browser icon
You are using an insecure version of your web browser. Please update your browser!
Using an outdated browser makes your computer unsafe. For a safer, faster, more enjoyable user experience, please update your browser today or try a newer browser.

Válasz: vannak percek…

Posted by on 2012-07-05

Az előbb olvastam Vándormadár blogjában a Vannak percek… című bejegyzést. Erre reagálnom kell, vagy legalábbis folytatni a gondolatot…

Az én érzéseim is hasonlóak. Mégpedig az a fő gond, hogy néha azt érzem sosem lesz koreai barátom. Nekem a barátság, most önző módon a nyelvtanulás miatt is fontos lenne. Otthon munka mellett kevés idő volt, ám azokat akiket barátnak nevezek szinte ugyanilyen életet éltek. A jó az volt bennük (most is), hogy akármikor ott folytatunk egy témát, ahol abbahagytuk akár 2-3 hete. Nincs számonkérés, hogy miért nem írsz? stb. Nincs szemrehányás, hogy kit mikor keresett meg ki és most kinn lenne a sor. Ilyet is hallottam már. Az nem barátság, ahol csak az egyik fél ad, a másik meg folyamatosan csak kap, sőt követel.

Természetesen nekem is hiányoznak egyesek, de itt a hétköznapok annyira lefoglalnak, hogy sokszor megfeledkezem a hiány érzéséről. Persze könnyű nekem – mondhatnák egyesek. Egyrészt itt a barátnőm, másrészt speciális eset vagyok, akinek a gondolkozása nem a “honvágyam van, hiányzik minden ami otthon… ” körül forog.

Vissza a kell egy koreai barát szálra. Én is tudok ám naiv lenni, és beképzelni azt, hogy ha valaki rám ír KakaoTalk-on akkor is ha nem keresem, az már “this is a beginning of a beautiful friendship” lesz. Hát nem. Ki kell ábrándítanom magamat és mindenkit itt. Koreában ugyanis a barátságok gyerekkorban születnek… ovis, iskolás szinten. Szerintem megszokásból. Valakik sokat vannak együtt és belőlük lesz egy társaság… ahova nem nagyon lehet bekerülni, pláne nem koreaiként. Mit is akarok én? Felnőtt korban nem sok barátság születik, pláne egyoldalú akarásból. Attól, hogy valaki szimpatizál a másikkal még nem lesz belőle barátság, mert a másik nem biztos, hogy akar, ráér, vagy érdekli az egész… Koreában amúgy is mindenki rohan és néha ezért is tűnhet felületesnek minden.

Tudom többször említettem már, hogy a barátság nálam a mély beszélgetéseket jelenti. Az élet dolgai, stb. Ez viszont nem nagyon menő ám errefelé. A beszélgetések nem mélyek, mert egyrészt idő sincs rájuk, és a kultúra is valahogy a rövid történetek mesélésében merül ki. Naponta jelen vagyunk egy családnak nevezett alapítvány életében, ahol úgy tűnik mindenki mindenkinek a barátja. A valóság viszont az, hogy ez nagyon nem igaz. Felületesek a kapcsolatok és egyes személyek között látható csak barátság. Ilyen környezetben viszont a “szeretet” szó csattogtatása igencsak rossz viccnek hangzik. Persze ezt nem hányhatom senki szemére sem, mert én ezt nem érthetem… nem vagyok idevalósi. Szerintem a szeretet meg többről szól.

Nem arról van szó, hogy elvárnám, hogy körülöttem forogjon a világ, mert nagyon sok mindent kaptam. Olyan dolgokat tanultam meg, amiket más országokban kemény valutáért lehetne tanfolyamokon megtanulni. Ezért hálás vagyok, ám mégis kettősséget érzek az egészben, amikor a szeretet téma előkerül. A személyiségfejlődés egy komoly lépcsőfoka az, amikor megvagy barátok nélkül is, mert magadban találod meg a békét és a világgal is békében vagy. Egyre közelebb kerülök ehhez az érzéshez. Amikor nem várok el semmit és ha nincs barát, akkor nincs. Ott a Skype / Viber és a barátokat (nincs sok, mert egy tömeggel csak felületes viszonyt lehet ápolni) és a családot el lehet érni.

Van egy lakótársunk, aki folyamatosan a barátai miatt siránkozik. A csajszinak az első hónapban nem egyszer elmondtuk, hogy ha szomorú szóljon és kimegyünk fagyizni, stb. Mi szívesen beszélgetünk. Ő megköszönte és továbbra is siránkozik tovább. Persze kapva kap az alkalmon, amikor a saját nemzetéből (szomszéd szigetország) beszélhet valakivel és akkor megnyugszik a lelke. Meg attól is megnyugszik ha magát többre láttatja nálunk. Mi ezen már csak röhögünk, mert ez lelki szegénységre utal. Barátok után sóvárogni kín, elhiszem… de ennek van már beteges formája is. Hát valahogy ilyen dolgok jutottak eszembe a barátságokról.

