|
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.
|
|
Mindenhol jó, de messze a legjobb! |
A szöuli metróról én csak áradozni tudok. Hogy miért? Mert nagyon ki van találva és ez minden szinten igaz… Írtam már tavaly is a rendszer működésről és ez alatt az írás alatt biztos ott lesz az a cikk is.
Röviden: automatizálva van a fizetési rendszer. Nincs jegy, illetve van egy útra szóló műanyag kártya, amelyet vissza is lehet váltani egy automatával (ilyenkor vissza is kapunk némi készpénzt)…
Ma egy gasztro témával jövök. Egy olyan helyen voltam ma vacsorázni, amelyet különlegesnek neveznék ugyanis egyrészt a menü nem más mint az utcán is kapható ételek legjobb válogatása, a hely berendezése viszont egy régi iskola környezetét idézi.
A koncepció nem is rossz, hiszen néha az embernek nincs kedve az ételárus kocsija mellett elfogyasztani a vacsoráját. A Tokbukki például tocsog a csiliszósztól és az ember folyamatosan azon parázik, hogy mikor eszi le magát a csípős piros szósszal. Nos ez a hely azért csökkentette ennek a kockázatát.
Dél-Koreában nagyon odafigyelnek a részletekre. Gondolkodtam is, hogy erről írjak-e vagy hagyjam a fenébe, mert sokat nem is tudok erről a témáról írni és lehet unalmas lesz egyesek számára, de aztán ma is olyan dolgot láttam, hogy inkább…
Ami az alap ötletet adta, hogy a kávézókban, várótermekben (orvosi rendelő, bank, posta, stb.) kihelyezett mobil töltőket láttam.
Ez itt a Hollys Coffee asztalokba épített töltőalkalmatossága:
Ma egy lehet nyálas témával jövök, de ígérem később folytatom majd a saját gondolataimat is. Azért kell írnom erről a videóról, mert egyrészt az alap gondolat szerintem zseniális, másrészt most a csapból is ez folyik itt Koreában (minden kávézóban és boltban).
Hype-ot generálni nem egyszerű. Nehéz a tömegek fejével gondolkodni, hiszen ki tudja előre mi sül el úgy, hogy felkapja a közönség és közismert lesz. Ezt maga PSY sem tudta, 1 évvel ezelőtt…
Lee Seung Chul (ismerős nekem ez a fazon, csak nem tudom hova tenni még) és csapata gondolt egyet és meghirdetett egy kampányt, amelybe olyan férfiak romantikus szerelmi történeteit várták, akik meg akarják kérni menyasszonyuk kezét. Nyilván sokan jelentkeztek a felhívásra és ez már egy kritikus tömeget megmozgató dolog volt. A legjobb (legszebb?) történet nyertese kapott is egy megrendezett flashmob szerű lánykérést. Mindezt emberünk egy zenei videóban rögzítette, amiért most mindenki odavan és vissza.
Bejött a dolog és terjed mint a futótűz. Csak gratulálni tudok! Itt a videó:
Hogy tetszett a videó? Minden vélemény érdekel!
Ha tetszett lájkold, vagy oszd meg a közösségi oldalakon!
Tudjátok mi a legrosszabb mondat, amivel egy történetet el lehet kezdeni? „Az úgy volt hogy…” Nekem most mégis a közepén kell kezdenem. Július 24-től újra Koreában vagyok, pontosabban Szöulban, mert nekem Szöul jelenti Dél-Koreát. Tudom a kultúra nagy rajongói most megbotránkoznak, de ha annyit láttak volna a koreai vidékből mint én, akkor értenék miről beszélek. Lehet az a baj, hogy 15 éves koromig egy faluban éltem, és engem már csak a nagyvárosok zaja, a tömegközlekedés, a technológia jelenléte a hétköznapokban és az emberek sokszínűsége tud meghatni. A koreai vidék pedig egyhangú, számomra unalmas… mindenhol hegyek és a kis városok, falvak nagyon egyformák.
