Tagged With: Észak-Korea
Lesz-e koreai háború?
Pár napja volt a koreai háború 62. évfordulója. Most csak a beszéljünk tényekről: Észak-Koreában ugyebár új vezér van akinek „villantani” kell a nép előtt. Volt a műholdat szállító rakéta, ami ugyebár a világ előtt röhejessé tette a nemzetet. Kell valami „nagy dolog”, amit kötni lehet majd a Kim Jong-un nevéhez. Persze van még ideje, de most … Continue reading
Több mint 200.000 ember az észak-koreai gulagokban
A világ előtt egyre nyilvánosabban jelenik meg Észak-Korea azon arca, amely a több mint 200 ezer (!) politikai fogoly munkatáborokban való tartásáról szól. Mindig megjelenik egy-egy túlélő, vagy vallomás tevő őr (utóbbit nem teljesen értem, de bizonyára van aki az őrök közül sem bírja a látványt stb.), aki beszámol az ott zajló dolgokról. A körülmények … Continue reading
Korea, észak és dél
Azért a kemény dolgok tőlem 60 kilométerre történnek. Hihetetlen komolyan. Míg mi itt a világ tech-ben leggazdagabb és leggyorsabb internetű városában vígan tengetjük napjainkat, addig a DMZ-n, azaz a demilitarizált zónán túl északon épp ezreket kínoznak, százakat végeznek ki naponta. Meg amit el sem tudok képzelni. Sosem bírtam az ilyen filmeket, mármint amikor emberek emberekkel … Continue reading
11 kilométeres gyalogtúra a koreai hegyekben
Nem akartam mindenkit untatni a hosszú hétvégés kirándulással, ezért ma szombat révén a múlt hét szombatot írnám le. Szétszedtem inkább a 3 napot 4 részre. Nos ugyebár ott tartottam, hogy sötétben megérkezés, fáradtság és nem alvás (nem bírták a fiúk lekapcsolni a villanyt) közepette azért másnap csak eljött a reggel. Nagyon fáradtan keltem. Az egy … Continue reading
Választási kampányok 2012 Dél-Korea
Az index egyik cikke alapján jött az ötlet, hogy én is írjak egy szösszenetet a Dél-Koreában zajló választási kampányokról. Sok minden egy nyugati számára fura lesz, épp ezért az helyi kuriózumok miatt próbálom érdekessé tenni azt a témát, ami szerintem a legunalmasabb. Ez pedig a politika. A politikában az unalmas az, hogy habár az ország … Continue reading
Észak és Dél-Korea éjszaka – szavak nélkül