Koreában mindenki rohan. Én úgy jöttem ki ide, hogy Instagramról, Facebookról, italki-ról, már volt pár “barát” listám. Olyan emberek voltak ezek (múltidő), akik kimondottan találkozni akartak velem. Ezt csak azért írom le, hogy átérezze az olvasó az itteni társadalmi szituációt. Aztán amikor kiértem, valahogy senki sem ért rá találkozni. Mindig 1-1 hetekkel megtoldva a “jaj most nem jó, mert elfoglalt vagyok” témát. Most már több mint 4 hónapja vagyok itt és van aki nem is messze lakik vagy dolgozik tőlem… de elfoglaltak, amit megértek. Hát ez a nagy helyzet ha barátságról van szó. :)

23 Responses to Válasz: vannak percek…

  1. Ágoston Péter

    Khm. Nem szép dolog kinevetni a másikat azért, mert valami lelki defektje van :) De értem miről beszélsz. (Meg most eszembe jutott a nagyvárosi magány téma.)

    • Váraljay Gabriel

      Nem nevetjük ki! Félreértettél. Ő aláz meg minket, a beszólogatásaival. Az elején fájt, de már csak röhögve tudjuk kibírni, hogy ne fájjon az, hogy elvárja, hogy mi mindent megtegyünk az ő kényelméért, miközben ő éjszaka is becsapja az ajtót (minden lakótárs felébred, vagy nekiáll hajnali 2-kor hajat szárítani a szobában Melinda fölött). Ha nem jártam volna az említett szigetországban, azt mondanám ez a nemzet utálja a magyarokat, de persze csak ő a kivétel. A szituációt csak humorral tudjuk megoldani, mert iszonyat amiket leművel.

  2. Dana

    Köszi, hogy ezt leírtad, így már csak linkelnem kell majd, ha kérdezik tőlem, miért nem maradnak meg tartósan a koreai levelezőpartnerek. Hát ezért, pontosan ezért.

    • Váraljay Gabriel

      진짜?

      • Dana

        네, 진짜요. Többen beszéltünk már ezekről a kérész életű levelezésekről, volt aki már megkérte a kezem is (헐), pedig még mindig csak az időjárásról beszélgettünk, aztán felszívódott. Szóval én azt szoktam tanácsolni, hogy alkalmazkodjanak ehhez a koreai szokáshoz és ne nagyon ábrándozzanak tartós, mély levelezésekről. Attól az még nagyon hasznos nyelvtanulás szempontjából :)

  3. Vándormadár

    Jó bejegyzés lett :). Mondjuk te mázlista vagy, hogy a barátnőd veled van :). Amit hallottam, az átlag -koreai beszédtémája állítólag kimerül a kajába, a technikai kütyükbe, mit töltöttek föl a facebookra, twitterre (twittert nem ismerem, szígyen -gyalázat:) ). Nem mindenki ilyen, vannak intelligens, aranyos ismerősöm is. Bár mondjuk nekem is hiányoznak az otthoni ismerőseim. De próbálom elhinni, ha hazamegyek, és összefutunk ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Egy jó ismerőssel mindig jó összefutni :). Augusztusban hazalátogatok kicsit, amit nagyon várok.
    Ami meg a lelki defektes csajt illeti, nekem is volt negatív periódusom, mikor magam alatt voltam, és máig is rettegek, hogy bizonyos haverjaim “leírtak” akik fontosak nekem.
    De a másik, hogy nagyra tartja magát, erről van is egysztorim: Keresztény gyülekezetben összebarátkoztam egy cseh sráccal tavaly. Aki állást keresett idekinn. Mivel ismerte főnökömet, érdeklődött a sulimba ösztöndíj iránt. Nem volt jelentkezési időszak, de Főnököm lelküldte pár másik profnak a CV-jét. Aztán mivel nem kapott egyből választ, megsértődött. Később olyanokat írt nekem a nyilvános Facebookomra, hogy a “koreaiaknak, ha képzett európai szakembereket akarnak, kussoliuk kell és fizetniük”, amit bárki elolvashat, aki ismerősöm, akár a kollégáim is (korei ösztöndíjas vagyok olyan, mintha a saját fészkembe piszkítanék). Törtöltem az üzenetét, hogy ezzel nem értek egyet, erre ő megsértődött. Minegy, már nem látom őt többé, mert elment. De még most is nyílik a bicska a zsebembe, ah eszembe jut… Na mindegy. Bocs az agymenésért :)

    • Váraljay Gabriel

      Hülyék mindenhol vannak, de félreértések még inkább. A srác úgy tűnik mindent megkapott az élettől és először nem jött össze elsőre minden. :) Sajnálom, mert így már jártam én is, alias tűz a kézbe valakiért és utána nekem kellett elviselnem, hogy én “szereztem” az adott embert. Nem vicc. Sajnálom!

