Ölelés és csók? Nyilvános helyen?

Tegnap szinte fórummá alakult az egyik blogbejegyzés alatti hozzászólás rész, mert annyira elszabadultak az indulatok (persze jó értelemben) a koreai nemekkel kapcsolatban. Én továbbra is azt állítom, hogy a szenvedély nem nagyon van jelen a férfi-női kapcsolatokban, de van aki ezt másképp látja. Én persze egy kívülálló vagyok, aki semmit sem tud a koreai párkapcsolatokról. Csak azt tudom amit látok, amit látok pedig a következő:

Mi ugyebár egy alapítványnál vagyunk, melynek hangulata inkább egy nagy családra emlékeztet (közös éneklés, néha tánc, evések, esküvők, hétvégi programok stb.), mintsem egy „cégre”. Mégis (!) nincs semmi jele annak, hogy itt párok / házaspárok dolgoznak. Hetekbe, sőt hónapokba került rájönnünk, hogy X és Y egy pár. Az ok, a konfuciusi elrendezés (hogy egyem a zúzáját ennek az embernek, komolyan). Értem én, hogy szép a női és a férfi nem teljes mértékű szeparálása és azok találkozását a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni (lásd a nők a nőkkel vannak, a férfiak a férfiakkal napközben, csak egy magyar pár alias mi vagyunk a kakukktojások), de azért ez kissé sok(k)nak tűnik 2012-ben.

Szóval 2 napja derült ki, hogy ma dupla esküvő lesz (és amikor a kedves olvasó ezen sorokat olvassa, akkor ezen már túl is vagyunk). Az egyik párról tudtunk már egy hónapja, míg a másik párt ma tudtuk meg. Hát így megy ez errefelé. Lehet megint támadni az állításom, de mint már említettem párszor én szubjektíven tudok csak írni: azt írom amit megélek, nem azt amit általánosságban elvárna tőlem bárki is. Koreának vannak szép és európaiként kevésbé szép oldalai. Ez sem jó szó, inkább hívjuk számunkra érthetetlennek. Még mielőtt kifejteném az előbbi gondolatot, margóra megjegyezném, hogy tegnap volt egy „ceremónia” szerűség, amelyen részt vettünk, és ott is a két új pár (habár az első sorban ült, mégis) férfi és női oldalra volt ültetve. 1 nappal a házasságkötés előtt! Oké ez amúgy is gyenge indok, mert később sem valószínű, hogy együtt fognak mutatkozni, maximum a „külvilágban”.

Emlékszem, amikor a Kyongbokkung palota egyik hátsó részénél voltunk a tolmácsunk meg is jegyezte: „és ez itt a női részleg volt, ahova férfi be nem tehette a lábát”. Ez van egyébként az alapítványnál is. Van női szoba, ahova a nők járnak be öltözködni, vagy esetleg aludni (van akik ott alszanak éjszakánként), persze férfi szoba nincs, illetve a tea szobában lehet aludni éjszakánként, de onnan reggel kiűzik az embert ha vendég jön, stb. Ennyit az egyenjogúságról, és már értem miért kerülnek a nők lassan fölénybe Koreában. Itt a férfiaknak idős korra hallgass a neve (persze most túloztam, de ez a tendencia figyelhető meg mostanság, és ezt koreaitól hallottam nem az én „mitistudszte” agyam szüleménye).

A nagy igazságra viszont rájöttem, és le is írom: A helyzet az, hogy azért van ez a nagy „nem értem” a koreai kultúrát, mert technikailag, társadalmilag már elérték a nyugatot (sőt le is hagyták) és alapból az ember azt hinné, hogy mindenben ezen a szinten vannak. De nem! A kultúra a hierarchikus elrendezés, és a nemek közti viselkedési sablonok még mindig a több száz éves konfuciusi tanításokat tükrözik. Erre egyébként tegnap jöttem rá. Ha Koreában nem lenne ekkora technikai fejlődés és nyugati életforma, akkor alapból elfogadtam volna a szabályrendet, csakhogy megzavart a nagy hasonlóság… no meg az, hogy a koreai hallyu hullám ontja magából az olyan sorozatokat és filmeket, amelyek már közelítenek a nyugati viselkedési formákhoz… és akkor a szexis k-pop klipeket még nem is említettem.

A lényeg, hogy Korea nem olyan, mint amit a filmekből, klipekből láttatni szeretnének. Az alábbi videóban egy Amerikában felnőtt koreai srác és egy Koreában élő (koreai) csajszi beszélget arról, hogy mi is való a nyilvánosság előtt. Egy fiú és egy lány nyilvánosan puszit sem adhat egymásnak, a csókot már ne is említsük. Egymás kezét megfoghatják, de meg sem ölelhetik egymást. A csajszi például sosem látta, hogy a szülei megcsókolták volna egymást, mert az nem lett volna jó nevelés a gyermekekre nézve. Whaaaat? Apu anyu nem is láttatja, hogy szeretik egymást? (Ezt persze egy nyugati reakciója).

Mindez saját nemeken belül megengedhető. És hoppá itt jön az amire meg egy európai reagál furán. A lányok az utcán kézen fogva járhatnak, hiszen barátnők. Akár át is karolhatják egymást. Mindez érvényes a fiúkra is. Az egyik szobatársam volt hogy belém karolt és úgy jött mellettem az utcán. Ez a barátság jele, ami számunkra nem is kissé furán jön le. Itt viszont természetes. Ha itt egy pár azonos neműekből áll, a társadalomnak fel sem tűnik, hiszen „barátnők”, vagy „barátok” nem?

Az alábbi videó több helyre is kikerült a Facebookra. Az egyik megosztás alatt főleg sok arab fejezte ki egyetértését és mondta azt Koreáról, hogy nagyon szimpatikus, mert olyan mintha arabok lennének (khm. erre nem mondok semmit). Voltak koreaiak akik azt írták, hogy hát ők már puszilták meg a párjukat a metrón, de az öregek odakiabáltak nekik. Úgy tűnik mindig az aktuális idősebb generáció „tartja karban” mindig az erkölcsös viselkedést. Hát így kell ezt csinálni… :-(

Én az egészről annyit tudok mondani, hogy vannak itt lány barátaim is, akiket néha nagyon megölelgetnék, de a társadalmi szabályok szerint nem tehetem és ez számomra egyfajta veszteségként (fájdalomként?) manifesztálódik.Tegnap az ifjú párokból a férfiak csak a két vőlegényt ölelgették meg a menyasszonyokat csak a nők… no comment.

Fel kell fognom, hogy a világ másik felén vagyok, akkor is ha tudom, hogy ezek a szabályok el fognak halványulni idővel. Érdekes kulturális megfigyelések ezek, amelyeket mindenképp más személyesen megélni, mintsem TV-ben látni egy eltorzított lencsén keresztül. Dél-Korea minden szinten nyugat és ez alól csak a kultúrából eredő szabályok a kivétel… de az nagyon.