browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Mindenhol jó, de messze a legjobb!

Posted by on 2012-03-20

Ezt az idézetet egy Instagramos ismerősömtől nyúltam le. Lilla bocsi, de ez a mondat talán az, ami a legjobban jellemzi a legutóbbi 3 évben “elszenvedett” lelkiállapotomat. Anno még ott az olasz tengerparton a sok motivációs könyvet olvasva (szerintem ezek is ártalmasak, bárki bármit is mond) határoztam ugyanis el, hogy elegem van a megszokott és mások által normálisnak tartott életből, amely arról szól, hogy reggel felkelünk elmegyünk a munkába (amit sok esetben nem szeretünk csinálni) és így megy ez évtizedeken át, majd hirtelen ott találjuk magunkat, hogy a postást várjuk a nyugdíjjal. Persze az életben van más is, és aki most az előző mondatomat félreértette az, zárja is be ezt az oldalt, mert nem az élet velejáró dolgaival van bajom, hanem azzal, hogy nagyon sokan mi emberek azt hisszük, hogy amit tömegek csinálnak az a normális.

Az emberek nagy része egzotikus utazásra vágyik, de nem tesz érte semmit. Az idejét és a pénzét más dolgoknak szenteli és szomorkodik, hogy nem érte el amit szeretne. Logikus, hisz nem tűzött ki adott célt (egyébként a célokkal is vigyázni kell, mert ha nem jól lőjük be azokat, akkor boldogtalansághoz vezethetnek, de erről majd máskor) ami aztán persze meg sem valósul (persze most itt ellent tudnék mondani magamnak, mert van egy embertípus aki épp a nemerőlködésével munka nélkül jut el olyan távlatokba, amiért nem is tett semmit, de őket most hanyagoljuk).

Szóval ott a napsütötte (mondanám, hogy Toscana, de Caorle volt) olasz tengerparton éreztem, hogy leesett valami, amit akkor még nem értettem, hogy hogyan is lesz meg. Nem nincs titkos recept, mert nem létezik megoldás a célok elérésére. Minden okoskodó igyekszik leírni a könyveiben a mérföldköveket, amiknek az olvasók sok esetben semmi hasznát nem veszik (és hozzásegítik az írót egy újabb vagyonhoz). Én azt mondom, hogy nincs válasz a “meséld el hogy kell csinálni?” kérdésre, azért mert mindenkinek magának kell rájönni a megoldásokra. Az élet mindenki elé más akadályokat gördít, mindenki máshonnan indul. Van aki eleve vagyonos családból jön és ha ezt nem tudod, képes vagy elhinni, hogy saját erőből vitte sokra. A másik pedig a mínuszból küzdi fel magát, mert nem adta fel. Ettől függetlenül a közös bennük az, hogy tudják hogy kell jól csinálni.

Nos, én nagyon sokszor nem jól csináltam és most sem mondom, hogy ez a legjobb út, de ehhez éveknek kell eltelnie. Át kell esni azon, hogy felépíts egy-két vállalkozást, hogy elbukj milliókat (sok esetben azért mert átvertek), hogy átértékeld az egész életed, az értékrended. Erre viszont nincs recept. Ha lenne is, ki lenne az aki önszántából bukna, hogy tanulhasson? Márpedig ezeken a dolgokon végig kell menni. Mégis mindenki a receptet várja, de gondoljunk csak bele, hogy ha egy jó szándékú bestseller író le is írná mit vállalkozzanak az olvasói, akkor teremtene egy óriási nagy konkurenciával burjánzó piacot. Ez eleve nem is működhet. Kiyosaki leírja, hogy ingatlanokat, bérházakat vett és azok bérletéből lett milliomos. Ez Magyarországon nem működik, nincsenek meg rá a lehetőségek sem. Nincs recept, vagyis van, de az benned van. Nem mondok frázisokat, hogy higgy magadban, mert nekem ez mindig maszlag volt. Ha nem hinnék eleve nem csinálnám. Bullshit…

