Mostanában a mozgásterem igencsak be van korlátozva, hiszen szinte minden nap a kávézó körül zajlik az életem. Ilyenkor persze van, hogy az esemény jön az ember életébe és nem fordítva, ahogy a hegy a Mohameddel… Rendszeresen megrendezésre kerül ugyanis egy olyan workshop, amely Koreából örökbefogadott, majd az USA-ban felnevelt és felnőtt koreaiak rendszeres összejövetele. Lehet, hogy nem érthetően írtam, le de elmagyarázom: valaki koreai szülők nem kívánt gyermekeként látta meg a napvilágot (pl. tizenéves terhesség, szülők nyomására eldobott gyermek, stb.), majd őt örökbefogadták a tengerentúlra. Ott felnőtt és megtudván, vagy tudatosítván a tényeket, visszajön Koreába, majd elkezdi keresni a biológiai szüleit. A szülők esetében is megtörténhet ugyanez, mert felnőttként az ember tanúsít némi megbánást és marad az életében egy fekete pont, amit tisztázni szeretne. Nos itt jön be a képbe az említett szervezet: Global Overseas Adoptee’s Link.
Mindig nagy öröm az, hogy ha új olvasókat üdvözölhetek a blogon. Egyre több olyan ember talál meg, aki csak most keveredett ide és ami igazán meglep, hogy képesek az elejétől a végéig végigolvasni az egész blogot. Tudom, hogy nagyon sok mindent át kéne írnom, mert az idő közben azért sok kérdésre megadta a választ, de az élet már csak ilyen. Személy szerint én vissza sem merem olvasni az írásokat, mert amikor kijöttem én is mámorosan éltem meg minden, most pedig a kulisszák mögé látva kissé realista lett a kép. Van akik a realizmust szeretik jobban, mások szerint ez pedig a nemzet / ország lehúzása. Személy szerint én nem érzem annak, mert szeretem a koreaiakat, de ettől függetlenül felelősséget érzek a valós oldal bemutatása miatt is. Tudom ez egy kicsit fura, mert oldalakat bírnék teleírni az itt tapasztalt negatívumokkal, de mazochizmus ide vagy oda én tudnék itt élni.
Egyre jobban vagyok, ma ráadásul szabadnapom is volt, ami lelkileg is jó kis tuning egy betegen dolgozó embernek. Már egy ideje kínlódom a nagyon kinőtt farmeremmel. Ezzel szoktam is poénkodni, hogy olyan vagyok mint egy csőlakó. Szerencsére a hosszú pulcsi és a kabát eltakarja az övvel leszorított fogyott csípőre (komolyan olyan csontokat érzek, amikre nem emlékezem a múltból, hogy léteztek volna) rákötözött farmert. :)
Igen, sajnos továbbra sem vagyok jól. A megfázás kicsit komolyabb lett és főleg éjszaka vagyok a legrosszabbul, így reggelre még fáradtabb vagyok. Napközben meg kávézó és sűrű teaivás. Senkinek nem kívánom ezt. Az egész végeredménye viszont az, hogy estére alig várom, hogy hazaérjek és aludhassak és ilyenkor nincs már kreativitás, sem türelem.
Újabb őrültség, újabb behatások. Ez a 
A napokban bementünk a városba (manapság ritka alkalom ez, mert semmire sincs időnk) és épp a 
Tegnap közzétettem a Facebook oldalamon azt, amire többen kíváncsiak voltatok: Megoldható-e, hogy koreai-magyar / magyar-koreai szótárat postázzak Magyarországra. A probléma komplex, hogy így fogalmazzak, de azt elárulhatom, hogy az járt jól, aki akkor rendelt, amikor a Koreai Kulturális Központnál volt erre lehetőség. Ezek a szótárak nagyon ott vannak a szeren. 
Egyesek szerint túlságosan kiadom magam a blogban, mások meg azt írják, hogy nem ismernek így sem. Nem tudom mi az igazság… elég sok mindent leírok, de tény, hogy mindenki másképp látja a bloggereket. Blogot írni lehet névtelenül is, csak akkor egy ember nekem nem hiteles. Vagy vállalja fel az arcát, vagy ne fiktív álca mögül mondja meg a frankót, mert az számomra nem lesz hiteles. Hogy az ember néha nem lesz szimpatikus? Hát ez is benne van a pakliban. Én épp ezért nem problémázok (már) azon, hogy leírjam egy tévedésem, vagy épp egy mások szerint tévesen megítélt helyzetet. Mindenből tanulok, a hozzászólásokból is és szerintem ez a helyes út.
Száz éve talán még nem így volt, de manapság az ázsiai országok fiatal generációja jobban túllőtt a célon, mint ahogy eddig bárki is. Lehet én vagyok a vak, hogy Magyarországon nem tapasztaltam ilyet (bár állítólag ott is kifordult minden a maga formájából), de itt a fiatal generáció jobban befolyása alatt áll a médiának mint bárhol a világon. A divatmagazinokból árad a modellek által diktált divat, a média csak a sikeres embereket mutatja. Siker, csillogás és erre vágyik mindenki, miközben az emberek közötti kapcsolatok ellaposodnak.