Azért a kemény dolgok tőlem 60 kilométerre történnek. Hihetetlen komolyan. Míg mi itt a világ tech-ben leggazdagabb és leggyorsabb internetű városában vígan tengetjük napjainkat, addig a DMZ-n, azaz a demilitarizált zónán túl északon épp ezreket kínoznak, százakat végeznek ki naponta. Meg amit el sem tudok képzelni. Sosem bírtam az ilyen filmeket, mármint amikor emberek emberekkel olyan dolgokat tesznek, ami nekik is fájna. Kell hozzá egyfajta agy és értelmi állapot. Nem IQ-ra gondolok, mert az IQ képes tömegpusztító fegyvereket is alkotni, az IQ képes elméleteket gyártani és mindezt megtámogatni demagógiával. Mindenre van tudományos, társadalmi magyarázat. Filozófiákkal mindent be lehet adagolni, pláne ha egy olyan népről beszélünk, akiket Konfucius „elvtárs” olyan rendszerbe nevelt, amelyben nincsenek kérdések. Az alap az alázat és a társadalmi rétegek elismerése. Ha idősebb, akkor igaza van, ha műveltebb akkor is, ha meg a vezér akkor nem szabad megkérdőjelezni a szándékait, tetteit. Talán még wc-re sem jár, hiszen ő a mindenható (legalábbis ilyen legendák terjengtek Észak-Koreában az előző vezérről).
Szörnyű belegondolni a egészbe. Van egy ország, ami átláthatatlan. Már beengednek egyeseket, vannak erről szóló blogok is (pl. The Nort Korea Blog stb.). Kínán keresztül már be lehet jutni, de a kép nem lesz más mint az igazság elferdítése. Az utcán statiszták mennek keresztül, minden egy színdarab. Láttatni kell a fejlődést, és azt, hogy ott is van élet. Jó átlagos és szerény élet. Mindez a 21. században történik, amikor a bolygó nagy része már a maga módján (persze nem biztos, hogy spirituálisan) felébredt. Van már egyfajta öntudati állapot, amit egyesek egy evolúciós lépcsőnek neveznek. Ez most itt lényegtelen, mert a világ szörnyű arrafelé. A világ, az ENSZ, az NGO-k („non government orgianization” azaz olyan szervezet, amely nem kormányzati, de a kormányok helyett igyekszik megfelelő lépéseket tenni) nem tudnak tenni semmit. Én úgy látom Kína tudna a legtöbbet tenni. Az északiak déllel szóba sem akarnak állni. Számukra dél, az egyenlő a kapitalista behódolásnak. Kína talán egy küszöb lehet, hiszen kommunista államnak vallja magát, persze ennek gyakorlati részével észak is tisztában van. Mégis talán Kína lenne az igazi kapocs…
Igen, lassan elérkezik a turista vízumom határideje. Pontosabban június 19-ig tartózkodhatom legálisan Koreában, persze leleményből sosincs hiány és én még nem döntöttem el, hogy mi is legyen a közeljövőmmel (Koreában maradjunk vagy utazgassunk tovább „mert utazni élvezet”). Lényeg, hogy a lelemény az, hogy kirepülünk valahova és újra visszajövünk, ezzel is plusz három hónappal meghosszabbítva a koreai „élvezeteket”. :)
Az egyik legmeglepőbb dolog számomra az önkéntes munkához való hozzáállás volt. Itt mindenki volt, lesz, vagy már önkéntes. Nem vicc. Amikor még otthon keresgettem az önkéntes helyeket, akkor egy teljesen más képet láttam Koreáról. Láttam azt, hogy egyesek hontalanokat étkeztetnek, vannak árvaházi munkák és idősekkel való foglalkozások. Külföldiként ezeket a helyeket „megkaparintani” szinte lehetetlennek tűnt. Az ország egyébként is valahogy USA-Kanada „vágyban” él, amit nem tudok megmagyarázni. Tény, hogy szeretnének nyitni kifele, de valahogy az amerikai nyelvet beszélőket keresik és várják az elsők között. A többi ázsiai országban dögivel van önkéntes munka, itt pedig mintha lehetetlen lenne találni, legalábbis otthonról ezt láttam.
Az ember még akkor is ha tudja nincs egyedül, hajlamos magát egyedinek tekinteni. Márpedig „Korea-őrültekből” is van elég Magyarországon. :-) Itt egy levél, amit nemrég kaptam. Azóta a levélíró hölggyel nagyon jó levelező kapcsolatban vagyok és irtó sok közös témát találtunk természetesen a Korea-őrültségen belül. Ezt a kifejezést nála olvastam először, ezért merem csak használni.
Amikor megírok egy-egy posztot, sokszor kavarognak a gondolatok bennem. Tudom, tudom, gondolkozzak egyszerűen, de elég nehéz egyszerűen gondolkozni mikor arra gondolok, hogy vajon mindent le kéne-e írnom, vagy inkább cenzúrázzam önmagam. A mostani cikk egy kicsit őszinte lesz és lehet sérteni fog egyes embereket, illetve hitnézeteket. Inkább nem hallgatom el, és maximum megkapom a magamét a hozzászólásokban.
A koreai konyha lassan már nemzetközi szinten ismertnek mondható. Mindenki tudja, hogy iszonyatosan sok zöldséget használnak (ami a mai elműanyagosodott, junk-food kaják által uralt világban egyenesen jól jön). Épp tegnap mutatott nekem valaki itt egy táblázatot, amely a világ nemzeteinek elhízottsági %-át mutatta. Hát a magyarok elöl voltak a listán, a szlovákok pedig még előbb. Magam sem értem (úgy tűnik keveset jártam haza). Lényeg, hogy mi mióta itt vagyunk 4-5 kilót biztosan ledobtunk. Mérleg nehezen elérhető helyen van (vendéglátóink szobájában), így magunkat megmérni csak akkor tudjuk ha a gyerekek kihozzák játszani. :-)
Ezt a cikket többen is kérték, hiszen igazi nagy bevásárlóközpontban még nem járunk itt. A FamilyMart, a GS25 és egyéb kis sarki boltok más kategóriát képviselnek, árakban és felszereltségben is. Az magyar kisboltokkal szemben persze sokkal több szolgáltatás érhető el egy ilyen kis üzletben. De erről majd egy másik írás szóljon. Most jöjjön a koreai Tesco, avagy ahogy itt nevezik a Home plus.
Főcímnek jónak tűnt ez a szocis poén, de komolyra fordítva a szót eszméletlen, hogy hány ismerőst látok külföldre költözni. Az ember meglehetősen szubjektíven éli meg a dolgokat. Például míg gyermekkoromban bélyegeket gyűjtöttem, akkor nagyon sok hasonló érdeklődésű embert ismertem. Felnőttként most azt látom, hogy a bélyeggyűjtők kihaltak, mert nem menő. Az igazság pedig az, hogy a fenéket, csak én nem mozgok ilyen körökben. Ez a szubjektív látásmód.
Az elmúlt hetem elég kemény volt, ezért most lelkierőm sincs nagyon mélyreható témákat boncolgatni. Téma mindig lenne, de néha én is lazítani akarok, szóval legyünk ma lazák. Igyekszem minden nap közzétenni valamit, hiszen a fotók csak szaporodnak a telefonon és ha csak rápillantok a fotós mappámra már villannak is be az írások (amikre sokszor idő nincs, amikor meg van csak nézek ki a fejemből a fáradtságtól). :)