    • ImreSzan

      Szia Vándormadár kérhetnék tőled valami valami személyes elérhetőséget?
      szeretnék vmit megbeszélni veled és lusta vagyok a neten kutatni utánad :) 미안하다.

      imreszan@gmail.hu

  4. Gábor Erika

    Velem is előfordult már nem egyszer, amiről Dana írt. Eleinte nem értettem, miért szakad meg egyik napról a másikra egy tök normálisnak gondolt levelezés. Van olyan is, hogy időről időre eltűnnek, majd hónapok után újra megjelennek. Érdekes.
    Ez az írás is kicsit közelebb vitt a megértéshez, bár néha azt gondolom, hogy annyira más a gondolkodásmódjuk, hogy tényleg nem tudom megérteni a miérteket.

  5. Mónika

    Koreai barátra én nem vágyom kifejezetten. Nincs is időm rá. Van ugyan a dowoomi partnerem (korean helper), de már hetek óta nem találkoztunk. Egyszerűen mindkettőnknek olyan a beosztása, hogy nincs időnk rá. Aztán már ő írt rám, hogy mi van velem, így most hétvégén mégis fogunk találkozni, de nem tudom, hogy ez mennyire lesz működőképes, én nem akarom erőltetni.
    De én teljesen más eset vagyok, mint te Gabriel, hiszen én nem rajongok annyira ezért az országért és népért. Bár félreértés ne essék: élvezek minden itt töltött percet, hiszen nagyon érdekes tapasztalat. Abszolút nyitottan állok hozzá Koreához, és beszívok mindent, mint egy szivacs, de plusz energiát nem akarok és nem is tudok a mélyebb megismerésbe fektetni. Egy barátság, vagy legalább is egy szorosabb ismerősi kapcsolat kialakítása ezzel a koreai lánnyal pedig most nekem plusz energiát jelent. De majd meglátjuk, mi lesz belőle.

    Viszont lenne egy reagálásom erre az “itt mindenki siet” témára: lehet, hogy én még náluk is hamaribb vagyok? Iszonyatosan tud idegesíteni, hogy a legtöbb ember csak tötymörög az utcán, és persze kikerülni alig lehet őket (az alap tempóm gyorsabb az itteni átlagnál úgy látszik), mert úgy mennek, hogy elfoglalják az egész járdát. És ami még jobban ki tud hozni a sodromból, hogy tutira mindig előttem torpan meg valaki, hogy megnézze a mobilját/a kirakatot/az akármit. Meg érdekes, hogy az itteni emberek elvileg nem olyan individualisták, mint mi, nyugatiak, mégis a közlekedésből nekem nem ez jön le: éppen hogy mindenki úgy megy (gyalogos, biciklis, autós, mindenki), ahogy neki a legmegfelelőbb, és néha az az érzésem, hogy nincsenek tekintettel a másikra (pl. hogy én sietek, és kikerülném, de nem húzódna le az istenért sem).

    • Váraljay Gabriel

      Látom kezded érezni azt amit mi, mármint a “nincs tekintettel a másikra” dolgot. Valahogy ez otthon másképp van, persze hatökrök vannak Európában is, de valahogy mi meg nagyon is foglalkozunk más véleményével. “Jaj jó helyen állok, nem állok valaki útjában?” stb. Lehet persze ez a másik véglet. Szerintem koreaiak nem szívinfarktusban halnak meg az igaz. Abban is igazad van, hogy gyalog lehet lassúak. Nem tudom. Egyszer étterembe visznek minket (férfiak főleg) és bedobálják a kaját. Én gyors evő vagyok, ami nem egészséges (tudatosan kell odafigyelnem, hogy lassítsak), de lehagynak. :) Máskor másokkal meg mi várunk a többiekre. Nem tudom hogy van ez gyors (Gyűrűk urából: “hamari”) téma, de a koreai közvélemény szerint ők sietnek mindenhova… A japánok viszont Fukuokában cammogtak a szöuliakhoz képest. :)

