(Tegnap visszajöttünk Japánból, de most nem erről szeretnék írni.) A ház mellett ahol (Szöulban) lakunk egy üres területen épp parkosítás folyik. Annyira ügyesen, hogy a fákat becsomagolt gyökerekkel hozták ide, és most ültetik el őket úgy, mintha kis növények lennének (miközben 10 méteres fákról van szó). Oké, ezzel nincs semmi probléma, mert ilyet láttunk már Európában is, de közben feljöttek bennem gondolatok.
… az, hogy minden nemzet magát tartja a királynak. Magyarként ugye otthon mindenki a leleményességet hozza fel. Milyen kreatívak a magyarok! Sok a Nobel-díjas, stb. Persze más nemzet pedig magát tartja nagynak. Félreértés ne essék nem a koreai nemzet mellett állok ki, mert ők is sokat hiszek magukról. Főleg történelmi vonatkozásban megy a szerintem sok túlzás („a kínaiak, japánok, mongolok meghamisították a történelmünket, ezért most öntsünk tiszta vizet a pohárba, az nem úgy volt, ezek a nemzetek tőlünk származnak, ahogy a magyarok is, stb.”), de a mostani gazdasági fejlődés miatt is képesek elszállni („a koreai gazdasági felemelkedésnek csodájára járnak” stb.). Sok esetben az a legbüszkébb aki vajmi keveset tett hozzá a fejlődéshez. Attól, hogy valaki egy kis boltos, még nem feltétlenül van köze a nagy koreai felemelkedésben… Mondjuk így van ez Magyarországon is. A kis ember aki nincs ott a gazdasági fejlődésben és döntésekben beképzeli, hogy ő tette naggyá a gazdaságot…
Ez a felismerés már derengett bennem egy bizonyos ideje. Ahova megyek ott minden nemzet magát tartja a legkirálybbnak. Az igazság pedig az, hogy aki nem járt más nemzetek között, nem látott eleget a világból elég szubjektíven a saját környezetét fogja a legjobbnak tartani. Másokat azon kapni, hogy a saját nemzetüket istenítik számomra már móka. Először zavart és nem az a része, hogy folyton meg kellett kapnom, hogy „a magyar konyha biztos zsíros lehet – mert olajjal, zsírral főzünk – bezzeg a koreai… az egészséges és jót tesz a testnek.” Megsúgom, hogy a japán konyha ízei mellett pedig a koreai bújhat el. Koreában a csípős ízzel nyomnak el sok mindent, míg japánban kifinomult az ízek harmóniája. Minden relatív.
Ha valaki felnő egy környezetben és nem elég nyitott, sőt nem néz a dolgok mögé (rálátás), akkor ésszerű, hogy így fog gondolkodni. Tételezzük fel, hogy én Koreában születek és itt növök fel… eszembe sem jut más kaját enni, mint kimcsit és rizses ételeket. Mindenhonnan az a hatás ér, hogy ez az egészséges és népünk tudja a tutit, mert mi vagyunk az egyik legorientálisabb nemzet. Kína és Japán is tőlünk tanult mindent, és egyébként is a mi kultúránk a legfenségesebb. Ha nem járok világot hanem itt töltöm az életem, akkor képes vagyok ebben hinni is. Erre még rásegít a nemzet gazdasági felemelkedése is, ami miatt le a kalappal (lassan de biztosan lenyomják Japánt is hála a fighting!-nak).
Lényeg, hogy tök mindegy milyen népről van szó, egyik sem fogja feladni a saját büszkeségét, hogy elismerjen másokat. Japánból visszatérve, Melinda japán szobatársnője is egyébként megkérdezte, hogy „na milyen volt Japán?” A „szuper” válaszra persze a reakciója az volt, hogy „naná, hogy jó, hiszen Japán”. Erről ennyit…
Kell nagy adag tapasztalat, hogy az ember már csak mosolyogjon ezeken a dolgokon és rájöjjön, hogy mindannyian egy nagy emberi család tagjai vagyunk, csak fel kéne azt fogni, hogy körülbelül akkora esély van magyarként megszületni, mint koreaiként, vagy japánként. Ennek magyarázatába persze bele sem fogok itt, mert „én ehhez nem érthetek, én nem vagyok egy orientális nemzet leszármazottja”. ;-)
7 Responses to Na melyik nemzet a királyabb?