Itt vagyok Szöulban lassan egy hete és látom a megdöbbent reakciókat Facebookon, hogy mi történt? Nem is írtam erről, stb. Sok víz lefolyt a Dunán, vagy a Hanon azóta, hogy 2012 novemberében búcsút intettem Koreának. Teljesen másak voltak a gondolataim akkor mint most, a lelkiállapotom viszont hasonló volt. Nem nagyon volt talaj a lábam alatt. Eltelt 9 hónap, bejött Kim haverom jóslata, akivel mellesleg nem rég találkoztam: Kim azt mondta, hogy itt leszek 2013 augusztusa körül. Hát megtörtént…
Novemberben már az első Magyarországon töltött nap után visszafordultam volna és ez nem azért volt, mert bajom lett volna az országgal, csupán azért mert élvezem a megszokott dolgoktól való eltávolodást, a távolabbi helyeket és életformát. Szerintem az agyamnak arra van szüksége, hogy ne süllyedjen bele a szürke hétköznapokba. Ezt az igényt viszont elég nehéz kielégíteni, főleg anyagilag. Gubbasztottam egy magyar kis faluban, majd decemberre kezdett kialakulni a kép és egy új vízió, egy új életforma, igaz Magyarországon… Januárra már még erősebb lett minden és februárban elindultunk. Azt éreztem, hogy megtaláltam, mondjuk úgy életem értelmét, a legjobb munkahelyet és tevékenységet ami valaha létezik.
Direkt ellenálltam annak, hogy folyton Koreáról beszéljek. Tudjátok milyen az, amikor valaki csak egy témán tud rágódni? Nos én ezt akartam elkerülni… Kerültem a témát sokszor még akkor is ha kérdeztek… Eltelt fél év és minden összedőlt. Hogy az én hibámból-e vagy máséból az most itt lényegtelen, szerintem minden történet több szereplős. Nem volt B terv, de még mielőtt ez megtörtént volna én már lefoglaltam a repülőjegyemet Szöulba és vissza… Az volt a terv, hogy távolról dolgozzak 1 hónapot, csak a dolgok megváltoztak… Koreába szinte már munkanélküliként, minden stabil alap nélkül jöttem ki. „Próbáld magad jól érezni!”
Ilyenkor mit tegyen az ember? Jegyek kifizetve, szállás lefoglalva. Persze mindent fel lehetett volna rúgni, hiszen több is veszett Mohácsnál… Ettől függetlenül én még is a kamikaze üzemmódot választottam. Bevétel nélkül kijöttem egy hónapra Koreába, persze közben töltöm a felmondási időmet, ami nem épp a legjobb kombináció. Napi szinten stressz Magyarországról, miközben ott vagyok ahol szeretnék, de nem tudom magam átadni az egésznek és minden más mint először volt (2012-ben). Akkor ez egy megtervezett és hirtelen végrehajtott döntés volt, nem kis anyagi tartalékok bevonásával. Most ez egy NEM ÍGY tervezett utazás lett, jövőkép és anyagi tartalékok nélkül. Néha tényleg sírni lehetne az egészen, mert habár minden barát azt mondja, hogy a rosszabbik verziót választottam (maradtam volna otthon munkát keresni és hagytam volna elveszni a repülőjegyeket), közben azt kapom, hogy de azért érezzem magam jól. Igazából csak a fanatikusok és a csodákban hívők mondják azt, hogy jó döntés volt. Ők azok, akik azt állítják, hogy semmi sincs véletlenül és mindennek oka van. Ezt hittem az álommunkahelyről is, szóval egy kicsit szkeptikus vagyok. Az idő ezt is megmutatja… Az egész ugrás volt az ismeretlenbe és sokszor épp ebből sülnek ki a legjobb dolgok, vagy nem, mert lenne a szakadék alja vár. :-)
Ennyit bevezetőként. Üdvözlök újra mindenkit. Elindult a blog, bár igaz a napi egy írás nem biztos, hogy működni fog, de igyekszem. Amit garantálhatok, hogy az Instagramon és a Facebook oldalon naponta friss képek és rövid szöveges beszámolók lesznek, sőt már vanak. Ha valaki nem tud ellenállni annak, hogy napi képanyagot fogyasszon Szöulról és a koreai kultúráról, kövessen. Igyekszem minden kérdésre válaszolni, ha lehet akkor röviden.
folytatás következik…
Ha érdekel amiről írok, íratkozz fel a Bejegyzés éresítőra (jobbra felül), kövesd a Facebook oldalam és / vagy kövess Instagramon (gabrielvaraljay) a napi képekért / videókért. Köszönöm!
Minden megosztásnak külön örülök, ezért ne kíméljétek a Facebook Like, Twitter megosztás, Pinterest, Google+ és egyéb gombokat! ;-)
Ahogy a fenti képekből is kiderült, gondosan előkészítettük a sorsolást. Nagyon köszönöm, hogy több mint 50-en írtátok le a saját kis történeteteket. Hogy ki is lett a nyertes? A videóból kiderül. :-)
Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, és ígérem lesz még ilyen. A nyertesnek pedig gratulálok. E-mailben veszem fel vele a kapcsolatot!
