Az egyik legmeglepőbb dolog számomra az önkéntes munkához való hozzáállás volt. Itt mindenki volt, lesz, vagy már önkéntes. Nem vicc. Amikor még otthon keresgettem az önkéntes helyeket, akkor egy teljesen más képet láttam Koreáról. Láttam azt, hogy egyesek hontalanokat étkeztetnek, vannak árvaházi munkák és idősekkel való foglalkozások. Külföldiként ezeket a helyeket „megkaparintani” szinte lehetetlennek tűnt. Az ország egyébként is valahogy USA-Kanada „vágyban” él, amit nem tudok megmagyarázni. Tény, hogy szeretnének nyitni kifele, de valahogy az amerikai nyelvet beszélőket keresik és várják az elsők között. A többi ázsiai országban dögivel van önkéntes munka, itt pedig mintha lehetetlen lenne találni, legalábbis otthonról ezt láttam.
Önkéntesek Koreában
Korea-őrültek
Az ember még akkor is ha tudja nincs egyedül, hajlamos magát egyedinek tekinteni. Márpedig „Korea-őrültekből” is van elég Magyarországon. :-) Itt egy levél, amit nemrég kaptam. Azóta a levélíró hölggyel nagyon jó levelező kapcsolatban vagyok és irtó sok közös témát találtunk természetesen a Korea-őrültségen belül. Ezt a kifejezést nála olvastam először, ezért merem csak használni.
Érdekes az egész. Megérteni nem lehet. Mindegyikünkben elindul valami, amiben a közös az, hogy egy olyan nemzet / kultúra iránt kezdünk el érdeklődni, amihez földrajzilag semmi közünk sincs. Lehet épp a távoli érdekel, az orientális, a kuriózum. Talán épp ez a vonzó. Ugyanez egyébként Koreában (és más országokban) is megfigyelhető, mert több koreai ismerősöm például a spanyol nyelv és kultúra iránt vonzódik. Nyelvet tanulnak, eljárnak tangózni, stb. A logikát ne keressük, de a lényeg az, hogy mi emberek sokszor nem elégszünk meg a saját kultúránkkal, hanem újra vágyunk. Meg akarjuk ismerni a világot.
Következzen hát a levél amelyet név nélkül és nem teljes formában:
Lótusz Lámpás Fesztivál (előkészületek)
Amikor megírok egy-egy posztot, sokszor kavarognak a gondolatok bennem. Tudom, tudom, gondolkozzak egyszerűen, de elég nehéz egyszerűen gondolkozni mikor arra gondolok, hogy vajon mindent le kéne-e írnom, vagy inkább cenzúrázzam önmagam. A mostani cikk egy kicsit őszinte lesz és lehet sérteni fog egyes embereket, illetve hitnézeteket. Inkább nem hallgatom el, és maximum megkapom a magamét a hozzászólásokban.
A tegnapi csavargás során elértünk a Jogsyesa temple („dzsongjesza” templomhoz). A hely egy nagy buddhista templom, amely ellentétben a többi buddhista templommal nem a hegyekben, hanem Szöul egyik központi helyén helyezkedik el. Ezen a hétvégén zajlik ugyanis a Lótusz Lámpás Fesztivál, amelynek előkészületei zajlottak itt.
