Az egyik legmeglepőbb dolog számomra az önkéntes munkához való hozzáállás volt. Itt mindenki volt, lesz, vagy már önkéntes. Nem vicc. Amikor még otthon keresgettem az önkéntes helyeket, akkor egy teljesen más képet láttam Koreáról. Láttam azt, hogy egyesek hontalanokat étkeztetnek, vannak árvaházi munkák és idősekkel való foglalkozások. Külföldiként ezeket a helyeket „megkaparintani” szinte lehetetlennek tűnt. Az ország egyébként is valahogy USA-Kanada „vágyban” él, amit nem tudok megmagyarázni. Tény, hogy szeretnének nyitni kifele, de valahogy az amerikai nyelvet beszélőket keresik és várják az elsők között. A többi ázsiai országban dögivel van önkéntes munka, itt pedig mintha lehetetlen lenne találni, legalábbis otthonról ezt láttam.
A valóság amit már itt élek meg viszont teljesen más: A középiskolás diákokat önkéntes munkára viszik (hogy ez most szervezett-e, vagy a társadalomból jön egy inger, azt nem tudom). A gyermekotthonba, árvaházba is ahova péntekenként járunk, mindig látok egy-két diáklányt. Szerintem ez az igazi, mert az ember lelke valahogy felfogja azt is, hogy nem csak a szép élet létezik, a plázás csillogás, a luxus, a sminkek, a sorozatok, a k-pop, hanem az életnek van egy árnyékos formája is. A társadalom egyes csoportjainak / rétegének szüksége van a jólétben élőkre. A dolog lelki háttere viszont teljesen más: ha valaki önkéntes, olyan érzései lesznek, hogy ő kapott és nem pedig adott. Tényleg teljesen más az egész munka lelkülete, amit általában a helyről való távozás után érez az ember. Nálam ez fél-egy órát is el szokott tartani. Ilyenkor megszűnnek azok az érzések, amelyek negatívak: anyagi vágyak, éhség, kívánságok, egyéb problémák stb. Ilyenkor az egész lélek békés.
Valahogy e miatt maximális tiszteletem az itteni rendszernek. Ez egy jóléti társadalom, amely ráadásul tudatosan figyel arra, hogy adjon is azoknak akik nem termelhetnek, hiszen árvák, hajléktalanok, stb. Természetesen sok önkéntes munka van ezen kívül is: elhanyagolt épületek falainak festése, takarítás stb.
Amikor idejöttem az első kérdés az volt, hogy miért csak heti egyszer kell mennünk ilyen helyekre. Én keresek még lehetőségeket, csak mondják meg hova menjek. A válasz az volt, hogy nehezen fogok találni szabad helyeket, mert mindenki vállalt valamit és lassan már lehetőségek sincsenek. Hihetetlen. Azóta amúgy a központban is kikerült egy fehér tábla a következő heti lehetőségekkel, melyen a hétvégéket leszámítva minimum napi 1-1 önkéntes munka van.
Insadongban járva egyébként mindig belebotlik az ember diákokba akik épp felvállaltak valami önkéntes dolgot. Március végén egy kisebb csoport épp az afrikai éhezőkért és menekültek jogaiért demonstrált. A dolognak persze anyagi vonzata is volt, mert 3 USD értékben egy kis etióp származású kávét lehetett venni. Nálam csak 2 EUR volt akkor, így én azzal fizettem. Ennek nagyon örültek, mert az euró kuriózum volt a sok dollár között. :)
Én személy szerint a közösségi munkát a középiskolákban és egyetemeken kötelezővé tenném. A heti akár 1-2 óra ingyen társadalomnak adott munka komoly személyiség és jellemépítő hatással bír, növeli az egyén empátiáját és világképét. Vélemény?
8 Responses to Önkéntesek Koreában