Visszatérve az eredeti gondolathoz, az ember (mármint én) egyszer elérkezik oda (és kövezzetek meg, de nem értem, hogy más miért nem éri el ezt a pontot), amikor már túl sokat volt egy helyen (és ez alatt egy országot is lehet érteni, nem csak egy várost, vagy munkahelyet), és világot akar látni. A mesében is a király elküldi a fiait, hogy lássanak világot… A mesék sosem hazudnak, nagyon komoly mondandó van minden mögött, hisz eleve a szórakoztatáson a kölkök nevelése is volt a cél, nem? A király fiai (általában a legkisebb a lényeg mindig) visszatérve viszont egy teljesen más emberként jelennek meg. Átmentek egy változáson, a világnézetük változása és a dolgok megélése teljesen más értékeket hozott fel bennük. A világot látott ember ha logikusan belegondolunk teljesen más dimenzióból tud megközelíteni egy-egy problémát, arról nem is beszélve, hogy nyitott lesz az új dolgokra. Látott már valaki konzervatív és befordult világutazót? A világ és más kultúrák megismerése kinyitja az embert és attól kezdve megszűnik az, amit pl. én munkahelyeken tapasztaltam a “mi ezt így szoktuk csinálni!” mondatok elhangzásakor. Ez a bigottság, a megszokott és sok esetben ésszerűtlen munka (Micike nem is tudja, hogy ezeket a papírokat miért kell lefűzni a kék mappába, de hát ezt mindig is így szoktuk…)

Amúgy van egy erős gyanúm, hogy ott romlottam el, mikor 1996-ban kimentem bébisintérnek Angliába. A visszatérésem után minden más lett. Másképp láttam mindent. Angolt sosem tanultam, de felszippantottam egy jókora “más” kultúrát, ami aztán kiütötte a beltenyészetre jellemző nézeteket (“ez így van jól”, “ezt így kell csinálni”, “az nem járható út”, “az hülyeség”, stb.). Az ember ilyenkor teljesen kívülállónak érzi magát. Két nyelven kezd gondolkozni. Rájön arra, hogy a magyaron túl néha az angol jobban kifejez dolgokat (félreértés ne essék, a magyar választékos, de amikor volt egy szituáció amire jobban passzolt az angol szó, mint a magyar akkor erős késztetés volt annak használatára). Ilyenkor az ember megérti, hogy ahány nyelvet megtanul, annyi féle ember lesz benne. Ezt kívánnám mindenkinek, aki csak egy nyelvet beszél. Ok, nálam már az alapok is másak voltak, mert magyar kisebbség voltam egy felvidéki faluban (később városba költöztünk). Szlovákból is kellett érettségiznem és ebből is államvizsgáztam. Fura az egész szituáció (szerintem felfogni sem lehet). Szlovákoknak magyar voltam, Magyarországon pedig leszlovákoznak.

Egy szó mint száz, aki nem akar kínlódva élni sose menjen külföldre, mert ha visszajön nem lesz ugyanaz az ember. Itt konkrétan nem egy nyaralásra gondolok, mert az a fagyi kérésen túl szinte alig jelent valami kapcsolatot a külföldiekkel. Ne élj máshol huzamosabb ideig, mert nem fogod jól érezni magad otthon, és ezt most nem Magyarországra mondom, vagy esetemben Szlovákiára. Dehogy. Egyszerűen kapsz egy fertőzést, ami ha éhséggé alakul, akkor nem fogod megállni, hogy ne indulj el. Nos itt tartok én már egy ideje, azzal az opcióval, hogy engem Európa már nem tud kielégíteni. Németből érettségiztem, de szinte már semmire sem emlékszem. Angolul, mint már említettem sosem tanultam mégis egész Angliáig kellene mennem, hogy hasznát vegyem, oda meg valahogy nem vágyom (persze nem kizárt, hogy végül ott kötök ki – illetve ott is). Volt egy időben, hogy Brazília vagy Chile volt a desztináció, de aztán ez is kifakult.