Csavargás, drogéria
A tegnapi (szombat) program kicsit érdekesen kezdődött, mert az alapítvány fiataljai egy utcai bazáron léptek fel. A hely nem messze van a Hongik Egyetemtől, egy sétálóutcán zajlott az esemény. Ezen a helyen egyébként többször vannak fellépő zenekarok, magukat felvállaló egyedi zenészek. Koreában egyébként (nem tudom miért) sokkalta több egyént látok zenét tanulni, és bátran előadni. Sok a hangszerbolt, nyilván a kereslet miatt. A dologban az is közrejátszhat, hogy itt minden gyereket eljáratnak zeneórára. Egy hangszeren minimum játsszon már az a kölök, addig sincs itthon alapon. :-)
Lényeg, hogy az alábbi képen épp a 3 szobatársam zenél, a basszusgitáron játszó Klasszandrát (Wayne világa c. film) viszont nem ismerem. :)
Az esemény érdekes volt, mert habár ismerem a srácokat és hallottam már őket többször is zenélni, egyre jobbak. Sokszor éjfél után 2-kor jönnek csak meg, mert próbálnak. A fellépés előtt két öltönyös üzletember ült le elénk, akik meg is szólítottak. Azt kell észrevennem magamon, hogy egyre jobban értem ha beszélnek hozzám. Az egyik idősebb öltönyös a városi tanács valami nagyon nagy rangú képviselője, aki azt magyarázta, hogy ha megtanulok koreaiul, akkor egy rakást pénzt kereshetünk majd együtt. Neki kellenek a magyar kapcsolatok, stb. Kaptam névjegyet is. Még jó, hogy feliratkoztam a koreai üzleti viselkedés tanfolyamra, mert így nem követtem el bakikat a mi kis nem hivatalos „tárgyalásunk” alatt sem. Persze lényeg a hajlongás, szerintem. :-) A másik üzletember egy reklámcég igazgatója volt, szóval van itt lehetőség (legalábbis annak látszó szituáció). Kártyát mindenkitől kaptam, sőt ajándékot is (algalapot, meg étolajat egy reklámtáskában). A névjegy adás itt teljesen más dolog. Nem arról szól, hogy na itt van tessék, hanem arról, hogy „lehet lesz valami közöttünk”. Meglátjuk, egyenlőre ötletem sincs, majd lehet nekik lesz.
Étel, ital, miegymás
A koreai konyha lassan már nemzetközi szinten ismertnek mondható. Mindenki tudja, hogy iszonyatosan sok zöldséget használnak (ami a mai elműanyagosodott, junk-food kaják által uralt világban egyenesen jól jön). Épp tegnap mutatott nekem valaki itt egy táblázatot, amely a világ nemzeteinek elhízottsági %-át mutatta. Hát a magyarok elöl voltak a listán, a szlovákok pedig még előbb. Magam sem értem (úgy tűnik keveset jártam haza). Lényeg, hogy mi mióta itt vagyunk 4-5 kilót biztosan ledobtunk. Mérleg nehezen elérhető helyen van (vendéglátóink szobájában), így magunkat megmérni csak akkor tudjuk ha a gyerekek kihozzák játszani. :-)
Ma szombat lévén kicsit leeresztettem, ezért nem is nagyon szövegelnék többet. Beszéljenek a képek. Lesz itt étel, ital, kuriózum. Zacskós ramen, és pillangólárva is. Kutyahúst továbbra is mellőztem. :)
Árak – Dél-Korea
Home plus (TESCO)
6 db csirkecomb 6980₩ 1350 Ft
1 db egész csirke 4980₩ 990 Ft
500 g csirkemellfilé 7780₩ 1550 Ft
1,6 kg vöröshagyma 3010₩ 600 Ft
1 csomag újhagyma (400g) 1980₩ 395 Ft
1 csomag rizs (20 kg) 39800₩ 7896 Ft
1 kg liszt (ár attól függ: sütéshez, tésztához, kenyérhez… 200 Ft -tól
Kisboltok / piac / GS25 / Family Mart
30 db tojás 4000₩ 793 Ft
15 db fürjtojás 1000₩ 198 Ft
0,5 kg dió 600 Ft
0,5 kg mandula 400 Ft
1 cső főtt kukorica 200 Ft
2kg eper 1000 Ft
6 db baby sárgadinnye 800 Ft
1 db jégkrém 180 Ft-tól
Insadong azaz a szöuli Váci utca
Insadong, vagy ahogy én nevezem a szöuli Váci utca egy igazán turista csalogató hely. Itt minden megvan, amit az otthoni rokonoknak szuvenírként hazavinnénk. Az árak is rendben vannak, szóval az ember nem érzi azt, hogy lehúzzák, mert turista.
