. Nos az utóbbiakkal vannak ilyen „dolgok”. Érdekes. Az itteni Nagy Mester szerint, a házasság intézményével kapcsolatban változások kellenének, mert ez így nincs rendjén. Ugyanúgy személy szerint utálja a nagy templomokat, mert ott megférnek a mocskosságok és a képmutatás (meg a háttérben történő dolgok, a nagy anyagi bevételekről nem is beszélve).
Épp a cikk írása közben beszélgettem az AIYa kávézó tulajdonosnőjével (általában itt töltöm a szabadidőmet, mikor cikket kell írni, stb.), és szerintem minden a kultúrából ered. Régen nagy távolságot tartott a két nem, és ez a házasságig így is maradt. Még mindig ennek a hatása érződik, miközben óriási nagy változás megy a társadalomban, főleg a nyugati „menő” dolgok miatt (ami nem feltétlen biztos, hogy jó, de majd kiderül a puding evésénél).
Itt a randizás is teljesen másképp folyik. Itt baráti társaságok vannak és érthetően nehezen megy az, hogy ha egy 5-10 fős társaság vacsorázik, akkor menj oda és szólítsd le a kiválasztott lányt. Ilyenkor vagy be kell épülni valaki által a csoportba, vagy vakrandikon kell részt venned. Ezeket általában barátok szervezik, és kissé régimódi kerítősdi az egész. Szerintem ez ciki, bár a fene se tudja, véletlenek mindig akadhatnak. Egyszer chateltem egy KakaoTalk-os sráccal a témáról. Ő azt mondja, azért már nem sz@rozik és odamegy, ha tetszik neki valaki. Megkérdezi, hogy találkoztak-e már, mert ismerős neki. LOL Ez van. :-)
Azért nem kell zárkózottnak látni az ittenieket, mert a fiúk és lányok közt nagyon sokszor barátság van. Ez viszont inkább afféle, testvér kapcsolat. Beszélget a két nem, szerinte többet és komolyabb szinten mint Magyarországon, de a fejekben meg sem fordul ilyenkor a „tuti akar valamit tőlem” gondolat. Ha akar majd randira hív és akkor világos lesz az ábra. Érdekes nem?
Nyugatiként állítólag elég kis esélyekkel indulhat valaki, mert egyrészt az átlagos koreai lány zárkózott, másrészt a család nem nagyon repes az örömtől ha a „jöttment” nyugati kutya, aki jó ha köszönni tud koreaiul, elviszi a féltett lányukat messzi országba. Persze vannak kivételek. Itt van pl. Aracsi és Marci példája, akik nemsokára összeházasodnak. Persze Szöulban már lazulnak az említett szabályok és a családok mivel nap mint nap látnak külföldieket, más lesz a megítélés (de ez így van minden ország fővárosában is).
A klipek azért már egy teljesen más nyugatian erotikát és szexualitás sugároznak, lást 4 Minutes – Volume Up klip:
Az írás remélem fest némi képet az itteni helyzetről, de ettől függetlenül nem feltétlen lesz objektív, hiszen ahány ember annyi szokás és ez itt is érvényes. Ebben az országban vannak olyan „szállodák”, ahova pár órára viheted be az épp aktuális csajodat a „ha van kivel, de nincs hol” szellemében. Ettől függetlenül egy csaj sosem vállalja fel ezeket a dolgokat nyilvánosan, tehát randizni sokan titokban randiznak (már ha a a légyott a cél), mert el szeretnék kerülni a prűd társadalom megvetését.
Na, várom a véleményeket!
A Kyungbokgung királyi palota hátsó kijáratán túl egyébként nincs vége ám a látványosságoknak, ugyanis itt még található egy két érdekesség, kicsiknek és nagyoknak is.
Az egyik városnézés során voltunk egy koreai étteremben is. Az étterem a híres szöuli Fashion street egyik mellékutcájából közelíthető meg, ami olyan mintha a Váci utcáról beszélnénk (majd írok erről is).
Szerintem csak két fajta ember létezik a világon (persze most általánosítok, de érteni fogjátok mire gondolok). Az egyik mások sikeréből (legyen az anyagi, vagy más jellegű) tanul és beépíti azt a saját életébe. A másik pedig keres egy vagy több pontot és megmagyarázza, hogy a sikeres ember miért indult lépéselőnnyel, miért volt tehetsége valamihez, stb.
… volt alkalmunk meglátogatni egy koreai tradicionális falut is. Életemben először láttam rizsföldet. Tény, hogy minden más mint a képeken. Az ember otthon elképzel sok dolgot, főleg sztereotípiákat. Milyen lehet Ázsia? Tuti mindenki rizsföldön dolgozik, stb. (ezek persze nem az én gondolataim, csak az általános vélemények ezt tükrözik). Mindenki kutyát eszik, utcára köpnek, szerv-kereskednek stb. :-) Sorolhatnám, de Ázsia pont olyan mint a világ többi része és minden előítélet az ismeretlenből táplálkozik. Az ettől való félelem, meg akár fajgyűlöletbe is terelheti az embert. Itt is vannak földművesek és vannak olyanok is, akik épp a legújabb Samsung okos-telefon formatervezésén dolgoznak. A világ sokszínű, de mi emberek nagyon sokszor képesek vagyunk az olvasott vagy TV-ben látott információk alapján leírni a többi népet. A rizstermesztés egy dolog, ami Ázsia része. Ezt eszik mindenhez. Nincs reggeli rizs nélkül, de ebéd sem, és akkor a vacsorát még nem említettem, de ezen kívül a mezőgazdaság még nagyon sok növény termesztésével foglalkozik ebben a régióban.