A koreai oktatásüggyel kapcsolatban már többen kérdeztetek. Komoly lépéseket még nem tettem az ügy érdekében, de van egy tanítónő ismerősöm itt, majd meghívom kávéra és elmeséltetek vele mindent. Most inkább jöjjenek az összecsipegetett gondolatok.
Koreában az első ami feltűnik egy ide látogatónak az lesz, hogy diákoknak még éjszaka is lehet látni az utcán. Az rendben van, hogy ez az életforma nem mostani találmány, meg hát fiatal korában ki ne vágyott volna arra, hogy sötétben mászkálhasson az utcán. A főbb gond inkább az, hogy mennyit bír el egy szervezet. Épp a minap beszélgettünk a témáról a szobatársaimmal és ők azt mondták, hogy szerintük az iskolarendszer a felelős az öngyilkosságokért. A gyerekeknek semmi de semmi szabadidejük sincs, mert annyira sokrétű a képzés, hogy nem tudnak lazítani. Mivel sokat vannak iskolában és ott élik az életüket, eléggé érdekes lelkiállapotok alakulhatnak ki. Ebből a válaszból az jön számomra le, hogy az öngyilkosságokat csak diákok követik el, mert nem bírják a nyomást… A valóság viszont ez, hogy minden réteget érint. A listán vezérigazgatók, élsportolók, énekesek és politikusok is vannak. Nem tudom hol indul el az egész, de az iskola jelenti szerintem az első stressz-folyamot egy ember életében. Most biztos magamból indulok ki, mert számomra stressz volt az alapiskola, a középiskola és az egyetemi évek is. Van aki ezt jó mókának élte meg, szerintem meg ez emberfüggő. Van akinek a katonai szolgálat volt élete legjobb mókája, más pedig annak köszönheti a legtöbb rossz emléket.
Ma a Szöul Városháza környékén csavarogtunk. Azért is néztem ki ezt a környéket, mert a metróban folyamatosan mint irány ez jelent meg és már kezdett idegesíteni, hogy pont ezen a környéken nem jártam még. A másik ok pedig a Deoksugung Palota volt, ez ugyanis nem messze van az említett helytől. A City Hall-ról röviden még annyit, hogy felújítás / átépítés alatt áll, ezért a környéke eléggé fel van dúlva, de azért még egy k-pop színpad elfért ott (amin amatőr imitátorok léptek fel).
„Korea története úgy hangzik, mintha mese lenne.
Történt egy napon, hogy Diewelt fedőnevű olvasóm küldött egy videót. A videóban egy ázsiai lánybanda volt látható / hallható, akik amúgy a USA-ban élnek. Dögös előadásmód, szerkók, gitártépés, és k-pop. Ház ez hogy van? Márpedig kerek a kép. Nylon Pink.
Egy másik (független) koreaival beszélgetve állítólag elég gyorsak a szertartások. Ebből mi azért a hosszabbat kaptuk. Gondolom azért mert a szervezet tagjai nem tudták kihagyni, hogy ne adjanak elő magán mutatványokat. Számomra nagyon sok elem már ismerős volt más rendezvényekről, de erről majd később.
Tegnap szinte fórummá alakult 
Az indavideón 
A cím nem véletlen, ez az eredeti neve a Sejongról szóló kiállításnak (The Story of King Sejong). Szöul szívében talán az egyik legnagyobb sugárút közepén nem messze a Kyongbokkung palotától és egy köpésre az Amerikai Nagykövetségtől áll egy szobor. Sejong király szobra.
Ahogy többen kértétek, elkezdeném a koreai vállalati / üzleti kultúra című cikksorozatomat. Természetesen sokat olvasok a témában és egy tanfolyamon is részt veszek. Azon vagyok, hogy érthetővé tegyem a tanultakat, tehát csapjunk is a lovak közé!
Azért a kemény dolgok tőlem 60 kilométerre történnek. Hihetetlen komolyan. Míg mi itt a világ tech-ben leggazdagabb és leggyorsabb internetű városában vígan tengetjük napjainkat, addig a DMZ-n, azaz a demilitarizált zónán túl északon épp ezreket kínoznak, százakat végeznek ki naponta. Meg amit el sem tudok képzelni. Sosem bírtam az ilyen filmeket, mármint amikor emberek emberekkel olyan dolgokat tesznek, ami nekik is fájna. Kell hozzá egyfajta agy és értelmi állapot. Nem IQ-ra gondolok, mert az IQ képes tömegpusztító fegyvereket is alkotni, az IQ képes elméleteket gyártani és mindezt megtámogatni demagógiával. Mindenre van tudományos, társadalmi magyarázat. Filozófiákkal mindent be lehet adagolni, pláne ha egy olyan népről beszélünk, akiket Konfucius „elvtárs” olyan rendszerbe nevelt, amelyben nincsenek kérdések. Az alap az alázat és a társadalmi rétegek elismerése. Ha idősebb, akkor igaza van, ha műveltebb akkor is, ha meg a vezér akkor nem szabad megkérdőjelezni a szándékait, tetteit. Talán még wc-re sem jár, hiszen ő a mindenható (legalábbis ilyen legendák terjengtek Észak-Koreában az előző vezérről).
Igen, lassan elérkezik a turista vízumom határideje. Pontosabban június 19-ig tartózkodhatom legálisan Koreában, persze leleményből sosincs hiány és én még nem döntöttem el, hogy mi is legyen a közeljövőmmel (Koreában maradjunk vagy utazgassunk tovább „mert utazni élvezet”). Lényeg, hogy a lelemény az, hogy kirepülünk valahova és újra visszajövünk, ezzel is plusz három hónappal meghosszabbítva a koreai „élvezeteket”. :)