Amikor még Szöulban a gyermekotthonban jártam önkéntesként, egyszer egy középiskolás fiúval beszélgettem. A srác lehetett 12-13 éves és nagyon jól beszélt angolul. Mivel angolul alig tudtam a környezetemben bárkivel is értelmes beszélgetést folytatni, megörültem. Ezt a diákot főleg az iskolarendszerről faggattam, mert ez talán Korea legsötétebb oldala. Kiderült, hogy nincs hobbija, mert nincs ideje semmire. A szabadidő mint fogalom létezik, de nem fogható rá semmilyen tevékenységre. Szóba jött a nagy öngyilkossági arány is, amelyet javarészt diákok követnek el, mert nem bírják a nyomást.
A nyomás elsősorban (és ez most a saját véleményem) a nem normálisan felépített tananyag miatt van. A kis 8-10 éves gyerekek munkafüzeteit átlapozva például nem értem miért kötelező a kínai jelek megtanulása. Értem a történelmi hátteret, de ha Sejong király bevezette a hangult, amit évszázadokkal később a digitális korszakban el is kezdtek használni… akkor minek terhelni a gyerekeket a kínai jelekkel. Koreában én folyamatosan azt hallottam, hogy ők más nép, és nem akarnak semmit, ami kínai, vagy japán. Épp ezért nem értem az olyan tradicionális nyelvhez való ragaszkodást, amelyet a dicső korban a királyok is elvetettek (pont ezért fejlesztettek ki egy saját jelrendszert).
Idő híján (és én kérek elnézést) az elmúlt napok híreiből csemegéznék most. Észak-Korea köröl most már annyi vélemény van, mint égen a csillag. A média nyilván minden egyes kötőszóra is képes kijelentést magyarázni. A rossz hír, a jó hír alapon a pánik az, ami egységes. Higgadtan nagyon kevés forrás nyilatkozik. Hagyjuk is a dumát, csapjunk a lecsóba. A forrásokat linkeltem, szóval lesz itt olvasnivaló.
Minden Korea-őrült története más. Van akinél egy k-pop dal, van akinél pedig egy koreai film indítja el a lavinát. Ezek az általános klisék, amelyekkel ha dicsekszik az ember a koreaiak nagy része már csak legyint (persze magában). Van akit persze maga a kultúra fogott meg, vagy a történelem, vagy egyszerűen Koreába vetette őket az élet. A koreaiak viszont tudják, hogy legtöbb esetben mindez a generált gazdasági fellendülés stratégiájának egyik következménye. Az egészet az elején én sem értettem. Miért nem örülnek annak, hogy mi sokat tudunk az országukról? sőt néha még többet is a történelmükről mint ők maguk.
Az egyik leggyakoribb hiba ha az ember Koreába (de általánosan elmondhatjuk, hogy Ázsiába) látogat, hogy nincs tisztában a naptári rendszerrel. Itt van például az újév körüli dilemma is.