A kalandoknak se seri se száma, ha az ember egy kicsit mer kilépni a komfort zónájából. Erről szól a mi utazásunk, amely az elmúlt pár napban valósult meg. Nem arról van szó, hogy az ember nem fél, bár ezt nem is nevezném félelemnek, mert a világ minden pontján javarészt segítőkész és kedves emberek élnek. Mindenből van kiút, csak nem minden megoldásra kész az ember lelke. Van amikor segítséget kell kérni, és erre én is nehezen vagyok csak képes. Ez is egy jel az élettől, hogy fejlődnöm kell. Van aki egyszerűen kér és nekik adatik, én viszont mindig a nehezebb utat választom és ezért a megoldás is nehezebben szokott érkezni. Nem mindenre vagyok képes saját erőből, de ezt senki sem várja el az embertől és egy szinten keményfejűségnek is tűnik már az ilyesfajta hozzáállás.
Olyan jó a világutazóknak! – mondanák sokan, ám én ezt most úgy meg cáfolom mint a pinty. :) Holnap ugyanis Japánba megyünk hajóval, és a hátam közepébe se kívánom ezt a (tor)túrát, ami most következik. :) Igyekeztünk az anyagilag leghatékonyabb (olcsó) lehetőséggel élni: néztem egy Japán szigetet. Ugyebár szárazföldön nem lehet kimenni az országból, ha csak nem akarja az ember lelövetni magát a demilitarizált zónában. :) Marad a hajó!
Ma reggel egy nagy kérdésre kaptam választ. Szembejött ugyanis egy cikk, amely segített megérteni a koreai gazdaság főleg munkahely szempontjából nézett működését. Melindát fél éve azzal idegesítem ugyanis, hogy amikor meglátok egy új autót, akkor elkezdek hangosan gondolkodni: „Miből vette? Fiatal srác, honnan van neki erre?” stb.
Elmondom az esetemben hogyan működik az „élet”. Mindig jön egy kérdést. Most épp mástól érkezett (azt hiszem 2 hónapja lehetett), hiszen egy kedves olvasó (csilla48) a régiségek felől érdeklődött. Nem mondom, hogy ez az írás megadja a választ a kérdésére, de az élet olyan, hogy előbb utóbb meg fog jönni a válasz is. Ezt annak értelmezem. :) Vasárnap ugyebár sétálgattunk és az ember ha nem figyel, olyat lát amit később nem bán meg. :) „Szembejött” egy bolhapiac szerű utca, aminek a végén egy komoly használt cikk és régiség (?) piac volt.
Ezt az írást már egy ideje tervezem, de a végső lökést egy mai beszélgetés adta meg. Létezik-e olyan az ember életében, amely megmondja, hogy erre, vagy arra kell mennie, így vagy úgy kell döntenie?
A Cheonggye patakról már írtam többször is. Amiről viszont nem esett szó, hogy milyen épületek is voltak a patak mentén / partján, még azelőtt mielőtt teljesen feltöltötték volna a Szöulon keresztülfolyó patakot. A patak teljes feltöltése nem hiába történt, mert a környék nem épp a tisztaságáról volt híres. Elég csak egy pillantás vetnünk 
A Jeju-történetet ugyebár ott fejeztem be, hogy filmszakadás és beájultam a fáradságtól a tradicionális koreai játék után. :-) Másnap végre csak eljött a workshop lehetősége, és U-do-ra azaz U-szigetre mentünk. U-do olyan Jeju-nak mintha a Hold körül még keringene még egy égitest. Nem elég, hogy Dél-Koreának itt ez a szép sziget (Jeju, amit a magyar terminológia 
Dél-Koreában azért ha az átlagot tekintjük jóléti társadalom van. Itt is vannak szegények és létminimum alatt élők, ezt nem tagadom, de egyre jobban kiugrik az a réteg is aki Prada táskára és luxuscikkekre költi a fizetését. Nagyon sokan fizetésből élnek, de keményen megdolgoznak azért, hogy megvehessék ezeket a luxuscikkeket.