Egy olvasótól / baráttól a minap kaptam egy Super Junior CD-t, mégpedig azzal a céllal, hogy cselekedjek a legjobb belátásom szerint. Nos én úgy döntöttem, hogy a blog olvasói között szeretném kisorsolni a CD-t. Többen kérdeztétek, hogy melyik album is ez, nos ha jól látom, akkor a „The First Single U” lemezről beszélünk.
Mindig nagyon nehéz egy nyereményjáték megszervezése, mert egyrészt már kifogytam az ötletekből (vagy csupán másra fókuszálok most…), vagy egyszerűen nem akarom túlkomplikálni az egészet.
Többször feljött ez a kérdés és gondoltam írok egy gyorstalpalót (tényleg rövid leszek, mert van két lehetőségem: vagy nem írok soha, vagy igyekszem rövidre fogni és az esetleges részleteket megbeszéljük a hozzászólásokban).
Koreában illetlenség látogatóba menni ajándék nélkül. Azt viszont hozzá kell tennünk, hogy az otthonukba nagyon ritkán hívnak vendéget a koreaiak. A találkozók általában egy semleges területen elfogyasztott vacsora keretében történnek. Étterem, kávézó, stb. Az ilyen helyek több szempontból is előnyösek, mert mindenki a legszebb arcát tudja mutatni, hiszen csak az öltözékére és a viselkedésére kell fókuszálni. Az intim szféra, a ciki dolgok otthon maradnak, és belegondolva ez így is van jól.
A minap ajándékba kaptam észak-koreai pénzeket, pontosabban észak-koreai won-t. Mondanom sem kell, hogy számomra ez kuriózum, arról nem is beszélve, hogy állítólag komolyan ügyelnek arra, hogy ilyen pénz ne kerüljön ki az országból. A magyarázat egyszerű: az imperialista országok hamisítanák és így próbálnák meg gazdaságilag is bomlasztani az amúgy elég jól működő gazdaságot. A szöveg persze vicces, de azért milliók hisznek ebben, innentől kezdve pedig semmi sem vicc.
Lényeg, hogy ezek a pénzek 2006 és 2007-es évjáratúak, Észak-Koreában pedig 2009-ben volt pénzváltás, amikor ezeket cserélték le újabbakra. Napjainkban elvileg létezik egy észak-koreaiak között használt fizetőeszköz (ilyet külföldi sosem kap) és van egy turista won is, amit vissza kell váltani dollárra ha kilép az ember az országból. Ó ez a paranoia. :)
Az írás első részét ITT olvashatod!
9. Szakítás és bosszú
A szakítás egy lánnyal mindenképp veszélyes dolog lehet, nem kevésbé ha az illető sértve is érzi magát. Ha dobsz egy koreai lányt, összetöröd az álmait, elárulva érzi magát és keresni fogja a lehetőséget a bosszúállásra. Ennek különböző módjai is lehetnek: köze lehet a munkahelyedhez vagy az iskoládhoz is (ha még tanulsz). Egyes tapasztalatok azt mutatják, hogy a bosszúra szomjas koreai lányok megkeresték a srácok munkaadóját, tanárát, koreai barátait, hogy önmagukat áldozatként állítsák be. Lényeg, hogy a környezeted ellened legyen fordítva. Amennyiben illegális dolgokhoz is közöd volt (amibe ők beleláttak amikor még együtt voltatok) képesek lesznek feljelentést tenni a rendőrségen is. :-)
Az írás első részét ITT olvashatod!
5. Koreaivá kell válnod
A dolog persze lehetetlen, de nem is a külsőd megváltoztatásáról van szó, hanem arról, hogy koreai módra fog kelleni viselkedned és át fog kelleni alakítani az életed. Hogy ez megéri-e, el kell döntened. Szép dolog a kultúra és a rajongás is, nem kevésbé a szerelem, de azért érdemes elgondolkozni a következőkön. Napi szinten szóvá lesz téve, hogy meg kellene már tanulnod koreaiul. A nyomás fokozódni fog, hogy ha a koreai ételekre is gondolunk, amelyet nem minden európai hajlandó teljes mértékben elfogadni. Követned kell majd a koreai szokásokat, a divatot és ezek alól a randizás szabályai sem lesznek kivétel.
Mivel mi a világ másik felén élünk és angoltanárként elég nehezen tudunk elhelyezkedni Koreában (lehetetlen), elég kicsi az esélye annak, hogy valaki tartósabb ideig Dél-Koreában tengesse napjait. Ettől függetlenül bármi megtörténhet, lehet akár working holiday, vagy egyéb ösztöndíj, szakmai gyakorlat stb. aminek eredményeképp az ember ott találja magát, hogy koreai lánnyal (netán lányokkal?) randizik. A lehetőségek körét persze szélesíthetik az Európában tanuló / dolgozó koreaiak is, akikre talán ismét működhetnek a most leírt szabályok. Előre kikötöm, hogy ez is egy fordított cikk, amelyet kiegészítek az saját gondolataimmal, mert jártas nem vagyok ezen a területen. :) Másodsorban pedig ezt is fenntartásokkal kezeljük kedves uraim, mert habár Korea homogén ország, azért ahány ember, családi háttér, élettapasztalat, annyi szokás…
A legtöbb írás tényként közli a következőket: Ha koreai nővel randizol, akkor a világ legjobb barátnője lesz a tiéd. Ők szépek, arnyosak, szexisek, lojálisak, tiszták, édesek, viccesek és sokkalta nagyobb adag ártatlanság van bennünk, mint a többi nemzet lányaiban. Ez igencsak felüdítő lehet, legalábbis ezt írja a cikk forrása, ami alapján belekezdtem ebbe a nem épp egyszerű témába. Személy szerint azért láttam árnyoldalakat is, de sok pozitív tulajdonsággal én is egyetértek. Azt semmiképp se felejtsük el, hogy koreai lánnyal randizni egy teljesen más világ. Eltérő a kultúra, a nyelv a viselkedés, amelyek sok félreértést is szülhetnek. Ettől függetlenül szerintem minden az egyénen múlik, rajtunk és a másik félen. Na csapjunk a lovak közé! Jöjjön a 10-es lista!
Gondolom sokan koreai férj alatt valamelyik koreai dorama férfi szereplőjét képzelik el, vagy G-dragont. :) Viccesen kezdve a figurát ez az írás félig meddig egy fordítás lesz. Sosem láttam női szemszögből a miért is kell koreai férj témát, ezért más írására kell hagyatkoznom.
Megjegyzésként érdemes megemlíteni, hogy ez a lista elsősorban koreai nő -koreai férfi házasságára vonatkozik elsőként, de mivel Korea korát sem annyira nyitott mint gondolnánk, jobb ha a multikulturális család modelljét koreai szemmel vizsgáljuk meg. Ez azért is fontos, mert nem fordulhat elő az „anyám én nem ilyen lovat akartam” esete. Jobb átgondolni mindent, mint „pofára esni” olyan részleteken, hogy nem fogad el a család és kulturális különbségek miatt szakítanunk kell (utóbbit nem egy Magyarországon tanuló diák szájából hallottam már ezért is merek ilyen erős szavakat használni). Na lássuk:
Amikor még Szöulban a gyermekotthonban jártam önkéntesként, egyszer egy középiskolás fiúval beszélgettem. A srác lehetett 12-13 éves és nagyon jól beszélt angolul. Mivel angolul alig tudtam a környezetemben bárkivel is értelmes beszélgetést folytatni, megörültem. Ezt a diákot főleg az iskolarendszerről faggattam, mert ez talán Korea legsötétebb oldala. Kiderült, hogy nincs hobbija, mert nincs ideje semmire. A szabadidő mint fogalom létezik, de nem fogható rá semmilyen tevékenységre. Szóba jött a nagy öngyilkossági arány is, amelyet javarészt diákok követnek el, mert nem bírják a nyomást.
A nyomás elsősorban (és ez most a saját véleményem) a nem normálisan felépített tananyag miatt van. A kis 8-10 éves gyerekek munkafüzeteit átlapozva például nem értem miért kötelező a kínai jelek megtanulása. Értem a történelmi hátteret, de ha Sejong király bevezette a hangult, amit évszázadokkal később a digitális korszakban el is kezdtek használni… akkor minek terhelni a gyerekeket a kínai jelekkel. Koreában én folyamatosan azt hallottam, hogy ők más nép, és nem akarnak semmit, ami kínai, vagy japán. Épp ezért nem értem az olyan tradicionális nyelvhez való ragaszkodást, amelyet a dicső korban a királyok is elvetettek (pont ezért fejlesztettek ki egy saját jelrendszert).