Ki ismeri azt az érzést, amikor ott áll egy város közepén, ahol még soha azelőtt nem járt és fogalma sincs merre tovább? :-) Nos, én ezt éreztem Busanban (Puszan). Amit már Szöulban eldöntöttünk, hogy az első az lesz, hogy megkeressük a Japánba tartó hajónk kikötői terminálját, hogy másnap ne keveregjünk feleslegesen (vagy le ne késsük a hajót). A buszon kapott Busan térkép (ez is milyen figyelmesség már, hogy még erre is pénzt áldoznak) segítségével belőttük a geográfiai lokációnkat, így nem volt nehéz eldönteni, hogy melyik metrómegállóra is kell majd eljutnunk.

Busannal kapcsolatban engedtessék meg egy kis kritika. Egyrészt nincs mindenhol wifi, ami ugye nálam elsőszámú probléma (mert tájékozódni kell, meg szeretem látni azt is, hogy mi történik a blogban, mi újság Twitteren, Facebookon, Instagramon, szeretek checkolgatni Foursquare-en, stb.). Hiába találunk „iptime” nevezetű ingyenes kapcsolatot (ami Szöulban 100% hogy működik), az Busanban nem biztos, hogy ki is fog szolgálni minket. Őrület határa néha, hogy az ember ott áll maximális wifi jellel, de egy bit sem akar átcsorogni a telefonjára. :) Komolyan ha engem kínozni akar majd valaki, akkor adjon egy olyan wifi jelet, ami maximális minőséget biztosít, de tiltsa le a telefonom IMEI azonosítóját. :) Kínok, kínja. :)

A másik érdekes érzés, hogy az arcok teljesen másak, mint Szöulban. Nem tudom, hogy a közeli Japán hatása-e ez, de sok arcot kimondottan japánnak éreztem inkább mint koreainak. Lehet Busan már egy keverék emberekkel teli város és nem anyira tiszta a koreai vérvonal (már ha élhetek eme költői fogalmazással). Fiatalokat alig láttam az utcán, az idősek pedig furák voltak. Most itt nem a korukat szeretném kritizálni, nem erről van szó, csupán teljesen más arcvonásokhoz szoktam Szöulban. Nem hirdetem azt, hogy az ázsiai arcok szakértője lennék, bár a koreai és a japán vonásokat már minden probléma nélkül meg tudom különböztetni. Maradjunk annyiban, hogy Busanban már érződik a „közeli” japán hatás.

Read more »