A 21. század nyugata viszont a távol-kelet, na az más tészta. Ez viszont nagyon vonz, a maga egzotikumával, az ősi kultúrájával és azt kell hogy mondjam, a maga fejlettségével. Bejön, kész. Akarom! Két éve megszületett egy ázsiai út gondolata, és attól kezdve erről szólt minden…

17 Responses to Mindenhol jó, de messze a legjobb!

  1. Papp Zoltán

    Látom, valóban sok minden kavarog benned, az utatás viszont izgalmasan hangzik, s talán abban is segít, hogy kitisztuljon a kép. Időről-időre el kell távolodnunk, ha úgy tetszik, felül kell emelkednünk, hogy nagyobb rálátásunk legyen az életünkre, s hogy merre érdemes haladnunk. Hajrá, nagy-nagy kíváncsisággal, izgatottan, és lélekben veled várom a folytatást! ;)

  2. Evenich Norbert

    Szóval akkor most mandarint, vagy japánt tanulsz? :) Nekem nemrég született meg a végleges gondolat, hogy nekem elegem lett a saját hazámból és legkésőbb két év múlva elmegyek. Ez folyamatos gondolat volt, főleg azóta, hogy ismerőseim közül páran nemrég szerencsét próbáltak külföldön. Nem mennék messzire, maradnék a szárazföldön, mert a repülés gondolatától is irtózom. Az USA-ról és Angliáról már letettem, időközben nem lettek túl szimpatikus célpontok.

    Amióta beteg lettem (rák), azóta átértékeltem az életem, és folyamatosan változok, olyan dolgokat tanulok amiről nem is álmodtam volna azelőtt. Nekem ez volt a “messzi, külföldi kalandozás”. :)

  3. Lilla

    Teljesen egyetertek, en sem birok a fenekemen maradni, miota 2 eve hazajottem. Kovetkezo honapban megyek 3 hetre nyaralni, de mar szervezem a kinti munkat is, remelem meg iden osszejon. Az elso interjum sikerult, most varom a masodik kort :) Ja, es nem vagyok gazdag, foiskolas korom ota dolgozom folyamatosan, a szuleim szorgalmas, dolgozo emberek, a tesom meg kozepiskolas. En a valsag hatasara kezdtem el dolgozni kulfoldon 2009-ben, es egy eletre megvaltoztatta a gondolkodasom. Azota tudom, hogy sok mindent elerhetek.
    Nekem az elsodleges celpont Amerika, de ha Azsiaba kellene mennem, Szingapurt valasztanam :)

  4. Langmár Zsuzsanna

    Valamiért biztos voltam benne, hogy Ázsia felé indulsz. Ez nekem is szerepel a tízéves terveim között, csak nálam más a helyzet, mert a csibék vannak a lista tetején.
    Várom a fejleményeket :)

  5. Vorg

    Igen, gyerekekkel kicsit nehezebben indul el az ember, mert ha nem nyer a lottón és veszi ki őket egy évre az iskolából, óvodából, akkor egy megfelelő egzisztenciát kell kialakítania külföldön, mielőtt odaviszi őket. Nem kis felelőtlenség ennek hiányában elindulni.

    Mennék én, ha egymagam lennék, de a srácokkal nagyon meg kell gondolnom.

    Gondolok rád sokat, remélem, nem fog kerülgetni a csuklás :)

  6. Gerák Andrea

    Jó utat, Gábriel! Fizikai, szellemi és intellektuális értelemben is.