A város legtöbb művészeti galériája (szám szerint 70), kiállítása talán itt található. A mellékutcákban tradicionális koreai éttermekbe ülhet be az ember. A helyet egyébként II. Erzsében 1999-ben látogatta meg, ami nem is tudom miért fontos, de ha már tudok róla hát ideírom. I. Váraljay Gabriel először 2012 márciusában járt itt (a fotók fele ekkorról származik, majd visszatért áprilisban is (erről pedig a későbbi fotók tesznek tanúbizonyságot).
Ha az ember egy helyen akar sok kultur-sokkot Insadongot ne hagyja ki. Az utcán mindig történik valami, ha más nem épp valamilyen ügyért harcoló diákokat talál. A leggyakoribb viszont az, hogy az embert koreai egyetemisták szólítják le a következő szöveggel: „Egyetemisták vagyunk. Adna nekünk egy interjút? Van egy projektünk és feltennénk 10 kérdést.” Engem mindig megtalálnak, mert hát ugye nem tűnök bennszülöttnek. :)
Na itt egy térkép és haladjunk tovább a képekre…
Teszkó Dél-Korea
Ezt a cikket többen is kérték, hiszen igazi nagy bevásárlóközpontban még nem járunk itt. A FamilyMart, a GS25 és egyéb kis sarki boltok más kategóriát képviselnek, árakban és felszereltségben is. Az magyar kisboltokkal szemben persze sokkal több szolgáltatás érhető el egy ilyen kis üzletben. De erről majd egy másik írás szóljon. Most jöjjön a koreai Tesco, avagy ahogy itt nevezik a Home plus.
A hely a World Cup Stadium, azaz a foci vb idejére épített stadion aljában található, ami szerintem meglehetősen érdekes kihasználása az ilyen nemzetközi esemény után következő űrnek. Idő híján sajnos a stadionra sőt annak megtekintésére sem volt idő, de mivel az említett építmény pár utcányira van a lakhelyünktől, így ez nem nagy probléma.
A Wikipedia szerint a brit-koreai cég 1999-ben lett alapítva. Aki többet szeretne tudni a cégről az ide kattintva megteheti. A városban Homeplus Express boltok is vannak. Mi csak egyben jártunk, de valahogy nem tartoznak a kedvenceink közé. Mások a polcok elrendezései, kevés a hely és koreai társaiknál sötétebbek ezek a boltok.
Mivel kezdi az ember a vásárlást? Bevásárlókocsival. 100 won-os érme (20 HUF) és már indul is a kilométer és kalóriamérés:
Szerjózsa minden irányába
Főcímnek jónak tűnt ez a szocis poén, de komolyra fordítva a szót eszméletlen, hogy hány ismerőst látok külföldre költözni. Az ember meglehetősen szubjektíven éli meg a dolgokat. Például míg gyermekkoromban bélyegeket gyűjtöttem, akkor nagyon sok hasonló érdeklődésű embert ismertem. Felnőttként most azt látom, hogy a bélyeggyűjtők kihaltak, mert nem menő. Az igazság pedig az, hogy a fenéket, csak én nem mozgok ilyen körökben. Ez a szubjektív látásmód.
Nos ettől függetlenül megpróbálok elvonatkoztatni és nagyban látni a dolgokat. Egyrészt ugyebár Zsolti kiment Las Vegasba, Anita Ausztráliába, Ernőt láttam, hogy Manchesterben él… Azért valami akkor is történik. Nincsenek véletlenek, ez tény. De azért az is durva volt, mikor egy Skype chaten belül olyan emberekkel toltunk interkontinentális kommunikációt akikkel fél éve még személyesen találkoztunk. A Föld zsugorodik, persze nem fizikai értelemben. Digitálisan. Naponta használom a Skype, Viber, KakaoTalk stb. szolgáltatásokat, szöveg és hangátvitelre is. Félelmetes, hogy már fel sem tűnik, hogy a másik fél több ezer kilométerre van tőlem.
Szétszéledtünk… kalandot, pénzt, élményeket gyűjteni…
Szemeteskuka hiánya – ami nem tetszik Koreában
A legtöbben ha a téma ötleteket kérdezem a mindennapi életre kíváncsiak. Nincs is ennél jobb téma, mint a háztartási szemét kezelése. Bevallom nincs sok dolog, de ez az egyik ami kiakaszt.
