Cukiságok, koreai gyerekek

Az elmúlt hetem elég kemény volt, ezért most lelkierőm sincs nagyon mélyreható témákat boncolgatni. Téma mindig lenne, de néha én is lazítani akarok, szóval legyünk ma lazák. Igyekszem minden nap közzétenni valamit, hiszen a fotók csak szaporodnak a telefonon és ha csak rápillantok a fotós mappámra már villannak is be az írások (amikre sokszor idő nincs, amikor meg van csak nézek ki a fejemből a fáradtságtól). :)

Ázsiában elég sok a cuki kisgyerek, ezért most róluk szól a mai téma. Örökbe fogadni szinte lehetetlen még az árvákat is, mert azt a hercehurcát amit ki kéne állni és fizetni szerintem nem győznénk végigcsinálni. Két európainak ázsiai gyereke meg nem születhet ugyebár. Amúgy pedig tény, hogy ha lenne gyerekünk, akkor nem lehetnénk itt. Megvannak a gyermektelenségnek is az előnyei, amit idáig élvezünk. Az apartmanban ahol lakunk péntek este (mikor már végre lenne idő pihenni, hiszen a hétvége szabad) megjelenik 5-6 gyerek, aki a meglévő kettő mellé csapódik és olyan zajt és rendetlenséget csinálnak, hogy azt mondom „nem kell gyerek”. :-)

Az egyik éjszaka épp ezért a központba mentünk aludni, az egyik koreai monk (szerzetes) meg is kérdezte, hogy ez most mit akar jelenteni? Én persze illedelmesen elárultam, hogy a gyerekek zajában én nem tudok sem pihenni sem aludni. Erre ő kioktatott mint egy idiótát, hogy „de hát ez felkészülés a szülői feladatokra. Öleld át őket és bizonyítsd a szereteted feléjük”. Nem akartam magyarul reagálni, hogy „idefigyelj öreg az, hogy nekem gyerekem lesz az én dolgom, de ő meg lesz nevelve és lesznek szabályok amiket be kell tartania”. Mellesleg mi már levittük játszani a gyerekeket ÖNSZÁNTUNKBÓL és saját kezdeményezésből a folyópartra, szóval itt nem szeretetről vagy utálatról van szó. Hagyjuk. Lényeg, hogy a sok gyerek szétpakolja Melinda és Noriko (japán lány aki most Melinda szobatársa) bőröndjét napi szinten szóval ez itt nem az ölelgetésről szól. Ez szerintem inkább az álszent kategória egyik fejezetéről szól, legalábbis én annak érzem.

A neveletlenség nem általános dolog, mert egyenként mindegyik gyerek illedelmes, csak falkában „vadulnak” meg. :-) Más gyerekét nevelni én nem fogom, arról viszont nem beszéltem még, hogy a nevelés is egy tág fogalom. Az, hogy tüsszentéskor nem tesszük a kezünket magunk elé alap. Lényegtelen, hogy a cseppfolyós anyag a pólómon végzi és csapnám tarkón a kölköt. Ugyanez érvényes a köhögéssel és böfögéssel is. Asztalnál? Kaja közben? Nem probléma! Mondjuk enni gyerekekkel otthon sem szerettem, az tény és ez nem a szeretet kérdése.

Gyermekként Bulgáriában egyszer egy idősebb embernél voltunk. Lehettem 10 éves. Édesanyám azt mondta, hogy „ez a bácsi szívbeteg és nem szereti ha a gyerekek zajongnak”. Ennyi nekem elég volt és tudtam mi a dolgom. Szerintem ennyire egyszerű, persze lehet az is, hogy ezt az egészet megelőzte egy nevelési folyamat.

A koreai gyerekek (és most általánosítok, bocsesz) kicsiként el vannak kényeztetve. Olyan luxuskocsikban tolják őket, hogy csak nézünk. Mindent megkapnak. Mondjuk miért is nem csodálkozom én ezen egy olyan országban ahol az esküvő ára is 4 éves átlagkeresetbe kerül (miért kell ellőni egy nap alatt 40 millió forintnyi összeget?). Viszont… van egy pont, ahol már a gyerek függetlenné válik, de annyira, hogy nem lesz a szülőhöz való ragaszkodása. Nem tudom ezt elmagyarázni, de minden érthető már, hogy a Magyarországon tanuló koreai diákoknak miért nincs honvágya (mindenki így reagált akit megkérdeztem: „Miért hiányozzanak a szüleim? Felnőtt ember vagyok!”). Őszintén: lehet ez az egészséges, mert az sem normális, hogy egyes emberek szolgálati úton, vagy nyaraláskor sírvafakadnak, és a „Vajon mi lehet otthon?” kérdésekkel foglalkoznak. Szélsőségek, de életre nevelnek.

ők az egyik szombati napon voltak a központban :)

"ismeretlen gyerek" csak épp akkor fotózták amikor ott álltam :)

szintén csak egy játszótéren elkapott kiscsaj

egy átlagos szombat reggel (amikor csend van)

azért vannak ám itt tini lányok is...

egyenként ők is nagyon jó fejek.

reggelenként ő ébreszt :) képzelhetitek hogy szeretem :)

ez a két srác a hét minden napján művel valamit :)

ismét egy ismeretlen cukika

az itteni időszak legjobb képe - cikiság a köbön (ázsiai póz mutat) :-)

én szeretem a gyerekeket, de van egy pont amikor már "kevésbé" ...

buborékot fújni olyan jó

gyermekotthon - lábacska...

... és cuki tulajdonosa :)

:)

az otthonból én őt hoznám haza :-) (fura, hogy valaki még babaként betette a baby boxba)

Akkor is azt mondom, hogy majd később nekem biztos kell egy gyerek (ha lehet legyen ázsiai) és a helyes nevelést valahol az európai és az ázsiai stílus között kell majd belőnöm.

Na tessék: egy bekezdést akartam írni, erre meg kijött egy egész cikk. :-) Kellemes vasárnapot minden gyereknek és felnőttnek is! ;-)