    Az utazás az egyik legjobb dolog, amit az ember csinálhat – legalábbis szerintem, aki tizenötéves kora óta járja a világot… Éppen Svédországban, egy tanyán olvasom ezt a bejegyzést, :-)

    Párnapos, -hetes rövid látogatásokon túl “belaktam” Európa egy részét, elboldogulok féltucat nyelvvel, néhány könyvnyi élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb, és sok-sok ember ismeretségével, barátságával. Egy ilyen kis nemzet fiainak, mint mi vagyunk, majdhogynem elengedhetetlen, hogy aki csak valamilyen módon teheti, elcsavarogjon egy időre otthonról, és nézzen körül más országokban, de ne csak turistaszinten, hanem hozza vagy küldje haza, ha valami jót talál – tárgyakon kívül ötleteket, szemléleteket, lehetőségeket,

    Sokáig úgy gondoltam: mindenhol legjobb, de messze a legjobb, és mindig elvágytam, sóvárogva…
    Aztán voltak időszakok, amikor hosszú évek után először megismertem, mi az a honvágy, és úgy gondoltam: mindenhol jó, de legjobb otthon, és mindig hazavágytam, sokat keseregve…
    Most pedig úgy, hogy mindenhol jó, de legjobb, ahol éppen vagyok.

    Egészen addig, amíg én döntöm el, hogy hol akarok lenni. Így aztán mindig tudok örülni annak, amikor éppen otthon vagyok, meg annak is, amikor máshol. Mennyivel könnyebb így az élet!

    Ha szabad idebiggyesztenem egy ajánlót: most mutatták be egy dokumentumfilmsorozat első részét, amelyben külföldön élő magyarok beszélnek arról, mit jelent ma magyarnak lenni: Ünnepelünk

  7. Gerák Andrea

    Nem tudom, hogy a hozzászólásom átment-e, vagy csak moderálásra vár; utóbbi esetben ezt légy szíves, tekintsd semmisnek

  8. Gerák Andrea

    hm… újra elküldeni nem sikerül, ezt kapom: “Azonos hozzászólásokat észleltünk, úgy tűnik ez már egyszer megírásra került.”

    Ha itt nem megy, hozzászólok a G+-on

  9. Balázs

    Én is hasonlóan éreztem amikor hazatértem az USA-ból, de hamarosan újra nekivágok a világnak ! Jól döntés volt Ázsia én is szívesen meglátogatnám.

  10. Fazekas Erika

    Én csak Mo.-on belül költözködtem sokat….egy-egy városban is több helyen laktunk. Az isemőseink már azt mondták szédülnek az állandó vándorlásainktól :-) Anyám (félegyháziak vagyunk) azonosult költőnk Petőfi (kőrösiek, most nem vitázunk, Petőfi félegyházi :-)) érzéseivel: “Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
    Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
    Itt borúljon rám a szemfödél, itt
    Domborodjék a sir is fölöttem.”
    Engem is így neveltek, de a nevelés megbukott, mert állandó mehetnékem van és nagy meglepetésére az otthoniaknak megálljuk a helyünket….de tény, hogy van egy fajta félelem, ami minden alkalommal megpróbált bennünket visszafogni.

    • Sjudit84

      Na engem is így neveltek és minél többet utazom, én annál inkább értem Petőfi miről írt…mondjuk békés megyei vagyok, de ugyanúgy a puszta közepén, egy kis falu szélén a teraszról a búza meg kukoricaföldeket látom mikor hazamegyek és már most is alig várom hogy otthon legyek jó 4 órán belül…néha el tudnám bőgni magam azon mennyit jelent nekem az Alföld, ami másnak meg csak egy puszta…főleg az észak-magyar barátaimnak. :)

      • Bea

        Kedves Judit! Az nem puszta, csak ott aztán “ellátsz, ameddig ellátsz”:) nekünk – észak-magyaroknak a vadregényes Kárpátok jutott, azt kódolták a dns-be. Nekünk kell a titok: mi lehet a következő hegy mögött? Erről bővebben Havas Béla ír – minden tájegységről persze a Magyar Géniusz c. művébe. Tanulságos olvasmány.
        Honfitársaim miatt pedig bocsánat, nem mindig tudják mit beszélnek.

  11. Nagy Erzsébet

    Hello, örülök, hogy rátaláltam a blogodra. Én is hasonlóképpen fertőzött vagyok egy ideje ázsiailag. Nekem mondjuk leginkább India és főleg Nepál okozott tartós “sérülést” :)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.