Kezdjük mindjárt a háztartásban. A megmaradt étel, vagy a konyhai zöldség, hús, maradék mint hulladék egy speciális kis sárga zacskóba kerül. Ide megy minden ami biológiailag lebomló anyag. A tojáshéj, a banánhéj, a csontok, a rizs (igen ez is megmarad, akárhogy is tagadják). Összevetve irtó sok kaja kerül bele a sárga zacskóba. A műanyagot, papírt és üveget szintén külön zacskókba gyűjtik a háztartásokban (már aki, mert itt is láttam már szélsőségeket). A lényeg viszont az, hogy a házak előtt kizárólagosan csak narancssárga fedelű kukák állnak. Ezekbe kerülnek a sárga zacskók. Extrém esetekben szelektív kuka is van a ház előtt, de ez ritka mint a fehér holló. Utóbbiak inkább a parkokban vagy más tömegek által látogatott helyeken vannak csak kihelyezve. És igen! Elérkeztünk a számomra érthetetlen részhez. Nincs szemeteskuka! Az utcán (bár lehet ez a hatékony) csak zacskók vannak. Ezek száma estére nagyon megszaporodik. Reggelre viszont eltűnik minden. Ez viszont hihetetlen, hiszen ebből az következik, hogy hajnalban elvisznek minden szemetet, méghozzá NAPONTA! Azt, hogy a konyhai hulladékkal mi történik senki ne kérdezze, mert nem tudom. Bizonyára feldolgozzák és trágyaként kerül felhasználásra? Ötletem sincs.
Cukiságok, koreai gyerekek
Az elmúlt hetem elég kemény volt, ezért most lelkierőm sincs nagyon mélyreható témákat boncolgatni. Téma mindig lenne, de néha én is lazítani akarok, szóval legyünk ma lazák. Igyekszem minden nap közzétenni valamit, hiszen a fotók csak szaporodnak a telefonon és ha csak rápillantok a fotós mappámra már villannak is be az írások (amikre sokszor idő nincs, amikor meg van csak nézek ki a fejemből a fáradtságtól). :)
Ázsiában elég sok a cuki kisgyerek, ezért most róluk szól a mai téma. Örökbe fogadni szinte lehetetlen még az árvákat is, mert azt a hercehurcát amit ki kéne állni és fizetni szerintem nem győznénk végigcsinálni. Két európainak ázsiai gyereke meg nem születhet ugyebár. Amúgy pedig tény, hogy ha lenne gyerekünk, akkor nem lehetnénk itt. Megvannak a gyermektelenségnek is az előnyei, amit idáig élvezünk. Az apartmanban ahol lakunk péntek este (mikor már végre lenne idő pihenni, hiszen a hétvége szabad) megjelenik 5-6 gyerek, aki a meglévő kettő mellé csapódik és olyan zajt és rendetlenséget csinálnak, hogy azt mondom „nem kell gyerek”. :-)
Kyungbokgung környéke 2. rész
A Kyungbokgung palota területén belül azért még rengeteg látnivaló van ami egyszerűen nem fér bele egy írásba. Pár hete sikerült visszamennem egy teljesen más csapattal (volt olyan aki több mint 40 éve Szöulban él és először látta a királyi palotát – az ész megáll) és más dolgokra fókuszálnom. Az épületek egyszerűen most nem voltak a figyelem középpontjában. Inkább részletekre figyeltem és olyan helyekre (pl. a csónakázó tó melletti nyári lak / „királyi pihenő” épület környékére). Sok fa épp akkor virágzott, ezért ezeknek is érdemes volt figyelmet szentelni.
A japán-koreai kéjhölgy probléma
A világ tele van nem szép, undorító dolgokkal. Ezek egyike a háborús bűnökkel kapcsolatos, viszont ezek tagadása ismét egy újabb problémát vet fel. Tegnap egy demonstráción vettünk részt. Nevezhetjük tüntetésnek is, amely rendszeresen minden szerdán a szöuli Japán Nagykövetség előtt kerül „megrendezésre”.
