Egészségügyi problémák Koreában 1. rész

Volt már kérdés a koreai egészségüggyel kapcsolatban, nekünk pedig már tapasztalatink is vannak. Ismét egy személyes beszámoló jön, amin keresztül fel lehet mérni, hogy milyen is ha külföldiként az ember a világ másik felén bajba kerül. A leírás kicsit hosszú lesz (de úgy érzem ha nem elég részletes, akkor a további történet nem lesz kerek), ezért üdítőt, kávét tessék bekészíteni. A történet Melindáról a barátnőmről szól, aki Koreába érve rögtön fájdalmakkal kezdte az ittlétet. Következzen az ő beszámolója:

„Az egész egy több mint 10 éves probléma. Fodrászként végeztem és ugye nem kell ecsetelni, hogy mennyit kell állnia egy nap, annak aki hajszobrász szeretne lenni. A gyakorlati idő alatt volt, olyan, hogy a fodrászmester akinél tanultam, nem engedett leülni, mondván ehhez hozzá kell szoknom, ha valóban fodrász akarok lenni. Napi 8 – 11 órákat ácsorogtunk egy helyben, hiszen akkor még csak nézhettük, hogy a “főnök’ mit csinál. Akkor ültünk csak le, ha elmentünk a mosdóba (megjegyzem, akkoriban többet láttam a wc-csészét, mint a saját arcom). Körülbelül fél év után elkezdett fájni a derekam, de akkor még a Diklofenak gél és a Voltaren kenőcs is használt. Aztán a fodrászsuli második évében már sem a krémek, sem a fájdalomcsillapítók nem használtak. Ezért a szüleim elvittek Tatabányára egy gerincspecialistához. Szokásos…röntgen, beszélgetés, hol fáj…, mikor fáj… Diagnózis: túlterhelt a gerincem. Javaslat/Kezelés: fogyókúra és vitamin injekció (ami hízlal, mivel étvágyat csinál).

Injekciókat nem adattam be, de a fogyókúrát több kevesebb sikerrel végigcsináltam, és javult is a derekam. Volt egy időszak ezután amikor nem éreztem, hogy bármi baja lenne. Minden mozdulatot fájdalom nélkül meg tudtam csinálni. Ez egy fél éves idő intervallum volt. Aztán egy télen, hógolyózás közben beállt a derekam, olyan szinten, hogy csak csoszogni tudtam. Újból kórház, röntgen… és a szokásos szöveg. Fogyókúrázz… Mivel nem tudtak mit kezdeni a fájdalommal az orvosok, így megtanultam együtt élni vele. Megtanultam hogyan vegyek fel valamit a földről ha leesett, vagy hogyan emeljek nehezebb dolgokat, vagy hogy séta / városnézés közben 15-20 percenként keressek valami ülőalkalmatosságot (ez nagyon eltudja venni az ember kedvét egy nyaralás alatt).

Majd számomra a legfélelmetesebb dolog 2010 novemberében történt. Orvoshoz mentem mert annyira fájt a derekam, hogy csak hason fekve tudtam létezni. Nem tudtam dolgozni, nem tudtam csinálni semmit… Az orvos elküldött röntgenre, majd a felvételeket látva azt mondta, hogy a két csigolyám között kitüremkedés van, és ha nem 26 éves lennék akkor megműtene, de csak szedjem az általa felírt fájdalomcsillapítót és izomlazítót. Megkérdeztem meddig? A válasz csak egy vállrándítás volt. Mérgemben szinte kirobbantam a rendelőből és lesétáltam elég gyors tempóban kb. 1000 métert. Amikor megnyugodtam éreztem, hogy fáj a derekam.

Haza mentem, majd másnap reggel kimentem reggelizni, de nem értem a reggelim végére mert azt éreztem, hogy le kell feküdnöm különben eltörik a gerincem. Szerencsére épp a szüleimnél voltam otthon látogatóban és azonnal hívtam édesanyámat, hogy jöjjön haza mert nem tudok felkelni az ágyból. Ilyenkor rengeteg minden fut végig az emer agyán. Feltudok állni még valaha? Vajon kerekesszékkel fogok majd közlekedni? Persze a pánik az idegesség a várakozás csak még több szörnyű gondolatot szült. A szüleim kihívták a faluban lévő orvost, akitől kaptam egy borzasztó fájdalmas injekciót, ami elméletileg fájdalomcsillapító volt. Mivel nem hatott ezért később hívtuk a mentőket. A mentők meg is érkeztek, rátettek egy speciális ágyra, majd mentünk a székesfehérvári kórházba. Ez délután történt, így természetesen orvos nem volt a környéken, így másnap reggelig kellett várnom, de kaptam egy ágyat, 3 üveg infúzióval és ott kellett maradnom az osztályon. Reggel megérkezett az orvos, aki megvizsgált, majd két injekciót (Lidocain blokád volt, ami csak elfedte a problémát és nem meggyógyította) nyomott a gerincembe, ami iszonyatosan fájt. Nem csak maga a szúrás, és hogy benyomta az 5 centis tűt tövig, hanem a folyadék is mart, csípett… Dél körül, megpróbáltam felkelni, mert én ugyan nem használok ágytálat… :) És sikerült, feltudtam egyenesedni, tudtam járni. Örültem mint majom a farkának. A kórházban 2 napot töltöttem, majd haza engedtek. A felsőtestem kissé elvolt ferdülve, de azt mondta az orvos, hogy idő kérdése és helyrejön. Ezután elküldött MR vizsgálatra és kiderült, hogy gerincsérvem van. Műtétet nem javasolta az orvos, mondván még fiatal vagyok, de ha megint fáj akkor menjek vissza hozzá vagy szedjem az előző orvos által felírt gyógyszereket…Kösz!!! 

A derekam fájdogált, de a fájdalom elviselhető volt és nem is foglalkoztam vele, inkább tervezgettük a Koreába való kijutást, amit Gabriel már leírt. Amit nem osztott meg az az én kiutazásom története. Az utazás előtt vagy nem fájt, vagy nem figyeltem a derekamra. Néha eszembe jutott mi lesz ha itt kint nem tudok majd felkelni… Ugyebár Koreába Kataron keresztül két repülővel lehet kijutni. Az első egy 4-5 órás út, ezen én kétszer felálltam, a másik egy 9 órás unalmas út amit viszont végigaludtam a nem épp kellemes ülésben, így egyszer sem álltam fel.

Megérkezésem estéjén már éreztem, hogy nem lesz jó valami. Naná, hogy az egyik félelmem amivel elindultam utolért. Másnap reggel nagyon nehezen tudtam felkelni. Akkor jött a pánik, hogy Koreában vagyok, mi lesz velem????

Szerencsére az alapítványnál segítőkészek voltak, így szombaton elindultunk egy orientális kórházba, ahol tradicionális gyógymódokkal gyógyítanak. (A hely ahová vinni akartak zárva volt szombaton, így a kórházba mentünk, de azt mondták, hogy mindenképp megyünk ahhoz az orvoshoz, mert ő itt egy celeb, szerepel a TV-ben és híres, szóval tudja a dolgát.)

A doktornő megnézte a papírjaimat (még jó, hogy latinul írják a diagnózist), majd azt mondta, hogy ez egy komoly probléma. Bekísért egy kezelőbe majd egy akkupunktúra kezelést kaptam. A tűket belémszurkodta, majd egy melegítőlámpát állított a tűk fölé és ott hagyott 10 percre.

A kezelés után 20 percig nagyon jó volt minden, aztán újból megjelent az ismerős fájdalom.”

A történet ezzel természetesen nem ért véget, mert Melinda szinte semmit sem javult a tradicionális kezelés után. A koreaiak egyébként általában mindig a tradicionális gyógymódot válasszák, csak utána jöhet a nyugati „felírjuk a gyógyszert” vagy „megműtjük” verzió. Van aki párhuzamosan jár mindkét módszer által nyújtott kezelésre. Természetesen itt is van egészségügyi biztosítási rendszer, amit fizetnek is az itteniek, így olcsóbban jutnak bizonyos kezelésekhez. A tradicionális kórházakban komoly doktorok vannak, akik egyetemeken végeztek, csak itt Magyarországgal szemben nem tartják sarlatánnak azt aki például az akkupunktúrás kezelést is felveszi mint tárgyat és annak a specialistájává válik. :-)

A kezelés egyébként 25.560 wonba került, ami 5.300 forintnak felel meg. Szerencsére velünk volt a tolmácsunk / oktatónk, aki a biztosításával elintézte, hogy csak 14 820 wont kelljen fizetni (3.000 HUF).  Nem volt drága, legalábbis akkor ott azt hittük, mert megoldódni tűnt a probléma…

folytatás következik, mert a történet koreai része furfangos csavarokkal lesz tele :)