Ha a napok nehézségi szintjeit listába kellene foglalnom, akkor a tegnapi volt a legmegterhelőbb. Nagyon jó ez a 10 napos koreai workshop, de annyira sok a program, hogy kissé kimerítő tud lenni. Én ugyebár, a thai gyerekekkel ellentétben nem a központban alszom, így a szállásig esténként 30 perc gyaloglással jutok el. Az utolsó meditációk kb. este fél 10-kor érnek véget, így ha azonnal elindulok is, akkor is jó ha 10-re hazaérek. A fürdés már a felüdülés egyik része, de nagyon sokszor erőm sincs írni. Már pedig írni kell, mert a blogon kívül más pénzes tevékenységeim vannak. Attól, hogy én itt vagyok, még vannak kiadásaim, amire a pénzt továbbra is meg kell keresni. Épp e miatt vállaltam be a „ghostwriter” tevékenységet (mások nevében írok cikkeket). Szóval elég kimerítő volt minden nap, de ma már nincs több ilyen „ezt látnod kell” program (amire ha nem mentem volna el, akkor most bánnám).
Tegnap azért még volt egy kis meglepetés, és ez főleg negatívan értendő. A meditációs „trénerem” (nem tudok erre szót, mert nem tartom sem mesternek, sem mentornak, de ő az aki fordít ha kell, és ő az idegenvezetőnk is) néha kissé azt érzem direkt szívat meg. Péntek este ugyanis felhívott a csajszi (aki mellesleg csak 3 évvel fiatalabb mint én, tehát a koreai szokások szerint engem „oppá”-nak kellene hívnia :-)))), hogy reggel 7-re legyek készen, mert mindenki a lakásból elindul a mester vidéki farmjára kertészkedni. Ez mind rendben is volt, persze leszámítva azt, hogy a gyerekotthonos nap után, a sok gyaloglásba (nagyon komoly emelkedő van a gyerekotthonig és szinte egy este sem tudtam magam kialudni) és lelkileg is le voltam már fáradva. Ja igen és még a gyerekotthonos tapasztalatainkat, érzéseinket is le kellett írni, amire én azt mondtam, hogy megírom neki e-mailben, csak ne kelljen már a központban dekkolnom, mert éjfélre sem leszek ágyba. Ezt elfogadta és már épp ezt a levelet írtam, amikor jött a már említett hívás, hogy 7 óra. Ok, rendben, letusoltam és beállítottam a telefont 6:30-ra, hiszen reggeli tollászkodásra, fogmosásra elég lesz a fél óra (akkor is ha a lakásban sokszor több mint 10-en vagyunk és nem én vagyok az első a fürdőszobában). :-)
Azért itt a központban soha nem áll meg az élet. Tegnap halálra dolgoztam magam az egyik farmon, és elfelejtettem megkérdezni, hogy mára van-e program. Mindegy, bejöttem és kiderült ma nincs semmi „kötelező” (semmi sem kötelező, minden fakultatív, csak én általában mindenen szeretek ott lenni). Ma nem volt meditáció sem, sőt a kávézó is később nyit. Vasárnap itt a fű se nő. Nem is baj, legalább ráérek cikkeket írni. Néha igencsak zavaró számomra, hogy lemaradok a témákkal.
a Bukhansan Nemzeti Parkban voltunk túrázni. Ez a részlet is a 10 napos workshop egyik, nem is kis energiát igénylő mozaikja volt. Ma 18 fok volt, ami már tavasznak számít, ettől függetlenül persze a tűlevelű fákon kívül semmi sem volt még zöld. Koreáról azt érdemes tudni, hogy rengeteg hegység található a területén, amelyet az itteniek előszeretettel látogatnak. Szöulban sokaknak mindennapos, hogy felülnek a metróra (készülök egyébként még metrós írással, mert ismét újabb dolgokat fedeztem fel) és leszállnak a nemzeti parkhoz közeli megállóban és túrabotokkal megmásszák a hegyet. Az egésznek szintén nagyon ázsiai hangulata van, amilyet TV-ből ismerhet az ember. Én kérem Koreából készültem, de a felszínre nem nagyon fókuszáltam, így nekem az volt csak meg, hogy Kínában és Vietnamban vannak hegyes vidékek. A jó pap holtáig tanul, így van ez velem is.
Nem akarok senkit sem fárasztani, de ez az amit a leggyakrabban hallok itt a gyakorlatok alatt: a számolást. De a koreai nem egyszerű abból a szempontból, hogy két rendszert használ a számolásra. Én előbb a modern rendszer tanultam meg, aztán kiderült, hogy a másik jobban kell, főleg most. Teljesen mindegy viszont az ember mivel kezdi, mert mindkettőt használják és van amikor keverik (az órát az egyikkel kell mondani, a percet a másikkal, király mi?) :-)
A k-pop (azaz a koreai popszár) idolokról már említettem valamit. Épp ma vacsora közben került a kezembe egy E-vitamin táplálékkiegészítő, amin a Girls’ Generation csapat Tiffany-ja mosolyog. Vicces, de ez kőkemény marketing. Sztárokkal mindent el lehet adni. A Girls’ Generation mellesleg Korea első számú k-pop csapata. Itt nagyon sokan megvesznek értük, még ha nem is mindenki ismeri őket. Ami érdekes, hogy nincs az a hatás, hogy „húúúú de nem hiteles ez az egész”. Lehet mi magyarok kritikusabbak vagyunk, vagy nem tudom… Nyitottabb a szemünk (hehe, nem szó szerint gondolom), vagy tényleg a legtöbb reklám hülyén sül el Magyarországon. A fene se tudja. Itt egy fotó a termékről és a csajok 2 videoklipje (9-en vannak és nem bírom megérteni, ez mitől hatékony, mert a YouTube tele van a bakis videóikkal, amikor egymást kaszálják el a színpadi mozgás közben). Nembaj én szeretem őket.
Közben @tapir-nak hála megkaptam a halászos történetet. El is felejtettem, hogy de Mello-tól ovastam az egyik könyvében.
Tegnap egyébként harcművészeti oktatás is volt. Lesz pár kuriózum és röhögésre alkalmat adó infó. Figyeljetek.