A történetről annyit érdemes tudni, hogy a második világháborúban a japán hadsereg szervezetten gyűjtött össze lányokat az általuk megszállt területekről. Elsősorban Korea, Kína, Japán (érdekes, hogy a saját nemzetük megerőszakolása sem okozott problémát) és Fülöp-szigetek lányai kerültek veszélybe, de más megszállt országokat sem kíméltek (Tájföld, Vietnam, Malajzia, Tajvan, Indonézia, stb.). Az elrabolt, megerőszakolt és megalázott lányok számát csak felbecsülni tudják. Van ahol több tízezer, de több százezres létszámról is beszámolnak. A japán hadsereg a háború vége felé mindent megtett a dokumentumok eltüntetése érdekében. Épp ezért nehéz a teljes igazságot látni.
A japán katonai vezetés részéről a motivációt az amúgy már lázadás közeli katonák lenyugtatása jelentette. Európaiként a történelemkönyvek csak a japánok elszántságáról szólnak. A valóság viszont teljesen más lehetett, gondolom az ellátás és a szegényes körülmények miatt. Épp ezért sokak szerint a katonai vezetés hivatalosan vagy félhivatalosan (civilek vezették ezeket kéj-táborokat, de a katonai vezetés ellenőrzése alá tartoztak) szervezte meg a Japánban, Kínában, Fülöp-szigeteken, Indonéziában, később Malajziában, Thaiföldön, Burmában stb. felállított „kéj-állomásokat”. A Japán Birodalmi Hadsereg volt a felelős a fiatal középiskolás korú lányok „beszerzéséért”.
Incheon kínai negyed
Incheon (ejtsd „Incson”) Dél-Korea harmadik legnagyobb városa (Szöul és Busan után). Ide érkeznek a nemzetközi járatok repülőgépei. Incheont (mármint a repteret) egy gyorsvasút köti össze Szöullal, ami azt a csalóka érzést kelti az emberben, hogy ez csak egy szöuli városrész. Az igazság viszont az, hogy ez egy különálló város, amelynek hivatalos kínai negyede is van. Ez az egyetlen Koreában hivatalosan is elismert kínai negyedet 1884-ben alapították. Kína is egy olyan ország volt, aki Koreába törölte a bakancsát. Később a kínaiak kivonulása után a városrész igazi látványossággá és turisták és koreaiak által is kedvelt hellyé alakult át. Itt vannak a legmenőbb kínai éttermek, de kínai cuccokból (amelyek mint tudjuk ritka dolognak számítanak – bocs a szarkazmusért) sincs hiány.
Őszintén megvallva mi napszemüveget szerettünk volna venni, mert a nap nagyon erősen tűz mióta beköszöntött ez a tavasz-nyár évszak. A kínai negyed viszont nem Józsefvárosi piac, tehát itt nem a sok portékán van a hangsúly (ezek csak pár boltban kaphatók), hanem inkább az éttermeken, az utcai kajázókon és az egzotikus látványon. Van egy utca, ahol történelmi jelenetek festményei díszítik a falakat.
Háttérként azt tudni kell, hogy a legtöbb koreai nem rajong Kínáért. A koreai történelem szerint Oroszország, Kína, sőt Mongólia mostani területei is az első koreai birodalom részei voltak (érzek némi hasonló sorsot a régi magyar térképpel kapcsolatban, de most ebbe ne menjünk bele). Kína igazából egy a koreai nemzetből kivált nép volt, „csak nagyobbra szaporodott”. A japán, kínai, mongol megszállások igyekeztek teljesen eltörölni, vagy átírnia koreai történelmet. A koreai történészek és a CHARMing Alapítvány egyik célkitűzése is többek között az eredeti koreai történelem visszaállítása.
Vasárnap tehát fogtuk magunkat és elég hosszú metrózás / vonatozás (sosem tudod, hogy melyik, mert hol a föld alatt, hol felett „zakatol a vonat”) után megérkeztünk az Incheon végállomásra. A táv „sacc per kábé” olyan Budapest-Bicske lehetett, amiért fizettünk 1550 wont (300 HUF – na ez a sokkoló nem a magasfeszültség)
Következzenek a képek: