Mindenhol jó, de messze a legjobb!

Ezt az idézetet egy Instagramos ismerősömtől nyúltam le. Lilla bocsi, de ez a mondat talán az, ami a legjobban jellemzi a legutóbbi 3 évben „elszenvedett” lelkiállapotomat. Anno még ott az olasz tengerparton a sok motivációs könyvet olvasva (szerintem ezek is ártalmasak, bárki bármit is mond) határoztam ugyanis el, hogy elegem van a megszokott és mások által normálisnak tartott életből, amely arról szól, hogy reggel felkelünk elmegyünk a munkába (amit sok esetben nem szeretünk csinálni) és így megy ez évtizedeken át, majd hirtelen ott találjuk magunkat, hogy a postást várjuk a nyugdíjjal. Persze az életben van más is, és aki most az előző mondatomat félreértette az, zárja is be ezt az oldalt, mert nem az élet velejáró dolgaival van bajom, hanem azzal, hogy nagyon sokan mi emberek azt hisszük, hogy amit tömegek csinálnak az a normális.

Az emberek nagy része egzotikus utazásra vágyik, de nem tesz érte semmit. Az idejét és a pénzét más dolgoknak szenteli és szomorkodik, hogy nem érte el amit szeretne. Logikus, hisz nem tűzött ki adott célt (egyébként a célokkal is vigyázni kell, mert ha nem jól lőjük be azokat, akkor boldogtalansághoz vezethetnek, de erről majd máskor) ami aztán persze meg sem valósul (persze most itt ellent tudnék mondani magamnak, mert van egy embertípus aki épp a nemerőlködésével munka nélkül jut el olyan távlatokba, amiért nem is tett semmit, de őket most hanyagoljuk).

Szóval ott a napsütötte (mondanám, hogy Toscana, de Caorle volt) olasz tengerparton éreztem, hogy leesett valami, amit akkor még nem értettem, hogy hogyan is lesz meg. Nem nincs titkos recept, mert nem létezik megoldás a célok elérésére. Minden okoskodó igyekszik leírni a könyveiben a mérföldköveket, amiknek az olvasók sok esetben semmi hasznát nem veszik (és hozzásegítik az írót egy újabb vagyonhoz). Én azt mondom, hogy nincs válasz a „meséld el hogy kell csinálni?” kérdésre, azért mert mindenkinek magának kell rájönni a megoldásokra. Az élet mindenki elé más akadályokat gördít, mindenki máshonnan indul. Van aki eleve vagyonos családból jön és ha ezt nem tudod, képes vagy elhinni, hogy saját erőből vitte sokra. A másik pedig a mínuszból küzdi fel magát, mert nem adta fel. Ettől függetlenül a közös bennük az, hogy tudják hogy kell jól csinálni.

Nos, én nagyon sokszor nem jól csináltam és most sem mondom, hogy ez a legjobb út, de ehhez éveknek kell eltelnie. Át kell esni azon, hogy felépíts egy-két vállalkozást, hogy elbukj milliókat (sok esetben azért mert átvertek), hogy átértékeld az egész életed, az értékrended. Erre viszont nincs recept. Ha lenne is, ki lenne az aki önszántából bukna, hogy tanulhasson? Márpedig ezeken a dolgokon végig kell menni. Mégis mindenki a receptet várja, de gondoljunk csak bele, hogy ha egy jó szándékú bestseller író le is írná mit vállalkozzanak az olvasói, akkor teremtene egy óriási nagy konkurenciával burjánzó piacot. Ez eleve nem is működhet. Kiyosaki leírja, hogy ingatlanokat, bérházakat vett és azok bérletéből lett milliomos. Ez Magyarországon nem működik, nincsenek meg rá a lehetőségek sem. Nincs recept, vagyis van, de az benned van. Nem mondok frázisokat, hogy higgy magadban, mert nekem ez mindig maszlag volt. Ha nem hinnék eleve nem csinálnám. Bullshit…

Visszatérve az eredeti gondolathoz, az ember (mármint én) egyszer elérkezik oda (és kövezzetek meg, de nem értem, hogy más miért nem éri el ezt a pontot), amikor már túl sokat volt egy helyen (és ez alatt egy országot is lehet érteni, nem csak egy várost, vagy munkahelyet), és világot akar látni. A mesében is a király elküldi a fiait, hogy lássanak világot… A mesék sosem hazudnak, nagyon komoly mondandó van minden mögött, hisz eleve a szórakoztatáson a kölkök nevelése is volt a cél, nem? A király fiai (általában a legkisebb a lényeg mindig) visszatérve viszont egy teljesen más emberként jelennek meg. Átmentek egy változáson, a világnézetük változása és a dolgok megélése teljesen más értékeket hozott fel bennük. A világot látott ember ha logikusan belegondolunk teljesen más dimenzióból tud megközelíteni egy-egy problémát, arról nem is beszélve, hogy nyitott lesz az új dolgokra. Látott már valaki konzervatív és befordult világutazót? A világ és más kultúrák megismerése kinyitja az embert és attól kezdve megszűnik az, amit pl. én munkahelyeken tapasztaltam a „mi ezt így szoktuk csinálni!” mondatok elhangzásakor. Ez a bigottság, a megszokott és sok esetben ésszerűtlen munka (Micike nem is tudja, hogy ezeket a papírokat miért kell lefűzni a kék mappába, de hát ezt mindig is így szoktuk…)

Amúgy van egy erős gyanúm, hogy ott romlottam el, mikor 1996-ban kimentem bébisintérnek Angliába. A visszatérésem után minden más lett. Másképp láttam mindent. Angolt sosem tanultam, de felszippantottam egy jókora „más” kultúrát, ami aztán kiütötte a beltenyészetre jellemző nézeteket („ez így van jól”, „ezt így kell csinálni”, „az nem járható út”, „az hülyeség”, stb.). Az ember ilyenkor teljesen kívülállónak érzi magát. Két nyelven kezd gondolkozni. Rájön arra, hogy a magyaron túl néha az angol jobban kifejez dolgokat (félreértés ne essék, a magyar választékos, de amikor volt egy szituáció amire jobban passzolt az angol szó, mint a magyar akkor erős késztetés volt annak használatára). Ilyenkor az ember megérti, hogy ahány nyelvet megtanul, annyi féle ember lesz benne. Ezt kívánnám mindenkinek, aki csak egy nyelvet beszél. Ok, nálam már az alapok is másak voltak, mert magyar kisebbség voltam egy felvidéki faluban (később városba költöztünk). Szlovákból is kellett érettségiznem és ebből is államvizsgáztam. Fura az egész szituáció (szerintem felfogni sem lehet). Szlovákoknak magyar voltam, Magyarországon pedig leszlovákoznak.

Egy szó mint száz, aki nem akar kínlódva élni sose menjen külföldre, mert ha visszajön nem lesz ugyanaz az ember. Itt konkrétan nem egy nyaralásra gondolok, mert az a fagyi kérésen túl szinte alig jelent valami kapcsolatot a külföldiekkel. Ne élj máshol huzamosabb ideig, mert nem fogod jól érezni magad otthon, és ezt most nem Magyarországra mondom, vagy esetemben Szlovákiára. Dehogy. Egyszerűen kapsz egy fertőzést, ami ha éhséggé alakul, akkor nem fogod megállni, hogy ne indulj el. Nos itt tartok én már egy ideje, azzal az opcióval, hogy engem Európa már nem tud kielégíteni. Németből érettségiztem, de szinte már semmire sem emlékszem. Angolul, mint már említettem sosem tanultam mégis egész Angliáig kellene mennem, hogy hasznát vegyem, oda meg valahogy nem vágyom (persze nem kizárt, hogy végül ott kötök ki – illetve ott is). Volt egy időben, hogy Brazília vagy Chile volt a desztináció, de aztán ez is kifakult.

A 21. század nyugata viszont a távol-kelet, na az más tészta. Ez viszont nagyon vonz, a maga egzotikumával, az ősi kultúrájával és azt kell hogy mondjam, a maga fejlettségével. Bejön, kész. Akarom! Két éve megszületett egy ázsiai út gondolata, és attól kezdve erről szólt minden…