Ha nagyon olcsón és gyorsan akarunk eljutni Koreából Japánba, akkor én az alábbi receptet ajánlom. Persze itt megjegyezném, hogy Szüulból gyorsabb Fukuokába repülni, mint lebuszozni Busanig és onnan áthajózni Cusima szigetére. De tételezzük fel, hogy az ember Busanban tartózkodik és egy kis Japán feelingre vágyik. Ilyenkor egyértelmű, hogy hajózni kell. Cusima érdekessége, hogy közelebb van Koreához, mint Japánhoz. Jó, hogy ebből nem lett hovatartozási probléma, hiszen a Dokdo szigetek körül még most is megy a huzavona, amiről nekem ugyebár külön bejáratú véleményem van, de ez nem biztos, hogy érdekes a Föld másik felén.
A BEETLE hajózási társaság jegypénztáránál másnap meg is jelentünk és lelkemben rőzsedalokat énekelve reméltem, hogy minden rendben lesz a befizetett jegyekkel (előző nap ugyebár nem kaptam bizonylatot). Rendben is volt. A jegyárus srác azért mosolygott egy sort amikor meglátta, hogy egy napra megyünk. Utólag nem értem a problémát, mert nem egy olyan emberkét (főleg koreaiakat) láttunk, akik csináltak egy buszos körutat a szerintem nem nagy szigeten, majd másnap visszamentek. A biciklis túráról már írtam, szóval nem egy olyan eset van, aki csak röpke látogatást tesz eme kis szigeten, majd visszamegy dolgozni Koreába. A bringás banda szervezőbizottsága egyébként nem egyszer eszembe jutott, mármint az, hogy egy szálláshely nevet és weboldalt nem voltak képesek mondani nekem… Hagyjuk. Azért a segítség megtagadásából nem csak otthon van sok, hanem itt is. Az ember ember marad a világ másik felén is, aki meg azt állítja, hogy több itt a szebb lélek, hát rosszul látja. Mindenhol vannak jó és rossz emberek, nem országfüggő ez.
És elérkeztünk az egyik legizgalmasabb témámhoz. Ez pedig a korei fürdő, angolul írva „jjimjilbang”, koreaiul 찜질방, magyarul pedig ejtsük mondjuk dzsimdzsilbang-nak. A 96-os busz Busanban (Puszan) ugyanis már ott tett le ahol eredetileg is szerettük volna. Ez a buszsofőr ugyanis rendes volt és hátrakiabált, amikor le kellett szállnunk. :) Vannak a BKV-nek (Busani Közlekedési Vállalatnak – ez persze csak poén) itt is rendes alkalmazottjai. :)
A blogot mostanság elég sok önkéntes munkát fontolgató emberke találja meg (legalábbis az e-mailekből ezt látom), épp ezért érdemes foglalkozni az önkéntes munka sötét oldalával is. Ezek egyik a biztosítás (baleset, csomag, stb.). Régebben fel is jött ez a téma, amire leírtam a véleményem.
Ki ismeri azt az érzést, amikor ott áll egy város közepén, ahol még soha azelőtt nem járt és fogalma sincs merre tovább? :-) Nos, én ezt éreztem Busanban (Puszan). Amit már Szöulban eldöntöttünk, hogy az első az lesz, hogy megkeressük a Japánba tartó hajónk kikötői terminálját, hogy másnap ne keveregjünk feleslegesen (vagy le ne késsük a hajót). A buszon kapott Busan térkép (ez is milyen figyelmesség már, hogy még erre is pénzt áldoznak) segítségével belőttük a geográfiai lokációnkat, így nem volt nehéz eldönteni, hogy melyik metrómegállóra is kell majd eljutnunk.
Olyan jó a világutazóknak! – mondanák sokan, ám én ezt most úgy meg cáfolom mint a pinty. :) Holnap ugyanis Japánba megyünk hajóval, és a hátam közepébe se kívánom ezt a (tor)túrát, ami most következik. :) Igyekeztünk az anyagilag leghatékonyabb (olcsó) lehetőséggel élni: néztem egy Japán szigetet. Ugyebár szárazföldön nem lehet kimenni az országból, ha csak nem akarja az ember lelövetni magát a demilitarizált zónában. :) Marad a hajó!
Ma reggel egy nagy kérdésre kaptam választ. Szembejött ugyanis egy cikk, amely segített megérteni a koreai gazdaság főleg munkahely szempontjából nézett működését. Melindát fél éve azzal idegesítem ugyanis, hogy amikor meglátok egy új autót, akkor elkezdek hangosan gondolkodni: „Miből vette? Fiatal srác, honnan van neki erre?” stb.
Elmondom az esetemben hogyan működik az „élet”. Mindig jön egy kérdést. Most épp mástól érkezett (azt hiszem 2 hónapja lehetett), hiszen egy kedves olvasó (csilla48) a régiségek felől érdeklődött. Nem mondom, hogy ez az írás megadja a választ a kérdésére, de az élet olyan, hogy előbb utóbb meg fog jönni a válasz is. Ezt annak értelmezem. :) Vasárnap ugyebár sétálgattunk és az ember ha nem figyel, olyat lát amit később nem bán meg. :) „Szembejött” egy bolhapiac szerű utca, aminek a végén egy komoly használt cikk és régiség (?) piac volt.
Ezt az írást már egy ideje tervezem, de a végső lökést egy mai beszélgetés adta meg. Létezik-e olyan az ember életében, amely megmondja, hogy erre, vagy arra kell mennie, így vagy úgy kell döntenie?