browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Bátor vagyok, vagy őrült?

Posted by on 2012-06-25

A Han folyó partján ültem én… mára egy kis elmélkedés…

Folyamatosan figyelem magamat mióta kinn vagyok itt Koreában. Mi az ami változik bennem? Milyen irányba fejlődöm? Jó-e rossz-e? Ilyen dolgok járnak néha az agyamban. Persze megteszek mindent, hogy ha egy kétség, vagy megingás megjelenik a színen, akkor 10 percnél többet ne agyaljak rajta. Most ugyebár a fő kérdés, hogy menni vagy maradni? Korea bizonyos hátsó dolgaiba is kezdek már belelátni. Az ember nem látja ezeket mikor kijön a rózsaszín szemüvegében. Oké hogy itt lehetünk még ameddig csak akarunk, csak én meg nem érzem, hogy le akarnám kötni magamat mondjuk egy munkaszerződéssel, ami ugyebár a munkavállalói vízum miatt “könnyítené” a dolgokat.

Szóval van 3 hónapunk az egészre, és el lesz döntve merre tovább. A koreai nyelv még mindig nem megy fényesen, persze azt érzem, mintha felgyorsult volna. Van az a szint amikor az ember kezd ráérezni egy nyelvre. Mikor mit kell mondani, használni, stb. A koreai filmek is segítenek ebben, nem viccelek. Azokat vissza lehet tekerni, míg egy utcai beszélgetés alatt az ember nem szól oda a piaci árusnak, hogy hé, ezt most miért is így mondta és nem azzal a másik szóval? :)

Volt magyar akivel ma arról chateltünk, hogy ez mekkora bátorság volt részemről (részünkről), hogy kijöttünk és megtettük az első lépést. Én nem tudom bátorság-e, vagy egy “végre” elhatározás. Azt tudom, hogy évek telnek el úgy, hogy tolod az igát egy cégben és a nyarak úgy mennek el, hogy nyaralni sem mész sehova. A kollégák minimum elmennek Horvátországba és lebarnulva jönnek vissza, miközben én még mindig az X évvel elkövetett rossz döntéseim után gyorsítva fizetem a hitelem részleteit. Na ebbe lehet kiégni igazán. Amikor minden nyáron azt mondod, hogy “Na ez az utolsó ledolgozott nyaram és lépek”. Aztán nem lépsz, mert sosem jön el a megfelelő időpont. Sosem jön el az, hogy megvan az összeg, amit az ember kitalált. Anno emlékszem kiszámoltuk, hogy mennyi is lenne Thaiföld úgy, hogy 1 évig semmit se kelljen csinálni, csak “lenni”. Az összeg elég jól gyűlt, de az élet olyan, hogy mindig valami közbe fog jönni. Egy filmben hallottam pár napja, hogy “az élet olyan, mint tövisről mézet nyalni”. :-)

Ez lehet nézőpont kérdése, de tényleg. A valóság azon van, hogy elvegye a kedved a széptől, az örömteli dolgoktól, az élménytől. Ez ellen csak mi magunk tehetünk. Ellene kell menni. Ez pedig áldozatokkal jár. Olyan mint amikor egy ember azt hiszi, hogy felépíti a házát és azzal minden készen van. Az élet sosincs kész, karban kell tartani, kiadásokkal jár, stb. Ez volt az anyagiakkal is. Minden ellene ment, hogy félre lehessen tenni. Mivel én nem akartam egy körbetartozásos vállalkozósdi újabb eleme lenni, inkább felrúgtam az egészet és persze saját káromra rendeztem a számlákat (mások velem szemben nem) és irány Ázsia.

Ha nem lépem meg még mindig egy irodában ülnék, vagy folyton a számlámat nézném, hogy mikor fizeti ki már az egyik adós a tartozását. Így meg nem lehet élni. Ilyenkor nálam van egyfajta bepöccenés. Berágok és ellene megyek a dolgoknak. Ez lehet őrültség, amit mások bátorságnak látnak. Persze lehet az is, mert azért csak van súlya, hogy az ember ül egy repülőgépen, és végre másik kontinensen száll ki belőle (még sosem voltam Európán kívül, ezért nem Ausztriába mentem önkéntesnek). :-)

Amit viszont megfigyeltem, hogy bárhol is legyek, az élet elkezd beállni egy mederbe, mintha mi sem történt volna. A meder meg ott van ahol én vagyok. Nem maradt se Szlovákiában, se Magyarországon. Az élet medre velem jön. Innentől kezdve viszont akárhova is megyek, valahogy mindig lesz. Jelenleg ott tartok, hogy ha elkezdünk utazgatni Ázsián belül (ez volt az eredeti terv, csak fene a nagy Korea fanatizmusomat), akkor az még mindig olcsóbb lesz, mintha hazarepülnénk Magyarországra. Amúgy meg ha hazarepülnénk is, belegondolok hogy mi is lenne?  Elkezdenék dolgozni egy multinak megint? Aki belelafatyolt már a külföld-járás mézes bödönjébe, az otthon folyamatosan el fog vágyni. Tudom ezt már átéltem. Vállalkozni nem mernék már elvből sem otthon. Szerintem a vállalkozói naivitás szobrát rólam lehetett volna mintázni. (Tudom, hogy vannak problémák, de én bebizonyítom, hogy menni fog ez!) :)

Szóval marad az utazás, ami sok komoly ember szemében szélhámosságként jön le. És? Én életem vagy a másiké? Én gyűjtök emlékeket… Én fogom érezni ha megálljt kell parancsolni. A család persze ezt is nehezen veszi. Nem problémáznak tudom, de az előző generációk által felállított világrend már a múlté. Nincsenek lakásépítési programok, családi pótlék, fiatalokat segítjük kiskutyafüle… Már nem mintha ezek a dolgok engem otthon tartanának, de a világ már nem olyan mint volt. Ha a világ megőrült, akkor én pedig még látni szeretnék belőle egy kis szeletet (remélem nagy szelet lesz).

Nem bátor vagyok, csak másképp látom a világot és a lehetőségeket. Elsőre minden nehéz, de a meder az beáll, bárhol is legyél, és mindig jön a megoldás…

Update: amit elfelejtettem: “Ha nem küzdesz azért, hogy megvalósítsd az álmaidat, valaki arra fog használni, hogy megvalósítsd az övé.”

17 Responses to Bátor vagyok, vagy őrült?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük