Sikertörténetek pro és kontra

Szerintem csak két fajta ember létezik a világon (persze most általánosítok, de érteni fogjátok mire gondolok). Az egyik mások sikeréből (legyen az anyagi, vagy más jellegű) tanul és beépíti azt a saját életébe. A másik pedig keres egy vagy több pontot és megmagyarázza, hogy a sikeres ember miért indult lépéselőnnyel, miért volt tehetsége valamihez, stb.

Biztos ismerős mindenkinek, a „ja így könnyű, ő gazdag szülők gyermeke”, „ja így egyszerű, hisz ott volt a vállalkozása”, „jókor volt jó helyen”. A valóság viszont teljesen más. Nagyon sokszor nem látunk a sikerek kulisszái mögé. Értem én, hogy a nemzetünk most valami letargiaszerű állapotban van, amiről itt Koreában én nem is szívesen beszélek, mert meg sem értenék. Olyan mintha tényleg valami erő visszafogna mindenkit, hogy merjen lépni. Persze tisztelet a kivételnek.

A siker nem másolható (még ha ezt is tanítják egyesek), de annak részletei igen. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma élet, de az irányelveket követni lehet, csak személyre kell szabni őket. Mindenki helyzete más. Én szinte naponta megkapom, hogy „ó Gabriel te megtehetted, hogy kimentél, stb.” Akik ezt mondják nem tudják a hátteret. Nem tudják, hogy én is milliós adósságokkal küzdöttem, és az a tény, hogy itt vagyok évek munkájába telt, még akkor is ha a kiutazásom nagyon gyors döntés volt. Milliós adósságból kilábalni úgy lehet, ha az ember alacsonyabbra teszi a lécet. Értem én, hogy a média, a tanácsadók és mindenki azt diktálja, hogy egy „normális” embernek autójának kell lennie, lakásának, sőt házának és a mindent meg kell adni a családjának. A realitás (főleg a mai gazdasági helyzetben) viszont teljesen mást diktál. Szerintem a költs kevesebbet és légy tudatos elvek vezetnek a sikerre. Igaz ez a siker nem  a vagyonról szól.

Alább kellett adnom, mert a tartozás egy akkora teher, amely képes leblokkolni egy egész embert. Személy szerint nem egyszer voltam olyan állapotban, hogy ki sem akartam kelni az ágyból, mert nem láttam értelmét a napi harcnak. Későn jöttem rá, hogy pl. az autómért (amit imádtam) kár volt ennyit harcolni, mikor előbb utóbb a kiadásaim nagyobb részét épp az eladásával tudtam csökkenteni. Jobb lett volna még „félidőben” visszaadni, mint lefizetni és utána eladni olcsóbban. Ez így volt elég sok mindennel. Nem volt autóm, ami még ma egy presztízs Magyarországon, a 400+ forintos árak mellett is. Lesz 500 is, de kíváncsi vagyok meddig mehetnek el az árak, míg rá nem jönnek tömegek, hogy lehet nélküle is élni. Kényelmetlen? Igen. Nem volt egyszerű megszokni, de a tömegközlekedéssel töltött időt fel tudtam másképp is használni. Félreértés ne essék elhiszem, hogy sok családban a kocsi létszükséglet, de sokban nem csak annak van kikiáltva.

Az ilyen apró részletek azok, amelyek később valahogy segítenek kiszállni a mókuskerékből. A mókuskerék nyomását az által lehet csökkenteni, hogy leülünk és leírjuk a kiadásainkat és a bevételeinket, majd megnézzük mire költünk feleslegesen. Ez néha fájdalmas lesz, de jó érzés úgy dolgozni, hogy egy napon nem tartozunk senkinek. Egyszer elérkezik az a nap, és utána már csak felfele megy minden. Aki egyszer beleesett a tartozás csapdájába soha sem akar visszakerülni (én így hiszem) és nem fog több hitelt fel venni (inkább nézi a régi TV-t, mint az újat). Az egész világot a fogyasztás ösztönzi. Ez érthető, mert ha gyártás van, akkor kell aki eladja a terméket és kell aki megvegye, de Magyarországon egyre kevesebb a munkahely, és ha ez nem változik változtatni kell a fogyasztási szokásainkon is. Akkor is ha fáj!

A siker relatív dolog. Nagyon sokszor viszont nem is annyira nagy tehetség, született adottság, pénz, stb. kérdése. Aki így látja az csak azért akarja így látni, mert jobb elfogadni, hogy neki ez nem megy, mint tenni érte. A siker mögött sokszor kín és nagyon nagy kitartás van. Nem mindig van mögötte sok pénz. Nem egy olyan gazdag „gyereket” ismerek, akinek a szülei jó ha szállást és enni adnak, és egyedül kell elérnie mindent. A másik verzió mikor lázad valaki a támogatás miatt és egyedül akarja elérni a sikereket.

A siker azért is relatív dolog, mert más is van az ember életében. Negatív dolgok. Attól, hogy valakinek van pénze, még lehet a családja háborús övezetnek számít. Lehet pénze, de lelkileg nem nyugodt. Lehet vagyona, de nem tud magának igaz társat találni. Lehet gazdag, de önbecsülési problémái vannak, vagy beteg a gyereke. Ezeket persze sosem látjuk, mert gyarló emberek vagyunk. Látjuk a szép kocsit, az öltönyt, a legújabb kütyüt, de nem látjuk a hátteret.

Mindenkinek megvan a saját útja és nem lehet mindenki Bill Gates, vagy Zuckerberg (akik közben azért rájöttek, hogy nem minden a pénz és óvatosan bánnak vele). A sikertörténetek nem másolhatók, az egy másik környezet, más piac, más működési elvekkel.

Van aki viszont már annyira megkeseredik, hogy mások sikereit akarja lejáratni. Ez sem a helyes út, mert ettől senkinek sem lesz jobb. Talán megnyugtatja egy időre a lelket, de a negatív dolgok nem vezetnek sehova. Tudom, jártam arra is. Arra ne menjen senki!

Néha tényleg az a megoldás, hogy el kell menni, ahogy a király fiai a magyar népmesékben, hogy az ember újult aggyal és ambícióval térhessen vissza. Mindenkinek megvan a saját sikere, csak észre kell venni, persze meg kell tanulni nem pénzben mérni azt.

Mindenkinek köszönöm, hogy velem tart és olvassa ezt a blogot. Ismeretlenül is gondolok rátok!