      • Ani

        csak ámulok! (bocs a locsifecsiért :D ) renddkívül örülök hogy megtaláltam ezt a blogot ^^
        Judit,Mónika nemtom melyikőtök válaszolt nekem múltkor a “nyakig eladósodva” blogban,de bocsánatot kérek=)…mármint a buta kérdésem miatt ˇ ˇ” ne haragudjatok lécci^^

  6. Mónika

    Kezd egy olyan kép is kialakulni bennem, hogy képmutatók az itteniek. Múlt héten voltak koreai kultúra előadásaink. Ott hangzott el az, hogy itt nem olyan individualisták, maguknak valók az emberek, mint nyugaton. Hogy itt nagy közösségben gondolkodnak inkább, és nem az számít, hogy én mit akarok, hanem hogy mit akar a közösség, a feljebbvaló, az idősebb, az akárki, csak nem én. Ehhez képest az élet egy-egy apró területén nagyon is maguknak valók itt az emberek, sokkal inkább, mint mondjuk én (pedig én is nagyon magamnak való vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy nem figyelek a másik igényeire).
    A másik ilyen a korábban általad is említett párkapcsolati téma. Rengeteg párt látok kézen fogva sétálni. Jó nem smaciznak orrba-szájba (bár ilyet otthon sem csinálnak sokan, és ez szerintem otthon sem való az utcára, mások elé), de határozottan nem tűnik nekem úgy, hogy nem mutatják ki, hogy összetartoznak.

    • Váraljay Gabriel

      Képmutatás és önzés – pipa
      Párkapcsolat – igen ez is pipa, mert azóta több mindent láttam (parkban szeretkező pár stb.) :-)

      Amit írok az pillanatnyi szubjektív meglátás, ami változhat! A párkapcsolati téma is ilyen (lett).

  7. Phie

    nem feltétlen képmutatásból mondták azokat a dolgokat az előadáson, csak nyilván köztük is élnek sztereotípiák az ismeretlen nyugatról, és talán kívülről nézve valóban az jön le, hogy mi nem törődünk egymással. érdekes sztereotípiák vannak egyébként nekik is…

    • Váraljay Gabriel

      Ezt különösen akkor érzem mikor spirituálisan analfabéténak néznek, pedig több könyvet olvastam el a témában mint ők együttvéve. Persze van csodálkozás mikor egyes fokozatokat (amiken ők már túl vannak) mi hetek alatt érünk el, nekik pedig hónapokba telt ugyanez. Ha egyenlőség van nem tetszik a lenézés. Én eleve abból indulok ki, hogy mindenkit többre tartok magamnál, de ez akkor változik meg bennem ha elkezd az adott illető hülyének nézni. Van akikkel csendes harcot vívunk, ami megint nem oké, de egy koreaival nem lehet leülni, hogy “na most már idefigyelj…”. Ezért marad a hallgatás, és a kivárás. Az idő előbb utóbb igazolja az embert, persze addig van mit tenni, hogy feldolgozzam a visszafojtott dolgokat, érzéseket.

  8. Phie

    valójában én nem erre gondoltam, hanem az olyan városi legendára, ami nálunk pl a miért nincs kínai temető, meg ilyenek voltak.

  9. külföldi_munka

    wow, magvas és velős gondolatok. ha leülnénk beszélgetni szerintem egy jó kis sztorizgatás alakulna ki belőle :D

  10. Jázmin

    Van egy koreai levelező társam akit felköszöntöttem a születésnapján és ő is engem ( de nem ezen van a lényeg), olyanokat küldött nekem amire nem számítottam. Egy 8 évvel ezelőtti képet magáról és az anyukájáról, akkor a középiskolás fényképét, a régi felsős címkéjét amin a neve van és 3-4 éves korában készített tenyérlenyomata.
    Nagyon megdöbbentem, mert nemrégiben olvastam az egyik cikkedet, amiben szerepelt ez a felületes barátság meg kapcsolat, de ez korántsem tűnt annak, bár lehet hogy tévedek, és azért is küldhette ,mert külföldi vagyok és ránk ez jellemző. Ki tudja ezt sem lehet megmondani :)

    • Váraljay Gabriel

      Minden ember más és ez érvényes a koreaiakra is. Nekem sok olyan ember volt aki azt mondta hiányozni fogok, pedig két szó kevés annyit sem váltottunk. Nehéz, mert nem látunk bele a fejekbe. :) Minden esetre biztos van egy olyan szál is, hogy azért tenni is akarnak valamit egy kapcsolatért. Nekem fura, hogy eltűnnek hónapokra emberek KakaoTalkról utána pedig “hiányzom” és nem tudom szembesíteni ezt a dolgot velük, mert nem értik, hogy most akkor mi is a bajom? :D Fordítva vannak bekötve, de attól még szeretem őket. :D

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.